Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-06-04 / 59. szám

2. oldal ZEMPLÉN. Junius 4. nak.) Ugyanakkor jeruzsálemi Endrét arany bullástul. Még pedig aki a ki­rályt személyesítette,*) hasonlított is, meg nem is az igazihoz. Alakja ki­rályi volt, de abban aztán nagyon külömbözött az igazitól, hogy ha ő jár vala Jeruzsálembe, azt jobban megmarkolta volna, mint az igazi tette, aki csak a titulust hozta haza. Á művészi számok színvonala pláne magas. Egy ötletes felvidéki úri ember — aki hangosan őszinte is — a klasszikus zenét arra kvali­fikált füleknek ajánlgatta, nézete sze­rint sok is jutván ki a jóból és Tho- mantól a Berlioz „Rákóczy“-ját sze­rette volna hallani Schubert remeke helyett, úgymond hadd repedeztek volna a falak az enthuziasmusig fo­kozódó virtusnak miatta. Rendezett lóversenyt, amelyiken elsőrendű sportsmanneok futtattak és hajtottak. A vadász-versenye külö­nösen egyetlen volt a maga nemében. Még a külső kellékek, aminők a ka­tonabanda is, a nyári zivatar, amik nélkül igazi lóverseny alig eshetnék meg, sem hiányzottak. Mi sem ter­mészetesebb tehát annál: hogy az idáig biztosított hírnevénél fogva a nőegyleti mulatságok iránt nem kö­zönséges kívánalmak tápláltatnak. És nem hiába tápláltatnak. Olyan volt a vasárnapi is, aminőnek Ígérke­zett, sőt talán kedvezőbb volt vala­mennyinél. Mert a gyermektáncok va­rázslatosan ragadták meg a közönsé­get, amely állandóan azok hatása alatt maradt. Aki látta azt a bájos gyer­mek csoportot úgy a rococo jelmez­ben, valamint a tiszaháti kackiás nép­viseletben, aligha felejti el valamikor. A gavotte finom rithmusaira lengő parókás csöppségeket, meg a csárdás hetyke kis táncosait és piros csizmás, pártás táncosnőit. Még az a dicsért lámpaláz, is amelylyel az első szerep­lés okvetlenül együtt jár, fokozta a kép kedvességét. Azok a gyermeke­sen komolyra nyílt szemek a Coreg- gió angyal fejecskéire emlékezteitek. A menuette-négyest Mis C. Harding és Welter C. kisasszonyok segédkezé- sével Mailáth Erzsébet és Stefánia grófnők lejtették. Két feslő virág egy ágon, az élet harmatos hajnalában. A lágyan hullámzó mozgás a finom­ság plastikája volt. Bretagne valame­lyik kastélyába képzeltük magunkat anno Luis XIV. A jelmez-táncok után a benne szereplők arcképeivel nyomatott képes levelező lapokat árultak. Emlékül el is kapkodták valamenyit. Azok a ro- cocós apróságok, liliputi Göndör Sán­*) Idb. Meczner Gyula. hoz vagy szokva, no és nála nem fogsz semmiben hiányt szenvedni. — Mamám! inkább százszor vá­lasztom a halált, mint őt! Nem sze­retem ! — Úgy ! szól az anyja! s szemei különös fényben égnek, ördögi mo­soly ül ajkán s gonoszul igy szól: — Mariskám, lánykám, ide hall­gass ! Nem akartam neked erről em­lítést tenni, meg akartalak ettől kí­mélni, de mivel kényszeritsz erre, te­hát kimondom ! Figyelj! A tönk szé­lén állunk. Atyád szeretett — amig volt mivel — kártyázni, szeretett mu­latni, ez pedig mind, igen-igen sok pénzbe kerül! Igaz ? — Igen — szólt Mariska — le­törölvén könyeit. — Tehát irgalmatlanul elpusz­tulunk, mivel atyádnak egy hónap múlva 30 ezer koronát kell fizetnie — ha nem fogadsz szót. íme láthatod, ba te nem mégy hozzá, egész családunkat tönkre te­szed s ha nem teszed meg, ami pe­dig kötelességed, úgy én nem élhe­tek a szégyen miatt. Atyád beteg — két hónapja nyomja a beteg ágyat és