Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-04-28 / 46. szám
Sátoraija-Ujliely, 1S04. április 28. 46. (4268.) Harminckettedik évfolyam. Hegjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal s őátoralja-Ujliely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., Vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. ilj. Meczner Qyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. dr. Szirxnay István felelős szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, fó'óvre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij; Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy <U*i- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Ellbogen és társai. Irta: Dr. Szirmay István. — április 28. Mikor az első táviratok szétrepültek szerte a hazában, hogy: vége a sztrájknak, helyreállt a vasúti forgalom, az egész ország fellélegzett. Nem, a szerencsétlen vasutasok kudarcán nem ujjongott senki. Abból a kemény leczké- ből, amelyben a sztrájkolók részesültek, egy igen nagy számú ártatlan, mindenesetre még nagyobb számú félrevezetett embernek is kijut a maga keserűsége. Ezeket csak őszintén és igazán sajnálni lehet. De minden igaz embernek jól esett, bogy megnyilatkozni látott egy erős, egy megbízható állami hatalmat, amely akarja is, tudja is megvédeni — nemcsak a kormány tekintélyét, hanem az ország egyetemes érdekeit is még oly veszélyes, még oly leküzdhetetlennek látszó helyzetekben is. Jól esett látni egyszer a magyar államot a maga imponáló hatalmában és széles, igen széles rétegeiben a társadalomnak keltett megnyugvást az az erő, melynek csak megmozdulnia kellett, hogy vége szakadjon egy igen veszedelmes, igen káros és szintén erős mozgalomnak. De vannak a magyar nemzetnek rég ismert, bevallott, nyílt ellenségei, akiket végtelenül boszant az, ha a magyar államot erősnek, hatalmasnak, legyőz- hetetlennek kell látniok. Ezek az urak ott ülnek az osztrák Reichsrathban és alkalomadtán különböző neveken ismerjük meg őket. Most például Ellbogennek, Eldersnek és Freslnek hívják azokat, akik tajtékot hánynak, ha látják, hogy a magyar állam nem valami tehetetlen, csupán papiroson létező államjogi fogalom, hanem eleven és erős valóság, amely leküzdhetetlen erőt tud szembeállítani ellenségeivel. De hívták már őket más alkalommal másféle néven is. És vannak a magyar nemzetnek — mondjuk szépen — izzó szavú és lángoló szivü fiai, akik kélnek és nyugosznak ajkaikon a honszerelem szavával; akik nemzeti nagyságról ábrándoznak, nemzeti dicsőségért rajonganak ; ezért élnek, ezért halnak; ezért lármáznak, ezért irkáinak; ezért szónokolnak és e miatt szidnak, átkoznak, lenéznek, legázolnak mindenkit, aki hazaflságban nem olyan vérmes, nem olyan türelmetlen, nem olyan alkuvást nem ösmeró, mint ők magukat hiszik. Ezeket Budapesten Lengyel Zoltánnak, Bartha Miklósnak és egyebeknek, itt pedig minálunk Búza Barnának, vagy néha Bé- bécskének hívják. Ezek az urak még sohasem voltak megelégedve a magyar állam hatalmával, ezeknek az uraknak soha sem volt elég Magyarország erejéből, tekintélyéből, ha arra volt kilátás, hogy ezekkel a jelszavakkal lehet izgatni ; ezekről az urakról azt hitte volna az ember, hogy azoktól az előbb említett, Lajthán-tuli jóakaróinktól ők állanak széles, nagy Magyarországon a legtávo labb és soha, de soha nem jöhet alkalom, amely őket és Ell- bogenékat összeboronálja és ime — a legelső eset, mikor Magyarország állami hatalma teljes