Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-01-23 / 9. szám

2. oldal ZEMPLÉN. Január 23. ner Gyula, Szőllősi Arthur, Iíönsch Dezső és dr. Hornyay Béla. A hosz- szu vita után végre úgy határoztak, hogy a Csalogány-utcát — tekintet­tel az újonnan épült kórház követ­keztében beálló nagyobb forgalomra — 12 méter szélességben kiépítik. A kórházi építési bizottságot pedig fel­hívják, hogy a csatornázásra vonat­kozó tervet és költségvetést szabály­szerű letárgyalás végett mutassa be. Ezután elfogadta a képviselőtes­tület a pénzügyi bizottságnak a „Ko­rona“ vendéglő bérlete tárgyában Frisch Herman átadó és Kovacsics István átvevő között létrejött szerző­dés megkötésére vonatkozó javaslatát. Az 1903. évi I. t.-c. 38. §-a alap­ján megalakítandó uti-bizottság tag­jaiul a polgármester ajánlatára és el­nöklete alatt megválasztattak: idb. Meczner Gyula, Behyna Miklós, Pfeiffer Gyula és Fuchs Jenő. A polgármesternek az idegen for­galom emelése érdekében szükséges helyi vonatok kérelmezésére vonat­kozó előterjesztését a közgyűlés ma­gáévá tette. Ugyancsak a polgármester elő­terjesztésére elhatározta a közgyűlés, hogy egy polgári fiu-iskolának váro­sunkban leendő felállítása iránt a mozgalmat a legszélesebb körben megindítja és az ügy támogatására fölkéri vármegyénk főispánját, gróf Hadik Bélát. A szükséges teendők előkészítésére bizottságot választottak, melynek tagjai a következők: Dr. Hornyay Béla, Kincsessy Péter, Pe- káry Gyula, dr. Rosenberg Bernát és Vágó Gyula képv. testületi tagok. Deutsch Simonnak, a „Vörös ökör“ udvarában tartani szokott nyil­vános mutatványok megszüntetése el­len beadott felebbezése folytán a kép­viselő testület szavazat utján akként határozott, hogy a mutatványok ezen­túl is engedélyeztessenek, de minden zajosabb kíséret nélkül, tehát a na­gyobb zajt előidéző zenés mutatvá­nyok korlátozásával. Ismét nagyobb vitára adott al­kalmat Némethy Bertalan képviselő- testületi tagnak a képviseleti tagok számának felemelésére vonatkozó in­dítványa. A törvény ugyanis akként rendelkezik, hogy minden 100 lakos után egy képviselő választandó. És mivel Sátoraljaújhelynek a legújabb számlálás adatai szerint 16800-on fö­lül van lakosa, az indítványozó 168 képviselőtestületi tagra kéri kiegészí­teni a város Képviseletét. Minthogy pedig a városnak eddig —• a szava­Lily mellett. Ez a vig, pajkos leány sokkal jobban megérdemli a mi pár­tolásunkat. Ugy-e csodálkoztok, hogy jutottam az érdekes Elza otthonába? Véletlenségből, akaratlanul s ez elég legyen megnyugtatástokra. Melanie, a főbiróné, halavány arcán két égő, vörös folt diszlett; oly izgatott volt, hogy fel és alá kezdett járni az értékes bútorokkal telitömött, de ízléstelen szalonban. Az ablak mellett egy fiatal leány ült s könyvet tartott kezében. Finom profilja intelligenciát, jóságot árult el. Mély tekintettel követte a főbi­róné imbolygó alakját, majd kutatva nézett a másik két asszony felhevült arcába s finom mosolylyal újból az ablak felé fordult s tovább olvasott. — Nohát az mégsem járja, hogy az a nő megfossza társaságunkat e legvonzóbb, legérdekesebb tagjától. Ki kell ábrándítani Ivánt. Közös erő­vel vegyük körül azt a fiút s kímé­letesen, de biztosan vegyük le a há­lyogot