Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-02-11 / 16. szám
Sätoralja-Ujiiely, 1904« Február íí. 16 (2438 ) Earmincketteáik évfolyam Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat tste. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bátorai ja-Tljhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó á fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Njilttérben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula dr. Szirmay István dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, f& évre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egye3 szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Szemelvények. — febr. 11. (Sz. i.) Ezeket a szemelvényeket a hadügyminiszter keddi beszédéből írogatom ki. Nem mintha a nagy közönség már is nem ösmerné azokat és szükség volna az én felfedezésemre, (hiszen nem csak a beszéd szövegét, hanem a hozzáfűzött kommentárokat is betéve tudja már az újságolvasó, sőt a kommentárokat taláu már előre is kitalálta) hanem olyan formán vagyok vele, mint Appo- nyi gróf: gondolkozni akarok fe lettök egy kicsit, még pedig a magam fejével. Megakad a szemem az első jelentős mondaton: . . . „bizonyos tekintetben a hadsereg kérdéseiben is számolni lehet Magyarország és társországainak államjogi helyzetéből eredő kívánalmaival.“ Hohó! Csak nem a közös hadügyminiszter mondta ezt ? Ugyanaz a Pittreich, a kiről azt akarta velem és annyi más újságolvasó társammal elhitetni Bartha Miklós, hogy a magyar nyelvet, mint államnyelvet nem ösmeri? Ugyanaz a Pittreich, aki előtt az obstrukció nagy és kis kátéja szerint magyar nemzet nincs, csak néptörzsek vannak, mint a tót, oláh, szerb, horvát és cigány? De hisz’ ez az ur egész helyes közjogi nyelven beszél. Nem beszél A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. A kis gavallér. Irta: Ősz Ferenc, I. Volt nekem egy kis barátom, Erdős Bélának hívták s ott lakott nehány esztendő előtt egy budapesti magas házban és csak nyaranta, a vakáció idején kereste föl egyik-másik vidéket, hogy tapasztalatait szélesítse, gazdagítsa. Meg aztán, a szeles, gőzös, füstös, nyáron kissé túlmeleg székes- főváros után egy kis jó, vidéki levegő, vidéki élet, uj arcok, uj emberek üdi- tőleg hatnak. És a könyvek, a mat- hematika és fizika után egy szintén vakációzó leánykának szende pillantása is a „variácó delektát“ rovat alá tartozik. De a fővárosi diák vidéken hol talál megtekintésre méltó figurát? A szegény provinciális lányok mind oly félszegek. Szegények 1 Az én Béla barátom, a budapesti születésű kis lovag is bennszülött, szintén ilyen ideákat táplált, mikor a villámgyorsan száguldó vonat tizenkét órai röpités után Szigetszálláson, a rengeteg nagy hegyek és bércek tőszomszédságában kitette a platzra. A kövér főbiróék atyafiságos barátsággal fogadták a kis pesti gavallért. A jó Rozi néni meg a Sándor engedményekről, hanem kívánalmakról; nem egy nép kívánalmairól, hanem Magyarország és társországainak államjogi helyzetéből eredő kívánalmairól. Bandi legyek, ha ez az ur ott volt Chlopybau, mikor a „solid“-t, meg a „néptörzs“-et megfogalmazták! Vagy ha ott volt, azóta egyebet sem tett, mint a kiegyezés aktáit tanulmányozta a Tisza István correp- titorsága mellett. A szabadelvű párt katonai programmja tehát Magyarország államjogi helyzetéből