Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)

1904-08-17 / 89. szám

Sátoralja-üjhely, 1904. augusztus í7. 89. (4311.) Harminckettesük évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: öátoralja-TTjnely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill,, vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérben minden garmond sor 80 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Meczaer Gyula dr. Molnár János dr. Petényi József főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre *2 korona, I '■ évre 6 koJ negyedévre 8 ki. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetést dij; Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Éppen, mint Nyíri honvédelmi miniszter bebizonyította, hogy ma­gyarul beszélő tisztek nevelése ál­tal teszünk legtöbbet arra, hogy a magyar szellemet elterjeszszük a közös hadseregben és igy bizo­nyos mértékben magyar hadsere­get nyerjünk, épp úgy a külön vámterületet legbiztosabban és a nemzet károsítása nélkül azzal ké­szítjük elő, ha a közös vámte­rület alapján, a mennyire le­het gazdaságilag megerősödünk, hogy ipari önállósításunk céljára nagyszámú kellőleg képzett mun­kásról előre gondoskodunk. Ak­kor a vámterület elkülönítése nem lesz gazdasági válság Magyaror­szágra nézve, mig most, ha eről­tetjük e szándék szervezését, a mezőgazdasági piacot, mely szá­munkra Ausztriában létezik, eltor­laszoljuk előlünk, és az ipari ver­senyképességet még sem érjük el. A 48-as párt emberei persze azt mondják, hogy mindenki, aki nem esküszik az ő javaslataikra, érzé­ketlen Magyarország becsülete, Magyarország jóléte iránt és haza­áruló. A szabadelvű párt azonban történelmi missziója teljesítésében nem törődik e szenvedélyes és tárgyilag teljesen indokolatlan szemrehányással; tudja, hogy ha még oly magasan szárnyalok is cél­jai, számolnia kell a valósággal és az országot fejlődésének megfelelőiig kell tovább vezetnie a haladás ut­ján. A nagykőrösi választók pedig éppen nem értenek egyet képvi­selőjükkel, nyiltan nem mondtak ugyan neki ellen, mint kívánta, mert ily ügyekben nem az ügy­védi jártasság próbájáról van szó, de egészen érthető választ adtak kérdésére. Elismerik nagy képes­ségét, de ragaszkodnak azokhoz az elvekhez, melyeket Eötvös hi­vatalosan elhagyni jónak tartott. E válasz fölött a döntést legjobb magára Eötvösre bizni; valószi- nüleg előbb meg fogja azt adni, mint az általános választások lesz­nek. Főszolgabiró jelölés Sáros­patakon. — Értekezlet az újonnan felállított sárospa­taki főszolgabiröság ügyében. — Sátoraljaújhely. 1904. aug. 16. Lapunk egyik utóbbi számában jeleztük már, hogy a sárospataki fő­szolgabírói hivatal felállítását a belügy­miniszter engedélyezte. A belügyminiszter határozatát gr. Hadik Béla, Zempl énvármegye főis­pánja leiratilag tudatta Sárospatak város képviselőtestületével. Á leirat Sárospatakon általános örömet és megelégedést keltett s Mol­nár János, Sárospatak főbírája aug. 14-ére értekezletet hivott össze, hogy a város polgárságával megismertesse az annyira várt leirat tartalmát. Az értekezlet, melyen Sárospatak polgárságának minden rétege képvi­selve volt, osztatlan lelkesedéssel vette tudomásul a leiratot s még az érte­kezlet folyamán az uj főszolgabiró személyére nézve is megállapodásra jutott. Eilend József főgymnáziumi ta­nár indítványára ugyanis az értekez­let egyhangú helyesléssel s általános lelkesedéssel határozta el, hogy az uj főszolgabírói állásra ifj. Meczner Gyulát, lapunk főszerkesztőjét jelöli. Áz értekezlet lefolyásáról egyéb­ként következő tudósítás számol be: Sárospatak, 1904. aug. 15. Nagy örömet okozott Sárospata­kon a vármegye főispánjának leirata, melyben értesíti a város közönsé­gét, hogy