Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-10-15 / 113. szám
Sátoralja-üjhely, 1904. október 15. 113. (4335.) Harminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: öátoralja-TJjnely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 1 üli,, vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttérijén minden garmond sor 80 fill. POLITIKAI HÍRLAP. iíj. Meczner Gryula dr. Molnár János dr. Perényá József főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kői negyedévre 3 kjr. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betűkkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Kinek van igaza?- okt. 15. Ritkán volt még olyan bonyolult a politikai helyzet, mint most, mikor az ellenzék passzíva rezisztenciájával két, a nemzetre nézve égető sztlkségü javaslat tárgyalását akarja lehetetlenné tenni. Egyik a házszabályrevizió, a másik az olasz kereskedelmi szerződés. Szinte öröm nézni a futkosó politikusokat. Most nem pihen egy sem. A klubbok reggeltől estig telve vannak s a tárgyalásokat az ülések ideje alatt a folyosókon folytatják. S ez az élet most érdekesebb, mint maga a parlamenti ülés, mert az ország sorsa ezektől a megbeszélésektől függ. Senkisem tud semmi bizonyosat s legkevésbbé azt, hogy ő maga mit akar. A kormány maga és emberei meg vannak győződve arról, hogy Tisza eljárása és indítványai szükség- szerüek; éppen igy az ellenzék is, csakhogy mögöttük vannak a párt határozottan kimondott elvei, amelyektől a kényszerítő körülmények hatása alatt sem akarnak eltérni. Tudják, elismerik, hogy házszabály revízióra szükség van, de féltik az ellentállási jogot, mert szerintük Tiszának egyetlen törekvése nem ennek korlátozása, hanem teljesen lehetetlenné tétele. Amabba még csak belenyugodnának bizonyos engedményekért, a melyek a választói jog rendezése s annak a szegényebb iparos és földműves osztályra kiterjesztése, egyszóval az általános választói jognak megközelítése. Ilyen hangulat tapasztalható különösen a nemzeti pártban. De rémeket látnak, mert azt Tisza István egy szóval sem mondotta, hogy az ellenállási jogot lehetetlenné akarja tenni, hanem akként rendezni, hogy a parlamenti tárgyalások elé olyan akadályokat ne gördíthessen, a melyeknek szomorú következményeiből talán évek múlva sem juthat ki a nemzet. Elismerik, hogy szükség van revizióra és mégis ellene vannak s nem küldenek tagot az előkészítő 21-es bizottságba. Miféle következetesség ez? Azzal érvelnek, hogy úgyis hiába beszélnének ott, mégis az és úgy fog történni, mint és ahogy Tisza fogja akarni. Hát eddig nem igy voltak a bizottságokban? A panasz csak most vált oly annyira szükségessé? Hát jobb lesz az nekik, ha a kormány esetleg magára maradva lesz kénytelen ezt a programmpontot megvalósítani ? Erre ők azt mondják: törvénytelenség. Pedig talán nincs is igazok. Mi a képviselőház? A nemzeti akarat képviselőinek testületé. Es mi a kormánypárt? A kiküldött képviselőknek egy hatalmas kuvaszt igyekezett megülni, amikor eldördültek a vár bástyáin az üdvlövések, hatalmas torkú török ágyukból, a kis Ferkő felugrott, a kutya elvakkantotta magát. — Gyere „Német- — mert igy hívták a kutyát — s vele együtt lerohant az udvarra. Leeresztették a felvonó hidat, megnyílt a hatalmas várkapu. — Mintha a magyarok istene, meg a felesége jött volna le a kékellő égből, olyan volt e látvány. Berobogott rajta négy fekete