Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)

1904-12-10 / 135. szám

Sátoralj aujhely, 1904. december ÍO. 135- (4357.) Harminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhiratal: őAtorsUja-'ü'jnely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 üli., vastagabb betűkkel 8 üli. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner G-yula dr. Molnár János dr. Perényi József főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 k)r. —— Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. végig megtisztelte s a mely — úgy tudjuk — a marasztalás órái­ban is teljesen szabad kezet bizto­sított neki a vármegye további kormányzása tekintetében. Az ő gondolkodása szerint vélünk tehát eljárni akkor, mikor távozását nem használjuk fel arra, hogy kirohanást intézzünk Tisza István és ennek politikája ellen, de azt már lehetetlen el- halgatnunk, hogy lemondása nem csak mély és őszinte sajnálko­zással, hanem feltétlen és osz­tatlan sympathiával találkozott szerte a vármegyében. Mint min­den szavával és tettével, úgy ez­zel az elhatározásával is hódított Hadik Béla gróf; meghódította még azokat is, kik politikai párt­állásuknál fogva eddig ellenlá­basai voltak. Ha eddig a vár­megye nagy többsége követte őt hűen és lelkesedéssel, most háta mögé sorakozott az egész vármegye. Az ellenzék minden árnyalata tisz­telettel hajtja meg előtte zász­laját és lehetetlen, hogy még a legelfogultabb Tisza-pártinak is ne imponált légyen Hadik Béla gróf az ő férfiasságával, követ­kezetességével, programmjának hűséges betartásával és amit leg­elői kellett volna mondanom, haza- íiságával, alkotmány tiszteleté­vel, szigorú ragaszkodásával a törvényességhez. Mert ez mind benne van az ő lemondásában. De ne beszéljünk többet a lemondó főispánról, hanem szól­junk egy-két szót a működő, az alkotó főispánról. * Gyönyörű szép napja volt Zem- plénvármegyének 1901. julius 16-án. Ezen a napon iktatta föispáni széké­be Hadik Béla gróíot, akit, mint a Széli kormány bizalmának letétemé­nyesét, 1901. julius hó 16-án nevezett ki Ő Felsége Zemplénvármegye főispán­jává. Ki ne emlékeznék még erre a napra és ki felejtette volna még el azt a remek programm beszéde't, raelylyel akkor egy csapásra meghódította magának a vármegye egész közön­ségét. Épp’ úgy, mint ma, akkor is egy táborba sorakozott Zemplénvár­megye. Széttörtek a politikai pártállá­sok keretei az ő varázslatos szónok­latának hallatára, az öröm tüze ragyo­gott a szemekben, „éijenektől zúgott az ősi székház és az utca, mindenki érezte, hogy egy szebb jövőnek első napja virradt a vármegyére s öregek és ifjak, férfiak és nők büszkén legel­tették tekintetüket a németverő hires generális unokájának délceg alakján. S a lelkesedés és öröm mámoros napjára a komoly, hasznos és értékes munkának napjai következtek: az uj főispán hozzálátott annak a fela­datnak a megoldásához, amelyre beik­tató beszédében eligérkezett. Ott fogott hozzá a dologhoz, ahol legnagyobb volt rá a szükség. Első­sorban is a közvagyon kezelésének ellenőrzésében állott be a változás az ő kezdeményezésére. Alig hogy hivata­lát elfoglalta, máris híressé lettek a Hadik-féle hivatal vizsgálatok. Akik­nek okuk volt rá, úgy rettegtek tőle és az ő megjelenésétől, mintha Kaffka László maga ment volna hivatalt vizs­gálni. A zempléni hírhedt közigazga­tás szellemben és functionariusokban kezdett átalakulni. — A patrialkalis fi távozó főispán. Irta: Dr. Szirmay István. — dec. 10. Az a rettenetes politikai hely­zet, amelybe az ország jutott, óriási áldozatot követelt Zemplén- vármegyétől. El kellett veszíte­nünk