Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-01-23 / 9. szám

2. oldal

ZEMPLÉN.

Január 23.

ner Gyula, Szőllősi Arthur, Iíönsch Dezső és dr. Hornyay Béla. A hosz- szu vita után végre úgy határoztak, hogy a Csalogány-utcát — tekintettel az újonnan épült kórház következtében beálló nagyobb forgalomra — 12 méter szélességben kiépítik. A kórházi építési bizottságot pedig felhívják, hogy a csatornázásra vonatkozó tervet és költségvetést szabályszerű letárgyalás végett mutassa be.

Ezután elfogadta a képviselőtestület a pénzügyi bizottságnak a „Korona“ vendéglő bérlete tárgyában Frisch Herman átadó és Kovacsics István átvevő között létrejött szerződés megkötésére vonatkozó javaslatát.

Az 1903. évi I. t.-c. 38. §-a alapján megalakítandó uti-bizottság tagjaiul a polgármester ajánlatára és elnöklete alatt megválasztattak: idb. Meczner Gyula, Behyna Miklós, Pfeiffer Gyula és Fuchs Jenő.

A polgármesternek az idegen forgalom emelése érdekében szükséges helyi vonatok kérelmezésére vonatkozó előterjesztését a közgyűlés magáévá tette.

Ugyancsak a polgármester előterjesztésére elhatározta a közgyűlés, hogy egy polgári fiu-iskolának városunkban leendő felállítása iránt a mozgalmat a legszélesebb körben megindítja és az ügy támogatására fölkéri vármegyénk főispánját, gróf Hadik Bélát. A szükséges teendők előkészítésére bizottságot választottak, melynek tagjai a következők: Dr. Hornyay Béla, Kincsessy Péter, Pe- káry Gyula, dr. Rosenberg Bernát és Vágó Gyula képv. testületi tagok.

Deutsch Simonnak, a „Vörös ökör“ udvarában tartani szokott nyilvános mutatványok megszüntetése ellen beadott felebbezése folytán a képviselő testület szavazat utján akként határozott, hogy a mutatványok ezentúl is engedélyeztessenek, de minden zajosabb kíséret nélkül, tehát a nagyobb zajt előidéző zenés mutatványok korlátozásával.

Ismét nagyobb vitára adott alkalmat Némethy Bertalan képviselő- testületi tagnak a képviseleti tagok számának felemelésére vonatkozó indítványa. A törvény ugyanis akként rendelkezik, hogy minden 100 lakos után egy képviselő választandó. És mivel Sátoraljaújhelynek a legújabb számlálás adatai szerint 16800-on fölül van lakosa, az indítványozó 168 képviselőtestületi tagra kéri kiegészíteni a város Képviseletét. Minthogy pedig a városnak eddig —• a szavaLily mellett. Ez a vig, pajkos leány sokkal jobban megérdemli a mi pártolásunkat. Ugy-e csodálkoztok, hogy jutottam az érdekes Elza otthonába? Véletlenségből, akaratlanul s ez elég legyen megnyugtatástokra.

Melanie, a főbiróné, halavány arcán két égő, vörös folt diszlett; oly izgatott volt, hogy fel és alá kezdett járni az értékes bútorokkal telitömött, de ízléstelen szalonban. Az ablak mellett egy fiatal leány ült s könyvet tartott kezében. Finom profilja intelligenciát, jóságot árult el. Mély tekintettel követte a főbiróné imbolygó alakját, majd kutatva nézett a másik két asszony felhevült arcába s finom mosolylyal újból az ablak felé fordult s tovább olvasott.

— Nohát az mégsem járja, hogy az a nő megfossza társaságunkat e legvonzóbb, legérdekesebb tagjától. Ki kell ábrándítani Ivánt. Közös erővel vegyük körül azt a fiút s kíméletesen, de biztosan vegyük le a hályogot szemeiről. Elvakitotta őt az a nő s szinte kötelességünk figyelmeztetni arra a veszélyre, mely ő reá ott, abban a szinészvilágban vár.

