Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-06-18 / 65. szám
Sátoralj a-Uj hely, 1S04. junius Í8. 65. (4287.) Earminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: őátoralja-Ujhely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 üli., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Meczner Gyula dr. Szinjaay István Andor Károly főszerkesztő. felelős szerkesztő. fömunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kői negyodóvre 3 kjr. — Egyes szám óra 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó útin 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. fi gabonaárak. — jun. 18. (—r.) A gabonaárak ingadozása olyan téma, mely a gazdákat és börzianereket mindenkor érdekel. Most azonban e téma kilépett rendes keretéből s érdemes, hogy vele nemzetgazdasági szempontból is foglalkozzunk, minthogy a gabonaárak ez időszerint tényleg úgyszólván az ország minden tényezőjére gyakorolnak befolyást. A gabonaverseny rendkívüli kifejlődése mellett egy jó termés egymaga nem elegendő, hogy jótékonyan hasson közgazdaságunkra. Tudjuk, hogy nemcsak a szomszédos államok, hanem a távol Amerika, sőt Ausztrália is beleszól a világpiacon a gabonaár alakulásába. Nekünk nem elég, ha bőségesen rendelkezünk gabonával, amikor, hogy azt értékesíthessük, valósággal elkótyavetyélni vagyunk kénytelenek. Sőt nagy kérdés, vájjon a sok gabonának alacsony áron való vesztegetése jobb-e közgazdaságunknak, mintha kevesebb gabonát drágán adhatunk el. Előbbi esetben szaporodik a gabonatermelés költsége, igaz ugyan, hogy emelkedik a forgalom is, de ez nem kárpótolja a gazdát a fokozott munkáért fizetett bérért. Utóbbi esetben kevesebb ugyan az aratási munkával, a kész gabona beraktározásával, elszállitáA ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Lidércfény. A .Zemplén* * számára irta: Mok Ferencné. Elfáradtál a játékban kicsi fiam ? Jöjj hát az ölembe, hajtsd szőke fejecskédet a szivemre s én majd mesélek neked. Ugy-e szeretnéd, ha ismét Grimm és Andersen meséit mondanám, meg ha Rübezahl, az Óriás-hegység furcsa szellemének kalandjait mesélném, vagy ha megtudnád mit is regélt Seherezade a szultánjának? Ma nem erről mesélek kis fiam, ma hűtlenek leszünk a gnómok, nymphák, szellemek s törpék birodalmához. Ma a lidércfényről beszélek, arról a csalóka, hitegető, incselkedő kis lángnyelvről, mely felszökik a földből, előttünk játszadozik s mi üzzük, kergetjük, utói akarjuk érni. De mire hozzáfértünk, eltűnik és ismét, mint a délibáb káprázatos képei — csalogat. így ejti rabul az a kicsi fényesség, rejtelmes, sötét északákon, a mi, a boldogságot örökké szomjazó lelkünket. . . Lecsukódott selymes szempillád édes fiam. Jobb is, ha alszol, ha Se- meske, a kis álomkirály megcirogatja bársonyos arcocskád. Ne nézz anyád könytelt szemébe . . . Elmondom hát mesémet I De kinek?! Hiszen itt a nagy, misztikus természet körülöttem; fejem fölött sával és egyebekkel járó költség, de csökken a forgalom is, ami kedvezőtlen következményeket von maga után közgazdaságunkra. Az ideális közgazdasági állapot tehát az volna, hogy nekünk lenne kitűnő, bőséges termésünk, a konkurrens gabonatermelő államok pedig gabonaszükségben szenvednének. Volt már erre is példa, de biz’ az oly régen volt, hogy szinte el is felejtettük már. Mit látunk az idén? Hazánkban a rossz aratási kilátások miatt a panaszok alig akarnak elnémulni, csak az utóbbi napokban itt-ott beállt eső mosta el kissé azokat a rémképeket, mikkel az idei termés reánk ijeszt. Kielégítő termést még a legvér- mesebb reményüek se várnak. Ugyanebben az időben az európai piacokon a mérsékelt forgalom dacára mindenütt egyre csökken a gabona ára, sőt még a budapesti piacon is 25 fillérrel olcsóbb lett az októberi búza. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Balkán-államok helyzete a jövő termést illetőleg hasonló a miénkhez, fogalmat alkothatunk arról, minő kedvezőknek kell lenniök az egyéb, különösen az amerikai államok termés kilátásainak! Tényleg Amerikában évtizedek óta nem volt oly jó termés, minőt most ott várnak. A rossz termés csapása tehát kettős sulylyal nehezedik az idén reánk. Kevés lesz a gabona, de szerelmesen, rejtelmesen súgnak-búg- nak a falombok, egy szürke kis madár egy hajlékony ág legvégén himbálódzik s sziveszakadtából csicsergi altató danáját fészkében ülő párjának. Egy lapos, fényes fűszálon aranyos hátú bogár mászik fel, egy éjjeli pille a vadrózsa kelye fölött röpköd, kacérkodik. S az erdő bozótjaiból egy-egy fogoly, vagy nyúl zörgő bujkálása hallik. Van hát kinek mesélni: neked, te édes, bűbájos tavaszi alkonyat, te csodás, érthetetlen, varázslatos természet. Hallgasd hát: * A fjordok honában élt egy ha- lászfiu. Szegény volt s mégis gazdagnak érezte magát, mert a lelke telve volt szebbnél-szebb mesékkel, melyeket csillagos, hűs északákon a tenger morajából, a szellő sóhajából, falombok suttogásából ellesett. Álomvilága, költészete volt minden öröme. Nem érezte a szegénységet, mely rabbilincsként szárnyait szegte képzelődésének; egyszerű, békés, nyugodt életet élt. Augusztusi, csillageséses éjszaka volt. Á halászfiu a barna sziklapart egy kiálló párkányán végigdőlt s belenézett az északába. S amint nézett- nézett, egyszerre nehéz könyek gyűltek a szemébe. Valami érthetetlen fájdalom kapta meg a lelkét: egyedül azért mégis olcsón kell adnunk ; korlátolt lesz a forgalom, alig fog hasznot hajtani. Ismét egy ujj mutatás, hogy nem szabad jövőnket kizárólag mezőgazdaságunkra bíznunk, hanem sietve és serényen arra kell törekednünk, hogy iparunk és kereskedelmünk nagy arányú fejlesztésével egyébb jövedelmi forrásokra is szert tegyünk. Levél a főszerkesztőhöz. Sátoraljaújhely, 1904. junius 18. Tisztelt Főszerkesztő — akarom mondani, Főparancsnok Ur! Zöld plakátokat olvasok a város falain, melyeket a polgármester ur és Schön Vilmos polgártársunk bocsátott ki a gálszécsi szerencsétlenség alkalmából: „Emberek, leégett Gál- szécs városa, adakozzatok, gyorsan nyutsatok segítséget nyomorba jutott embertársaitoknak 1“ Szép, helyes —.és reménykedem — eredményes is lesz a felhívás, de — bizony, még pedig nagy de — sem a plakátkiboesátással, sem az adománygyűjtéssel nincs leróva az a kötelesség, amire bennünket a gálszécsi katasztrófa figyelmeztet. Igen helyes dolog: adjuk össze gyorsan felesleges filléreinket a leégetteknek, azután pedig nézzünk szét idehaza és gondolkodjunk az irás szavain, hogy mindnyájunkat érhet baleset. Bizony érhet, nagyon is érhet és a statisztika szerint, ilyenkor, a forró nyári napokban szokott is érni. Hát, tisztelettel kérdem: elva- gyunk-e mi készülve egy ilyen fajta veszedelemmel szemben? Hogy is áll — instálom — tulajdonképen most a mi tűzoltóságunk ügye ? Ha jól tudom a tisztelt Főszerkesztő ur az önérezte magát, vágyott szeretetre, meleg szóra. S először életében érezte, hogy hiába hintette teli lelkét egy szép kis tündér azokkal a változatos mesékkel — nincs kinek elmondania azokat. S lepergett egyik fényes köny- csepp a másik után a fiú barna, szomorú arcán. Ugyanakkor egy csillag hullott le az égről s belebukott a tenger sötét árjába. Messziről egy nagy hajó körvonalai rajzolódtak le a csillagos ég hátteréből. Lassan, méltóságteljesen ringott a part felé. A fiú nézte s egyszerre változás ment át a lelkén. — Itt a szabadulás! Megyek hajóra, itt hagyom hazámat, keresem a boldogságom 1 Felugrott, a part legszélére állt s leste, mint közeledik az az árbocos óriás. A hajón egy villanylámpa szórta erős sugarait a viz hátára, ezt a fényes csikót követte a fiú tekintete. Követte addig, mig az a fény- esik a partot csókolta. Egy fehér csónak esett a hajó oldaláról a vizre, nehány perc múlva egy feketeruhás asszony ugrott ki a partra. Előtte termett a halászfiu. Kiváncsi tekintetét belemélyesztette a nő sötét szemébe. Aztán az égre nézett. Talán a csillagok sem ragyogkéntes tűzoltó egyesületnél is főszemély : főparancsnok, és ha nem csalódom, sokszor volt már arról szó — gyűlés teremben is, újságban is — hogy ami tűzoltóságunk mai szervezetében egyáltalában nem megfelelő; sőt — úgy rémlik — bizottságokat is küldött már a város, hogy komolyan foglalkozzék ezzel a kérdéssel 1 Ugyan hol vagyon ez a bizottság és tett-e már valamit ? Nem tud erről a tisztelt Főszerkesztő Ur ? Tessék megszívlelni az én aggódással teli írásomat és tessék megnyugtatni valamiképen engem és velem együtt szorongó polgártársaimat. Ha valahol fel lehetne találni azokat a jegyzőkönyveket, melyekben erről a dologról van szó és ki lehetne tudni, hogy kikből áll az a tisztelt bizottság, ugyan tessék őket összehívni és komolyan élére állani egy tevékeny tűzoltó mozgalomnak. Es ha már itt tartunk, tisztelettel megkérdezem még azt is: hát a a vízvezeték dolgáról mi hallatszik? Lesz-e abból valaha valami? Merthogy a tűzoltáshoz, vizre is szükség volna, vagy mi ? És akármerre nézek, nem bírom magamat megnyugtatni, hogy honnan is tudnánk mi elég vizet kapni, ha egyszer nagyobb tűz ütne ki a Sátorhegy tövében. Ne tessék megharagudni a kérdésemért, nem kötődni akarok, de igazán kiváncsi vagyok: látta-e már a Főparancsnok ur azt a szivattyús kocsit, amely előadások alatt a színház udvarán áll ? Ugyan, szépen kérem, van-e abban viz is? És csak annyi vízzel akarnák eloltani, ha tűz ütne ki a színházban, amennyi egy ilyen kocsi víztartó hordójában elfér? Hm, hm I Tudom, a Főparancsnok ur szivén hordja a tűzoltóság ügyét; nem rajta múlik, ha nincs meg minden, aminek meg kellene lennie és igy tak úgy, mint az a két fekete gyémántszem. S ettől a ragyogástól egyszerre fényesség lepte el a fiú lelkét, szivét. — Fiú, egyedül vagy itt a néma éjszakában? — Nem asszonyom 1 Meséim, regéim hűséges kísérőim. Nem néma az éjszaka. Sokat beszél, de kevesen értik a nyelvét. Nézzen hátra. Látja ott azt a mohos tetőjü kunyhót? Az az otthonom. Szegényes, egyszerű. De esténkint benépesül szépséges királynőkkel, aranyhaju tündérekkel s akkor fényes, gazdag lesz az a kis halászkunyhó. S úgy hiszi, a tenger moraja nem beszél ? Hallgassa csak... Regél ez más életről, egy boldog hazáról, szerelemről, gyönyörről . . . — Fiú! Honnan szeded ezeket ? — kérdi az asszony felragyogó szemekkel. — Honnan? Bölcsőm a csónak volt, mely itt ringott az északi tenger lágy hullámain. Altató dalom a szél sivitása, madarak visitása. Mikor felnőttem, az erdőt, hegyeket bújtam, minden szikla, minden forrás meséket mondott. Boldog voltam. — Csak „voltál“ boldog? — Igen, a mai napig. Valami legyőzhetetlen szomorúság fogott el amint itt feküdtem a parton. Talán megéreztem, hogy minő szomorúság vár reám: Szomorúság ? — Igen. Mer'; ez az idegen hajó Lapunk mai máma 6 oldal.