városunkból 1872. évben Sátoraljaújhelybe áthelyezett szolga- birói hivatal Sárospatakra visszahe­lyeztetett. E kedvesen várt értesítés nyo­mán a polgárság egyetemes kívánsá­gához képest Molnár János városi főbiró augusztus 14-ikének d. u. 3 órájára a város egész müveit közön­ségét meghívta egy értekezletre, hogy a polgársággal közölje az annyira várt főispáni leiratot. Mondanom sem kell, hogy a jelzett időben megtelt a vá­rosházi nagyterem előkelő közönség­gel, mely magában foglalta a város vezető egyéneit majdnem teljes szám­ban. A tolongásban 167 egyént szá­moltunk össze, bizonyára tévesen, mert általános becslés szerint a jelen­levő közönség száma jóval több volt. A város főbírája utalva a fontos értesítésre, az értekezletet megnyi­totta s jegyzőül Szabó Ferenc városi hivatalnokot kérte fel. Felolvastatván a főispáni leirat, tartós és lelkes éljenzés hangzott fel s ennek hutása alatt Veres Ferenc tanár szólásra emelkedett s lelkes és hatásos szavakban méltányolta a já­rási székhely visszaállításának tényét s pompázó csokorba kötve mutatta be ama jóságot és tevékenységet, melyet fi nagykőrösi beszéd. — aug. 17. (—a.) Eötvös Károly vasárnap kikérte nagykőrösi választóinak véleményét, hogy mandátumát, miután a Kossuth-pártból kilépett, politikailag tovább is kompatíbilis­nak tartják-e, minthogy e man­dátumot a Kossuth-párt által hir- detet elvek alapján adták neki. Persze azt mondta választóinak, hogy ama törekvések, melyeknek most szenteli magát, teljesen azo­nosak azokkal, melyekért a Kos­suth-párt is küzd ; de akkor nehéz a tárgyi felvilágosítás, hogy tu­lajdonképpen miért lépett ki e pártból. Mert ha csak személyi okokból, akkor tovább is legalább külső összefüggésben maradhatott volna a párttal, mint hat éven át tette. E törekvések igen sajátsá­gosak és ha halljuk őket, azt kell hinnünk, hogy Eötvös abban a nézetben van, hogy Magyarország határán megszűnik a tények logi­kája és az egész világtörténet. Kö­veteli, hogy a király Budán lak­jék, de feledi, hogy ugyanaz a király Ausztria császára is, hogy odaát ugyanily követelést emel­hetnek s hogy akkor vagy az egyik, vagy a másik nem lenne teljesíthető. Abból pedig, amit a külön vámterületről és a magyar hadseregről mondott, az derül ki, hogy kivánatai célja fölött meny­nyire figyelmen kívül hagyja az utakat, melyeken egyedül lehet megvalósítani e kivánatokat. T ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Napló töredék. A »Zemplén« számára irta: Diószeghy Matliild. (Folyt, és vége) Most már tudom mily szánandó teremtés az, aki nem tud szeretni, mert a szeretet maga az élet! És mégis vannak emberek, kik fennen kérkednek, hogy nem vágynak a lé­leknek e boldogságára! Most már tu­dom, hogy ezek az emberek Istennek megbüntetett lényei, kik örök kárho­zatra vannak ítélve: hogy az élet üdvét ne ösmerjék soha I De tudom azt is, hogy e szere­lem csak fájdalmat hoz reám! Nincs reményem, hogy ő valaha viszont sze­ressen 1 De hogyan is szerethetne ő a szép, derék férfi engem, a kis csúnya leányt ?! Hogy az ő megérkezése után med­dig ültem mozdulatlanul ugyanazon széken, melyre lerogytam, nem tudom, mert hiszen édes varázslat tartott fogva! . . . Estve lett és én még mindig ugyanazon szobácskábán voltam; fé­lig kábultan, alig tudva mi történik körülöttem s csak az ő arcát láttam. Kis idő múlva haliám, amint só­gornőm mondja a szobaleánynak: — Mari! Küld be Márta kisasz- szonyt vacsorázni . . . Reszkettem, szivem hangosan do­bogott, amint beléptem az ebédlőbe, őt már ott találtam a háziakkal együtt. Beléptemkor sógornőm bemu­tatta őt nekem: — Turcsányi Tibor. (Mily ked­ves neve van : Tibor!) Bemutatáskor ő jóformán reám sem nézett, de én éreztem, hogy pir