Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-11-15 / 125. szám
Sátorai] aujhely, 1904. november í5. 125. (4347.) Earminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-Ujnely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adnnk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Meczner Gyula főszerkesztő. dr. Molnár Jáno3 felelős szerkesztő. dr. Parányi József főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, V évre 6 kői negyodévre 3 k >r. ■— Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Nemzeti vívmányok. — nov. 15. (—r.) Magyar nyelv a hadseregben, két éves katonai szolgálat, magyar honvédtüzérség, Rákóczynak, a szabadsághösnek és bujdosó társainak hazahozatala, a népnevelés nemzeti alapon nyugvó reformja, — olyan vívmányai a mostani kormánynak, amelyek megvalósulását minden magyar évtizedek óta várja s amelyeket programrajába egy kormány sem mert eddig felvenni. Mi, akik innen, a szabadság- hösök szülőföldjéről ügyeljük a magyar parlament működését, őszinte örömmel csatlakozunk a fellélegző magyar nemzettesthez s üdvözöljük azt a kormányt, mely évtizedek mulasztását pótolva e nem is remélt nagy eredménnyel ajándékozta meg a nemzetet. Amennyi becsmérlő nyilatkozat, rosszakaratú vádaskodás érte eddig a mai kormányt, különösen annak fejét, ugyanannyi hálás elismerés repül hozzájuk a magyar néptől, mely nagyhangú férfiak lelkiismeretlen üzelmeitől félrevezetve nem jogainak védőjét, hanem a nemzeti eszmék kérlelhetetlen ellenségét nézte a felelős kormányban. Vagy kiknek köszönhetjük mindezeket? Talán az ellenzéknek, mely lehetetlenné tette, hogy a parlamentben csak szóvá is tegyék a véderőreformot s amelynek igy semmi része sem volt annak keresztülvitelében? Vagy talán az obstrukciónak, amely megakasztotta a parlament működését s az országot rendes életműködésében két évvel visz- szavetette s anyagi károkba sodorta ? Pedig erősen verik a mellüket most is az illető képviselő urak s áldatlan szereplésük eredményének szeretnék föltüntetni mindezeket a vívmányokat. De volt-e szó ezekről az obstrukció egész ideje alatt, volt-e csak egyetlen képviselő is az ellenzéken, mely kívánságaiban ennyire ment volna akkor, mikor az ujonclétszám megszavazásáról volt szó ? És még most is a nemzeti eszmék ellenségének tartják a miniszterelnököt, ki egész működési ideje alatt megmutatta, hogy a tettek s nem a cifra szó embere, ki szivén viseli népe érdekeit s minden tőle kitelhető erővel iparkodik azokat előmozdítani. Nem munka nélkül való megtiszteltetésnek tartja kormányelnöki méltóságát, hanem éjjeleit, uappalait feláldozva dolgozik, küzd, fárad csak azért, hogy meggyőzze népét azon előítélet alaptalanságáról, mely kormányra lépése óta kiséri. Ki teszi ezt még meg a képviselők közül? Kivégez igazi munkát, az-e, ki képviselői rangjának csak örömeit élvezi; vagy az, aki nem törődve az érzékeny sebekkel, feledve jóhirnevének megliurcolását, ilyen rövid idő alatt annyi nemzeti vágyat tud valóra váltani ? Talán most már be fogja látni a nemzet, hogy kik az igazi ellenségei s nem hisznek az örömhírt a maguk előnyére kihasználó szószaporitóknak. B nemzeti vívmányok gyümölcseit az egész nemzet fogja élvezni osztálykülömbség nélkül s a legnagyobb és legrutabb hálátlanság volna el nem ismerni a kormányelnök mocsoktalau, tiszta bazafiságát. A komoly munka embere ő, azért akar komoly munkát a nemzeti akarat képviselőitől is; s hogy nem szándékozik a ház- szabályrevizióval rést ütni a nemzet jogain, azt tettekben nyilatkozó szereplésével most fényesen beigazolta. Ha egész kormányzási ideje alatt több eredményt el nem ér is, büszkén elmondhatja, hogy önerejére utalva is használt nemzetének s az elért vívmányok saját lelkiismerete s a történelem előtt fölmentik őt a rája zuduló vádak alól. Régi, meggyökeresedett hibák ellen küzd s a nemzet konzervatív része kétségbeesetten védekezik ellene, de lehet, hogy rövid idő múlva szégyenkezve vallják be hibájukat s ők maguk lesznek rajta elsősorban, hogy a parlamentnek igazi tekintélyt szerezzenek nemzeti képviselőkhöz illő, komoly munkájukkal. Igen csekély az az elismerés, amelyet mi nyújthatunk ered- méuydus működéséért a kormányelnöknek, de megteszi azt velünk az egész nemzet minden igaz fia, ki elfogulatlanul mérlegeli e nagy vívmányok nemzeti A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Előszó.*) Irta: Mikszáth Kálmán. Úgy jártam az idei előszó-thé- mával, mint az, akinek csak egy tósztja van s fölemelvén poharát, ijedten veszi észre, hogy éppen az az egy ember hiányzik, akire a dolog vonatkozik. Ilyenforma hiányt veszek én most észre az Almanach olvasóiban. — Hogyan? — kiálthat közbe Singer és Wolfner. Mit tudhatja ön előre, ki mindenki fogja olvasni az Almanachot ? Hogy lehet ilyesmit állítani ? No, no. Úgy értem, hogy az Almanach íróiból hiányzik valaki, még pedig olyan okból, hogy nem lesz ott az olvasói közt se. Az öreg Jókai hiányzik. Pedig éppen ő hozzá volna most egy kis szavam, de ő azt már nem hallja. Hát baj biz ez, de ha már belekezdtem, mégis csak elmondom. Egy nagy londoni kiadó, mr. •) Almanach az 1905. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regény tár. XXI. évfolyam, 4—6. kötete. Singer és Wolfner kiadása. Ára diszkötésben 2 korona. Jarrold, aki a Jókai és az én könyveimből lefordittatott az angoloknak egyet-kettőt, igy szólt az idén néhány hét előtt a Jókaival közös magyar kiadónkhoz: — Én sehogy se értem ezt az önök viszonyát Ausztriához. Csodálatos komplikált dolog. Senki se tudja azt bizonyosan. Csak sejteni lehet, hogy nem egészen tiszta dolog. Se az egységes birodalom, se a külön királyság. — Dehogy nem, — erősködött a magyar kiadó — nekünk becsületes alkotmányunk van. — Érti a macska. Ha van, hát mért titkolják ? Valami olyan lehet ez a becsületes alkotmány, mint a papucs, hogy csak otthoni használatra való, kivinni nem lehet, — a láb végre is kényelmesen érzi magát benne, de ha nagyot rúg vagy ugrik, leesik róla a papucs. — No hát nem olyan — tiltakozott a magyar kiadó. — Évenkint sokan fordulnak meg az üzletünkben, — folytatta mr. Jarrold — akik tudakozódnak, hogy nincsen-e valami olyan könyv, a honnan ki lehetne ezeket érteni. Hát van-e ilyenforma elbeszélő mü az irodalmukban, mert azt én, föltéve, hogy elmés és érdekes munka, lefordittatnám és elterjeszteném a világban? A magyar kiadó homlokára ütött. — Bizony még nincs ilyen regényünk. Ha azonban ki akarja adni a mi közjogi alapunk ismertetését, egy-két hónap alatt meghatom az ön számára a kiegyezés történetét valamely publicistával vagy historikussal. Mr. Jarrold elmosolyodott gúnyosan. — Köszönöm sir, de nem kérek belőle. Mit gondol ön, ki olvasná el ? Ön az egerekről akar gondoskodni sir, és nem a magyarokról. Én ellenben az angolokról akarok gondoskodni és nem az egerekről. Az ördög vigye a száraz dohányt és a száraz könyveket, sir. Regény kell nekem erről és abban se szabad csak úgy a mese közé ékelni be a közjogi alap configuratióit, mert a mellékes leírásokat átugorja az olvasó, hanem úgy kell fölépülnie az egész regénymesének, ahogy a régi mesebeli kastélyok épültek. — Hát hogy épültek ? — Kacsalábon forogtak. — Nem értem. — Azt akarom ezzel mondani, hogy a kacsaláb a közjogi alap. Minden ő rajta forogjon. A szereplő személyek sorsa, a bonyodalom, a megértékét. Ez az egyesült elisme rés legyen jutalma s buzditója a további, kitartó küzdelemre. VÁRMEGYE ÉS VÁROS. A közigazgatási bizottság ülése. — nov. 15. A vármegye közig, bizottsága tegnap, e hó 14-én tartotta meg november havi rendes ülését. Az ülésen Hadik Béla gróf főispán elnökölt és részt vettek azon Dókus Gyula alispán, Nemthy József árvasz. elnök, dr. Szirmay István tiszti főügyész, dr. Löcherer Lőrinc t. főorvos, Mauks Endre kir. pénzügyigazgató, Hönsch Dezső műszaki tanácsos, Beregszászy István kir. tanfelügyelő, Somossy András kir. ügyész, továbbá Majláth József gróf, Sennyey Miklós báró, Meczner Gyula, Molnár Béla, Lehoczky Endre és Nagy Barna választott bizottsági tagok. Az alispáni jelentés kapcsán Lehoczky Endre szinnai esperes a nagymérvű amerikai kivándorlást tette újból szóvá, felpanaszolván, hogy mig eddig csupán a kenyérkereső férfi nép vándorolt ki és ha sikerült valamelyes keresetre szert tenni, azt sietett a hazába visszahozni, addig ma már az asszonynép, fiatal leányok és a serdülő fiuk is mind kivándorolnak. A bizottság több tagja hozzá szólott a felvetett kérdéshez és valamennyi felszólalás konstatálta, hogy a kivándorlást hatósági intézkedésekkel egyáltalában sem megakadályozni, sem korlátozni nem lehet. Egy folyton oldás, mind úgy legyen megkomponálva, hogy az Ausztriával való viszonyukat plasztikussá tegye és ne látszassák tanítani, hanem csak mulattatni.^ — Értem sir, mormogta a magyar kiadó és gondolkozóba esett. A gondolkozóba esés azóta átragadt én rám is, hogy bizony az angol ész mégis csak jó ész. Nagy pecsenyét lehetne itt megsütni kis tűznél. Furcsa, hogy eddig nem jutott eszünkbe, holott valóságosan a legjobb és talán az egyetlen mód közjogi helyzetünk tiszta képét kivetni a világba, ahol még a sajtó sincs arról tájékozva. Panaszkodó országgyűlési beszédek, a delegációkban elpattogott gravamenek mind nem használtak, pedig már annyival is megelégednénk, hogy a követségeknél, konzulátusoknál valamely néma jelek, zászlók, címerek sejtessék, hogy nem vagyunk osztrákok. De ez se megy. Ezt se akarják. A hagyományos udvari politika szándékosan arra dolgozik, hogy a birodalom kifelé egységesnek látszassák, mint ahogy az ördög is ott, ahol mutatkozik, szereti észre nem vétetni, hogy a patája szét van hasítva. Addig-addig gondolkoztam erről, hogy végre is egy indítványnak szánLapnnk mai száma 4 oldal.
