Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)

1905-01-10 / 3. szám

Január 10. ZEMPLÉN 3. oldal. megválasztanak. A többi 77 kerület­ben nincs fuvardíj. Mivel azonban természetesen nemcsak a győztes, ha­nem az ellenjelölt is -befuvaroztatja szavazóit a választás székhelyére, — körülbelül kétmillió korona az az összeg, mely most fuvardíj címén for­galomba kerül. — Megfagyott. Kontrák János, Vilma-tanyai bérlőségi kocsis gyalog­szerrel berándult Bodrogolasziba, hogy a családja részére szükséges lisztet és sót bevásárolja. Munkáját elvé­gezve, pipára gyújtott és vígan haza­felé indult, nem számítva arra, hogy családját többé élve nem fogja látni. A borzasztó hideg útközben az úgyis fogyatékosán öltözött szegény embe­ren erőt vett s a falutól alig másfél kilométernyire az ut szélire leült pi­henni, de már felkelni nem birt, ott örökre elaludt. Az éhes család hasz­talan várta haza a kenyéradóját a liszttel, de biz az többé nem tért vissza. Másnap a tanyai cselédség keresésére indult s a szerencsétlen kocsist az utszéli árokban csonttá fagyva megtalálta. Temetése nagy­részvéttel ment végbe. — Gyilkosság kísérlete Orosz- bisztrán. Genik István békésen épí­tette az ő házikóját s ebben a mun­kájában szomszédja Kuzmanyik István őt megzavarta s fivérével a kis há­zat szét akarta szedni, Genik István ez látva, annyira felindult, hogy töl­tött fegyverét Kuzmanyik Istvánra sütötte, aki most élet és halál között fekszik. —Genik Istvánt letartóztatták. — Motorkocsi közlekedés. A ma­gyar kir. államvasutak debreczeni üzletvezetősége értesíti a közönséget, hogy a debreczen—szerencsi vonalon 1905. évi január hó 15-től kezdve a jelenleg közlekedő személyszállító vo­natokon kívül, Szerencs—Debreczen, illetve Szerencs—Nyíregyháza között, ugyancsak személyszállítás céljából, II—III. osztálylyal motorkocsi mene­tek fognak közlekedni és pedig: Sze­rencsről indul 7 óra 04 perckor este, Debreczenbe érkezik 10 óra 23 perc­kor, Debreczenből indul 5 ó. 15 p. reggel, Szerencsre érkezik 8 ó. 25 p. d. e. -— Szerencsről indul 12 ó. 15 p. délben, Nyíregyházára érkezik 1 ó. 53 p. Nyíregyházáról indul 3 ó. 10 p. d. u., Szerencsre érkezik 4 ó. 40 p. — Kutya-marások. Az utóbbi na­pokban gyanús kutya mart meg a városban két egyént. Supler Károly kutyája Babies Jánost és Harcsarik János fuvaros kutyája Schön József helybeli szabó 13 éves fiát harapta meg. A gyanús kutyákat állatorvosi megfigyelés alatt tartják. — A varannói nöegylet ülse. F. hó 2-án tartotta tisztújító gyűlését a varannói „Erzsébet nőegylet.“ Elsősor­ban — mint tudósítónk Írja — Özv. Kéler Edéné a volt elnöknő lemondó levelét olvasták fel, melyet sajnálat­tal tudomásul véve, neki önzetlen munkálkodásáért köszönetét szavaz­tak. Uj elnöknőnek egyhangúlag Strompf Pálnét választották, ki köz­jótékonysági tevékenységéről ismert urinő. Takács Istvánná és Pilissy Béláné alelnöknők lettek. Udvardi Viktorné pénztárnoknő. A titkári ál­lásról Füzesséry Pál körjegyző le­köszönt, azt adván okul, hogy bokros elfoglaltsága nem engedi tovább vá- lalni ez állást. Nagy sajnálattal vált meg tőle az egylet s neki legmelegebb köszönetét szavazott. Uj titkár lett Ureczky Sándor, segédtitkár Horgo- nyi József. Aztán meg 12 váiaszt- mányi tagot választottak s egy hang­verseny tartását határozták a közel jövőben. — Farsangi naptár Január 14-én: A sátoraljaújhe­lyi úri fiatalság zártkörű