— Mondjad Boriska, visszaadtad Elzának a vizitet ? —■ kérdezte feszült kíváncsisággal Melanie.

A közjegyzőné elpirult.

— Hát tudjátok kedveseim, társadalmi kötelességeim teljesítésétől még a legnagyobb ellenszenv sem tarthat vissza. A férjem ebben a tekintetben zsarnok. De annyit mondzattal biró tisztviselőkön kívül — 130 képviseleti tagja van, még 38 választandó. Idb. Meczner Gyula, Pe- káry Gyula, Dr. Búza Barna, Kincsessy Péter és többek felszólalása után névszerinti szavazással 27 szavazattal 16 ellenében az indítványt elfogadta.

Az erdei ölfa átvételére Behyna Miklós képviselőtestületi tagot küldték ki.

Poti Mihályt a letelepedési dij fizetése ellen beadott felebbezésével elutasították.

A Rákóczv-utcai piacbódéknak a Teleki-utcára való áthelyezését határozták el.

Incze Lajos vállalkozót a homok- szállitásra vonatkozó kérvényével elutasították.

Végül a pénztári vizsgálatról szóló jegyzőkönyveket elfogadták s ezzel a polgármester a közgyűlést fél 6 órakor bezárta.

HÍREK.

Krónika.

— jan. 23.

Tegnapi nap redakciónkba Beállított egy férfiú,

Monoklija tükörként fényes!

S a frakjára szörnyen hiú, Körüllebegte parfümillat,

Frakkján lengett crém rózsaszáll S,bemutatkozott ilyeténkép „Én vagyok herczeg Karneval.“

„Mi meg a „Zemplén“ — szóltunk

| karba. —

„Adja elő hát óhaját“

S megkínáltuk egy trabucóval Mig ő cabanoszszal kínált . . . „Eljöttem én — igy szólt — önökhöz — Nem veszik rossz néven talán ? — Mi az, hogy ez a hires város Most apprehendál én reám ?

Hogyha olykor tiszteletemre Megtartva lesz egy vigalom Mi az kérem, t. cimü „Zemplén“ Hogy kevesen vannak azon ? Remélem: nem detronizálták Ősrégi, nagy családomat,

Ép Újhelyben, mely hü volt hozzám S mulatott vélem jó sokat ? . .

Mi az oka e hűtlenségnek Mondják meg nékem egyenest;

Ne halgassák el ezt se, azt se Amazt se és ne majd emezt . . ,

Ha a hiba bennem leledzik Én megjavítom vétkemet,

Hisz’ Ujhely rokonszenve nélkül Bevallom: én nem élhetek.“

S mig Karnevál ur jajveszékelt Mi vigasztaltuk hűen őt,

Felhoztunk pénzszükséget oknak S a loeskos, sáros, rósz időt;

Aztán biztattuk a jövővel Oh hiszen van még hátra bál!

„Hát, jó még egy próbát csinálok!“ Mondotta nékünk Karnevál.

„Ha a leányegyletnek bálján A következő szombaton Nem lesz ott Ujhely “hot volé“-ja Akkor csupán azt mondhatom:

Hogy nem kellek én már önöknek S megunták az uralmamat,

S akkor úgy itt hagyom e várost Mint szent Pál az oláhokat,

És vissza se jövök majd többé E hűtlen ifjúsághoz én,

Megyek oda, hol jól fogadnak S ahol vigadni van remény!“ így szólt és büszkén tovalejtett Arcán még ott ült a harag . . .

S emlékünk tőle négy cabanos,

Ami „véletlen“ itt maradt.

—ih.

Vadászat.

— jan. 22.

Gróf Mailáth József ófehértói uradalmában e hó 18., 19 és 20-án tartatott meg a szokásos nagy vadászat, még pedig tekintve az idei vadszegény esztendőt, igen szép sikerrel. Mig ugyan is országszerte nagy apadás mutatkozott az apró vadban el- annyira, hogy sok helyen a tenyész- állomány kímélése miatt nagyobb társas vadászatok nem is tartattak, az ófehértói vadász-zsákmány a múlt esztendeit felül is múlta anélkül, hogy a törzsállománynak fogyatkozásától kellene tartani. E jelenség oka a gondos felügyeleten s az apróvad célszerű tenyésztésén kivül a szép uradalom befásitott mivoltában keresendő, ami egyrészről a vad szaporodását, másrészről annak az orvmadaraktól való megoltalmazását biztosítja.