táltos, sallangos szerszámmal, aranyos bintóval, szép kisérő néppel, s a hintóbán ülő Wesselényi Istvánnal, meg a feleségével, Szécsi Máriával. — Csakhogy megérkeztek — ki- álltotta Ferkő — Wesselényi István, kedves keresztapám, oly nehezen vártam I — Én vagyok a fia Rákóczi Ferencnek! Az ölébe kapta Wesselényi István a kisfiút, hol ő csókolgatta össze, hol a felesége, — szegény már úgy szabadkozott az asszonyi csóktól. Nemsokára ebédhez is ültek, mert már jól elhaladta a delet. Járt az ételhordó, alig bírta lába, a pohárnokmester folyton töltögetett. Óriásira nőtt a Wesselényi kedve, de a többi uraké is, dikciózott tőle a várnagy uram hosszat, szépet, cikornyásat, amúgy magyar módon, az asszonyi népre. akaraton lévő többsége. Ők is a nemzet kiküldöttei és pedig a többség kiküldöttei s igy nem lehet logikusan gondolkozó embernek azt állítani, hogy ezen törvényesen létező többség munkálkodása törvénytelen. Ha megsértették a törvényt, akkor beszélhetnek, de addig nem. Nélkülözné ugyan a bizottság sok olyan tekintélyes ellenzéki férfiú jelenlétét, akiknek a véleményét nemcsak tisztelné, de meg is szívlelné; de ettől épen az ellenzék kimondott akarata fosztja meg a bizottságot. A kormány nem akart maga intézkedni, a fölhívás megtörtént s ha eredménye nem volt a fölhívásnak, tesz és tehet egész jogosan a maga legjobb meggyőződése szerint. Törvénytelenség ez ? Egy le nem tárgyalt, sőt elő sem készített javaslatra mondják rá, hogy törvénytelen; de amelyről elismerik, hogy szükséges. Nem a legzavarosabb ellentmondás ez ? Kinek van tehát igaza ? A kormánypártnak-e, mely jogával akar élni, vagy az ellenzéknek, mely jogát feladva akar ellenállani. A másik előidézője e bonyolult helyzetnek az olasz kereskedelmi szerződés. Ez sem tetszik most az ellenzéknek, pedig annak idején, mikor Tisza megcsinálta az ideiglenes szerződés pontjait, nem Áz öreg Czinka meg húzta, a hogy parancsolták, — vagy a diák énekelt régi dicsőségről, magyar boldogságról. A nagy dáridóba cigányzene mellett, jó tokaji bornál, észre se vették, hogy a kis Ferkő eltűnt az asztaltól, csak akkor, amikor kurjongatás közbe oda szólt Wesselényi a baljára : ugy-e igaz fiam ? 1 Utána is küldtek bárom csatlóst tüstént, hogy kerítsék elő akárhonnan is. — Visszajön az egyik, hogy ő biz, sehol sem találta a kis nagyságát, pedig bekereste érte már az egész várat. Visszajő a másik, vissza a harmadik, mind ugyanazt mondta. Kis vártatva megérkezik lehor- gasztott fővel, véres kézzel a gyerek. •— Hol voltál fiam I — kiáltja az anya — talán megbántott valaki, hogy véres a kezed ? 1 — Dehogy bántott, anyám I — hanem én bántottam. A német kuktával háborút játszottam, én voltam a magyar, ő a labancok vezére, felültem a keresztapám nyerges lovára, a fekete ménre, ő meg az összvérre, amelyik vizet hord fel a várba. Párviadalra hívtam, oszt’ kiütöttem az egészséges szemét.Ne haragudj anyám, adj egy aranyat, hogy oda adjam neki, meg oszt’ ő akart labanc lenni, nem pedig én. — Nesze fiam három, — vág közbe Wesselényi — add oda neki. Dehogy haragszom, anyád is azt mondja, volt kifogása a módozatok s az elért eredmények ellen sem a nemzetnek, sem a legjobban érdekelt és illetékes testületeknek, minők az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a Bortermelők Országos Szövetkezete. Tisza intézkedése törvényen- kivüli állapottól mentette meg Olaszországgal való