Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-05-14 / 52. szám

2. oldal.

0»

kényszerítő felszólítására annak tagjává lesz, mint ilyen élvezi az előnyöket s gazdasági egyesületi tagsága vált feleslegessé. Ezen eljárás szerintem az egyesület alap- szabályszerü rendeltetésének meg nem felel.

Kerüljön viszont valami különlegesebb gazdasági terménye a termelőnek, aki egyesületi tag, eladás alá s kérje az értékesítésnél az egyesület közvetítését! Mi történik? A szerencsére nagyon udvarias, előzékeny, munkás titkár készséggel válaszol, kifejtve levelében a maga privát véleményét, megjelöli azon piacokat, hói valószínűleg elhelyezhetőnek véli a kérdéses cikket. Ezzel véget ért az egyesület közvetítő szerepe s a termelő magára hagyatva tovább kinál, könyörög, hogy vegyék meg terményét, de ő maga kis parthie árujával nem képes elég sulylyal fellépni a vevőkkel szemben, miért is, vagy egyáltalán nem éri el célját, vagy pedig kifáradva potom árért hajítja áruit piacra. Itt sem látom az egyesület alap- szabályszerü rendeltelését alkalmazásban. Hiszen ha a kérelmező gazda néhány fillérért hirlapilag hirdeti áruit, többre megy, amennyiben akkor a jelentkezők a tényleges kereslet képviselői, holott az egyesület fentvázolt közvetítése mellett még mindég az ösmeretlen vevőt kutatja.

Tudomásom van róla, hogy az egyesület minden évben kioszt fajbaromfiakat s gyümölcsfákat, de hogy ezek produktumainak vagy gyümölcsének értékesítésére kellő piacot teremtett volna vagy jelölt volna meg azt nem olvastam s nem hallottam mindezideig. Lehet azonban, hogy az egyesület e ténykedése figyelmemet kikerülte!

A minisztérium, illetve az egyesület megbízásából a titkár sok nehézséggel küzdve tartja fenn és alakitja meg a háziipari tanfolyamokat, de sajnos a háziipari cikkek biztos értékesítéséről, luctativ eladásáról még a kormánynak sem,

Láttuk, hogy ilyen módon nem boldogulunk vele, Anti tehát más módot fundált ki. A kutyát ki kell éhez- tetni, mondá, akkor majd fog az huzni kocsit.

Morzsa éhezett és amikor a kocsi mellé vittük az eledelt, oda futott és a legkisebb morgás nélkül engedte, hogy Zsiga befogja. A hám rosszul eshetett neki, mert nagyon iparkodott kiszabadulni belőle. A kocsit ide-oda rángatta, ugrált, harapdálta a rudat, szóval nem bírtunk vele. Erre Antinak az ötlete megint segített.

— Te négy-öt lépésnyire tartod a kutya előtt a vajas zsömlyédet és ha az állat indulni kezd, te is eredj tovább — mondá nekem. Úgy is tettem és a tanácsnak lett is foganatja. Addig jött a vajas zsömlye után egyszer már anélkül is szép, eg .ae- sen baktatott. A kenyér más természetet adott belé.

Egy napon megint Morzsát fogtuk a kocsi elé. Szépen lépdegélt az utón, amikor hirtelen szembe jön két • kutya. A kocsiban Anti ült, ott pá- vázta magát, mikor Morzsa gyors tempóban árkon-bokron keresztül sietett kollegái felé. A kocsi nagyokat zökkent, mig utóvégre egészen felfordult és Anti kiesett az útra, majdnem ösz- szetörve valamelyik porcogóját. Fel- tápászkodott a gyerek és űzőbe vette a kutyát. A szegény állat ki nem