piknikje a városháza nagytermében. Január 15-én: A szabómunká­sok és munkásnők újhelyi csoport­jának táncmulatsága a „Magyaé Ki­rály tánctermében. Február 5-én: A zemplénvár­megyei őrhajduk táncmulatsága a „Magyar Király“ tánctermében. — Farkas-kaland. A bánóczi ál­lomáson történt, hogy a szolgálattevő közeg, midőn a 10 órai vonat beér­kezése előtt a váltó vizsgálatára in­dult, két farkassal találkozott, melye­ket csak úgy riasztott el, hogy re­volverével kétszar rájuk lőtt. SZÍNHÁZ. ** Komjáthy János Sátoraljaúj­helyben. Komjáthy János kassai szín­társulatának úgy látszik az a terve, hogy a téli szezon 20 előadását, melyre bérletet hirdetett, négy rész­letben játsza le. Most — mint értesí­tik lapunkat — Komjáthy folyó hó 12-étől 16-ikáig újból 5 előadást fog lejátszani, s igy még 10 lejátszandó előadása marad. Az első előadás te­hát f. hó 12-én csütörtökön lesz meg­tartva. Az előleges színházi jelentés, — mely a színre kerülő darabok ne­veit is hozza — a következő szövegű : Színházi jelentési Tisztelettel értesí­tem Sátoraljaújhely és vidéke n. é. közönségét, hogy a téli évad máso­dik ciklusa e hó 12-én, csütörtökön, nyílik meg. Ez alkalommal ismét öt előadást tartunk. Előadásra kerülnek : Csütörtökön, január hó 12-én, bérlet 6. szám: „áldozati bárány“ (újdon­ság), bohózat 3 felvonásban. Pénte­ken, január hó 13-áu, bérlet 7. szám: „Feodora“, színmű 4 felvonásban. Szombaton, január hó 14-én, bérlet 8. szám: „Pry Pál“, angol vígjáték 5 felvonásban. Vasárnap január hó 14-én, bérlet 9. szám: „Sabin nők elrablása,“ bohózat 4 felvonásban. Hétfőn, január hó 16-án, bérlet 10. szám: „Vén leányok“ (újdonság), vígjáték 4 felvonásban. Jegyek ez előadásokra szerdán reggeltől kezdve válthatók a színház udvari öltözőjé­ben. Kitűnő tisztelettel; Komjáthy János, színigazgató. ** „Az áldozati bárány“, Walther Oszkár és Stein Leo három felvoná- sos bohózata kerül színre a téli évad második ciklusának megnyitó előadá­sául f. hó 12 én, csütörtökön. A da­rab szereposztása a következő: Bodó— Bariba, Adél—Kondrátli Ilona, Vá- rady—Szénássy György, Nagy—Ba- róíhy, Luca—Fái Flóra, Vanda— Takács Mariska, Bárány—Palásthy. IRODALOM. Sejtelem Sorvasztó téli köd borul a tájra; Sorvasztó téli köd úgy átaljárja Megyötrött, elkinzott, elfásult lelkem... Úgy érzem: utolsó reményem vesztem. Sorvasztó téli köd 1 úgy érzem véled: Összetört testemből kiszál az élet, Úgy érzem: lepleddel agyamra orvul Örökös enyészet, örök éj borul. Mire a napsugár elűz majd téged, Akkorra elérem én is a véget; Mire a napsugár fényt, derűt hoz majd, Megsápadt ajakam többé nem sóhajt. Nem lesz több sóhajom, nem lesz több [vágyam, Nem lézeng imbolygva többé az ár­[nyam, Nem lesznek kínjaim, eltün’ e sereg... És mégis a könyem érettük pereg. TVihs Béla. A „Vasárnapi Újság“ ez évi má­sodik száma 48 képet közöl, ezek kö­zött van Port-Artúrt ostromló és védő seregek vezéreinek, Stössel és Nogi tábornokoknak arcképe s Port-Artúr­ról három eredeti kép, melyekhez Cholnoky Jenő irt szöveget, ki pár évet töltött Kelet-Ázsiában. Harmincz- két arczkép a József főherceg szana­tórium-egyesület hölgybizottságainak elnöknőit mutatja be, az ország min­den vidékéről való előkelő hölgyeket. Mikszáth Kálmán, a „Vasárnapi Új­ság“ főmunkatársa folytatja „Kozsi- brovszky üzletet köt“ czimü humo­ros elbeszélését. Úgyszintén Beniczki- né Bajza lenke uj regényéuek és a „Féde“ eimü