ered? Persze, hogy abból ered, de hisz’ minket azzal bolondították az obstrukció hősei, hogy ezt a Lajtán túl még ma sem akarják el- ösmerni; hogy egy közös hadügyminiszternek a magyar állam- jogból folyó katonai követelmények létezését még feltételezni sem szabad, nem hogy azokat a száján kiejteni s azoknak a jogosultságát elösmerni. Ha adnak valamit, az alamizsna, a legfelsőbb kegyur kierőszakolt kegyének elhullatott morzsái. És most azt halljuk, hegy a Lajtán túl is hivatalossá lett az a goudolkozás, hogy Magyarországnak a katonai téren államjogi helyzetéből folyólag vaunak olyan követelései, melyeket a kiegyezés óta érvényesíteni nem kívánt. Fiskális nyelven szólva: a per főtárgyára nézve ezzel kétbáesi igyekeztek mindenféle szórakozásról gondoskodni, ami ilyen helyen előadódbatik. Üdítő séta a Tiszapar- ton, barátságos visszatérés, bekukka- nás a „Sárga ugorkához“ címzett sorházba, retek vajjal, hagymáspiritós, este túrós csusza, liba pecsenye s rá egy kis Törley pezsgő vagy zamatos rizling, mind-mind aranyat ér a városi élet után. Meg aztán lesz itt még más is, amiben Béla öcsénk, kinek a fiókjában kész drámák pihennek, gyönyörködni fog. Műkedvelő előadás, a felső leányok rendezik. Béla, mikor pár nap múlva olvasta a plakátokat és a jó Rozi néni biztatta a ritka élvezettel, igaz, fiatal pesti gavallér módjára meglehetős gúnyos mosolylyal csak annyit válaszolt: „Nem élek vele!“ Az este mégis elérkezett, a főbiróék páholyt váltottak s meghívták Bélát is, hogy oszsza meg velők a kínálkozó élvezetet. — Ha megengedi Róza néni, én majd csak a színház előtt sétálok s az előadás után haza kisérem a néniéket. — Beh sajnálom Béla öcsém. De hát magának persze nem mulatság az efféle. Azt mondják pedig, jól játszanak, különösen a kis Tódorfi Erzsiké elragadó. Csakhogy persze ez is vidéki mérték. II. Az előadás estjén a főbiróék elfoglalták a páholyt s Béla csakugyan ségtelenül miénk a győzelem. Győzött az elv, hogy Magyarország a jog terén áll, mikor a szabadelvű párt katonai programújához csatlakozik és nem fejedelmi concessiókat kunyorál; még kevésbé Ausztria szerzett, vagy honnan vett jogaiból akar tördelni. Az elv győzelme mellett szinte másodlagos a kérdés, hogy a közjogi helyzetből folyó követelmények tartalmát most teljesen egyformán állapitjuk-e meg, vagy sem. Hisz’ ha e követelményeknek csak a harcképesség fenntartása szab határt, az változhat, bővülhet még sokat. „Az elmúltakat elmúltaknak kell tekinteni. Vannak olyan dolgok, amelyek valamikor jogosultaknak látszottak, de a mi időnkben többé nem alkalmazhatók. “ Ezt a mondását is teljesen aláírom a hadügyminiszter urnák, de ha alkalmam volna hozzá, bizony én megkérném, legyen szives ezt egy Armeebefehl-ben is kiadni, hogy az időszerűségből kikopott gondolkozás, érzések, hajlamok ne csak a polgári elem szivéből tűnjenek már egyszer véglegesen el, hanem a katona-kabát alól is. Hiszen tudom, benne van a reglamában, magam is tanultam, hogy a katonának a többek között „taktvoll“ is kell viselkednie, ennek pedig az is hozzátartozik az érott sétált a színház előtt, nem tartotta érdemesnek, hogy jó darabig betekintsen. Egy óra múlva megunta a sétá- lást s elhatározta, hogy fellátogat a páholyba, darabig elviseli a „zöldséget“, aztán mikor kipihente magát, újra folytatja sétáját. Rozi néni