Meglepő az uradalom fásítási kultúrája, amely a nyírség homok fényárját szép felföldi tájképpé varázsolta. Akit bekötött szemmel vinnének a hajdani homokbuckák mostani fenyveseibe, valamely hegyes vidék fenyőligetébe tévedettnek képzelné magát. A hullámzó felület egy hajlásán túl már szálerdőt pillantunk meg, odébb cserjés, fiatal erdő, akáccal szegélyzett táblákkal váltakoznak, s hogy nagyobb legyen az ellentét, a fenyves közelében az egyik homokhegy messze terjedő s a síkságba olvadó hátát szőlőkarók tüskéi fedik. Kevés hasonlítható e szép ültetvényhez a homoki szőlők közül. Nedűjét pedig hegyen szürtnek gondolná igen sok borivó ember. Szóval eszthetika és gyakorlatiasság ölelkőznek lépten- nyomon. Aki tervezte és végrehajtotta a művész és a jó gazda ízlését és praktikus érzését örökítette meg.

Öfehértón vadászgatni öröm. Hanem egy kissé nehezebb a nyulak- hoz s a fényes tollú fácányokhoz jutni, mint egyebütt. A bozótos cserjék szűk vigályosain át-átvillanó tapsifüleseket s a magas fák között röpülő fácányokat olykor egy pillanat alatt kell kapóra venni, amit köny- nyebb leírni, mint megcselekedni.

A vadászatnak kiváló idő kedvezett.

Résztvettek pedig benne a szives, vendéglátó házigazdán kiviil: Báró Feilitseh Bertalan főispán, Gencsy Albert, Gencsy Samu, Molnár Gyula, Liptay Béla, br. Sennyey Miklós, br. Vécsey Béla, Meczner Béla, Szoko- lay Emil, Bencsik István, Balogh József, Kossuth János.

A vadászzsákmányt összesen 524 darab vad és pedig 438 nyúl, 83 fácánkakas és 3 róka képezte.

A maliciózus véletlen ürömcsep- pet is kevert a kedélyes vadászexpe- dició örömitalába. Mert hát olykor feledékeny az ember, hahogy előkellő iüdzsellér is. Puska,lővőszerszám, ruhabeli kézség táskástól, toalett árti- kulusok, vadászcsizma, Debreczen felé haladtának miközben a nyíregyháza— mátészalkai vicinálison csendes lassúsággal zakatoltunk Pócsra. A lefegyverezett és megpogyásztalanitott vadásztárs borús hangulata árnyat vetett a vidámságra, amelyet a Pityu bátyánk zaftos mondásai is alig voltak képesek elosztani. Az úgy, ahogy kistaffirozott Nimród aztán félkézzel és erősen megcsappant energiával működött, mígnem másnap este — hála a telegráfnak — megjött minden. Sőt mégis szaporodott. Mert nemcsak a vadász holmiját viszi el a gőzös, ha benne felejti: hanem az Istenfélő, kegyes imádkozó ember ájtatosságra szánt szerszámait is. A kis táska, amelyet Pócsra irányított a gondos vasutyi s amelylyel barátunk holmija váratlanul megszaporodott vadonat uj hézelgő szavakkal vette körül Elzát.

Forrayné összecsókolta a mosolygó asszonyajkakat s oly kedves bizalmassággal kezdett vele beszélgetni, mintha a legkedvesebb barátnője lenne.

A leány egyszerűen üdvözölte az ünnepelt színésznőt:

— Egy kis napfényt hozott asz- szonyom ebbe a mi szürke világunkba.