uj olasz regénynek foly­tatását tartalmazza e szám képekkel. Bodnár Istvánnak a negyvenes évek hires politikai mozgalmáról, a tolna­megyei Kubinszki és Pecsovics-világ- ról szóló hosszabb történeti cikke a régi Magyarországból vAó korrajzot elevenít meg. Forgó János (Ágai Adolf) képszöveget irt Goró Lajos „Utcai virágárus leány télen“ című képéhez. A Petőfi-társaság uj tagjainak arc­képei és életrajzai, „Zászlóbontás“ cimü, a most megindult korteskedést lei ró karczolat, két téli kép s két divat­kép, egészítik ki e szám közleményeit. — Irodalom és művészet, Közintéze­tek és egyletek, Sakkjáték, Képtalány, Egyveleg, stb. rendes heti rovatok. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre négy korona, a „Politikai Ujdonságok“-kal és „Világkróniká“- val együt hat korona. Megrendelhető a Franklin-Társulat kiadóhivatalában (Budapest, IV., kér. Egyetem-utca 4. sz. Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“ a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fii. KÖZGAZDASÁG. Heti jelentés a tőzsdeforgalomról és a pénzpiacról. Budapest, 1905. jan. 8. (A „Hermes“ jelentése ) Ámbár a politikai viszonyok még mindig nyomasztólag hatnak a tőzsde forga­lomra és a Németországgal kötendő kereskedelmi szerződés létrejöttének késése is bizonyos aggodalmat kelt, az üzletkedv a lefolyt héten mégis megjavult, ami egyrészt a mindin­kább növekedő pénzbőségre, másrészt pedig nagy mértékben azon körül­ményre vezetendő vissza, hogy a kül­földi tőzsdék Port-Arthur erődnek a japánok által történt elfoglalásából a háború közeli befejezését remélvén, ebben kedvező hangulatra támpontot nyertek, mely a mi tőzsdénkre is ha­tást gyakorolt. A nagy pénzbőség, melyről fentebbb emlilés történt, any- nyiban járult hozzá az értékpapírüzlet fejlesztéséhez, hogy a heverő tőke, mely mint takarékpénztári vagy bank­betét, csak aránylag csekély kamato­zást nyújt, a nagyobb jövedelmet biz­tosító befektetési értékekben és jó- hirnevü vállalatok részvényében ke­res elhelyezést. A legutóbi jelentés­ben kifejezett ama vélemény, hogy a befektetési értékek piaca uj év után meg fog élénkülni, a tények által beigazolást nyert. Elsősorban nagyobb áremelke­désben részesült a 4 százalékos ma­gyar koronajáradék, részben azért is, mivel hírlik, hogy a Rothschild cso­port a múlt év tavaszán átvett kö­rülbelül 80.00U.000 korona névértékű ilynemű járadékot teljesen eladta és örvendetes tényként említhető meg, hogy ez összeg jelentékeny része Magyarországon talált elhelyezést. A külföld érdeklődése járadékunk iránt emellett változatlanul fennáll. A többi befektetési értékek iránt is tartós ke­reslet mutatkozik, igy különösen a 4 százalékos magyar földtehermente- sitési kötvényekben, továbbá külön­féle záloglevelekben, ezek közt külö­nösen a magyar földhitelintézet zá­logleveleiben történnek nagyobb vá­sárlások. A részvények piacán egyes bank- részvények, nevezetesen a magyar és osztrák hitelrészvények és a magyar jelzáloghitelbank részvények része­sültek fokozott figyelemben. Továbbá ipari értékek küzül szénbánya érté­kek voltak a lefolyt héten favorizálva, mivel egyrészt az ország emelkedő ipari tevékenysége, másrészt pedig a hirtelen beállott hideg időjárás ked­vező kilátásokat nyújt e vállalatok üzletmenetére nézve. Rimamurányi részvények is erő­sen kerestettek, miután a vasipar kö­réből állandóan kedvezően szólnak a jelentések. A pénzpiacon