szemeiről. Elvakitotta őt az a nő s szinte kötelességünk figyelmez­tetni arra a veszélyre, mely ő reá ott, abban a szinészvilágban vár. — Mondjad Boriska, visszaadtad Elzának a vizitet ? —■ kérdezte feszült kíváncsisággal Melanie. A közjegyzőné elpirult. — Hát tudjátok kedveseim, tár­sadalmi kötelességeim teljesítésétől még a legnagyobb ellenszenv sem tarthat vissza. A férjem ebben a te­kintetben zsarnok. De annyit mond­zattal biró tisztviselőkön kívül — 130 képviseleti tagja van, még 38 választandó. Idb. Meczner Gyula, Pe- káry Gyula, Dr. Búza Barna, Kin­csessy Péter és többek felszólalása után névszerinti szavazással 27 sza­vazattal 16 ellenében az indítványt elfogadta. Az erdei ölfa átvételére Behyna Miklós képviselőtestületi tagot küld­ték ki. Poti Mihályt a letelepedési dij fizetése ellen beadott felebbezésével elutasították. A Rákóczv-utcai piacbódéknak a Teleki-utcára való áthelyezését ha­tározták el. Incze Lajos vállalkozót a homok- szállitásra vonatkozó kérvényével el­utasították. Végül a pénztári vizsgálatról szóló jegyzőkönyveket elfogadták s ezzel a polgármester a közgyűlést fél 6 órakor bezárta. HÍREK. Krónika. — jan. 23. Tegnapi nap redakciónkba Beállított egy férfiú, Monoklija tükörként fényes! S a frakjára szörnyen hiú, Körüllebegte parfümillat, Frakkján lengett crém rózsaszáll S,bemutatkozott ilyeténkép „Én vagyok herczeg Karneval.“ „Mi meg a „Zemplén“ — szóltunk | karba. — „Adja elő hát óhaját“ S megkínáltuk egy trabucóval Mig ő cabanoszszal kínált . . . „Eljöttem én — igy szólt — önökhöz — Nem veszik rossz néven talán ? — Mi az, hogy ez a hires város Most apprehendál én reám ? Hogyha olykor tiszteletemre Megtartva lesz egy vigalom Mi az kérem, t. cimü „Zemplén“ Hogy kevesen vannak azon ? Remélem: nem detronizálták Ősrégi, nagy családomat, Ép Újhelyben, mely hü volt hozzám S mulatott vélem jó sokat ? . . Mi az oka e hűtlenségnek Mondják meg nékem egyenest; Ne halgassák el ezt se, azt se Amazt se és ne majd emezt . . , Ha a hiba bennem leledzik Én megjavítom vétkemet, Hisz’ Ujhely rokonszenve nélkül Bevallom: én nem élhetek.“ S mig Karnevál ur jajveszékelt Mi vigasztaltuk hűen őt, Felhoztunk pénzszükséget oknak S a loeskos, sáros, rósz időt; Aztán biztattuk a jövővel Oh hiszen van még hátra bál! „Hát, jó még egy próbát csinálok!“ Mondotta nékünk Karnevál. „Ha a leányegyletnek bálján A következő szombaton Nem lesz ott Ujhely “hot volé“-ja Akkor csupán azt mondhatom: Hogy nem kellek én már önöknek S megunták az uralmamat, S akkor úgy itt hagyom e várost Mint szent Pál az oláhokat, És vissza se jövök majd többé E hűtlen ifjúsághoz én, Megyek oda, hol jól fogadnak S ahol vigadni van remény!“ így szólt és büszkén tovalejtett Arcán még ott ült a harag . . . S emlékünk tőle négy cabanos, Ami „véletlen“ itt maradt. —ih. Vadászat. — jan. 22. Gróf Mailáth József ófehértói uradalmában e hó 18., 19 és 20-án tartatott meg a szokásos nagy vadá­szat, még pedig tekintve az idei vad­szegény esztendőt, igen szép sikerrel. Mig ugyan is országszerte nagy apa­dás mutatkozott az apró vadban el- annyira, hogy sok helyen a tenyész- állomány kímélése miatt nagyobb tár­sas vadászatok nem is tartattak, az ófehértói vadász-zsákmány a múlt esztendeit felül is múlta anélkül, hogy