fegyverzetében megnyilvánul, egy testté, egy lélekké forrasztja össze a haza ellenségeit és a haza imádóit. Ugyanazon a piszkolódó, gyalázkodó hangon szidják a Lajthán- tul a magyar kormányt, amiért helyreállította Magyarországon a vasúti forgalmat és megmentette az országot milliókra rugó további károktól, amely hangon itthon is zsarnokságról, törvény- tiprásról és más ilyenekről üvöl- tenek a magyar Ellbogenek lapjai. Persze, egy húron kell ját- szaniok, csakhogy mentői később térjen vissza a szegény vasutasok szivébe a megbánás és a megnyugvás, mentői később álljon helyre a rend, mentői tovább legyen meg az ő K ZEMPLÉN^ TÁRCÁJA. Rósz szomszédság. — Uhland. — Itt üldögélek kis szobámba’ És tétlen folynak a napok; A könyv előttem bár kitárva, Előbbre mégse juthatok. A szomszéd kedves fuvolája Ragadja most el képzetem, Majd szép szomszédnőm ablakára Száll téveteg tekintetem. Szász Árpád. A kellemes nyaralás. A Zemplén számára irta: ifj. Heg-edüs Ágoston. Vöröshegyi Simon ur egy szép nyári reggel annak a tudatára ébredt, miszerint jó volna neki is — szegény dijnok létére — nyaralni. A gondolat zseniális volt, terv is volt bőven, csakhogy két föltétlenül • szükséges dolog hiányzott ennek keresztülviteléhez. Szüksége volt időre s szüksége volt — amije sohasem volt: pénzre. Két hétig egyebet sem forgatott az eszében, mint időt és pénzt s még sem tudott zöldágra vergődni. így hát a másodikat (a legfőbbet) a pénzt elejtette s csak a kedvező időre gondolt. Véletlenül erre is alkalma nyílt. Egy reggel ugyanis, amint a „hivatalba“ ment, nagy meglepetésére csukva találta az ajtót és csak egy árva kártya hirdette az ajtóra szegezve, hogy a főnök ur eltávozott (talán Amerika felé) s igy két hétig az iroda zárva lesz. Simon ur örömében ünnepélyes fogadást tett, hogy most már csakugyan elmegy nyaralni. Este, amint hazament hónapos szobájába, melynek összes bútorzatát egy ágy, asztal s szék képezte, előkészületeket tett a holnapi kirándulásra, illetőleg utazásra. Egész éjjel nem tudott aludni a nagy izgatottságtól úgy, hogy kakasszókor már kint volt az udvaron s magában igy beszélt: „Látod Simon, milyen ur vagy! Elmégy nyaralni Puznyákfal- vára s onnan kellemes kirándulásokat teszel majd a gyönyörű vidék minden tájára. A bácsid (nem amerikai) kitünően fog fogadni s tiszteletedre minden este csirkét ölet! (Ez vala leghőbb vágya!) Hja 1 szerencsés ember vagy, irigyellek! Ki tudja meddig monológizált volna Simon ur, ha a házmester kegyetlenül a fülébe nem rikkant, hogy már elég a dörmögésből, a házbeliek nem tudnak aludni. Vöröshegyi erre a barátságos megjegyzésre rögtön észre- tért és a legnagyobb lelki nyugalommal — s pár hatossal (nem újpesti). — zsebében az állomásra ment. Öt perc múlva kedélyesen vitte a vicinális Puznyákfalvára, ahová — miután a nyílt pályán négyszer megállóit (nem a sztrájk miatt) — nagy késéssel öreg este megérkezett. Az „állomás,“ amely bakter-háznak csúfolt kunyhó volt, elegendő szobával nem rendelkezett, hogy Simon urat is magába fogadhassa (lévén a bak- ternek egy tucat gyermeke s egy szobája.) Kínjában egy közellevö széna kazal aljába feküdt, korgó hassal s onnan számlálta az ég csillagjait. Alig, hogy öt percig fekszik, gyanús neszt hall a közelben, ami minden más lehetett, csak barátságos dolog nem. Inába szállt a bátorsága Simon urnák s abban a pillanatban felugrott, de majd hanyatt vágódott ijedtében, mikor az éjjeli homályból egy hatalmas bikának