ZEMt

annál kevésbbé az egyesületnek, sikerült mindezideig gondoskodni. E körülménynek pedig én némi ethikai fontosságot is tulajdonítok. Amint ugyanis a sikeres munka lelkesitőleg hat annak gyakorlójára, úgy a nem lukrativ, talán nyomasztóbb hatású, mintha az illető egyáltalán semmit sem alkotott volna. Attól félek tehát, hogy ha a tanfolyamokon elsajátított kézi munka termékeiből, az abból kilépett munkás anyagi hasznot nem lát, ez munkakedvére felette nyomasztólag fog hatni s téves világításban tüntetendi fel szemei előtt azon egyének, testületek vagy hatóságok szándékát, kik fáradsággal, költséggel s tisztán a falusi nép érdekeinek előmozdítására alapították s tartották fenn a háziipari tanfolyamokat. Magam is meg voltam győződve mindenkor, hogy vidékünkön, hol ipari telepek csekély számmal vannak, gyárak egyáltalán nem, melyek hivatva volnának népünket télen is foglalkoztatni, a háziipar művelése hamar meg fog honosodni s eredményeket fogunk látni. Megfigyeléseim azonban nem erősítettek meg e hitemben, mert úgy tapasztalom, hogy a tanfolyam bezárása után igen kevesen alkalmazzák tűzhelyüknél az ott elsajátított * * kézi ügyességüket. Perbenyiken például sok energiával, jóakarattal s szorgalommal fogtak hozzá a háziipar meghonosításához, s tudomásom szerint sikertelen kísérletek után a vállalkozás abban maradt. Ennek oka pedig, hogy országszerte háziipari cikkeket előállító gyárszerü telepek vannak már, melyek a nagyipar jellegével bírnak, aránylag jobb cikkeket olcsóbban állítanak elő, hitelre is dolgoznak, s a kívánt árukat bármikor, bármilyen menyiségben szállítják a rendelőnek, mely előnyök a falun, otthonaikban elszórtan dolgozó mezőgazdasági háziiparosokra nézve fenn nem állanak. Mig e nagyobb iparvállalatok a modern reclam minden ezközével cikkeik értékemozdulhatott az istrángból és Anti ostornyél ütlegeire csak ugatással válaszolhatott. Szivem megindult a szegény kutya-proletáron és erővel kiragadtam Anti kezéből az ostort.

De már későn jöttem. A szegény pára még rám vetette hálás szemeit, gyöngén csóválta a farkát és néhány perc múlva kiterülve feküdt a kocsi mellett, ahonnan még haló órájában sem mehetett el.

*

A napokban az utcán sietek, mikor egy kávéházi terrasz mögül valaki nevemen szólít. Visszanézek és megerőltetésembe került, hogy a választékos eleganciáju urban az én régi Anti barátomat felismerjem. Ő börziáner lett és sokat beszélt nekem üzleti spekulációiról, mindenféle vállalkozásról, gründolásokról stb. Jó havannát füstölt, miközben szidta a munkásokat, akik folyton kelletlen- kednek az ő sztrájkjaikkal.

Megint csak Morzsa jelent meg lelki szemeim előtt, láttam a szegény állatot, aki még sztrájkolni sem volt képes és aki életével lakolt érte.

— Mondd Anti — kérdezém, emlékszel-e még arra a kutyára, aki olyan hűen szolgált.

— Barátom — mondá, nincsen időm, hogy minden kutyára gondoljak, aki hű volt hozzám.

LEN.

sitésére törekednek, addig a mező- gazdasági háziipari cikkek értékesítésére igen kevés, nagyrészt sikertelen kísérlet történik. A föld- mivelésügyi minisztérium megbízásából Keller Gyula miniszteri megbízott irt a mezőgazdasági háziiparról kis kézikönyvet, melynek előszavában hangsúlyozza; hogy a cél: miszerint ,,a gazdasági munkásoknak szorosan vett gazdasági munkákon felül is legyen jövedelmező munkája és keresete.“ Legyen tehát e munka jövedelmező, ha célt akarunk érni.

E cél elérésére pedig még e fentidézett szakmunka, melytől az optimisztikus jelleget megtagadni nem lehet, sem nyújt elég garanciát, midőn a háziipari cikkek biztos értékesítésének szervezését csak mint programmba felvett jövő cselekményt említi, már fennálló intézményekről nem szól, holott megemlíti, hogy fafaragó iparral 38 vármegyében, vesszőfonással 46, seprükötéssel 20, sás és gyékényfonással 25, szalmafonással 22 vármegyében már tényleg foglalkoznak. Nem megnyugtató az sem mikor a háziipari cikkek jövőjét a következő sorokban festi:

„Tekintve Amerikának drága napszámbérét, hol egy közönséges munkás két-három dollárt keres naponként, s aki valami mesterséget űz, 5—8 dollárra tart számot, megfelelő Vállalkozóval remélnünk lehet, hogy Amerikába való kivitelünk is sikerülni fog, mint ahogy sikerül az Csehországból. A kosárfonási tárgyaknak tehát elég biztos piaca van stb.“

Az én nagyon is laikus és szűk- k au tapasztalatom azonban azon meggyőződésre vezetett, hogy háziipari cikkeink; a gyékények, szalmafonatok nagyobbrészt értékesitetle nül hazánk határain belül maradnak, de azok szárnyaszegett munkásai mennek helyettök Amerikába, hol súlyosabb munkájuk után bár, de biztos eredményt várnak.

Keller Gyula miniszteri megbízott fentidézett munkájában a szövetkezet nagy magánvállalkozó közbelépését jelzi a háziipari cikkek biztos értékesítési módjának. Azt hiszem azonban, hogy kizárólag e tárgyak értékesítésére alakult szövetkezet igen rövid életű lenne, magánvállalkozó pedig nem sok akadna. Legfeljebb oly cikkekre remélnék idővel piacot találni, melyben egy vidék bizonyos természetes monopóliumot élvez, olyat állitván elő, mint másutt hasonló minőségben termelni nem lehet. Látjuk azonban, hogy még például a kalotaszegi varottassal is Budapesten házról-házra járnak készítőik, keresve az ismeretlen vevőt. Ily specialis háziipari cikk pedig egyáltalán kevés van, mert gyékény, kosárfűz, szalma terem másutt is, fafaragványt pedig Ausztriában és Stájerországban nagyobb választékban állítanak elő, mint nálunk.

