Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-10-27 / 118. szám
2. oldal ZEMPLÉN. Október 27. kezeibe szolgáltatni, nem pedig könnyelmű nemtörődömséggel elnézni e nemzetbénitó munkát s csak mikor felgyülemlett a baj, sopánkodni az elmulasztottak felett. Parcellázás a Bodrogközön. — Br. Sennyey Miklós mint első parcellázó a Bodrogközön. —- okt. 27. Említettük már lapunk hasábjain, hogy báró Sennyey Miklós nagybirtokos a karosi, karosai és lukai határokban elterülő birtokából e nyár folyamán mintegy 1400 holdnyi területet eladásra bocsátott azzal a szándékkal, hogy azt parcellázva a környékbeli földnépe vegye meg. Most kaptuk a tudósítást, hogy e parcellázás befejezést nyert, — s meggyőződve a tudomásunkra hozott feltételekből arról, hogy e parcellázásnál a vevő közönség oly kiváló előnyökben részesült, mely az eddig ösmert hasonló eladásoknál nem volt szokásos, sietünk ezt, a Bodrogköz közgazdasági életére mindenesetre igen jelentékeny kihatással biró 8 bizonyára társadalmi jelentőségű akciót részletesen megösmertetni olvasóinkkal. Hátha akadnának, akik követendő például fogadnák el azt 1 Lehetetlen néhány sorban ki nem térni ennek az eladásnak az előzmó- ményeire is. • A kik ösmerősök a bodrogközi viszonyokkal, azok igen jól tudják, hogy ott a népnek aránylag nagyon kevés föld van a kezén. Majd nem az egész Bodrogköz latifundium, a melyek közzül a leleszi prépostság birtoka, a Sennyey János, gróf Maj- láth és báró Jósika-féle hitbizomá- nyok még jogilag is lekötött birtokok és igy a nép terjeszkedése, földbirtokhoz való jutása szinte kizártnak látszott. Ez a körülmény régóta állandó panasznak az oka a nép ajkain és ez a panasz eljutott a báró Sennyey Miklós füléhez is. Aki ösmeri ezt a kiválóan nemes gondolkozásu főurat, az elfogja hinni e sorok Írójának, hogy báró Sennyey Miklós nem szokott közönbösen elhaladni a panasz- kodók mellett, ha meg arról a népről van szó, amely között él, gazdálkodik, amelynek atyái együtt éltek, együtt dolgoztak az Ő őseivel, akkor Sennyey Miklós mindig melegen érző szívvel és fáradtságot nem ismerő buzgalommal szokta kivenni a maga részét minden Úgy láttam nem férünk Odabe a házba. A sok-sok vendéggel Telve volt a szoba. Mondok itt nem fór el Még egygyel több ember, Maradjunk hát kívül. Egyszer csak azt látom, Hogy lassan mind kigyül, Már mint az ifi ja: A legfrissebb lányok, Persze a jogászok Sorra mind utánok. Oszt kívül maradtunk, Ép az eresz alatt, Mert az eső kijebb Gyönyörűen szakadt. Én pedig ezalatt, Mert mást nem tehettem, Nagyokat kortyoltam S buzgalommal ettem. Tán csak vénségemre Nem csapom a szelet Kicsike lányoknak ? Ámbátor ugylehet Hamarább megnőnek, Mint én házas leszek. S mikor már beteltem, Gondolám: mig ezek Kissé meggyórülnek, Addig elpárolgóm, Szépen haza megyek S elvégzem a dolgom; Mármint bejelentem, Hogybát engem mára közhasznú, minden közérdekű munkából. Ez a meleg érdeklődés a nép valódi szükségletei iránt indította őt most is arra, hogy mint kezdeményező, elsőnek lépjen fel a Bodrogközön egy parcellázás kísérletével. Szakítva tehát azzal a szinte babonás előítélettel, mely főúri köreinkben olyan erős gyökeret vert, hogy földet eladni kényszerítő szükség nélkül nem szabad és távol minden kényszertől, szabadon, önként, becsületes magyar szivének hazafias sugallatára elhatározta, hogy felszóllitja a népet, nem akarnának-e az ő birtokából egy részt megvenni. De csak a néppel és a nép kiválasztott bizalmas embereivel akart szóba állani. Ezekkel állapította meg a vételárat, ezekkel beszélte meg mindazokat a feltételeket, melyek egy ilyen nagyszabású eladás és vételhez fűződnek. Közvetítőktől, nyerészkedőktől elzárkózott teljesen. Sem ő nem akart nyerni a népen, sem másnak nem engedett rajtuk nyerészkedni. Maga járt utána, hogy a nép a vételhez szükséges pénzt megszerezhesse, még pedig minden nagyobb