a körvonalai kezdtek feltünedezni. Ijedtében fel akart mászni a kazal tetejébe, de a félelem bénította inai megtagadták a szolgálatot. Ekkor hirtelen ugrással nekiiramodott a sik mezőnek és ész nélkül futott, amerre lábai vitték. A bika sem volt rest s mivel felvolt bőszülve, még jobban szedte az irháját a szerencsétlen Simon ur után, de egyszerre csak visszabőkölt és lábával túrva a földet bőgött irtózatosan. Simon ur pedig egy mélységes gödör fenekén feküdt tehetetlenül egy liba társaságában. Reggelig feküdt ott, de amint a nap fölkelt a keleti látóhatáron, Vöröshegyi ur is nagyot fohászkodva talpra állott és telhetetlen haragjában kitekerte a nyakát a mellette barátságosan letelepült kis libának. Fent pedig a gödör szélén egy kis libapásztor-leányka keserves sírással kereste legkedvesebb libáját s amint véletlenül letekint a gödörbe, ott látja a halálra kinzott libát vérében fetrengeni. Előkiabálja az embeműködésük egyedüli alapja: a zavar, az elégedetlenség, az elkeseredés, a gyűlölködés. Ellbogen és Bartha Miklós; Elders és Lengyel Zoltán, Presl és Búza Barna csak egy követ fújnak: le Tisza Istvánnal! Nem kell erős magyar kormány, nem kell hatalmas magyar állam! Hanem kell a fejetlenség, a gyengeség, a tétovázás: akkor boldog az igazi agitátor. Jegyezzük meg azonban, hogy az ország, a nemzet és a nép ellenben akkor boldog — ha fájó szivvel keseregnek az agitátorok. Az „irigy“ Zemplén és „a jól értesült“ Felsőmagy. Hírlap. Szeretetreméltó laptársunk — kell-e megmondani nevét — tegnapi számában megrovási kalandban részesít bennünket, amiért a sztrájk alatt megjelent külön kiadásaiban foglalt valótlan híreiről azt irtuk, hogy azok úgynevezett hasból csinált hírek voltak. Nagyon rosszul esik ez a Fm. Hirlap-nak, mert, mint mondja, ő azokat a híreket drága pénzen vette, csakhogy elősegíthesse a sztrájkolók ügyét és kielégíthesse a publikum kíváncsiságát. Hát jó, elbiszszük és nyugtázzuk a „nagy anyagi áldozatot* és kiadjuk ezennel írásban mi is, hogy láttunk ceruzával irt táviratokat a Landesmann boltjának ablakában. reket s nagy sietve elbeszéli, hogy egy csavargó elfogta a libáját ős gyalázatos módon vetett véget nagyreményű pályafutásának. Simon ur kezdte magát nem jól érezni és fölkiabált a mélységből, hogy szabadítsák ki. De egyelőre nem gondoltak erre a jó falusiak, hanem a falu ap- raja-nagyja kivonult érdemes bírójával a gödörhöz, ahonnan kötéllel kihúzták a „libatolvajt.“ Rögtön valla- tóra fogták, hogy hogyan került a gödörbe és hogy merészelte elemelni a libát. Simon ur álmélkodva nézett körül a tömegen, erőt véve magán (gondolva, hogy úri (?) külsejével imponálni fog a tömegnek) elmondta az „esetet“ és szekeret kért, hogy az állomásra visszatérhessen. Gúnyos nevetés lett a — nem várt — felelet. A biró azonban nem hallgatott Simon urra, hanem összekötözve a faluba vitette s ott egy pincébe záratta, ahol Vöröshegyi ur két hétig (ez volt a büntetés) elmélkedhetett a bikáról, a gödörről és a libáról. Két hét múlva a legnagyobb örömére szabadon bocsátották. Most már nem óhajtott nyaralni, hanem vágyott vissza, az íróasztalához. Még az nap felszedte sátorfáját és mint aki legjobban végezte dolgát tőrt vissza a városba. A sok kérdezőskö- désre elmondta, hogy milyen jól mulatott, mennyit szórakozott s hogy egész idő alatt egyebet sem tett, mint „hűvös“ helyen ült, de hogy melyik volt az a hely; arról nem igen szólt senkinek. ----Lapunk nini száma 4 oldal.