a vármegye legelső mun­kását; Hadik Béla grófnak tá­voznia kellett föispáni széké­ből. Kellett, mert meggyőződése igy parancsolta; kellett, mert ez a férfiú a kormányt, a melynek bizalmából a vármegye élén ál­lott, csak addig követhette: a meddig meggyőződése megen­gedte. A november 18-iki parlamenti események után azonnal beadta lemondását és megmaradt elha­tározása mellett minden marasz­talás, minden rábeszélés dacára is. Kétségtelen tehát, hogy elha­tározása politikai indokokból fa­kadt, cselekménye politikai jel­legű és igy szinte lehetetlen, hogy foglalkozván ezzel az esemény­nyel, politikai szempontból is ne szóljunk hozzá. Es még sem teszszük ezt. Mink, akiknek alkalmunk volt Hadik Béla grófot tetőtől-talpig ösmerni, tisztában vagyunk az­zal, hogy nem művelnénk az ő nemes Ízlésének megfelelő dol- dot, ha távozásából fegyvert ko­vácsolnánk az ellen a kormány ellen, a mely bizalmával őt mind­A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. London és Párizs. A „Zemplén“ számára irta : ifj. Meczner Béla. London, 1904. december 3. Talán helyénvalóbb volna: „Jegy­zetek francia- és angolországi tartóz­kodásomról“ címet adni leírásomnak, mely inkább megfelelne tartalmának ; de egyrészt, mivel a fenti két város neve oly annyira összenő a francia és angol nemzet fogalmával, hogy ez utóbbiak egyszerű említése is ele­gendő arra, hogy önkónytelenül is felidézze e két nevet az ember em­lékébe, másrészt pedig, mert e két modern Babylon irányadószerepe nem­zeteik életében elvitázhatatlan: jog­gal gondoltam leirásom felirataként egyszerűen e fenti két nevet használni. Mindenekelőtt szükségesnek tar­tom felemlíteni azon óriási különb­séget, mely már magában a két vá­ros szerepében és rendeltetésében rej­lik ! Míg Párizs, a „Ville-Lumiére,“ mely epitheton ornansra büszkék is ám a franciák, a tudomány, művészet, internacionális diplomáciái élet és örömök városaként van elismerve a nagy világ előtt, addig a ködös Al­bion fővárosa tagadhatatlanul egész földünk kereskedelmi életének góc­pontja s a legfőbb ipar, kereskedelmi és pénzműveletek főkutforrása. Ez utóbbi tényt azt hiszem legjobban illusztrálja a legutolsó angol-bur há­ború, mely annak idején tudvalevőleg kihatással volt az egész világ keres­kedelmi és pénztőzsdéire. Már ezen két, egymástól annyira eltérő hivatás­ból kifolyólag is óriási a különbség a két város és azok lakói közt. És igy sok intézmény és szokás, mely Londonban kitünően beválik, párizsi viszonyok közt alkalmazva kivihetet­len volna s viszont. Senki se ütköz­zék meg tehát azon, ha az egyik vá­ros és nép intézményei és szokásai, gyakran homlokegyenest ellenkeznek a másikéival. Én rám már a vonatról — még mielőtt Londonba magába beértem volna — a legelső benyomást a két város épületei és építkezése közt lévő különbség tette. S azt hiszem a leg­több Párizsból érkező idegen első be­nyomása ugyanez, mert lehetetlen, hogy kikerülje az ember figyelmét a tégla-házaknak óriási tömege, melyek közt jó órahosszat robog be a vonat a városok eme óriásának gyomrába; az ember első látásra úgyszólván alig lát mást, mint téglát és téglát. Amig a „Ville-Lumiére“-ben a házak túl­nyomó része kőből épült és cement­tel, vagy pedig festékkel bevont kül­sővel bir, addig a londoni házak — a középületek, hivatalok és főbb ut­cákon lévő épületek kivételével — nagyrészt tiszta téglából vannak épít­ve, még pedig eredeti színben meg­hagyott és semmi felülfestéssel el nem látott .téglákból. Igaz ugyan, hogy London méltán dicsekedhetik nehány pompás tégla-épülettel, minő pl. a Holborn Viaducton levő „Pru­dential Assurance Co.