Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-06-23 / 67. szám
Sátoralja-Ujhely, 1904. junius 23. ©7. (4289.) Earminckettsdik évfoiyaa. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-Ujliely, íStér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden gannond szó á fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Msczrtsr Cryula dr. Szirmay István Andor Károly főszerkesztő. felelős szerkesztő. íőmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 koi( negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. s?gsfi kivándorlás egy újabb neme. — jun. 23. (~r.) A kivándorlásról sok zokszó esik. Elerőtlenedik az ország, melynek vére apad azok révén, akik elhagyják. Tudja, fájlalja ezt mindenki, aki a haza ügyét szivén viseli. Nálunk csakugyan silányak a megélhetési viszonyok. A két keze munkájára utalt szegény ember alig-alig keresheti meg kenyerét, s ha nem is vágya, a szükség készteti arra, hogy oly országot keressen föl, melyben jobban élhet meg. Amig tehát a szükség parancsol, sajnálni lehet ugyan, de ellene tenni rövidesen nem igen lehet, ha a nyomorgó kivándorlással akar segíteni helyzetén. De vájjon javitja-e tényleg? Oly kérdés, melynek megvitatása azért is előnyös, mivel a felvilágosítással leginkább gátat lehet vetni a kivándorlásnak. Csak az igazsághoz híven be kell bizonyítani, hogy a megélhetési viszonyok a külföldön, beleszámítva Amerikát is, korántsem oly rózsásak, minőknek azokat lelki- ismeretlen ügynökök rajzolják, sőt a legtöbb vidéken még rosz- szabbak, mint nálunk. Természetesen csak honfitársainknak megélhetésére vonatkoztatva áll ez, mert azok külföldön leggyakrabban csak még hitványabb keresethez juthatnak, mint idehaza. Hahogy valakinek külföldön olcsó munkaerőre van szüksége, felhasználja, kiaknázza silány gazdasági helyzetünket s hazug igéÁ ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Rímek. lm’: lankadóba’ már a munkakedvem Nem int a harcra, úgy mint hajdanán, Pár év viharja eizugott felettem S győzött a szivem régi, vas dacán. Mind elomlóba’ már a régi vágyak, Fuvallat hordja messze, szerteszét, És az akkordján busongó sirámnak Csak kihűlt hamvát hordja még feléd. A dalaimba’ már nem élnek álmok, Csupán rideg, hüs próza, próza mind, Ha néha, néha még magamba szállók S az ihlet szárnya lanyhán meglegyint: Csupán akkor öntöm dalokba szómat Ámde hangja mind egyhangú már: Frázis tartalma csak szerelmi szómnak S az én telemre nem jön napsugár. Ossa Béla. Prológus. A »Zemplén* számára ford.: Brody Adorján. Gyula megfigyelte szomszédnőjét, ki karcsú, halvány, barna nő volt, retekkel odacsábitgatja értékes munkaanyagunkat, melyet ugyan a hazában sem lehet megfelelően megfizetni, de a külföldön még rosszabbul fizetik meg. Amerika már nem vágyódik idegen munkások után, kik az odavalók munkabérét leszorítják ; sőt, amennyire csak lehet, megnehezíti, néha meg is akadályozza az odavaló bevándorlást. Annál inkább törik magukat az olcsó emberanyag kiszipolyozására a munkás hiány miatt zavarba jutott német földbirtokosok. Most is közlik az újságok, hogy egy berlini ügynökség legújabban elárasztja a magyarországi német községeket mézes-mázos hangú körlevelekkel, amelyekben a lakosságot mezei munkák végzésére Németországba csábítja. Eu- nek az ügynökségnek a cime: „Centralstelle zur Beschaffung deutscher Ansiedler und Feldarbeiter.“ Minthogy a németországi munkaközvetítő hivataltól érkezett jelentés szerint ez az ügynökség megbízhatatlan, a kicsá- bitott munkásokat nagy bérekkel kecsegteti s azután cserben hagyja, a belügyminiszter felhívja a hatóságokat, hogy az ilyen csaló ügynököket nyomoztassa ki és a legszigorúbban járjon el ellenök. Azoknak pedig, akik jobb jövőt áhítoznak a külföldön, szolgáljon ez az útmutatás figyelmeztetésül, hogy gondosan megvizsgálják előbb, van-e remény, «hogy megtalálják a külföldön, amit ott keresnek. Gondolják meg jól, érdemes-e nagy fekete szemekkel. Finom kezeivel, melyekről a keztyüt lehúzta: szórakozottan lapozgatott egy könyvben, mialatt tekintete a táj szemlélésébe merült el. Egy óra óta egyedül voltak a vasúti kupéban és noha ösztönszerü rokonszenv vonzotta őket egymáshoz, mégsem bátorkodtak egymással beszélni és alkalmas ürügyet kerestek, hogy megkezdhessék a társalgást. Talán önként ejtette el a nő könyvét és a férfi lehajolt, hogy felemelje. — Versek ? kérdé. Hát még olvasnak verseket? A nő nevetett. — Én nagyon szeretem a verseket; azok vigasztalnak engem vagy kétségbe ejtenek és gyakran nagy gyöngéden kifejezett gondolatot tartalmaznak. Csak a költők nem rettegnek bizonyos vallomások tréfásságától, csak a költők tudnak még bízni és szeretni. Habozás nélkül, jókedvűen felelt, s ez bátorságot öntött az ifjú leikébe. — Mindenesetre családjához tér vissza ? — Oh, nem! — Akkor talán barátokat keres egy csalfa Ígéretért itt hagyni szülőföldjüket s nem-e jobb, ha itt egyelőre, mig a viszonyok javulnak, kevesebbel is beérik, mig odakünn a távol idegenben minden támogatástól megfosztva, a nyomor karjaiba vetik magukat. A magyarosítás haladása Tőke- Terebesen. — jun. 22. Megbízható kézből kaptuk az alábbi sorokat: Teljesen tót község ugyan soha sem voltunk Tőketerebesen, amint az a község múltjából beigazolható, de egyes földmivelők neveiből is magyar eredetre biztosan következtethetünk, azonban idők változtak és a vezetők hibái folytán bizony a 80-as évekig — dacára 4 osztályú községi iskolájának — magyar szót a nép között alig lehetett hallani. A községi iskola államosítása s főleg a kisdedóvodának 1887. évben történt felállítása és egyéb buzgó közreműködés mellett ma már örömmel konstatálhatjuk, hogy különösen népünk egyes .rétegeiben a magyar szó otthonossá vált s kivéve a korosabb családfőket, a fiatalabb nemzedék már nemcsak nem idegenkedik a magyar szótól, de azt beszéli is, tudását népdalok daliásával érvényesíti s van-e annál meghatóbb, mintha idegen ajkú vidéken, községben magyar népdalt dalol a fiatalság, amely a legbiztosabb útja és eszköze a magyar nyelv terjesztésének. Örül a lelkünk, ha a művészi kiállítású, értékes és fényes berendezésű róm. kath. templomban a hivek magyarul énekelnek és értesülésem szerint legközelebb, hetenkint felváltva magyar hitszónoklatok is fognak tartatni, ami nagyon természetesen első sorban az igen tisztelt és ügybuzgalmáról ismert esperes-plebá- bános és a mindig érdemes segédfel? kérdé tovább és halkan hozzátette : — Ha indiszkrét vagyok ne tessék felelni. De ő mégis szomorúan bólintott fejével. — Nekem nincsenek barátaim. — Hogy, az ön korában? A nő fekete ruhájára mutatott. Én atyámat gyászolom, más senkim sem volt kívüle e világon. Vagyon nélkül hagyott engem hátra, és most nevelőnői állást kerestem. Csak kell élnem valahogy, nem igaz? — Hát tanítványához utazik ? — Igen. Ő egy fiatal, 15—16 éves leány, kinek nem sokáig lesz szüksége tanításomra. Nőtestvére, mint nekem mondták, nemsokára férjhez megy, s minthogy nagy vagyonuk van, úgy ő neki sem lesz kérőkben hiánya. S nekem majd máshol kell állást keresnem. Most az a sorsom, hogy sehol sem birok állandóan maradni. —• Hát senki sem érdeklődik ön iránt ? — Senki 1 Nem merte tovább kérdezni és a nő kedvtelenül hajtotta le a fejét. A vonat sebesen szállt tova, mint a villám. Gyula ismét elkezdett belelkészeinek érdeme, amihez hozzájárul az állami iskola gondnokságának amaz intézkedése, melyet már több éven át következetesen gyakorol, hogy az iskolás gyermekek között vizsgái* jutalom címén magánúton gyűjtött pénzen szerzett magyar nyelvű imakönyveket osztat ki rendesen a két vallásfelekezet hitoktatói által. Ez évben is igy történt, hogy a begyült összeg arányosan felosztatott a róm. és gör. kath. hitoktatók között, akik egyházi hatóságuk által engedélyezett magyar imakönyveket szereztek be és osztottak szét és még mi több, Saxun Izidor gör. kath. lelkész, miután csak 27 koronáért kaphatott Magyarországban magyar imakönyvet, ugyanazért saját külön adományán vásárolt orosz nyelvű — cyrill betűkkel nyomtatott — imakönyveket is osztott ki. Mindebből az látszik, hogy buzgó odaadás mellett haladunk a magyarosodás terén és haladni fogunk különösen akkor, ha a magyarországi könyvkereskedésekben több magyar imakönyvet fognak készletben tartani. X. • Hát csakugyan? Egész Magyar- országon nem volt több magyar nyelvű gör. kath. imakönyv, csak 27 korona áru ? Kiváncsiak vagyunk, hogy a főtisztelendő esperes-plebános ur hány könyvkereskedésben tett kísérletet magyar imakönyvek után; mert azt igazán nem akarjuk feltételezni — legalább egyelőre nem — hogy ilyen könnyen átlátszó ürügyek alatt osztogassák a cyrill-betüs imádságos könyveket magyarul beszélő és daloló gyermekeknek. Különben ezennel felhívjuk az összes könyvkereskedőket és antiquariusokat, akiknek talán mégis volna egy két példány magyar nyelvű g. k. imádságos könyvük raktáron, forduljanak nagyságos és főtisztelendő szólni, anélkül, hogy tudta volna, mit mond; mintegy belső megelégedést érzett, midőn látta, hogy kisérő- nőjének szép szemei ő reá vannak irányítva. Az éj lassanként bekövetkezett és ő a fiatal leány fehér arcát a lekopott, szürke vánkoson még halványabbnak látta. Csend állt be. Egy nagy éjjeli pillangó nehéz, bársony szárnyakkal ment neki a lámpának, amelyet a kupé tetején gyújtottak meg, és egy pillanatig röpülésének hideglelős csapkodása hallatszott az üvegen. Ä nevelőnő felemelkedett, gyöngéd ujjaival megfogta a bogarat és ismét szabadon bocsátotta. — Olyan vagyok én, mint ez a pillangó, mondá, sohasem fogom elérni a világosságot. — Ki tudja, talán még segíteni fog önnek baráti kéz. A nő hitetlenül rázta fejét. Egy pillanatig analizálhatta Gyula a nő termetének szép harmóniáját s ruhája szürke szövete alatt a kecses és szűzies bájt. Menyasz- szonyára gondolt, kit nemsokára viszont fog látni: egy jelentéktelen szőkehaju nő, kit nem szeretett, de mégis nőül kért, mert gazdag volt és szülei kívánták ezt a házasságot. Lapunk tűni «zára» 4 oklaí.