megterhelés nélkül. így történt azután, hogy a nyár derekán munkába vett akció ma már teljesen befejezve van. Eladott pedig összesen 1470 hold földet 245 embernek, még pedig a következő megosztással: 446 holdat megvett 41 karádi lakos, 306 holdat 171 karosai lakos, 300 holdat 61 lukai lakos, 318 holdat 72 karosi lakos. A vételár holdanként 400 korona volt. Az eladó báró fizette azonban az összes, felméréssel és kihasitással járó költségeket, valamint a telekkönyvi bekeblezési költségeket is. Ami az eddigi, hasonló eladásoknál egyáltalában nem történt. Ezenkívül ez a parcellázás még abban is eltér az eddigiektől, hogy itt a megvett és egyénenként kihasított terület minden egyes vevőnek külön-külön telekkönyvi tulajdonaként kebeleztetett b8 és a vételár kifizetésére fordított kölcsön szintén külön-külön terheli minden egyes adós uj birtokát minden egyetemlegesség kizárásával. A vételár törlesztése úgy történt, hogy a vevők a vételár felét személyi hitelre kapták a Sárospataki Hitelbank Részvénytársaságtól egy félévi törlesztésre 6%-os kamat mellett betáblázás nélkül. A vételár felének letörlesztése után a vevők telekkönyvi tulajdonosokká vállván, törlesztéséé kölcsönt kaptak a sárospataki hitelVissza ne várjanak Már a vacsorára. És éz igy is történt, Ahogyan gondolám . . . Jól végezve dolgom Elhagyóm kis szobám És abba a lucskos, Sötét éjszakába Indultam a hegynek Vigan dudorászva. De amint botolva Felhangzott a sok „jaj“ Legott elhalt danám S szólt helyette sóhaj. Végre nagy kínok közt Felértem a hegyre, Ott voltam épen a Borháztól nem messze S im hangok ütik meg Árva füleimet. Nézem: hogy kik jönnek, Nézem vajh ki lehet? De nem látok semmit, Csak hangokat hallok, Amint az ifjakat Szólítják a nagyok. S ez épen elég volt, Hogy értsen belőle, Hogy a züllésemnek Vége egyelőre. Mind jöttek már haza . . . S én hiába jártam Azt a Magas hegyet, Abban a nagy sárban. Megfogadtam ekkor: bank közvetítése mellett „A magyar takarékpénztárak központi jelzálog- bankjától,“ amely kölcsönből a személyi hitelre felvett kölcsönt és a vételár hátralékot is kifizették. A törlesztéses kölcsönt huszonegy óv alatt 7.83% mellett fizetik vissza a vevők. Ez pedig éppen nem nagy teher, mert ily módon 21 év alatt — hacsak közepes termést számítunk is — már a fél haszonnak törlesztésre fordításával is kitisztázzák a Bodrogköz „uj földesurai“ szép szerzeményüket. Meg kell még emlékeznünk azokról is, akik a parcellázás nagy munkájában a nemes bárónak segítségére voltak. Ezek között első helyen kel! megemlítenünk Szépkuthy Ede karádi jegyzőt; kit az érdekeltség ösz- szehozásában és a hitelműveletek lebonyolításában kiváló elösmerés illet meg. Kivették osztályrészüket az érdemből Erdélyi József lukai ev. ref. lelkész és Kántor Lajos karosai tanító is, kik Lukán, illetőleg Karosán szervezték az akciót; Karosban Knopf- ler körjegyző is segítségére volt a népnek. Kiváló elösmerés illeti továbbá a királyhelmeczi kir. járásbíróság telekkönyvi osztályát, mely e nagy tömeg átiratási munkát páratlan rövid idő alatt elvégezte. A mérnöki munkálatokat Zboray Béla oki. mérnök és Oláh Ignác társulati segédmérnök végezték. Az Isten áldása legyen mindnyájuk munkáján. HÍREK. A kalocsni.- oki 27. A kalocsni története egyébként mindennapi eset, de hogy foglalkozom vele, annak egyedüli oka az, hogy az elmondandó eset Uj helyben esett meg. Szalmaözvegy barátunk, kiről itten szó lészen, nagy barátja és tisztelője a hölgyeknek. Többet el nem árulhatok róla, mert majd rósz néven venné tőlem és különben sem volna annyira érdekes, hogy ha a szives olvasó e történet hősével és hősnőjével oly hirtelen ösmerkedne meg. A hölgy ösmert alakja a Széché- nyi-tér esti korzójának. Különben még nagyon ifjú és bohó. Ösmertető jele: kalocsnibau jár. Hogy nem viseltetik ellenszenvvel a férfi-nem iránt, igazolja a szives barátság, moLehetnek