türelmetlenül várja már a te elhatá­rozásod. Ha megtudná, mennyire el­lenkezel; nem élné túl bizonyára. — Én pedig mint mondám is, Isten engem úgy segéljen! nem élem túl e szégyent, mert megölöm magam. dorok, parányi Bátki Tercsik, kedves kis gallérját formálnak díszéül az al­bumoknak és emlékéül egy szép má­jusi éjszakának. Az est zene és énekszámai úgy műérték, mint a változatosság szem­pontjából gondos figyelemmel voltak összeállítva és művészi módon érvé­nyesítve. A perbenyiki filharmonikus társaságotjól ösmeri közönségünk.Nem régen volt alkalmunk a „Kazinczy- köru estélyén élvezni előadását, ami­kor is ahhozértő ember tollából olvas­tunk róla méltatást. Ismétlésekbe bo­csátkozni unalmas volna. Dicséri az maga magát, Tkomán meg plane ver­senyen kívül pályázik, akárhol szórja művészetének ritka gyöngyeit. / Stambulban, ahol parázs medjidje rendjellel dekorálja a Sultán, ide haza ahol még jobban ki szokott magáért tenni, tudván, hogy ő kivételesen pró­fétának van elösmerve a saját hazá­jában is s ahonnét a babéron kívül szeretetünket is magával viszi, ami az embernek szól. Ez alkalommal egyébként a Tho- man-párt hallottuk és Thománné úr­nőt először. Róluk sem Írunk kritikát, mert — őszintén szólva — ahhoz nem értünk. Hanem az a zajos tet­szés, amelylyel kellemes, csengő hang­ját, szép kifejező énekét az estély disztingvált közönsége fogadta, min­den kritikánál szebben szólott. A Gounod „Ave Máriája“-ját, azt a megzenésített áhítatot a műdarab min­den részletének érvényre emelésével énekelte meg. Mailáth Erzsébet grófnő, Dános Miklós és gr. Mailáth József zongora, hegedű, illetőleg harmonium kísérete mellett. Zajos tetszést aratott a második énekszámával is, amelyet, midőn a sorozat utolsó románcát (Tarnay „Nyárfa“) énekelte a követelő hogy- voltoknak miatta két népdallal is meg­toldott. Az est egyik művészi esemény- számbamenő darabja Schubert Forel­len quintettje volt. A hatalmas zene- költeménynek nyilvános előadásra való betanulása akként, hogy a zongora- művész egyenesen átvehesse benne minden próba nélkül a vezető szere­pet, nem csekély fáradtságot igényelt és fokmérője a muzsikusok zenei tu­dásának. A zenei akrobataságot nagy tetszés honorálta még annak a részé­ről is, akinek sok volt a jóból. A hangverseny befejeztével egy kis vígjáték következett, amelyben ösmerőseink közül Bajusz Zoltán és Bessenyey Zenó doktorok ügyesked­tek. Az első afféle Sanyaró Vendeli fizi­miskát öltött az ínséges hivatalkereső — Nos! mi a válaszod ?! — Ha már ennyire vagyunk be­lenyugszom, de tudja meg anyám, hogy ennek a vége, minden, csak jó — nem lesz. — No lám, milyen bohó vagy! Pedig ez még nem minden, mert a rideg valóból csak egy kis részletet beszéltem el! Oh! oh! de fantaszti­kusan gondolkoztok ti fiatal leányok ! Azt gondoljátok, hogy hatalmas, vértbe bujt lovag jön utánatok, szi­laj paripa hátán és értetek, ha kell, az egész világot agyonzuzza . . . Ré­gen volt az . . . igen régen ... ta­lán igaz sem volt . . . Lányocskám nézz szépen a szemembe. Holnap el­jön Lajos bácsi, hogy megkérjen Bélának. Viseld magad szépen, ne­hogy elszalaszszuk ezt a kiválóan jó szerencsét. Bélának kedveskedj, hiszen nem adok egy hónapot s úgy fogjátok egymást szeretni, hogy öröm lesz nézni! — Adná az Isten. De nem igy lesz az, sóhajtá a leány s bementek a szobába. * — No végre