“ hatalmas épü­lete, még is a sok téglaház látása nem egyszer a „gyár“ fogalmát kelti fel a szemlélő idegenben. Ezen első benyomással érkeztem meg végállomásomra; de alig hogy kiszáltam a vonatból, már is egy újabb meglepetés ért. Ugyanis midőn kijövet az állomásról egy két kerekű angol bérkocsiban foglaltam helyet, nem kis csodálkozással v,ettem észre, hogy a fejem felett ülő kocsis látha­tatlan kezekkel balra irányozza lova lépteit. Mily különös, mondám ma­gamban, Párizsban az egész kocsi for­galom jobbra történik, mig itt ellen­kezőleg mindenki balra hajt. De ma­gok a kocsik is mily érdekesek. Á semmittevést, a laza kötelesség tel­jesítést, a felületes ellenőrzést szor­galom, kötelességérzet, rend és szigo­rúság váltotta fel; a bűnnek pedig pusztulnia kellett. Sok főszolgabí­rói járás gazdát cserélt s nem egy magáról megfeledkezett jegyző hi­vatalát vesztette, vagy kénytelen volt elszökni az uj hazába. A tisztikar átesett azon a purifi- káción, amelyre már régen szükség volt és megtörtént ez a nélkül, hogy nagy zaj, nagy feltűnés járt volna nyomában, vagy azok, akik csak gyen­gék és nem megfelelőek — de nem bűnösök — voltak, utolsó darab ke­nyerüket is elvesztették volna. Szerintem Hadik főispánnak ez volt az első érdeme. Hivatalt és pénz­tárt vizsgálni csak azután tanultak Zemplénvármegyében, mikor ő meg­mutatta, hogy hogyan kell, és ő szorí­totta rendre a községek háztartásá­nak vezetőit is. Elévülhetetetlen érdemének tar­tom továbbá, hogy a magyar nemzeti politikának és a magyar nyelv terje­désének fáradtságot nem ismerő bá­tor harcosa volt. Hogy a felvidéken 22 uj állami iskola épült; hogy az a törekvés, mely a magyar nyelv terje­désének lépten-nyomon útjába állott és magas összeköttetések révén a magyar kultúra ellen a legraffináltabb gáncsokat iparkodott vetni, mindig jobban, jobban hátrálni kényszerült, abban Hadik Béla főispánnak óriási része és hervadhatatlan érdeme van. Az ő nevéhez kapcsolódik az az érdem is, hogy a törvénykezési pa­lota építésének ügye — annyi vajú­dás után — a megvalósulás stádiu­mába jutott; ő karolta fel és ő jut­tatta befejezéshez a kórházi építke­zéseket is; ő vette kezébe a közutak dolgát is és ő készíttette azt a hatal­mas közúti programmot, a mely ha véglegesen megoldatik, sok régi és párizsi vastag, felfújt gummiju batá, rok után, a magos karcsú „hansom“-ok- melyeknek kocsisa egy emelettel ma­gasabban ülve utasánál, annak fején keresztül hátulról hajt. Mig ilyen gon­dolatokkal elmerengve ültem kocsim­ban, addig a karcsú angol ló gyors léptekkel szelte át a világváros ren­geteg utcáit. Már e 3A órai kocsi uta­mon is volt alkalmam meggyőződni arról a nagy eltéréstől, mely a két város utcái közt létezik. Ah, ez nem a párizsi utca. A sugáregyenes boulevardokat, és avenueket hiába keresi itt az idegen fürkésző szeme 1 De helyettük feltalálja a minden rend nélkül beépített, lépten-nyomon gör­bülő keskeny utcákat. A legnagyobb eltérést talán az épületek tarka-barka- sága okozza, mert mig a párizsi ut­cákon a házak legnagyobb része egy­forma magasságú és ugyanazon színre van festve, sőt a nagyobb tereket, mint a „Place de, la Concorde“-ot vagy a „Place de l’Étoüe“-t környező épületek még ablakaik számában is megegyeznek, addig London legszebb utcáin is lépten nyomon szembeötlő a házak nagyságának eltérő volta, s nem ritkán áll egy 6—8 emeletes házóriás közvetlen közelében egy törpe, 2—3 emeletes ház. Ez azonban inkább AZ EGYEDQl'ELISMÉRT KELLEMES ÍZŰ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.

Next

/
Thumbnails
Contents