megörült s előre akarta ültetni Bélát, de a kis gavallér azt felelte: elég ebből annyit látni, menynyit a hátulsó ülésről, az úgynevezett kakasülőről kiböngészhet. Épen a második kis vígjátékot adták, melyben a kis Tódorfi Erzsi egy szobalánynak öltözött grófnét ábrázolt. „No, de nézze az ember, mi lett ebből a kis csitri leányból ?! Mennyi elegancia, mily ügyesség, milyen csengő, szívhez szóló hang. Aztán az a haj korona, azok a gyönyörű szőke fürtök, az a karcsú, hajlékony termeti“ — szóltak itt-ott a páholyokban, a földszinten, mindenütt. A pesti gavallér is igen előre hajolt a ,kakasülőről, hogy „többet“ lásson. És legnagyobb ügyességgel hajlongott a Róza néni feje mögött s közben egy sóhajtás forma sugallat is hallható lett. A jó Rozi néni, bár mind a két fülére finom hallása volt, a tizenhá- rompróbás hamisítatlan sóhajtást ásításnak fogta fel s hátra szólt Bélának : — Ugy-e unja már ezt a komédiát? Talán haza is mehetnénk már leiméhez, hogy a magyar nemzet hazafiságát, hagyományait katona uraimék is tiszteljék, becsüljék és soha, de soha ne provokálják. A veszedelmes anachro- nismusokat tehát ki kell irtani, de — mindenütt. Mert nem elég ám, hogy ha hosszabb vagy rövidebb ideig uem észlelhető a hadsereg és a lakosság között a komolyabb ellentét tünete, de lehetetlenné kell azt tenni egyszer és mindenkorra. Sőt jó volna, ha a Windisch- Grätzek és Lichtensteinoknak is szives volna a hadügyminiszter ur — már csak a reciprocitás kedvéért is — elküldeni mostani beszédét, hadd tanulnák meg ők is, hogy az „elmúltakat elmúltaknak kell tekinteni.“ Egyelőre azonban igen jó már az is, hogy legalább maga a hadügyminiszter igy gondolkozik és gondolkozásának lendületes kinyilatkoztatásával megszilárdította Magyarországon a hitet, hogy a magyar kormány programmja komoly, positiv alapon nyugvó, melynek sikerült megtörni százados hagyományokat, elfogultságot és bizalmatlanságot ott túlnau és igy, aki e programmot követi, nem lidérc- fény után megyen. vacsorálni? — s oda nézett a kövér főbíróra, kinél a vacsora szintén nem tartozott a lenézett élvezetek közzé. Béla belevágott a kérdésbe: — Nem, nem 1 ... De ha megengedi Rozi néni, lejebb ülök, talán oda a bácsi és néni közzé harmadiknak. A vendégnek készségesen szorítottak helyet a páholy elején és a fővárosi gavallér nemcsak szabad szemmel, de a néni gukkerén át is nagy buzgósággal legeltette szemét az átöltözött grófnőn. — Szép és igen ügyes lány ! No, ezt sohasem hittem volna!... — Mit: szép? — Elragadó 1 Az a „szép és ügyes leány“ pedig, ki ott a színpadon bájos és „elragadó“ volt, mintha meghallotta volna annak a derék ifjúnak a halk megjegyzését, felpillantott a páholyba a főbíróra és a nejére, de tekintete rögtön odatévedt a nyalka ifjúra s úgy játszott azután, mint valami művésznő. Az előadás végén Erdős Béla csak annyit mondott: — Kár ilyen rövid darabokat választani! Másnap Tódorfi Erzsiké gyönyörű nefelejts bokrétát kapott névtelenül, de azért mégis megkérdezte : „ki volt az a csinos fiatal ember a főbiróék páholyában?“ . . . Oh! a fiatalság a legnagyobb rébuszfejtő! (Vége köY.) Dimity fivérek cs. és kir. udvari fényképészek műtermükben február hó 14-én (vasárnap) és febr. 15-én (hétfőn) d. e. 9-től—12-ig és délután V22—V24-ig fognak felvételeket eszközölni. Lapunk utal uáiua 4 oldal.