nyélbe ütöttem, igy beszélt magában Félegyházy Mariska anyja. Holnap lesz az eljegyzés s az embereknek nincs egy nyugodt perce sem! Hej! be sok időmbe került ez az összeboronálás! No de igazán sze­rencsés vagyok! A vőlegény igaz, jól ösmert typusának rajzolásában. Mikor megláttuk egyben a hét sovány esztendőre gondoltunk s kezünk zse­bünkbe mélyedt egy kis segítség irá­nyában. Hanem aztán Vendel csak­hamar a befogadott tót-tá vedlett, aki kiveri a házból, ha nem is épen a gazdát, de mindenesetre a protectorul kreált, jól táplált és ura kravatlis szi­varját önelégülten pöfékelő inast (Bes­senyey). Ügyesen műkedvelt mind a kettő, sőt mind a három, az is, aki három csillag formájában szerepelt. A „Nyesés“ harsogott a fülemi- lék hangversenyétől, a deszka palo­tában pedig szólt a zene, csendült a pohár s a vacsora vidám zajában gon- doskodtanak a vendégek a földi dol­gokról is, amik szintén azonképen felettébb fontosak. Hogy aztán annyi rithmus és melódia után, amennyiben a fiatalság­nak módja volt, fokozott hévvel in­dult meg a tánc, azt mondani is fe­lesleges. Ha a hosszú ebéd, Mikszáth szerint küzködés a fekete kávéért, akkor még inkább küzködés minden hangverseny a táncsóvár fiatalság előtt az első csárdásért. Járták is a párok nem „kivilágos kivirradtig“, ami május végén nem valami nagy virtus volna, hanem kevéssel a gyors­vonat berobogásáig, ami aztán véget vetett a zenének s haza mentek a legények. A sok álmos utastól még a gyorsvonat is meglassudott, mivel­hogy a perbenyiki állomáson „tolatni“ volt kénytelen, különben be nem fér­tünk volna. Hiányos volna különben a kró­nika annak a följegyzése nélkül, hogy a hajnali hangulat ott is megterem­tette az elmaradhatlan számfeletti hangversenyt, amiben kisbőgős, sza­bad tenorista és tárogatósnak elke­resztelt klarinétos szokott virtuózkodni a többé-kevésbbé becsudálkozott álla­potban leledző publikumnak. A more majd ketté szakad, úgy „csinálja“ olyankor, fülbe muzsikál, hajlong, mosolyog, jól tudván, hogy hajnalban nyílik a bugyelláris, aminél kedvesebb virágot aligha ösmer az ő botanikája. * Jelen voltak: Ambrózy Nándor- né, Ambrózy Margit, Ambrózy Ágos­ton, Aczél Izidor és neje, Aczél Di- czike, Besenyey Zenó, Bajusz Zoltán, Bányay Albertné, Bányay Irén, Bá­nyay Margit, Berzeviczy Béla, Ben- csilc István, Bencsik Béla, Bodnár Fe­renc és neje, Bernáth Aladár, Bereg­szászi István, Basó András, Buj- novszky Tanmás, Czéklássy Sándor és neje, Czellai Jstván és neje, Czellai Olga, Csiba György és neje, Dános hogy kopasz öreg ur, de hát kormány- biztos ! Kocsi zörgés riasztotta fel gon­dolataiból. A vőlegény érkezett meg. — Isten hozott kedves fiam ! Jaj! milyen szerencse. Igazán bocsáss meg, hogy ilyen házi öltözékben fogadlak. Nem hittük, hogy ily jókor lesz sze­rencsénk . . . — Oh ! nem tesz az semmit ked­ves mama ! Hiszen családtag vagyok szólt Szécsy Béla . . . Felegyházyné gyorsan betuszkolta az öreg urat a szobába, mintha at­tól félt volna, hogy eltalálja szalasz tani . . . * Esküvő után Szécsy Erdélybe volt kiküldve kormánybiztosnak. Egy este, ahogy haza jött, le­velet vett, amit aztán mohón bon­tott fel, de csakhamar halálsápadt lett. A levélben ez volt: Méltóságos ur! Missziómat bevégeztem. Életem­mel leszámoltam. Törődjön bele a megváltozhatatlanba. Éljen boldo­gul 1 Félegyházy Mariska. Másnap a havason