a pénzbőség az uj év beálltával még csak fokozódott és a bécsi tőzsdén a mutatkozó pénz­szükséglet oly olcsó kamatlábak mel­lett nyert fedezést, mint aminők már nagyon hosszú idő óta nem voltak érvényben. A Magyar Általános Hitelbank f. hó 5-én tartott közgyűlésén hatá­rozatra emelte az igazgatóság azon javaslatát, miszerint az alaptőke 34.00U.000 koronáról 44.000.000 ko­ronára emeltessék. Az e célra kibo­csátásra kerülő 25.000 darab 400 ko­rona névértékű részvényt a régi rész­vényeseknek bocsátották rendelke­zésre oly módon, hogy minden 17 darab régi részvény alapján 5 darab uj részvény vehető át 700 korona ár­folyamon. Ezen árfolyam a részvé­nyeknek mai 807 koronányi árfolyami értékével szemben nagy előnyt bizto­sit a régi részvényeseknek. Az elővételijog az uj részvé­nyekre folyó évi február hó 4-től 18-áig gyakorolható. Érre vonatkozólag szívesen szol­gál közelebbi felvilágosításokkal a „Hermes“ Magyar Általános Váltóüz­let Részvénytársaság, Budapesten. A nevezetesebb papírok árfolya­mai f. hó8-án a következők: 4 százalékos magyar koronajára­dék : 98.45 ; Magyar Általános Hitel­bank : részvény: 806.50; Osztrák hi­telintézeti részvény: 681.—; Magyar jelzáloghitelbank részvény : 531.—; Osztrák-magyar államvasuti részvény: 652.25; Rimamurányi vasmű részvény: 533.75; Salgótarjáni kőszénbánya rész­vény : 600.50. Országos borvásár Pozsonyban. A „Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete“ a folyó évben Pozsony­ban tartja meg Il-ik országos borvá­sárját. Pozsony e célra, úgy határszéli fekvésénél, mint fejlett kereskedelmé­nél és előrehaladt szőlőművelésénél fogva kiválóan alkalmas. Jobb helyet ennél a piacz teremtésére, állandó vevők szerzésére, és nemcsak hazai, de külföldi kereskedők és vendéglő­sökkel való közvetlen érintkezésre találni sem lehetne. Mindez most könnyen elérhető; mert a M. Sz. 0. E. igazgatósága, sok ezer meghívóval gondoskodott arról, hogy a vásáron osztrák, németországi és svájezi ke­reskedők és vendéglősök is nagyszám­mal vegyenek részt. A magyar borok hírnevének terjesztése és üzleti össze­köttetések létesítése céljából ne mu­lasszák el termelőink ezt az alkal­mat, hanem igyekezzenek borkészle­tükkel minél teljesebb számban a vásáron megjelenni. A borvásár folyó évi február hóban valószínűleg annak 25-ik napján nyílik meg és 27-éig bezárólag tart. A borbejelentések ha­tárideje folyó évi január hó 25-ig tart. A borvásár iránt érdeklődők fordulja­nak bővebb felvilágosításért és bor- bejelentő-lapokért a „Magyar Szőlős­gazdák Országos Egyesülete“ igaz­gatóságához. (Budapest, Üllői-ut 25.) IPAR ÉS KERESKEDELEM. Esti tanfolyam segédeknek. A sátoraljaújhelyi keresk. társulat a kassai kér. kamara segélyezése mel­lett a segédek továbbképzésére 3 havi esti tanfolyamot nyit, mely­nek tárgyai: keresk. ismeretek, szám­tan és könyvvitel. A tanfolyam jan. 15-én veszi kezdetét. Beiratkozni le­het Szabó Jakab keresk. tanoncisko­lái igazgatónál. Czégmegszünés. Tokajban Olay Lajos és társa névvel bejegyzett cég, — mint lapunkat értesítik — meg­szűnt. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. M. G. Amerika. P. 0. Box. 24 A sátor­aljaújhelyi főszolgabíró Dókus László, a sá­rospataki föszolgabiró ifj. Mecznev Gyula. Egy tanító. Nem hozhatjuk. K. P. B-Szőg. Legközelebb jönni fog. A kért példányokat fenntartjuk. Kiadótulajdonos: Éhlert Gyűl»,

Next

/
Thumbnails
Contents