Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)

1904-09-24 / 104. szám

Szeptember 24. ZEMPLÉN. 3. oldal elmulasztása esetén a népfölkelési utasitás 7. $■ 70. pontja értelmében fognak büntettetni. Az „elfogulatlan Felsőmagyar- országi Hírlap.“ — szept. 24. Folyó év julius havának végén a Fm. H. — amint az később nyil­vánvalóvá lett — indokolatlan és alap­nélküli támadásokat intézett a „Be- reckii állapotokéról Írott cikkében Berecz Károly tanító ellen egy „ész­lelet“ révén, melyszerint a bereczkii ifjúság tetemes része nem tudott irni- olvasni. Emez „észlelet“ rossz „lelet“- nek bizonyult, mert ez esetben is — mint annyi másszor — a Fm. H. megirt fényeire alaposan rácáfoltak a való tények. Tudvalevőleg e két fogalom között a Fm. H-nál valóságos tordai sziklahasadék van egyformaság dol­gában. Á Felsőmagyarországi Hirlap említett cikkét nemcsak illetékes he­lyen cáfolták le, hanem küldöttek hozzá magánlevélben is jóakaratu tudósítást közleménye helytelen állításaira vo­natkozólag. Bizonyíték az alább kö­zölt cikk, melyet a Bodrogköz egyik tekintélyes és a közügyek iránt meleg érdeklődéssel viseltető urinője küldött akkortájt a Fm. II.-hoz. Hogy a cik­ket mégis a Zemplén közli le, az egyik fényes adata az említett lap ezerszer hangoztatott „elfogulatlan- ság“-ának. Az urinö ugyanis a cikkre azt a választ kapta a szerkesztőségtől, hogy annak érdemi elintézésébe akkor* megy bele“, ba a felelős szerkesztő haza­jön. Szóval a „fejét-vesztett“ szer­kesztőség Búza Barna feje nélkül nem tudott a cikk dolgában intézkedni. Ezután a cikk Írónője várt egy darab ideig, de mikor látta, hogy a fejét- vesztett szerkesztőség Búza Barna visszakapott fejével együtt is „fej­vesztett“ marad, elküldte lapunkhoz a cikket, melynek mi készséggel adunk helyet. Egyébként a cikk mellőzése a Fm. H. által mindenki előtt érthető lesz, ha azt elolvassa és figyelembe veszi, hogy a cikk azon tévedéseket helyesbiti, amiket a Fm. H. oly mo­numentális modorban fújt fel cikké­ben. — Természetes, hogy a nagy­hangú állításokat rectificálni, vissza- szivni a Fm. H.-nak nem volt kellő erkölcsi bátorsága. Érdekes adata ez ezen újság nagy dobbal hirdetett „el­fogulatlanságáénak, melylyel oly szí­vesen cicomázza magát. Mi tanácsos­nak tartanók, ha a Fm. H. először alaposan megmosakodnék, mielőtt ar­cát e szépitőszerrel bekendőzi. Az említett cikk a következő: „Igen tisztelt szerkesztő ur! Nin­csen igaza, amikor Berecz Károly urat támadja azért, mert a községé­géből 10—12 gyermek Írni nem tudott. Ha a támadás indító oka az, hogy Berecz ur kormánypárti elveket vall, úgy legyen, hogy ok-e ez a táma­dásra? azon nem vitázom; de hogy a községi gyermekek állítólag írni nem tudtak, azért nincs oka és joga egyedül csak Berecz urat támadni, mert nem Bereczki az egyetlen köz­ség, ahol a gyermekek egyrésze nem tanul semmit, de egy-két község ki­vételével Bodrogközön egyben sem. Ha akarja, én is nevezhetek meg olyan községet, ahol 130—140 tan­köteles gyermek közül némely napo­kon 12—14 gyermek van iskolában. Kérdem: a tanító hibája-e ez? Kér­dem : tanithat-e igy a tanító ? A tanítók legnagyobb része rend­szeresen kiadja a mulasztási napló kivonatot, de nincs, aki végrehajtsa. Mit tegyen ekkor a tanító? Jelentse fel az iskolaszéki elnököt, aki külö­nösen felekezeti iskoláknál rendsze­resen a pap szokott lenni? Mi lesz ebből Zemplénmegyében? Elcsapják a tanítót, ugy-e ? Lássa kérem, ne tá- mádják mindig a munkával legjobban terhelt közeget, hanem keressék a hi­bát ottan, ahonnét a tornyot meszelik. A férfiak azt mondanák, hogy csak asszony vagyok, de mégis fáj a lelkem, ha látom: ennek a szegény népnek a neveléséről mennyit lár­máznak és nem nevelnek rajtok sem­mit. Mennyien vannak, akik a nép keserves keresményéből úri fizetést húznak azon hivatottságukért, hogy a népnevelésnél közremunkáljanak, felügyeljenek és nem tesznek sem­mit. Természetesen tisztelet a kivé­telnek s különösen a tanfelügyelőnk­nek, akit személyesen ugyan alig van szerencsém ösmerni, de áldásos, te­vékeny és szigorú híréről igen. Kiveszem közülök a tanítók leg­nagyobb részét is. Merem állítani, hogy kevés kivétellel ők szívesen, örömmel tanítanak nyáron fülledt, meleg; télen sötét, hideg iskolában kétszer annyi gyermeket, amennyit a törvény a tantermébe előirt, csak len­nének, csak jönnének. Szívesen nevelnék bele a gyer­mekekbe az emberszeretetet, szíve­sen irtanák ki a lelkűkből a szoci­alizmus csiráját, csekély fizetés okozta rossz társadalmi pozícióért, holott ne­kik maguknak is a lelkök fenekén ott kell lapangani a mellőztetés mag- vából csirát vert mély keserűségnek, hiszen ők is csak emberek. E kese­rűségnél, úgy látom, csak hazafisá- guk nagyobb 1 Hol vannak az ismétlő iskolák? Papiroson. Kinek a kötelessége ezt végrehajtania, a tanítónak ? Na lássa szerkesztő ur, hagyjon békét szegényeknek akárminő politi­kai elven vannak is, hanem igen is kerresse a hibát ebben az irányban ott, ahol van, találjon rá orvoslást ott, ahol lehet és tudom, hogy igen sokan lesznek, akik fejet hajtanak szerkesztő ur előtt. Én magam is, aki pár évvel ezelőtt lelkesen, telve ide­alizmussal fogtam hozzá a régi neve­lés, a jövendőbeli anyák neveléséhez. Teljes tisztelettel: r—né. HÍREK. Jótékony estély a városi szín­házban. — szept. 24. Á f. hó 28-án, szerdán rende­zendő, a megyei tüzkárosultak felse­gélyezését célzó estély iránt, mely bazárral, kisorsolással s tréfás elő­adásokkal és táncmulatsággal lesz egybekötve — megyeszerte a legélén­kebb érdeklődés nyilvánul. Nagyon szerencsés választás volt a rendezőség részéről, hogy e minden izében nagysikerűnek ígérkező estély megtartási napját f. hó 28-ára tette. E nap ugyanis a megyegyülés előtti nap lévén : természetesen nagyon sok érdeklődőt vár az estély rendezősége a vidékről is, a honnan a rendezőbi­zottság ^elnökéhez napról-napra foko­zott érdeklődéssel fordulnak az estély módozatait, stb. illetőleg. Nem lehet célunk most e cikk keretében rámutatni az estély rende­zőinek értékelendő, nemes célt szol­gáló ideájára, dicséretes buzgalmára, törekvésére, melylyel a jótékonyság szolgálatába állva egy miszsziót tel­jesítő tervet valóra váltani, megva­lósítani törekszenek, de nem hallgat­hatjuk el, hogy a megyebeli tüzká­rosultak felsegélyezési akciójának ily irányban való megvalósítása, ily me­derbe való terelése mindenkor dicsé­retére válik a kezdeményezők s a rendezőség intenciójának. Fényesnek, nagysikerűnek ígér­kezik ez estély, de kell is, hogy az legyen. Mindazok, kik ott megjelen­nek: gondolják meg: hogy minden fillérük a nyomor ugyanannyi könyét szárítja fel s minden áldozat csekély­nek fog feltűnni akkor, ha tudjuk, hogy ezt nyomorgók és szenvedők esengik tőlünk, ha tudjuk, hogy a könyörületesség, a nyomortól megin­dította szív késztett áldozatra. Min­denki, aki elmegy arra az estélyre: a mellett, hogy lelke gyönyörűségtől üdül fel, egy követ is segít elhelyezni azon épülethez, melyet a könyörüle­tesség, az emberbaráti szeretet és irgalom nyomorba jutott társainak emel. A jótékony estély egyébként ki­sorsolással kezdődik, mely után a tréfás előadásokra kerül a sor. Áz elő­adások alatt számozott ülőhelyek nem lesznek a földszinten, hanem kiki oda ül, ahová tetszik. A rendezőség az estély sikere körül nagy tevékenységet fejt ki. Maga a színház terme, a színpadon felállí­tott egy pár tarka sátorral: nagyon színes és ízléses képet fog nyújtani. A szinpad hátterében kis színpadot állítanak fel a tréfás előadásokra, amelyekről a próbák serényen folynak már. Áz előadás minden egyes száma nagyon kedves dolog s a rendezőség reméli is, hogy az minden tekintet­ben kielégítő lesz. Szóval az estély rendezősége fá­radhatatlan buzgalommal, kitartással tesz meg minden lehetőt, hogy az es­tély magas színvonalon álljon, és igy most már csupán a közönségen áll az estély sikere, s mentői tömegesebb részvételén áll a teljes diadal. Azon érdeklődés, melyet úgy Sátoraljaújhely város, mint a vidék ez estély iránt tanúsít, a legbiztatóbb előjele a teljes sikernek. És Zemplénmegye — erősen hisz- szük — újra sorompóba fog állani s ép oly áldozatkész lesz, mint volt sok más esetben, mikor felesleges filléreit az embertársi szeretet, könyörület és jótékonyság kérte magának. * Gróf Hadik-Barkóczy Endre, mint értesülünk, a tüzkárosultak ja­vára f. hó 28-án rendezendő esti ün­nepélyre kétszáz koronával felülfizetett. — Főispáni ebéd. Gróf Hadik Béla főispán ma déli egy órakor ebé­det adott, melyre a következők vol­tak hivatalosak: Dókus Gyula alis­pán, Dókus Ernő orsz. gyűlési kép­viselő, id. Meczner Gyula, Szunyoghy Dozső és Szokolay Emil kir. műszaki tanácsosok, Mauks Endre kir. pénz­ügyigazgató, Thuránszky László me­gyei főjegyző, Berzeviczy Gyula cs. és kir. kamarás, dr. Löcherer Lőrinc főorvos, dr. Kossuth János és dr. Rosenthal Sándor ügyvédek, Kocou- rek Ferenc kir. állategészségügyi fel­ügyelő, dr. Kovaliczky Elek kir. köz­jegyző, Tarry Károly m. á. v. for­galmi főnök, Rutkai Mór m. á. v. vasúti főmühelyi főnök, Bernáth Ala­dár vármegyei tb. főjegyző, Hönsch Dezső kir. főmérnök és Staut Jó­zsef belügyminiszteri segédtitkár. — 100 kivándorló. Megdöbbentő jelenség manapság is, hogy az Ame­rikába való kivándorlási kedv mily arányokat ölt vármegyénkben. Alig van község, ahonnan ne vándorolna ki hetenként nehány ember. Sátoralja­újhely város természetesen népessé­génél fogva is elől jár e tekintetben. Két hónap óta, a mióta a vármegyék­nél állítják ki a külföldre szóló útle­veleket és azoknak kiállítását a rend­őrkapitányságnál kérelmezik, — száz egyén folyamodott külföldre szóló útlevél kiállításáért. Ezek mind el­hagyják az országot és külföldre, csaknem valamenyien Amerikába ván­dorolnak. Az útleveleket kérők között legnagyobb részt fiatal leányok van­nak, akik aligha nem a gyorsabb férjhezmenetel és a kínálkozó jó partik reményében hagyják itt szülőföldjü­ket és igyekeznek a messze idegenbe. — A katholikus olvasó-kör da­lárdája hetek óta tartja dalpróbáit Szappanos Imre kántor vezetése alatt. A dalárda ugyanis a farsang elején nagyszabású hangversenyt fog ren­dezni, melyre már megkezdte az elő­készületeket. Az énekpróbák serényen folynak, mert egészen uj darabok elő­adásáról van szó. — A nagy por. Á szaharai siva­tagra emlékeztető Kazinczy-utcai por- fellegekről már irtunk. Hogy most ismét ezzel a kérdéssel foglalkozunk, a folytonos panaszok késztetnek rá. Akkor ajánlottuk, hogy a Kazinczy- utczát seprés előtt locsolják meg ala­posan, hogy a nedvesség egy kissé ellensúlyozza a por fölszállását. Nem tudjuk miért, de éppen a Kazinczy- utcát, ahol ez idő szerint a törvény- széki palota építése következtében legnagyobb a por, nem öntözik sep­rés előtt. Nem értjük, miért mines idő arra, hogy a Kazinczy-utcát, ahol erre legnagyobb szükség van, seprés előtt öntözzék, holott a többi kevésbbé poros utcáknak kijut az öntözésből. Még sem járja, hogy a Kazinczy- utca lakói minden utcaseprés alkal­mával ki legyenek téve annak a kelle­metlenségnek, hogy sem lakásaik ab­lakát meg nem nyithatják, sem az egészség veszélyeztetése nélkül az utcán nem járhatnak, mert az óriási, sürü porfellegek ezt meg nem engedik. Mindennek véget lehetne szakítani vagy a helyzetet legalább türhetőbbó tenni a seprés előtti öntözéssel. El­végre is annyi időt kell szakítani, hogy az öntöző kocsi ráérjen a Ka­zinczy-utcát is végig öntözni akkor, mikor városunknak ezt az egyik leg­szebb és legnépesbb utcáját seprik. Erre kérjük a sok panaszló nevében az illetékes hatóságot, abban a re­ményben, hogy másodszori felszólalá­sunk nem lesz „falrahányt borsó“. — A sertészárlat feloldva. Előző számunkban jeleztük, hogy a 40 nap óta tartó sertészárlatot legközelebb feloldják. A zárlat tehát a mai nap­pal megszűnt. Az erre vonatkozó hir­detés a következő: Sátoraljaújhely városban sertésvész esete 30 nap óta elő nem fordulván, a folyó évi junius 13-án 1831/rk. szám alatt elrendelt zárlatot Zemplénvármegye alispánja 15654/1904. szám alatt szeptember hó 17. napján megszüntette. A ser­tésvásárok tehát a mai naptól meg fognak tartatni. Sátoraljaújhely, 1904. szeptember 23. Schmidt Lajos s. k. rendőrkapitány. — Orvosgyakornokok a közkór­házban. Az 1904—1905-iki tanév vé­gén lépnek ki az egyetemről az ötöd­éves orvosnövendékek, akikre az or­vosi képesítés uj rendjét először al­kalmazták. Ennek megfelelőleg a már doktorrá avatott orvos csak akkor mehet önálló gyakorlatra, ha előbb egy évig valamely közkórházban gya­korlatot folytatott. Ez a gyakorlati óv először 1905. szeptember elsején lép életbe. Ennek céljából a vallás- és közoktatásügyi minisztérium, vala­mint a belügyminisztérium bizottsága körutazást tesz az országban és hely­színi szemlét tart a nagyobb kórházak­ban, kikémlelvén, hogy mely kórhá­zak lennének alkalmasak arra, hogy a fiatal orvosdoktorok ott egyévi prakszisukat eltölthetik. A bizottság, mely először az erdélyi részeket járta be, most pedig a Királyhágón inneni kórházakat vizsgálja, tüzetes jelentést és javaslatot tesz szemléjének ered­ményéről. Ehhez képest a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg fogja kijelölni azokat a közkórháza­kat, ahol az egyéves prakszis eltölt­hető. A bizottság Sátoraljaújhelybe is eljön és a helybeli uj kórházat mindenesetre kijelöli az orvosgyakor­nokok egy évi prakszisa helyéül. — Csillaghullás előtt. Nehéz na­pokat élnek most az önkéntesek. A katonai év végéhez értek, mielőtt azonban levethetnék a mundért, előbb nehéz tüzpróbát kell kiállaniok. A vizsgálatokat értjük ez alatt, amelyek már kezdetűket is veszik. Akiknek sikerül eredményt produkálni, azok mint kadétőrmesterek fognak előlépni s megkapják a hosszú acél kardot. — Értékes tajtékpipa. A nyír­egyházai rendőrség táviratilag kereste meg a sátoraljaújhelyi rendőrkapi­tányságot, hogy ismeretlen tettes, a ki állítólag Ujhely felé vette útját, Szeszics Lajos nyíregyházai lakostól ellopott egy nagy, körmökön nyugvó, ezüstkupakos tajtékpipát, mely „B. F.“ betűvel és „Kálló-Semjéni tago- sitási emlék“ felírással volt ellátva. A rendőrség a tettest keresi.

Next

/
Thumbnails
Contents