Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-10-01 / 107. szám
Sátoralja-üjhely, 1904. október 1. 107. (4329.) Harminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd. csütörtök és szombat tste. Szerkesztőség és kiadóhivatal: őátoralja-TJjnely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Njllttérben minden garmond sor 80 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Meczner Gryuia dr. Molnár János dr. Ferényi József főszerkesztő. felelős szerkesztő. fömunkatirs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kői negyedévre 3 krr. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. fi szövetkezetek. — okt. 1. (S.) B napokban tartja a „Felső- tiszai vármegyék hitelszövetkezeti szövetsége“ évi rendes közgyűlését. Nem e közgyűlés prológusaként szólunk, mert hiszen ma már a sok előítélet dacára, mind bizonyosabbá válik, hogy a szövetkezeteknek hazánkban különösen nagy létjogosultságuk vau s ez ok miatt épen ezek azok az intézmények, amelyek legkevésbé szorulnak rá, hogy nagy dobbal csináljunk nekik propagandát. Csupán, mert a perbe- nyiki közgyűléssel aktuálissá vált e téma, kívánunk a szövetkezetekről s működésük eredményéről egy-két szót szólani. Kétségtelen, bogy mint mindenütt, úgy a szövetkezetek közt is akad az országban elvétve egy egy selejtes is, amely gyéren előforduló kivételeken kapva- kap az ellentábor és egy kalap alá vonva valamennyi szövetkezetei, szörnyű mód ledorongolja az egész intézményt. Ámde itt elfelejtik fölemlíteni, hogy a hiba nem az intézményben, hanem a vezetők tantiémszedési hajlamában rejlik, akik szövetkezetüket, eltekintve annak eszményi céljától: a közjó szolgálatától, csupán a saját anyagi érdekükben létesítették és hogy a vezetők ez érdeküket nem a törvényszabta határokon belül, hanem meg nem engedett módok segélyével szolgálják. Mert mi is a szövetkezet ? A kis existenciák törvényesen szabályozott támogatója, azoké a kis existenciáké, akik vagyonuk és jövedelmük kicsinysége és egyéb konjunktúrák behatása folytán, csupán a bankok utján, sem a hitel jótékony hatásában nem részesülhetnének, sem pedig tőkegyűjtésre nem volnának ösztönözhetők. Nézzük csak közelebbről és épen a bodrogközi állapotokhoz viszonyítva a dolgot. Tegyük fel a több közül a következő esetet: egy karosi atyafi meg akarja venni Amerikába készülő testvérétől atyai örökrészét, azonban vagy nagyon kevés a készpénze hozzá, vagy egyáltatán nincs is, de jogosítva érzi magát a hiányzó összeg kölcsönvételére, mert hiszen magának is van egy kis birtokocskája, no meg a hiányzó egy-két száz koronán is csak uagyobbitani akarja azt. Igen ára, de hogyan szerezze meg azt? Ez a legkínosabb gondokat okozza né- kie. Magánosoktól nem mer kérni, az előtte álló sok példa azt bizonyítja, hogy az ilyen kölcsönök horribilis kamatja végeredményben az adós régebbi birtokát is fölemésztette. Ettől fázik s inkább hajlandó összetett kézzel nézni: mint forgácsolódik szét az apja kis birtoka, vagy még a rá nézve fölötte hátrányos birtokközösséget is szívesen tűri. Ámde megtörténik, hogy megjelenik előtte a mentőangyal a váltó képében, amelyet Isten segedelmével majd csak elhelyez valamelyik bankban. Nagy utánjárások és szálingózások után kerít végre zsiránsokat is. És erős reményekkel telten indul előbb Helmeczre, mert az a járási székhely, ott akad legtöbb dolga, onnan azonban reményt vesztve kénytelen Patakra bandukolni, majd meg az újhelyi bankokat zarándokolja végig. Mindenütt egyforma eredményt ér el, mindenütt azt mondják, hogy Írassa alá még a pappal, vagy a jegyzővel, vagy a biróval, avagy egy ismertebb nagyobb gazdával, mert nem ismerik őket. És ez természetes is, mert a bankoknak egykét száz koronás hitelnyújtás miatt külön teleköuyvi kivonatokat, vagy információkat beszerezni nem fizeti ki magát s nyilvántartási könyvet valamennyi birtokosról meg épenséggel nem vezethetnek. Attól a szegény paptól, jegyzőtől, bírótól meg ki kívánhatja, hogy a félfaluuak jótálljon s ezáltal a maga vagyonát tegye ki a kedvezőtlen eshetőségeknek? A szegény atyafi ily körülmények között kénytelen belé- nyugodnia, hogy az apai birtok másik fele elhasittassók az övétől, avagy kénytelen a birtokközösség minden hátrányát átszenvedni, holott azzal az egy-két száz korona hitellel, amelyre bőséges fedezetet nyújt, megtarthatná az apai birtok épségét, gyarapodna, sőt a lelki nyugalma is meglenne amellett. De mondjuk, hogy valamikép mégis sikerült e kölcsönt megszereznie. Elkövetkeznek a rendezések. Ekkor — tekintve a lakhely távolságát — minden rendezésre egy-két munka napot kell elfecsérelnie. És az alkalmatlan fáradság ? Hát még a törlesztések ! ? A bank kiszabja azokat, a félnek be kell tartania. Megtörténik azonban, hogy a rendezés valamelyik nagyobb kiadási időszakkal esik össze, amikor a földmives nép minden fillérjét gazdaságába fekteti. Ilyenkor még a kamatra valót is csak úgy, kölcsönbe tudja megszerezni. És törleszteni minden áron kell, mert ki van szabva, elpocsékolja hát egyik, vagy másik jószágát, máskülömben óvatolás és perköltség még többet emésztene fel. Hej! nagyon drága az ilyen kölcsön ! De ez csak eset és egy mód a sok közül. És most a tőkegyűjtés. Ez talán még nehezebben érhető el a bankrendszer nagyobb kalibere mellett. Mert hiszen két három koronával csak nem hordhatja be minduntalan az ő feleslegét az ötödik hatodik faluban lakó betevő, már pedig, ha az kéznél marad bizony-bizony nagyon hamar elgurul még a takarékosabb fajtától is, hát még az okszerűség liijján lévő népnél mennyivel inkább? Ezeken a bajokon, a kis existenciák e sérelmes állapotán van hivatva segíteni a szövetkezet. A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. A méh. Irta : Bródy Sándor. (Folyt, és vége.) Elhallgatott mindenki, mindenki hallgatta. — Szépen beszél — mondták — igaza van. ő nagy lesz igazán! Sokan, de csak mélyen magukban mégis csodálkoztak : miért teszi, kinek, miért. Nem volt senkije, sehol egy rokona; hogy ilyen lett volna valaha, még azt se hallotta senki. Nem szerette a szegényeket, nem sajnálta az árvákat, hazafiassága csak annyiban állott, hogy szidta az olcsó külföldi tőkét, melyet szélhámosok könnyelműen pazarolnak. Nem törődött az irodalommal, a művészet az ő számára: kulminált egy kőből készült nagy méhben. Képtelenség volt föltenni, hogy ezeknek takarít, ezek számára gyűjt, hogy majd, ha meghal milliója azé legyen, akitől elvonta, visszaháruljon a közre, nem azért nem tette, bizonynyal. Sőt gúnyolta is a hires örökhagyókat, azt mondta róluk, hogy hiú bolondok, akik mikor testamentumot csinálnak, azt hiszik örökké élnek ... vagy azt, hogy haláluk után feltámadnak újra . . . — Ejh, olyannak kell lenni, mint a . . . Már ki sem mondta a szót, értette mindenki és bólintott fejével. — Örülök, hogy egy véleményen vannak velem! — mondá és élt tovább a véleményének. Gyűjtött tovább, részvényeket, házakat, földeket, régi ékszereket, kacér fülönfüggőket, tajték-pipákat. Olyan volt a háza, mint egy múzeum. Mintegy poros vidéki muzeum, ahol nagy ritkán takarítanak. Nála nem takarítottak vagy húsz esztendeje. Nem engedte, ő tudta hol van minden és a nyakravalójába való tűt is föllelte azonnal az óriási lomból. Inasa egészen beletörődött már ebbe a rendbe, kis gyerek kora óta itt élt és valamelyest már Ő is ösmerte a khaoszt. Sőt az értéktelenebb tárgyakhoz már hozzá is szabad volt nyúlnia, de ágyát mindig az öreg ur vetette meg magának. Amikor hetven éves lett, még akkor is, amikor már a palota homlokzatán a nagy kőméh- nek is kezdett befelé mohosodni az egész törzse . . . Csak egyszer, a nagy tavaszi közgyűlés után. Egész nap nem beszélt, számoltatott, számolt. Nagyon meg- éhült s a tiszteletére adott vacsorán ugyan jó), lakott. Szokása ellenére borral is élt s az a lábába ment, úgy érezte. Alig tudott haza vergődni, otthon alig tudta kinyögni: — Benedek, az ágyam! Az inas félve nyu t az ágyhoz. Megvetette mégis, és bele fektette urát, aki egyre nyögött, sóhajtott, csak éjfélfelé hallgatott el. Az inas ott vi- rasztott mellette. Sajnálta egy kissé ezt a vén „méhet,“ ezt az ősz „kutyát,“ ahogy néha dühében elnevezte. Olyan gazdag és ilyen tehetetlen. Nincs asszony rokona, aki megkenné vagy egyszer, aki küldene neki egy tál levest. Aztán megtalál itten halni és szolgálat nélkül marad. Ugyan el lehet innét valamit emelni, de lopott jószágon nincs áldás, annak az ára elmegy . . . Aztán már itt is lehessen . . . Végre is nem rossz ember. Itt van nála 8 esztendős kora óta. Nem volt iránta szives soha, de nem hagyta éhezni, fázni. A szolga olyasfélét érzett, mint a hála ... és amikor igy fölraelegedett: eszébe jutott egy özvegy mesterné, akinél gyermekkorában lakott. Az mondta neki egyszer: „Tudod-e, ki az apád ?“ Ha csakugyan ez az ember volna az apja! ? Ez az iszonyú gazdag, ez a sírja felé görnyedő ember. Meg akarta kérdezni, elhatározta, hogy megkérdezi. Várta, leste, hogy fölkeljen, fel akarta költeni. Nem volt rá szükség, föl rezzent az magától. Fölébredt, haldoklani. Egy darabig hörgött, azután megint csendes lett, majd ismét össze-vissza beszélt mindent, a nagy kőméhről, fent a palotán. Hogy „olyan légy te is.“ A szolga megrázta: „Uram . . . uram!“ Fog vacogva kérdezte: hozzon-e papot, orvost'? Nem mert elmozdulni az ágy mellől, várta, hogy egy villá- gos pillanata legyen a haldoklónak, hogy megkérdezhesse tőle . . . Hiába várta. Az nem ocsúdott föl többé. Bár egy-egy percre egészen csendes volt, rá is nézett, hosszan, különösen, talán mondani is akart valamit. De nem tudott többé, csak egy szót, hiába kérdezték, késztették. Az utolsó negyed órát élte, a legutolsót. Befordult a fal felé és mormolt valamit. Tessék ... Nem értem —! kö- nyörgött a szolga. Ismételte hangosabban. — Egy váltó ... Az asztalomon .. . Ovatolni ... holnap! mondá és meghalt. * Nem volt rossz ember, csak nagyon különös, még végrendeletet sem hagyott hátra. Sokan voltak a temetésén és mindannyian kérdezték maguktól, egymástól: Minek, kinek gyűjtött?! Kinek, kinek, kinek? hangzott a kérdés a temetési kórusba. „Kinek ?“ kérdezte magában a szolga, vi- vén elől a gyászflóros keresztet. Dnnby fivérek cs. és kir. udvari fényképészeknek rendes két heti kirándulásokon kívül, a mi legközelebb okt. 2. és 3-án lesz, egy állandó megbízottjuk van itten a műteremben és igy levételek minden nap eszközöltetnek.