kereskedelmi összeköttetésünket és pedig úgy, hogy a régi rendszert tetemesen megjavította, a beszállítandó bor mennyiségét úgy korlátozta, hogy arra a rövid időre, mig a rendes és törvénynyel szentesített szerződés elkészül, kereskedelmi állapotunk tetemesen javul. De ez sem kell, mert Tisza hozza. Érv ez ? Nem, arculcsapása az igazságnak. Az igaz, hogy a törvényen- kivüli állapotból Ausztriának nagyobb kára lett volna, mint nekünk, hisz a mi forgalmunk századrésze C3ak Ausztria forgalmának, de nem üdvösebb-e az az intézkedés, mely a csekélyebb forgalmi vagyont sem hagyja veszendőbe menni? Vagy csak azért kellett volna ezt elkerülni, hogy belőle Ausztriának kára legyen? Ez boszunak sikeres, de politikának nem tisztességes. Az igaz, hogy Tisza rendeleti, tehát nem rendes és megszokott utón intézkedett, de ezen intézkedésével törvényen kívüli állapotot szüntetett meg; őt te- * * ugy-e hugomasszony 1 — Hogy pedig azt a lovat megülted, amelyik még engem is letesz, no majd ha meghá- zasodol, küldök neked ötöt, de fehéret, mén lesz mindenik, a zsibói ménesből, olyan, hogy a törökök császára is alkuszik majd rája, hozzá díszes hintót sallangos szerszámmal, hogy bámulja meg az egész világ, meg egy kocsist olyat, csikós legény most a ménesembe az apja mellett, aki nem ostor fokával, hanem szóval tartja a lovat: Nyomárkai Gyurit. * Sok év múlott el azóta Ferkőből Ferenc lett. Nyalka barna bajusz sarjadt a bajszu portáján. Már az apja kardját is felkötötte, katona sorba lépett. Jóságos kék szemeiben visszatükröződött a magyar vér nemes tüze s erős nyakát, mint egy himoroszlánét gesztenyebarna haj övezte. Áz első legény is lett ő Zem- plénvármegyében. Boldog volt az a leány, akivel ő szólott, büszke volt az a leány, akivel ő táncolt. Ahol olyan bál, olyan mulatság volt, ahol neki illett megjelenni, azonnal ott termett. . .. így történt, hogy a büsZkö magyar urfi Bécsbe ment mulatni, leányt hódítani. Szólott a zene, fújták a réz kürtöt a cseh trombitások. Keringőztek a cifra párok, csak Rákóczi nem tánDimkjr fivérek cs. és kir. udvari fényképészeknek rendes két heti kirándulásokon kívül, a mi legközelebb okt. 16. és 17-én lesz, egy állandó megbízottjuk van itten a műteremben és igy levételek minden nap eszközöltetnek. A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Nyomárkay György uram. — Igaz történet a Rákőczi-korból. — A „Zemplén“ számára irta: Ifj. Dongó Géza. 1600 második felében született Zsibón, Erdélyországban. Az apja csikós volt Wesselényi István bárónál, a zsibói ménesben, — abban a ménesben, amelynek a hire elszállt Kárpátokon és Adrián is túl hetedhétországra. * Nagy sütés-főzés volt a pataki várban, forogtak a kukták, főztek a szakácsok. A sallangos szerszámot pucolták a kocsisok. Felhúzták a vár árbocára a Rákóczi zászló alá a Wesselényi szineket, mert nagy urat vártak: Wesselényi Istvánt, meg a feleségét, a kis Rákóczi Ferenc keresztszüleit. Á szépséges szép Zrínyi Ilona felvette a fejére gyémántos pártáját, arany ezüstös uszályos ruháját, a vidék legszebb leányai forogtak körülte, várván a parancsát. A kis Ferkőt felöltöztették bársonyos gúnyába, vett a lábára szép sárga miskolczi csizmát, arany sarkantyúval, a fejére bogiáros kalpagot és az édes apja veretes kardövét kicsi derekára. Együtt voltak a várteremben mindnyájan. Zrínyi Ilona egy varot- tas széken ült, a fia meg éppen egy