a törzsállománynak fogyatko­zásától kellene tartani. E jelenség oka a gondos felügyeleten s az apró­vad célszerű tenyésztésén kivül a szép uradalom befásitott mivoltában kere­sendő, ami egyrészről a vad szaporo­dását, másrészről annak az orvmada­raktól való megoltalmazását biztosítja. Meglepő az uradalom fásítási kul­túrája, amely a nyírség homok fé­nyárját szép felföldi tájképpé vará­zsolta. Akit bekötött szemmel vinné­nek a hajdani homokbuckák mostani fenyveseibe, valamely hegyes vidék fenyőligetébe tévedettnek képzelné magát. A hullámzó felület egy haj­lásán túl már szálerdőt pillantunk meg, odébb cserjés, fiatal erdő, akác­cal szegélyzett táblákkal váltakoznak, s hogy nagyobb legyen az ellentét, a fenyves közelében az egyik homok­hegy messze terjedő s a síkságba ol­vadó hátát szőlőkarók tüskéi fedik. Kevés hasonlítható e szép ültetvény­hez a homoki szőlők közül. Nedűjét pedig hegyen szürtnek gondolná igen sok borivó ember. Szóval eszthetika és gyakorlatiasság ölelkőznek lépten- nyomon. Aki tervezte és végrehaj­totta a művész és a jó gazda ízlését és praktikus érzését örökítette meg. Öfehértón vadászgatni öröm. Ha­nem egy kissé nehezebb a nyulak- hoz s a fényes tollú fácányokhoz jutni, mint egyebütt. A bozótos cser­jék szűk vigályosain át-átvillanó tap­sifüleseket s a magas fák között rö­pülő fácányokat olykor egy pillanat alatt kell kapóra venni, amit köny- nyebb leírni, mint megcselekedni. A vadászatnak kiváló idő ked­vezett. Résztvettek pedig benne a szives, vendéglátó házigazdán kiviil: Báró Feilitseh Bertalan főispán, Gencsy Albert, Gencsy Samu, Molnár Gyula, Liptay Béla, br. Sennyey Miklós, br. Vécsey Béla, Meczner Béla, Szoko- lay Emil, Bencsik István, Balogh Jó­zsef, Kossuth János. A vadászzsákmányt összesen 524 darab vad és pedig 438 nyúl, 83 fá­cánkakas és 3 róka képezte. A maliciózus véletlen ürömcsep- pet is kevert a kedélyes vadászexpe- dició örömitalába. Mert hát olykor feledékeny az ember, hahogy előkellő iüdzsellér is. Puska,lővőszerszám, ru­habeli kézség táskástól, toalett árti- kulusok, vadászcsizma, Debreczen felé haladtának miközben a nyíregyháza— mátészalkai vicinálison csendes las­súsággal zakatoltunk Pócsra. A le­fegyverezett és megpogyásztalanitott vadásztárs borús hangulata árnyat ve­tett a vidámságra, amelyet a Pityu bátyánk zaftos mondásai is alig vol­tak képesek elosztani. Az úgy, ahogy kistaffirozott Nimród aztán félkézzel és erősen megcsappant energiával mű­ködött, mígnem másnap este — hála a telegráfnak — megjött minden. Sőt mégis szaporodott. Mert nemcsak a va­dász holmiját viszi el a gőzös, ha benne felejti: hanem az Istenfélő, kegyes imádkozó ember ájtatosságra szánt szerszámait is. A kis táska, amelyet Pócsra irányított a gondos vasutyi s amelylyel barátunk holmija várat­lanul megszaporodott vadonat uj hé­zelgő szavakkal vette körül Elzát. Forrayné összecsókolta a mo­solygó asszonyajkakat s oly kedves bizalmassággal kezdett vele beszél­getni, mintha a legkedvesebb barát­nője lenne. A leány egyszerűen üdvözölte az ünnepelt színésznőt: — Egy kis napfényt hozott asz- szonyom ebbe a mi szürke világunkba. Somló körülnézett a szalonban s aztán félig komolyan, félig tréfásan mondta: — Mint jegyespár kívánkoztunk