(Vége köv.)

Kérünk játékteret a diákoknak.

— május 14.

A vallás- és közoktatásügyi miniszter a múlt hó 29-én a következő intézvényt adta ki és küldötte meg a mi nemes városunk közönségének :

Május 14.

„A köz/őségnek a sátoraljaújhelyi k&tL főgimnázium igazgatóságához 194/3111. sz. a. intézett átirata alapján sajnálattal értesültem, hogy a képviselőtestület m. é. dec. 15-én tartott rendes közgyűlése a főgimnáziumi igazgatóságnak kérelme ellenére megtagadta a tanulók részére egy megfelelő játéktér átengedését.

Kénytelen vagyok e közgyűlési határozat után is azzal a kérelemmel fordulni a közönséghez, hogy a főgimnázium tanulói részére egy alkalmas játékteret kijelölni szíveskedjék, mert a város közönségének mindenesetre elsőrendű érdekei közé tartozik fiainak testi nevelése ; a játéktér pedig a testi nevelésnek egyik leghathatósabb helye és eszköze.

Nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy az ország majdnem valamennyi városa készséggel bocsátotta rendelkezésre a szükséges játékteret és nem idegenkedett az e célra hozandó esetleges pénzáldozatoktól sem.“

Úgy érezzük, nagyot vétenénk a közérdek ellen, ha nem sietnénk ezt a miniszteri leiratot nyilvánosságra hozni s ha nem törekednénk a képviselőtestület minden egyes tagját meggyőzni arról, hogy ennek a leiratnak eleget kell tenni: azt az egy vagy két holdnyi területet, — ami a játéktér céljára szükséges — át kell adni a diákoknak. De hát: igazán szükség van arra, hogy egy ilyen okos dolgot a sajtó protezsálgasson ? Lehetséges az, hogy a város közönsége elzárkózzék a saját fiai nyilvánvaló érdekeinek ápolásától ? Ejh. nem lehet az! Azt a december 15-iki határozatot talán nem is a városatyák hozták! Vagy ha igen, akkor bizonyára elfeledkeztek róla, hogy ők nemcsak a eommunitásnak, hanem a saját fiaiknak is atyái és a salus rei- publicae merev szem előtt tartása háttérbe szorította náluk a pater families természetes és köteles érzéseit.

De nem jól fejeztem ki magamat : a „salus reipublicae“ éppenséggel nem kívánja azt, hogy gyermekeink testi fejlődésének a feltételeit elhanyagoljuk, sőt ellenkezőleg : nincs elsőbb rendű érdeke a köznek, mint az, hogy ép, egészséges fiukat és lányokat neveljünk. Csak a rideg fiskális szempontok, a garasos gazdálkodás érvei kerekedhettek felől a képviselőtestületben, mikor többre becsülte azt az egypár korona évi bevételt, a melyről a játék-tér átengedése esetén le kellene mondani, mint azt, a ki sem számítható anyagi és ethikai hasznot, ami az ifjúság helyes testi nevelésében rejlik.

A müveit nyugat élni akaró, nagy nemzetei már régen túl vannak ezen a kérdésen, sőt — hála Istennek — az atlétika felkarolása, a testi nevelés kellő méltánylása már Magyarországon is általános fellendülésnek örvend. Csak Sátoraljaújhely képviselő testületé nem akarná felösmerni e téren a kötelességet? Ugyan miféle érvekre hallgat a nemes testület ? Talán azt tetszenek gondolni, hogy ugyan minek az a játszó-tér, hiszen van a város körül elég szabad hely, erdő, mező, liget, ami mind szállást ad a diáknak; menjen oda, szíjjá a jó levegőt, lapdázzon, birkózzon, fá- raszsza ki magát, majd nem kell akkor hivatalos játék és játék-tér? De nem úgy van. Áldatlanabb hely talán sehol az országban nincs e tekintetben, mint minálunk. Nem mehet itt a diák sehova, még az erdőbe sem, mióta a magas hegy ismételten kigyulladt. Ha csak a fő-utca aszfaltján nem kódorog, itt ugyan a diák nem szív szabad levegőt. Nincs a város körül akkora szabad tér sem, ahol egy-egy becsületes labdázásra összejöhetnének. Ha valahol, itt kell a játék-tér, mert itt nincs.

Azután meg, ugyan mibe is kerülne az egész dolog ? Ha jól tudom, azt a darab földet szemelték volna ki játéktérnek, amely a dohánygyár