átlőtt fejjel találták meg a kormánybiztost. Miklós és neje, Diószeghy Pál és neje Dókus Gyula és neje, Dókus László, Farkas István és neje, Farkas Róbert, Fuchs Sándor és neje, dr. Fuchs Emil, dr. Frider Zsigmond és neje, br. Fiáth Mária, Guthy József és neje, Guttmann Mór és neje (Luka), Gruska Antal, Grósz Alajos, Hammersberg Jenőné, Hammersberg Elza, Hammersberg, Hammersberg Helénke, Háner Gyula, dr. Isépy Tihamér, Chotvách Herényi József, Kanta Vilmos és neje, Kazik István és neje, Korchma Menyhértné és három leánya, Koznics Zoltán (Székesfehérvár), Kossuth János és neje, Lahocsinszky Adolf, Leskó Já­nos, gróf Mailáth József és .neje, br. Mailoth Nándor, Máriássy Ödön, Máthyé Gyula, ifj. Meczner Gyula, Meczner Iczu, Maricz Endre, Mitro- vich István, Mitrovich Endre és neje, Mitrovich Margit, Nagy Barna és neje, Oroszi Tivadar, Oláh Ignác, Orlovszky Frigyes, Pauliczky Ferenc és neje, Páricsi József, Pólányi Jenő, Pöschl Gyula, Pilissy Béla és neje, Pál La­jos és neje, Pál Emma, gr. Pongrácz Ferenc és neje, Reich Lipótné és le­ánya (Luka), Reifusz Bódog (Jászó), Rosenthal Lajos és neje (Biharom), Reviczky Jenőné, br. Sennyey Béláné br. Sennyey Miklós, br. Sennyey Mik- lósné, Sebődéi Ödön, Schuster György, Szabó Lajos és neje, Szabó Mariska, Szabó Ilonka, Szépkuthy Endre, gr. Szirmay György, özv. Szerviczky Ödönné, Szerviczky Gabriella, Szki- esák Dóra, Szilágyi Bertalan, Szilágyi Gusztáv és neje, Szabó Zsigmond (Perbenyik), Somogyi Sárika, Szent- Györgyi Vilmosáé, Tachy Mariska, Tomcsányi Kálmán (Perbenyik). Tóth Sándor és neje (Kir.-helmecz) Tho- mán István és neje, Varga Gyula (Budapest', Tlois Lajos, Vályi László és neje (Beszkid), br. Vay Tiborné és leánya, br. Waldboth Frigyesné, Var­ga Kálmán és leányai, özv. Vitézné Liszy Kornélia, br. Vécsey Béla, Vla- dár Emil, dr. Weinberger József és neje, Veigl József (Jászó), Zinner Géz1 és neje. x-y. VÁRMEGYE ÉS VÁROS. )( Választási mozgalmak. Ma dél­előtt 10 órakor járt le a vármegyei tiszti főügyészi, az esetleg megüresedő alügyészi és egy szolgabirói állásra hirdetett pályázat határideje. A tiszti főügyészi állásra ketten pályáztak: dr. Szirmay István alügyósz és dr. Engel Jakab tokaji ügyvéd. Somogyi Bertalan tiszti alügyész a pályázatra kitűzött határidő alatt nem adott be pályázati kérvényt.*) A kik a kö­zönség hangulatával ismerősök, dr. Szirmay István megválasztását biz­tosnak állítják. Az alügyészi állásra dr. Tátray Dezső, dr. Isépy Tihamér, dr. Kiss Ernő és dr. Engel Jakab ügyvédek, (az utóbbi persze esetlegesen, ha fő- ügyészszé meg nem választatnék) ad­ták be kérvényeiket. — Az alügyészi állás betöltésénél valószínűleg na­gyobb küzdelem lesz s a hogy a han­gulatot ösmerjük, dr. Tátray Dezső és Isépy Tihamér fognak leginkább egymással mérkőzni. A szolgabirói állásért dr. Bessenyey Zénó tb. al­jegyző, Pilissy Béla újhelyi r. alka- pitány, Marton Sándor szinnai tb. szolgabiró és egy budapesti ügyvéd- jelölt : dr. Rajcsányi Gyula pályáz­tak. A közvélemény — úgy tudjuk — Pilissy Béla és Bessenyey Zénó kö­zött oszlik meg. )( Szerencs város legutóbb tar­tott képviselőtestületi gyűlésén a járda és az állami iskola kibővítésére •) De igenis, csakhogy egy kicsit el­késve t. i. a pályázatra kitűzött határidő után két órával később I Szerk,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents