Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-06-16 / 64. szám
Harminckettedik évfolyam Saioralja-Ujliely, 1904. junius 16. 64. (4286.) Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: őátoralja-Ujhely, íötér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző á fill,, vastagabb betűkkel 8 fill. Njllttérben minden garmond sor 30 üli. ifj. Mecznsr Gryul* főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP, dr. Szirmay István felelés szerkesztő. Andor Károly fémunka társ. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kői negyedévre 3 kor.-— Egyos szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. ^Ipponyí és jjánfíy. — jun. 16. Apponyi Albert jászberényi programmbeszédét olvasgattam a napokban. Nem tudom, beszédének szónoki szépségei vagy politikai hitvallásának ideális volta ragadott meg jobban, de szívesen olvastam. Egyik jó ismerősöm, kinek mellékesen mondva valósággal szenvedélye a politikai vita, örült, hogy politikai cikk olvasása közben lepett meg s fel is adta mindjárt a vitameg- inditó kérdést: „Ugyan, mi a véleményed a két uj ellenzéki férfiúról?“ Kitérnem nem lehetett, jóllehet tudtam, hogy bármit mondok, annak az ellenkezőjét fogja körömszakadtig védelmezni. Már hogy mi az én véleményem? Kedves barátom, a mi véleményünkre a központban vajmi keveset adnak. Amiről mi sokszor oly hévvel vitatkozunk, azon ők rendesen jót kacagnak. A mi politikai véleményünket a képviselő mondja el programm- beszédében s kerülete politikai meggyőződésére csak akkor kiváncsi, midőn a helyi lapok le- közlik a képviselöházban elmondott beszédét s arról okvetlenül elragadtatással nyilatkoznak. A jó vidéki ember rendesen annak a politikai meggyőződéséhez szegődik, aki vélt vagy va lódi sérelmeit élénk színekkel tudja festeni, s mert ezt a jelölt urak is nagyon jól tudják, igy A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. A kaméleon. A »Zemplén* számára ford.: Szász Árpád. A rendőrbiztos uj köpenyegébe burkolódzva, méltóságteljes léptekkel halad át a piacon. A nyomában egy vöröshaju, borvirágos orrú rendőr jár, karján kosárral, amely tele van egészen élvezhető állapotban levő, de egészségtelennek konstatált és rendőrileg elkobzott élelmiszerekkel . . . A piac néptelen, még koldust sem lát az ember sehol. Nagy a csöndesség mindenütt. Éyszerre azonban egy borízű, érdes hang veri föl a piac környékét: — Na várj. Majd leszoktatlak én a harapásról . . . Hó, fogjátok meg! Hó I Hohó! . . . A kiáltás nyomán fájdalmas vonítás hangzott és Pisugin fakereskedő udvaráról egy kis kutya futott ki, három lábán sántikálva. A kutya után egy ingujjas ember szaladt kinyújtott kézzel, előrehajolva. Egy hatalmas ugrással beérte az állatot és hátulsó lábánál fogva megragadta, de ugyanakkor el is vágódott a porban. A szerencsétlen kutya erre még éktelenebb sivalkodásbán tört ki. A földön hentergő ember vastag káromrendesen a legutolsó ember neki a legjobb. Azt azután rendesen nem keresi, őszintén beszélt-e az illető vagy nem? ő előtte nem szónoki figura a sérelmek nagyhangú emlegetése s ezért még a halálos ellenségének is meg tud bocsátani. Körülbelül ezeket gondoltam, midőn a napokban Bánífy szegedi győzelmét olvastam. Ennek az embernek hangzatos szavaiért, szemenszedett ellenzéki prog- rammjáért el tudták felejteni, hogy valamikor hazáuk legerőszakosabb kormányelnöke volt, hogy az ő választásain pallossal járt az igazság, de félszemmel nézve csak az ellenfelet ütötte. Elfelejtették neki, hogy jogtipró túlzásokkal akarta a magas kegyet kiérdemelni. Akkor szélté- ben-hosszában azt beszélték, hogy ez az ember hazáját is el tudná adni; s most midőn odafent kegy- vesztett lett, midőn beteges hiúságát, a raindenképen szerepelni vágyást mindönki láthatja, midőn régi programmjával homlokegyenest ellenkezővel lép fel, úgy üdvözlik őt, mint megtért Sault. Én nem tudok hinni az ilyen gyors meggyőződés-változtatónak, különösen, ha azt Bánffynak hívják. Egy izgága emberrel újra több van a képviselőházban, aki merő boszúból mindent elkövet, hogy sértett hiúságát a kormány munkájának akadályozásával kielégítse. Hisz nevetni fog rajta mindenki, ha ellenzéki szóra nyitja ajkát. Vagy nem volt-e kodásra fakadt és a lármára a környékbeli házakból emberek siettek az utcára megnézni, mi történt. Egy pár pillanat alatt az előbb még néptelen téren, mintha a földből nőtt volna ki: nagy embertömeg állott a kutyás ember körül. — Valami nincs egészen rendben kegyes, jó uram, — mondta a vörös rendőr az előtte haladó biztosnak. A rendőrbiztos odatekintett a csoportra A tömeg közepén az ingujjas ember állott. A mellénye ki volt gombolva egészen, jobb kezét pedig, a melynek egyik úja erősen vérzett, magasra emelve mutatta a körülötte csoportosuló embereknek, mint valami diadalmi jelvényt. Áz ember láthatólag részeg volt s arcán valami ravaszkodó, kótyagos mosolygás ült, ami csak a részeg emberek sajátsága. A rendőrbiztos megismeri 37, emberben Hukin aranyműves legényt. A tömeg közepében pedig még mindig ott állt reszketve a bűnös, egy hegyes orrú pincsi-kutya, amelynek kerek fekete szemeiben bűntudatának egész félelme tükröződik. — Mi van itt? — kérdezte a rendőrbiztos, — elhárítva maga elől az előtte állókat. — Mit bámultok ? Mi van az ujoddal ? Ki ordított az előbb? nevetséges, hogy a Tisza-szobor leleplezése után a lakomán Tisza István jobbján foglalt helyet? De hát láthatták, hogy Bánffy szerepel s ez neki valószínűleg nagyon tetszett. Apponyiról már másképen gondolkozom. Sokszoros visszalépését és újból való szerepléseit mindig meg tudtam érteni. Ő a megtestesült politikai idealizmus, telve nemzete iránt a legöszin- tébb jószándékkal, fejében nagy politikai tudással és ajkán ennek a szép idealizmusnak megfelelő ékesszólással. De a hibát épen az ő legnagyobb szépségében, idealizmusában találom. Nem tud leereszkedni a való élet színvonalára s ez teszi őt mindig lehetetlenné, midőn aktuális politikáról van szó, mikor az idealizmust a reális viszonyok hatása alatt korlátoznia kellene. Eszméi mindig szépek, nemesek, de az adott körülmények . között rendesen meg nem valósíthatók. Nem tud megalkudni a körülményekkel. Nem a viszonylag legjobbat, hanem az absolut tökéleteset keresi. Épen azért marad ö mindig az eszmék és nem a való élet embere. Kétségtelen, hogy ő nemzetének csak jót akar s zászlója alá becsülettel szegődhetik mindenki, de csak arra való, hogy eleven lelkiismerete legyen a képviselőháznak. S erre az eleven Ielkiismeretre ott igen is szükség van, különösen akkor, midőn olyan uj párt ütötte fel sátrát a törvényhozó testületben, amelynek az élén Bánífy Dezső áll. Ilyen ellenfelet becsülni fog mindenki s elsősorban a kormány. Ő tisztult eszméivel az ellenzék padsoraiban is nagyobb hasznára lesz a kormánynak, mint Bánífy, ha ez véletlenül a miniszteri bársony székben ülne is. Ez az én liberális véleményem e két férfiúról kedves barátom. Elmondtam, mert kérdeztél s őszintén mondtam el, mert az igaz szóért talán ez egyszer nem ütöd be a fejemet. „De hátha megfordítva áll a dolog?* Ezt vártam tőled; de nem hiszem, hogy komolyan beszélsz, hisz széles e házban nincs egy ember, aki Bánffyt Apponyinak s Apponyit Bánffynak tudná elképzelni. Apponyi az élő, Bánífy a holt lelkiismeret. Andor Károly. Bubics Zsigmond püspök bérma- utja. — Saját tudósítónktól. — Nagymihály, junius hó 15-én. Bubics Zsigmond kassa-egyház- megyei püspök v. b. t. t. bérmautjá- ról nagymihályi tudósítónk a következőket közli velünk: Bubics Zsigmond kassa-egyház- megyei püspök a bérmálási szentség kiosztása végett f. hó 14-én délután 4 órakor Nagymihályba érkezett. Az agg egyházfejedelmet, aki előbb gróf Lónyay Elemérnénél tett látogatást B.-Olasziban, Upor állomáson Nemes Süir* Lapunk mai eixáma 4 »Irtai. — Kegyes uram — kezdte a véres ujju aranyműves— az előbb nyugodtan, egy léleknek sem vétve, átmegyek ide Pisuginhoz fáért és ez az átkozott dög egyszerre nekem szalad és megharap. Én munkás vagyok kegyes uram; az én munkám nagyon finom munka és már most legalább is egy hétig nem dolgozhatok. Ki fog engem ezért kárpótolni? Talán a Szentlélek ? Kegyes uram ismeri a törvényeket, hol van az megírva, hogy ezt kénytelen legyen tűrni a szegény ember ? Á kutya tulajdonosa fizetni fog 1 — Hm, hm — mondta a rendőrbiztos, felvonva szemöldökeit. — Hát hiszen jól van no! Kié ez a kutya? Ennyiben csakugyan nem lehet hagyni a dolgot. Ez a szegény ember nem tud egy hétig dolgozni. Majd megmutatom én ezeknek az embereknek, hogy nem szabad a kutyákat szabadon engedni. Ideje lesz már ezeket az urakat a törvényre figyelmeztetni. — Glorin — fordult hirtelen a vörös rendőrhöz — tudd meg, hogy kié ez a kutya és vágy fel az esetről jegyzőkönyvet. A kutyát agyon kell verni azonnal. Még csak az kéne, hogy veszett legyen! Nos, kié ez a dög? — Azt hiszem Sigulov tábornoké — felelt egy hang a tömegből. — A Sigulov tábornoké ? — ismételte a rendőrbiztos némi meglepetéssel, aztán idegeskedve tette utána : — Vedd csak le a köpönyeget a vállaimról Glorin 1 Nagyon meleg van, bizonyosan esni fog . . . Egy pillanatnyi szünet után Petrov rendőrbiztos egyszerre egészen megváltozott hangon fordult Hukin- hoz, a berúgott aranyműves legényhez: — Hanem én egyáltalában nem értem, hogy miként haraphatott meg téged a kutya. Hiszen olyan kicsiny, te meg óriási vagy! Alig ér fel bokádig, nemhogy az ujjadat elérné. Bizonyosan nem is a kutya harapta meg, hanem te csak úgy mondod, hogy valamit kizsarolhass a gazdájától. Ismerem én már az ilyen fogásokat ! — De kegyes uram! . . . — Hallgass — riadt rá a biztos a mentegetőzni akaró emberre. — Éz nem a tábornok kutyája, — szólt közbe a vörös rendőr komoly arccal. A tábornok csak vadász kutyákat tart. — Nem a tábornoké ? — kérdezte a rendőrbiztos. — Biztosan tudod ? — Igen. Valaki szintén közbeszólt: — Én is biztosan tudom. A tábornoknak csak értékes faj kutyái van-