öntötte el arcom s zavarba jöttem. Zavaromat igyekeztem leküzdeni s elfogulatlannak látszani, ami sikerült is. Aztán hamarosan vacsorához lát­tunk. Az asztalnál ő szembe ült ve­lem, sógorom jobbkézről ült mellet­tem, akivel a vacsora alatt beszélget­tem, különben általános volt a tár­salgás és elég élénk. De ő csak a vacsora végén, mikor is a gyümölcsöt szolgálták fel, kezdett jobban figyelni reám. Boldog voltam, mikor láttam, hogy érdeklődik irántam.Láttam,bogy figyelemmel kisér s ez örömmel töl­tötte meg szivem, mely csodálatosan vert 1 ... Okát nem tudtam adni ez érzelemnek .. . Különös valami volt . . . Előttem idegen, ösmeretlen valami, az öröm és a bánatnak különös vegyiiléke . . . Szerettem volna ujjongani örömöm­ben s oda kiáltani az egész világnak boldogságomat! És mégis igyekeztem elrejteni, hogy senki észre ne vegye. Menekülni vágytam szobám magá­nyába, hogy kisírhassam magam, szabad folyást engedhessek a bánat­nak, mely az öröm közé vegyült, előttem most is érthetetlenül. Alig egy pár óra múlva szo­bámba menekültem. Ó, egek! mily könnyebbülést éreztem! Nem kellett már eltitkolnom sem örömét, sem bá­natát szivemnek! A négy fal árulója nem lesz bánatomnak! Sírtam hát, sírtam hosszan, sokáig! Az öröm és a bánat könyei voltak ezek ... Az örömé, az örömtelen örömé, mely mintegy öntudatlan boldog, édes má­morban ringatja lelkünket!... édes, boldog sejtelmeket ébresztve abban !.. És a bánaté, azé az ösmeretlen, rej­tett bánaté, melyet még nem ösme- rünk, nem látupk, nem tudjuk, hogy miért, csak azt érezzük, csak azt tud­juk, hogy itt van, itt, mint egy ár­nyék, mely követ bennünket. A fel­támadott szív szerelme van itt lel­kemben és itt lesz mindig kitörüihe- tetlenül, elkísér a sírba is, s eljön velem a másvilágra, hiszen az igaz érzelem nem hal meg soha. így történt első találkozásunk, igy történt szivemnek feltámadása ... Fel­támadott, hogy szeressen és szeretett, hogy szenvedjen. De e szenvedés édes, mert életet jelent! . . . És én boldog vagyok, hogy szerethetlek té­ged lelkemnek bálványa, egész vilá­gom szerelmem! s t§ vagy a nap, mely fényével beragyogja azt! E nap­fény nélkül örök sötét borulna reám !.. Úgy várom a világosságot, a teljes napfényt. Óh! hiszen semmi sem le­hetetlen e világon, ha Isten jó aka­rattal van hozzál . . . De vájjon van-é ? . . . Ide érve Darnay Márta lankadt kezekkel tette le a tollat, melylyel szerelmének történetét irta meg. * Gyönyörű tavaszi nap volt, a le­vegő virágillattal telve. A fülemile szerelmi dalt énekel párjának és az édes, szép tavaszi nap varázsa belo­pódzott az emberek szivébe és édes sejtelemmel töltötte el azt . . . Oh ! e szép tavasz mit is hozhatna mást, mint boldogságot ... és mégis . . . hányszor hoz mást is, mint boldog­ságot. Kint gyönyörű tavasz van sok­szor, mig lelkünket a kétségbeesés irtózatos fájdalma marcangolja. A szemlélőnek mégis úgy tetszik, mintha e szép tavasz mindeneknek meghozta volna a boldogságot . . . E tavaszi napon tartja esküvőjét Turcsányi Tibor is Hídvégi Jolánnal. Ők is tavaszt éreznek szivökben, mert szeretnek és boldogok! Az oltár előtt épp most mondják el egymásnak az örök hüségesküt. Darnay Márta pedig egy kis, es­küvőre hivó cartonlemezt tart kezé­ben ugyanekkor, s amig szüntelenül patakzón erednek meg könyei, elbo­rult szemmel néz ki az álmokat Ígérő, virágkináló tavaszra és úgy találja, hogy nem napfényes, nem sugáros az, hanem kietlen és setét . . . Dunky fivérek cs. és kir. udvari fényke, izeknek rendes két heti kirándulásokon kívül, a mi legközelebb aug. 21. és 22-én lesz, egy állandó megbízottjuk van itten a műteremben és igy levételek minden nap eszkö­zöltetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents