Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-09-20 / 102. szám
Szeptember 20. Z E M P L E N 3. oldal tiszai vármegyék hitelszövetkezeti szövetsége, mint az országos központi hitelszövetkezet képviselősége rendes közgyűlését f. hó 29-én fogja megtartani gróf Mailáth József elnöklete alatt Perbenyiken. A közgyűlés Per- benyiken a vasúti állomás tőszomszédságában levő „Nyesés“ mulatóhely nagytermében fog megtartatni. A közgyűlés tárgysorozata a következő : 1. Elnöki előterjesztés. 2. Titkári jelentés a szövetség évi működéséről. 3. Pónztárnok jelentése a szövetség vagyoni állapotáról. 4. „A szövetkezetek, mint a közboldogulás eszközei“, irta és felolvassa: Szabó Aladár ev. ref. lelkész, az apagyi hitelszövetkezet elnöke. 5. „Szövetkezeteink a helyes nemzeti öntudat és lelkiismeretesség ápolásának szolgálatában“ irta és felolvassa: Bodnár Gáspár tanár. 6. Esetleges indítványok. — Megszökött szerelmesek. Egy öreg néni járt ma a rendőrségen: tizenhat esztendős unokáját elszöktette egy legény. A legény léha. dologkerülő, magához édesgette a leányt, azután rábírta, hogy szökjék meg vele. Azt se tudta megmondani, merre vették utjokat. Az volt a kérése, hogy a szerelmes párt most országosan körözzék. A rendőrség eleget tesz az anyóka kérésének, azonban abban a véleményben van, hogy a szerelmesek nem szöktek meg, hanem csak valamelyik szőlőhegybe rándultak ki. — Bodzásujlak tüzkárosult- jainak. A bodzásujlaki tüzkárosul- tak javára megindított gyűjtésünkhöz ma, egy Szepiánelajibibi név alá rejtőző ismeretlen adakozó négy koronát küldött, mit köszönettel nyugtázunk. Ez összeggel eddig gyűjtésűnk 33 koronára emelkedett. — A honvédek és népfelkelők ellenőrzési szemléje. A Sátoraljaújhelyben tartózkodó nem tényleges állományú honvéd legénységnek f. évi ellenőrzési szemléje Sátoraljaújhelyben, a rendőrkapitányság udvarán 1904. évi október hó 3. és 4. napjain fog megtartatni. A szemle reggel 9 órakor veszi kezdetét. Ehhez képest figyelmeztetjük a városban tartózkodó minden nem tényleges állományú honvéd katonát, hogy a kitűzött helyen és időben katonai igazolványi könyvével jelenjék meg. Azon szemleköteles, ki a fenti határidőben pontosan meg nem jelenik, köteles lesz a kiegészítő parancsnokság székhelyén folyó évi november 16. napján tartandó utóellenőrzési szemlén Mis- kolczon (Szepessy-féle laktanya) megjelenni s ezenfelül az illetőt a katonai fegyelmi szabályok szerint is megbüntetik. — A népfelkelők jelentkezése — mint már jeleztük — f. évi október hó 5. és 6 án reggel 9 órakor a rendőrkapitányság udvarán fog megtartatni. — Szerencs—Forróencsi vasút. E vasút ügye ismét egy lépéssel haladt előre. Abaujszántó képviselőtestülete — mint lapunk értesül — e hó 17-én tárgyalta az engedményes azon beadványát, mely szerint 120.000 korona megszavazását kéri. Ismervén az abaujszántói képviselőtestületet, előre igen heves vitára voltunk elkészülve, mert van nehány tagja, kik minden haladást megakasztani igyekszenek. Mindig a szegény emberek tehetetlenségére hivatkoznak, de voltaképpen saját zseböket féltik. No, de ezúttal nem érhettek célt, mert mindenki megvan győződve, hogy a vasút mentén fekvő kis községek is fellendülnek. Szántó kereskedelme, forgalma napról-napra csökken és csak a vasút mentheti meg. A szavazásnál 28 mellette és 12 ellene volt, igy tehát 16 szótöbbséggel megszavazták a 120.000 koronát azon feltétel alatt, hogy az építkezéshez egy éven belül hozzá kell fogni. Ezúttal egy bizottságot küldenek ki, mely az engedményessel tárgyaljon és a város érdekeinek óvása szempontjából a feltételeket megszabja. Kér község is 48.000 koronát szavazott meg e célra. Megszavazták tehát eddig : Mád egyhangúlag 118.000 koronát, Táliya 100.000 koronát 29 szóval 1 ellenében és Szántó 120.000 koronát. Mint tudjuk a szerencsi cukorgyár, Abauj- Torna vármegye, épugy Kassa városának hozzájárulása is biztosítva van. Ha az ügyhöz Zemplénvármegye hozzájárulását is sikerül megszerezni, úgy semmi sem állja útját, hogy az előmunkálatokhoz hozzáfogjanak. Az éppen Szántón időzött Dr. Szabó József, az engedményesek képviselője, ki is jelentette, hogy már a jövő nyáron hozzá fognak az építkezéshez és a vonal legfeljebb 6 hónap alatt teljesen el fog készülni, ha ugyan a kormány is támogatni fogja ezen, az egész Hegyaljára életkérdést képező vasutat és a hadügyminisztérium akadályokat nem gördít ellene. — Hitelszövetkezet Szerencsen. Szerencsen utóbbi napokban — mint lapunknak Írják — megalakult a hitel- szövetkezet. Az uj szövetkezet cime: Szerencs és vidékének kölcsönös önsegélyző hitelszövetkezete. — A meglopott tolvajok. Egy közeli faluban történt meg az a mulatságos eset, hogy egy este az ottani szatócs üzlete kigyuladt. Az üzlet tulajdonosa a tűz láttára nagy lármát csapott, úgy hogy nehány perc alatt az egész falu népe össze szaladt és ki-ki segített közülök oltani, ki pedig bámulta a látványosságot. Csak két atyafi nem volt látható a tűznél; ezek a szatócs kertjébe siettek, ahol a csűrben helyezte el ideiglenes raktár-helyiségét a falu fűszerese. A két paraszt egy-kettőre betörte a raktár ajtaját és egy nyíláson keresztül dobálta a kertbe a sok jóféle portékát. Addig a boltban szerencsésen beoltották a tüzet. Mikor a nép már hazafelé igyekezett a veszedelem színhelyéről, a raktárban is abbahagyták a munkát. Egyik-másik az oltó és bámészkodó közönség közül a rövidebb utat kereste és a szatócs kertjén át igyekezett hazafelé. A raktárban rekedt két atyafit tantalusi kínok gyötörték a léptek hallatára. Már-már menekü ni igyekeztek, mikor halk léptekkel közeledett valaki feléjök. Este lévén, a földre dobott portéka között megbotlott s a következő percben nyögve terült el a földön. A kö vetkező percben egy gyufaszál vilá gitotta meg a helyzetet. Akkorára már ott termett egy másik ember is, aki nem sokat habozott, hanem amit elbírt, vállára szedte és kereket oldott. Az előbb oda ért atyafi okulva a példán, minden elvihető dolgot magához vett és gyors léptekkel hagyta el a kertet. A raktárba rekedt két paraszt végre néma csendre lett figyelmes. Először egyik, azután a másik bujt ki az ajtón és nesztelenül igyekezett az ablak alá, ahol a kidobott portékákat vélte találni. Nyulkáltak jobbra balra, de sehol semmi. Körülnéztek, sehol senki. Újból lenyúltak, keresték a holmit, de csak egy csomag gyufára akadtak. Gyújtót gyújtottak, hadd lássák mi történt velők. Csak akkor tárult szemeik elé a kietlen pusztaság. Az elébb ott járt két ember minden zsákmányukat elhordta. A két meglopott tolvaj azután annyira elkeseredett e miatt, hogy a lopást újból meg se kísérlettek, hanem mindkettő megnyúlt ábrázattal távozott a helyszínéről. A faluban most egyébről sem beszélnek, mint a meglopott tolvajokról. — Yizvezeték és villamvilágitás Tokajban. Tokaj város vízvezetéket akar építtetni és e célból próbafurátásokat eszközöltet. A villamvilágitás kérdésével is foglalkozik a város és e tárgyban a Gibárti elektromos müvek rt.-gal folytat tárgyalásokat. — A homonnai országos vásár f. hó 14-én tartatott meg. Az idő eléggé kedvezett az eladó és vevő közönségnek, csak veteményekben mutatkozott óriási drágaság. Tekintve, hogy még csak szeptember közepén vagyunk, a későbbi szükségletekre nézve már is nagy drágaságnak nézünk elébe. Ami a szegényebb emberekre kétszeres csapás lesz, mert képtelenek lesznek télben a háromszoros árakat fizetni. Az állatfelhajtás közepesnek mondható, a kereslet mindamellett ahoz képest is csekély volt. — Csödmegszüntetés. Glück Henrik tokaji bejegyzett kereskedő elleni csődöt a sátoraljaújhelyi kir. törvényszék, mint csődbíróság megszüntette. — Dunky fivérek cs. és kir. udvari fényképészeknek rendes két heti kirándulásukon kívül, ami legközelebb szept. hó 30. és okt. 1-én lesz, egy állandó megbízottjuk van itteni műtermükben és igy levételek minden nap esz-közöltetnek. IRODALOM. Az „Adalékok Zemplénvármegye Történetéhez“ c. havi folyóiratunknak 1904. évi, egyszersmind a X. évfolyamnak szeptemberi füzete a következő tartalommal jelent meg : 1. Kun Erzsébet királyné rendelete 1273-ból. (Fakszimilével) Bemutatja: Dongó Gy. Géza. — 2. Egy magyar,, reappellata“ 1569-ből. Közli: Dongó Gy. Géza. 3. Zemplénvmegye történeti földrajza (LXV.) Borsi. (5. folyt.) Irta: Dongó Gy. Géza. — 4. Zemplénvármegye politikai és helyrajzi ösmertetése. (97. folyt.) Latinból: Matolai Etele. — 5. Történeti jegyzetek Zemplénvármegyé- ről. (97. folyt.) Latinból: Dongó Gy. Géza. — 6. Tokaj város leírása. Irta: Speck Lajos (4. folt.) — 7. Olasz-Liszka Diáriumából. (XIX.) Közli: Dongó Gy. Géza. 8. Zsidó vonatkozású tárgyak (I.) Közli: Friedlieber Ignác dr. — Levelesláda. 9 Adatok S.-A.-Ujhely XIV—XVIII. évszázbeli birtoktörténetéhez. (II. Közi.) Dongó Gy. Géza. — 10. Sátoralja-Ujhely város évkönyveiből. „(VII.) Latinból: Matolai Etele. — 11. Épitőszéki gyűlés (sedes restaura- tória) 1827-ben. Közli: Andorko János. — Tárca. 12. Mixtúra (III.) Irta : Szemere Miklós. Közli és magyarázza: Dongó Gy. Géza. —• 13. A szerkesztő postája — 14. Hibaigazítás. — 15 A kiadóhivatal üzenete. — A havonkint 2 ivén megjelenő „Adalékok“ előfizetése egész évre (12 füzet) csak 6 K. — Melegen ajánljuk mindenkinek, akit vármegyénk viszontagságos története érdekel; főkép pedig ajánljuk a vármegye- beli községek ügyeimébe, mivelhogy ebben az évfolyamunkban is folytatódik a községeknek külön-külön történeti és helyrajzi ösmertetése. — Az előző évfolyamokhoz díszes könyvtáblákkal még szolgálhatunk, — Ennek az ára 1 kor. 80 fillér, postai küldéssel: 1 kor. 90 fillér. A »Vasárnapi Újság» szeptember 18 iki száma 20 képpel s a következő tartalommal jelent meg : «A német trónörökös eljegyzése.» (Frigyes Vilmos trónörökös és jegyese, Czeczilia meck- lenburg schwerini hercegnő arcképével). — Költemények Lampérth Gézától és Gyökössy Endrétől. — «Boriska grófné kendője». Elbeszélés. Irta Kubán Miklós. — «A birsai vándorforrás». Regény. Irta Nagy Endre (Richter Aurél rajzéival). — «Á varég». Regény Oroszból fordította Ambrozovics Dezső (képekkel). — ,Mukden» (képpel és térképpel Mukden környékéről). Cholnoky Jenőtől. — «Háborúk és betegségek». — «Vilmos császár és a német nyelv*. — «A liau-jangi ütközet» (két képpel). — «Báró Forster Gyula» (arcképpel). — «A szövetkezeti kongresszus tagjai Monoron» (arcképcsoportozattat). — «Magyar hittéritőnövendék halála» (képpel : Mazár János a drezdai kórházban). — «Magyar regényírók». — «Képek az orosz japán háborúból» (képekkel : A japánok küzdelme Port-Arthur falánál, Japánt előcsapat erőditési munkálata, Kozák őrjárat csatározása, stb). — »Libák a tarlón» (képekkel). — «Brazíliai hadihajó Fiúméban» (képpel). — Irodalom és művészet, Közintézetek és Egyletek, Sakkjáték, Képtalány, Egyveleg, rendes heti rovatok. A »Vasárnapi Újság« előfizetési ára negyedévre négy jkor. »Politikai Újdonságok«-kai és »Világkróniká«-val együtt hat korona. Megrendelhető a Franklin-Társulat kiadóhivatalában. (Budapest, IV. kér., Egyetem-u. 4 sz.) Ugyanitt megrendelhető a .Képes Néplap« a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. Minden konkurrencia ellenére legelterjedtebb, tehát legolvasottabb lapja ez országnak ma is a Pesti Hírlap. Mert politikája népszerű; minden irányban független, szókimondó; a nagyközönség igaz érdekeit szolgálja s a közvéleménynek mindig hü tolmácsa. Cikkírói, tárcaírói, szaktudó- sitói, humoristái az újság-világ jelesei. Tartalma — komoly és mulattató — az összes napilapokét felülhaladja s mégis rendkívüli kedvezményekben is részesíti előfizetőit. így minden előfizető karácsonyi ajándékul kapja a „Pesti Hírlap“ nagy képes naptárát s kedvezményes áron rendelheti meg a „Divat Szalon“ cimü kitűnő divatlapot. Az uj évnegyed alkalmából azért felhívjuk az ország legkedveltebb lapjára t. közönségünk figyelmét, megemlítve, hogy az előfizetési ár (negyedévre 7 korona, a Divat Szalonnal együtt 9 korona) a Pesti Hírlap kiadóhivatalába (Budapest, V., Váci-körut 78.) küldendő. A legolcsóbb lap. Nemcsak a legolcsóbb, de egyben a legjobb szép- irodalmi, képes hetilap a „Képes Családi Lapok“ mely már 26 éve fennáll. A „Képes Családi Lapok“-nak most uj szerkesztője és tulajdonosa van, Gárdonyi Ignác vette át, ki hatalmasan megjavította a lapot. A „Képes Családi Lapok“ most szebb, jobb mint volt, de ára most is negyedévenkint csak 3 korona. Minden uj előfizető egy szép regényt kap ajándékba. A lap felelős szerkesztője tovább is Csillag Máté maradt. Kérjen mindenki mutatványszámot a kiadóhivataltól, Budapest, VI., Ó-utca 12. Közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelős. — Folyó hó 18-áu az esteli vonattal Budapestről hazaérkezvén, egy bérkocsit sem találtam a vasúti állomáson, mintha nem a székvárosban, de valahol Szerdahelyen, vagy Gére- sen szállottam volna ki. Hosszabb, hiábavaló várakozás után esős, szeles időben begyalogoltam. Azt hallom, hogy a bérkocsi közlekedés fennakadását a zsidó ünnepek okozták, én azonban ugyvélem, hogy ebhez az ünnepeknek semmi köze, sokkal inkább a rendőrségi indolencia viszi itt is a főszerepet. Nem csinálnék belőle kázust, ha nem kellene attól tartani, hogy ez a rendetlenség esetleg ismétlődő jelleget ölt magára. Kérem ennélfogva ezen panaszom közzétételét. Sátoraljaújhely, 1904. szept. 19. Egy utas. Kiadótulajdonos: Khlort Gyűl©. A TAVASZI ÉS NYÁRI Idényre seiyemkeline, bársony, csipke és szalag szükségleteit vásárolja. selyemáruházában, Budapest, IV., Bécsi-utca 4. A legnagyobb választék minden Télé se- lyemárukbau. Az idény összes újdonságai folyton raktáron vannak. Szabott árak, tulkövetclés kizárva. Minták vidékre kívánatra bérmentve küldetnek.