Somló körülnézett a szalonban s aztán félig komolyan, félig tréfásan mondta:

— Mint jegyespár kívánkoztunk bemutatkozni abban a kedves körben, melyből engem az én kis művésznőm elragadott.

A jegyespár mögött bezárult az ajtó s a három asszony ismét összedugta divatosan fésült fejét:

— Igazi urinő! Érdemes a barátságunkra! — szavalta Sallayné, a háziasszony.

— Mindig is szerettem! — suttogta kissé elpirulva a barna Forrayné.

— Jól tette, hogy azt a gazdag, de ügyetlen Somlót meghódította. Az a fiú úgyis oly unalmas alakja volt kedélyes összejöveteleinknek! — kontrázta szelíden a főbiróné, a hiú, szép asszony.

A leány meg, aki ott ült az ab- lakraélyedésben, halkan mondta önmagának :

— Minő csúf komédia !

hatok nektek, hogy ha az a nő ide jő, a legsértőbb hidegséggel fogom fogadni. Érezze a társadalmi külömb- séget kettőnk között.

— Igazad van! — felelte felragyogó szemekkel a szép főbiróné. Ridegségemmel én sem maradok mögötted. Ne félj, tudok maliciózus lenni s ő neki éreznie kell, hogy ellensége vagyok, s hogy sohasem fogom néki azt megbocsájtani, hogy Somló Ivánt tőlünk elhódította.

Forrayné bólintott fejével:

— Jói beszéltek. S én is azon leszek, hogy elfeledjem, minő szives vendégszeretettel fogadott házába, midőn én ajtaján bekopogtattam.

A fiatal leány az ablak mellett, letette könyvét, csendes léptekkel az asszonyok közé ült le s szelíd komolysággal beszélni kezdett:

— Bántjátok őt, akiért én rajongok! Miért? Mert Somló Iván szeret Elza társaságában lenni, mert a lelke a vele való beszélgetésben felüdül ? Mert vonzóbbnak tartja azt az időt, amit ő ott, a művésznő otthonában egy csésze thea mellett eltölt, mint azokat a hosszú, reggelig tartó vacsorákat, miket ti adtok? Nincs igazságtok ! Én szeretem azt a nőt, mint művésznőt is és mint asszonyt is. Pedig ő megszomoritott a lelkem legmélyéig, bár tudtán kivül is. Ti siratjátok Somlót, pedig csak hiuság- tokat sebezte meg, de én a legjobb barátomat veszítettem el benne, gyermekkori játszótársamat, leányálmaim

meghittjét. S mégis vonzódom ahhoz a nőhöz, mert szereti az én Iván barátomat. Csodálkoztok ugy-e asz- szonyok, de ha hallanátok egyszer, minő rajongással beszél Somló arról a nőről, ti is másképp Ítélnétek. Egyszer Somló egy virágcsokrot adott Elzának. Ebből a csokorból egy fehér rózsát beoltott Elza egy rózsatőbe. S a tő első virágát, egy fehér feslő bimbót átadott Ivánnak. Annyi poézis, oly meleg asszonykedély nyilvánult ebben a névnapi ajándékban, hogy megnyerte szivemet s védetté tette Ítéletemet a világ csúnya, irigy nyelve ellen.

A leány elhallgatott. Szeme az asszonyok feje fölött a messzeségbe tévedett, ahol ő látni vélte a két érdekes ember alakját.

Egy fehérbóbitás szobaleány vékony hangon jelentette:

— Morvay Elza őnagysága és Somló ügyész ur!

Az asszonyok összenéztek s aztán az ajtóra pillantottak. A színművésznő egyszerű, fekete muszlin ruhában, szerény mosolylyal ajkain, belépett a szalonba. Somló Iván derült tekintettel s egy kis gúnynyal ajkai körül követte az asszonyt. Sallayné, a háziasszony az érkezők elé ment. Tárt karokkal magához ölelte a vendégét s két kezét a férfinak nyújtotta. Melanie egy pillanatig ingadozott, de amint szeme összeakadt az ifjú tekintetével, dacosan, büszkén, szépsége tudatában felemelte fejét s édes, hi-