szüretek Én többé esőben Feléjük se’ megyek. írjak még valamit? Jó, még egy-kót dolgot — Futja időm úgyis — Sebtében elmondok. Az aszú most gyűlik, Amennyi nem volt rég, Ép ezért a szüret Két hétig eltart még. Kitűnő borunk lesz, Tüzes, mint a láva, Zamatos, amilyen Olimpus nektárja . . . A lányokról mostan Még egy szót se irok, Mert félek: kinyílnak A behegedt sírok, S kisérteni fognak Feljáró hallottid, S fogni fogod aztán A nagyszámú „absi“-t. Légy csak inkább „prósensz“, Ez jobb kamatot hoz, Ez majd jobban segít Várva-várt célodhoz. De most már úgy látom Csakugyan elég volt A lant pengetésből, Még csak ezt a pár sort, Melylyel búcsút veszek: Az ég legyen veled, De aztán kikötöm: írj már egy levelet. Veréb. lyet a hölgy szalmaözvegy barátunkkal kötött a minap. Azóta barátunk homlokáról eltűntek a magasabb férfi kort jelző ráncok; arca derültebb, hangulata vidámabb lett. Nyilván abban a kellemes hitben ringatja magát, hogy nem is ő gabalyodott a leányzóba, hanem a hölgy vetette reá szemét és most fülig oda van érte. Barátai, akik az uj ösmeretségről tudomással bírnak, szívesen osztják ebbeli véleményét. Csak e napokban történt, hogy a hölgy barátunk szives meghívása folytán megjelent lakásán. Úri módon terített asztal várta a vendéget, aki először fordult meg ebben- a lakásban, ahonnan csak az imént távozott a ház úrnője a szomszéd vármegyébe szüretelni. — Baj lesz öreg — szólt egy bizalmas barátja, aki a dologba be volt avatva — megtudja az asszony, leüti a sarkadat. — Ha csak tőled nem, mástól meg nem tudja, — vágott vissza a vendéglátó. — Hát csak ügyelj kópé! — szólt jóindulatulag a bizalmas barát. — Bizd csak reám — volt rá a rövid felelet és azzal besietett lakására, hogy vendégét illő módon fogadhassa. Úgy intézte vendéglátó barátunk a dolgot, hogy a cseléd akkorára ne legyen otthon. Sár, hamisítatlan szüreti időjárás volt oda künn. Amint a hölgy nesztelenül benyitott a lakásba, apró sárcipőjét a konyhában hagyta. A következő pillanatban fényesen világított szoba ajtaja nyillott meg előtte és örvendezve nyújtotta feléje kezét a háziúr. A kettős mulatság — amint az másnap kitudódott — kitünően sikerült, aminek örömére szalmaözvegy barátunk másnapra a hölgyet ismét meghívta. Erről az élvezetről azonban le kellett mondania, mert aznap megjött az asszony levele, melyben estére való érkezését tudatja kedves férjével. Szalmaözvegy barátunk homlokának redői hirtelen úgy megszaporodtak, hogy valóságos vén ember képét mutatta. Felesége érkezésének váratlan bejelentése kissé megzavarta számításában. Nehogy a zavar este, az asszony jelenlétében fokozódjék, meghívta bizalmas barátját vacsorára. Ketten mentek az asszony elé és mire a kocsi a lakás előtt megállóit, a szakácsnő már elkészült a jó vacsorával. ő nagysága kalocsniját szintén a konyhában vetette le és amint az ajtó mellé tólta lábaival, észrevette, hogy két ösmeretlen kalocsni húzódik meg csendesen a konyhaajtó sarkában. Már a kalocsni alakjánál fogva is gyanúperrel ólt s nem volt rest lehajolni és a kalocsnit közelebbről szemügyre venni. Iszonyú sáros volt mind a kettő; meglátszott rajtuk, hogy akinek a lába bennük volt, nem a Főutcán járt velők. — Mi ez? — mordult az urára a hazatért menyecske. — Ka—ka—kalocsni .... dadogott leleplezett barátunk. — Kié az? — faggatta tovább az asszony urát. A váratlanul rajtakapott férj, a kinek csak úgy gyöngyözött a homloka, a nagy zavarban barátja felé néz és önkénytelenül siet a felelettel: — Az övé.. . Asszony és a beavatott jó barát erre a képtelen, merész állításra ösz- szenéznek, majd kaján mosoly ül a férfi arcára és igy szól őnagyságának : — Az enyém, az enyém nagyságos asszonyom, de térjünk moßt vacsorázni. Az asszony megértette — és bevonultak a szobába vacsorázni. Szalmaözvegy barátunk azóta kijelentette, hogy nem kíván többet szalmaözvegységre jutni. ü- *•)