bemutatkozni abban a kedves körben, melyből engem az én kis művész­nőm elragadott. A jegyespár mögött bezárult az ajtó s a három asszony ismét össze­dugta divatosan fésült fejét: — Igazi urinő! Érdemes a ba­rátságunkra! — szavalta Sallayné, a háziasszony. — Mindig is szerettem! — sut­togta kissé elpirulva a barna Forrayné. — Jól tette, hogy azt a gazdag, de ügyetlen Somlót meghódította. Az a fiú úgyis oly unalmas alakja volt kedélyes összejöveteleinknek! — kontrázta szelíden a főbiróné, a hiú, szép asszony. A leány meg, aki ott ült az ab- lakraélyedésben, halkan mondta ön­magának : — Minő csúf komédia ! hatok nektek, hogy ha az a nő ide jő, a legsértőbb hidegséggel fogom fogadni. Érezze a társadalmi külömb- séget kettőnk között. — Igazad van! — felelte felra­gyogó szemekkel a szép főbiróné. Ridegségemmel én sem maradok mögötted. Ne félj, tudok maliciózus lenni s ő neki éreznie kell, hogy ellensége vagyok, s hogy sohasem fogom néki azt megbocsájtani, hogy Somló Ivánt tőlünk elhódította. Forrayné bólintott fejével: — Jói beszéltek. S én is azon leszek, hogy elfeledjem, minő szives vendégszeretettel fogadott házába, midőn én ajtaján bekopogtattam. A fiatal leány az ablak mellett, letette könyvét, csendes léptekkel az asszonyok közé ült le s szelíd ko­molysággal beszélni kezdett: — Bántjátok őt, akiért én rajon­gok! Miért? Mert Somló Iván szeret Elza társaságában lenni, mert a lelke a vele való beszélgetésben felüdül ? Mert vonzóbbnak tartja azt az időt, amit ő ott, a művésznő otthonában egy csésze thea mellett eltölt, mint azokat a hosszú, reggelig tartó va­csorákat, miket ti adtok? Nincs igaz­ságtok ! Én szeretem azt a nőt, mint művésznőt is és mint asszonyt is. Pedig ő megszomoritott a lelkem leg­mélyéig, bár tudtán kivül is. Ti si­ratjátok Somlót, pedig csak hiuság- tokat sebezte meg, de én a legjobb barátomat veszítettem el benne, gyer­mekkori játszótársamat, leányálmaim meghittjét. S mégis vonzódom ahhoz a nőhöz, mert szereti az én Iván barátomat. Csodálkoztok ugy-e asz- szonyok, de ha hallanátok egyszer, minő rajongással beszél Somló arról a nőről, ti is másképp Ítélnétek. Egyszer Somló egy virágcsokrot adott Elzának. Ebből a csokorból egy fe­hér rózsát beoltott Elza egy rózsa­tőbe. S a tő első virágát, egy fehér feslő bimbót átadott Ivánnak. Annyi poézis, oly meleg asszonykedély nyil­vánult ebben a névnapi ajándékban, hogy megnyerte szivemet s védetté tette Ítéletemet a világ csúnya, irigy nyelve ellen. A leány elhallgatott. Szeme az asszonyok feje fölött a messzeségbe tévedett, ahol ő látni vélte a két ér­dekes ember alakját. Egy fehérbóbitás szobaleány vé­kony hangon jelentette: — Morvay Elza őnagysága és Somló ügyész ur! Az asszonyok összenéztek s aztán az ajtóra pillantottak. A színművésznő egyszerű, fekete muszlin ruhában, szerény mosolylyal ajkain, belépett a szalonba. Somló Iván derült tekin­tettel s egy kis gúnynyal ajkai kö­rül követte az asszonyt. Sallayné, a háziasszony az érkezők elé ment. Tárt karokkal magához ölelte a ven­dégét s két kezét a férfinak nyújtotta. Melanie egy pillanatig ingadozott, de amint szeme összeakadt az ifjú te­kintetével, dacosan, büszkén, szépsége tudatában felemelte fejét s édes, hi-

Next

/
Thumbnails
Contents