Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-04-19 / 42. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. Április 19. fennállása óta mindenha e követelések érvényesülése érdekében szállott síkra, s nem fogunk nyugodni, amíg a győzelmet ki nem vívtuk és meg nem vetettük alapját borgazdaságunk üdvös fejlődésének, gyarapodásának. E célra szükségünk van a borgazdaság összes tényezőinek legbuzgóbb támogatására, s mi azzal a felhívással fordulunk Magyarország bortermelőihez, borkereskedőihez és minden érdekeltségi körhöz: támogassák akciónkat, csatlakozzanak hozzánk, me- neszszenek küldöttséget a kormányhoz és követeljék borgazdaságunk megvédését. Megkérjük az összes törvényhatóságokat, gazdasági egyleteket, hegyközségeket, kereskedelmi kamarákat, bortermelő és kereskedelmi egyesületeket, járjanak el hasonló értelemben a kormánynál, és szólítsák fel mindazokat az országgyűlési képviselőket, akiket bortermelő vidékek küldöttek a parlamentbe, hogy az összes parlamentáris segédeszközök igénybevételével hassanak oda, hogy Magyarország bortermelése és borkereskedelme jogos védelemben részesüljön. Ne tétovázzunk 1 Egyesüljünk e jelszó alatt: „Nem kell nekünk külföldi bor!“ Hazafias üdvözlettel: a Magyarországi Bortermelők és Borkereskedők Országos Szövetkezete. HÍREK. A nőemancipáció mozgalma. — április 18. Minden akció megszüli a maga reakcióját. Talán, ha manapság maguk a nők vallanák magukénak azt a gondolatot, hogy minden emberi jog a férfiakat illet meg és ők csak azért léteznek, hogy a férfinem életét minél kellemesebbé tegyék, akkor is keletkeznék oly áramlat, mely követelné a gyöngébb nem emberi és társadalmi szabadságait. Talán, mert aligha következhet be idő, a mikor egyik teremtmény a másiknak fölényét elismerje. A hódításokat rendszerint kíméletlen küzdelem és brutális harc előzi meg és a legyűrt ellenfél csak olyankor adja be a derekát, ha a szabadságra való reményének utolsó szikrája is eltűnt. De még azután is mennyi fáradságába kerül a hóditónak, hogy a legyőzöttet szabadsága letiprásán kívül még a maga kultúrájának is megszerezhesse. Az elnyomott népben föléled az öntudat és minden megengedett és tiltott eszköz jó arra, hogy veszni ne hagyja nemzeti örökségeit. Századok, sőt egy fejlettebb műveltséget magával hozó népnél ezredévek múlnak el, amig elmosódik a jelleg, amig belehelyezheti magát a hóditó nép hagyományába, történetébe, így a tömegnél, igy az egyesnél. Csak a legbárdolatlanabbak hajolnak meg a hatalom előtt és csak őket kábíthatják el a hangzatos és hízelgő jelszavak. A nő mostani helyzete csak ad dig marad meg olyannak, mint amilyen, mig a társadalmi átalakuláson keresztül nem ment. Ennek az átalakulásnak pedig az öntudat adja meg az impulzust, mely viszont a civilizációtól nyeri első indítékát. Az a nő, aki akár a tudomány révén, akár élet- tapasztalatból nyerte meg azt a vezérlő eszmét, hogy az ő létele önmagáért van és nem másért; akiben meggyőződéssé érlelődött az a fogalom, hogy természet szerint nem vagyunk másoknak az eszközei; aki tudja, hogy csak a társadalmi és állami intézmények céltudatosak, de magának a nagy természetnek nincsenek céljai, szóval: aki a szabadságot a maga igaz jelentőségében fogja fel, az mindazt, amit ideálizmusnak, nemzeteket fenntartó intézménynek, házassági szentségnek stb.-nek neveznek, az mindezeket a maga értékére fogja redukálni és minden balhéiét, amely ellene szegzi a gúny vagy megvetés mérges tőrét, kezdetben mártírokat, később lelkes harcosokat fog teremteni, akik hadat üzennek avult hagyományoknak és megsemmisítenek idők szentesítette szokásokat. Am ez a küzdelem sokkal nagyobb annál a küzdelemnél, amelynek kezdeményezője birtokszerzés, vagy a dicsőség szomjuhozása volt. Itt előítéletekkel, szépített vagy szentesített butasággal kell megmérkőzni. Milyen titáni lehet az a küzdelem, amelyet istenek is hiába folytatnak. A butaság birodalmából pedig a felvilágosodás lassan, de következetesen tipor le nagy területeket, terméketlenné teszi azt a földet, mely csak mérges virágoknak adott életet. Már hallani az antifeministák jajgatásait, hogy hová lesz a családi boldogság, hol találunk majd békés, szeretetteljes tűzhelyet, ha a nők is urak lesznek, ha ők is belekóstolnak az életnek nevezett ürömpohárba. Igen ám, de kérdezzük meg azokat a szerencsétlen halandókat, akik olyan keserves jeremiádákat tudnak zengeni az elveszett paradicsomról, vájjon oda- füleltek-e akkor, mikor az ilyen gyermekes család kétségbeesett zokogását vitte feléjük a szél. „Dobd ki a szegény embert, mert meghasad a szivem.“ Ez jellemzi legtalálóbban azokat, akik mindent a maguk jóvolta szempontjából mérlegelnek, akiknek az önzés minden judiciumuk. A kénytelen után való sóhaj to- zás azonban csak gyönge lehellet a megélhetés és a tudásvágy kérdéseivel szembe állítva. A legelemibb és legerősebb életösztönök kelnek itt bírókra a kényelemmel, mely csak egyeseknek adatott, de amit istápolni csak mások alárendeltsége következtében lehet. Ez a szabadság nagy gondolatával találja szemben magát. Igaz boldogság pedig csak ott létezhet, ahol az ur és a szolga ismeretlen két fogalom. Azért mindenkinek, aki a szabadságot szivéből óhajtja, segédkezet kell nyújtania a nőmozgalomnak, amely hivatva van a legszentebb és legdicsőbb kérdést megoldani : a szabadság kérdését. P—r — Személyi hír. Margitay József miniszteri tanácsos folyó hó 17-én városunkban tartózkodott. | Pfeiffer Gyuláné. | Egy munkás lélek elköltözését az élők sorából, egy igazán tiszta és nemesen érző szív kimultát jelenti e gyászos keret, Pfeifíer Gyula kir. főmérnök nejéét. Egy szerető és szeretett hitves, egy, gyermekeit rajongásig szerető anya hagyta itt dédelgetett kedvenceit, egy nemes lélek, akinek az élet örömeiből oly kevés, mig szenvedéseiből oly sok rész jutott. Szenvedett, mert szeretett. Egész lelkét adta szeretettéinek és ez a határtalan szeretet járatta vele végig a szenvedések Golgotáját. A hideg, a boncoló elme valóban megdöbben az élet e tragikumának láttán és tanácstalanul kutatja az okot, amely ép a legnagyobb erényt: a szeretetet sújtja a fájdalom legtöbb terhével. Miért sújtja a végzet ép azt a szivet a legtöbb fájdalommal, amelyben csak szeretett csak nemes érzések éltek? Miért fosztja meg a végzet a gyermekein rajongva csüggő anyát kedvenceitől épen akkor, amikor a nevelés nehézségeit leküzdve: őket hivatásuknak, az életnek adja át, amikor már öröme telnék bennük? És mikor kedveseiből csak egy és szerető férje maradt meg; utolsó csapásképon miért ragadja el e sokat szenvedett lelket a végzet az élők sorából, hogy a megmaradt kedvesekben se teljék öröme? Mind e kérdések oly rejtélyt képeznek, melyre a legridegebb logika sem adhatja meg az igaz választ. De ahol az értelem végződik, ott következik a hit, amely előtt nincs rejtély, amely a legmélyebb titkot is felderíti. A hit azt mondja, hogy Isten a szeretettéit próbálja meg legjobban, hogy a szenvedések visznek legközelebb az Istenhez. A nemes lelkű elhunytat is most, miután a nehéz megpróbáltatások sora jeles tehetségű Gyula és Endre fiainak — kik közül az első VIII. gymn. o. tan. s a másik elsőéves joghallgató volt — életük legszebb éveiben való elhunytéval mér betelt, végre magához szólitá az Űr kegyelme, hogy ások fájdalomra és szenvedésre örök enyhüíetet adjon. A gyászeset városunk előkelő társadalmi köreiben mindenütt mély és osztatlan részvétet váltott ki, amelyhez mi is legszivből jövőbb részvét nyilvánulásainkkal csatlakozunk. A család ezen szomorú alkalomból a következő gyászjelentést bocsátotta ki: Pfeiffer Gyula a m. kir. államvasutak főmérnöke, fia József, sógora Karsa László kúriai biró, Károssá Bulcsu törvsz. biró, Matya- sovszky Józsefné, Károssá Éveline és Kolos Manóné Károssá Anna, úgy a maguk, mint a többi rokonok nevében is fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy a felejthetetlen hitves, anya, testvér, illetve rokon Pfeiffer Gyuláné szül. szentkirály-szabadjai Károssá Jelma életének 42-ik, boldog házasságának 24-ik évében, hosszas szenvedés után folyó hó 16-án éjfélkor, jobblétre szenderült. A drága halott földi részei folyó hó 18-án délután 4 órakor fognak a Jókai-utcai gyászházból az ev. ref. egyház szertartásai szerint a helybeli köztemetőben a családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. Sátoraljaújhely, 1904. évi április hó 16 án. Legyen könnyű a föld neki! — Az elhunyt urinő temetése f. hó 18-án d. u. 4 ói’akor ment végbe az újhelyi előkelő társadalom impozáns részvételével. A koszorúkat vivő kocsit egész halommal borították a koszorúk. Az elhunyt felett Fejes István ev. ref. esperes mondott egy magas szárnyalásu, mindenkit könyekre fakasztó beszédet, mely után megindult a gyászmenet a köztemető felé, hol az erények minden nemes tulajdonaival megáldott szivü urinőt rövid ima után a Pfeiffer család sírboltjába helyezték örök nyugalomra. — Jótékony adomány. Gróf Au- drássy Sándor Tót-Jesztreb községnek gk. iskolája részére 100 koronát adományozott. — Megjöttek a gólyák. A balzsamos tavasz hírnökei egymásután érkeznek. A ragyogó napsugár langyos meleget áraszt szerte, az ég halványkékje tisztán mosolyog le ránk, rügy fakad, virág nyílik, a levegőben pedig hosszú idő óta nem hallott madárhangok köszöntenek. Megjöttek a tavasz igazi hírnökei, a gólyák s vidám kelepeléssel foglalják el a kéményeket, hogy lerakják családi tűzhelyüket, mely minden esztendőben visszavonza őket a messze Dél legbűbájosabb vidékéről is. A gólyákat nemsokára követni fogják a fecskék és édes csicsergésükkel ők is hirdetni fogják a tavaszt. — Sorozás. Folyó hó 18-án vette kezdetét Sátoraljaújhelyben a sorozás. A helybeli illetőségűek és a városban lakó idegenek állottak elő. Mindkét napon, április 18-án és 19-én a városháza tanácstermében folyt le a sorozás Dókus Gyula alispán, mint polgári elnök jelenlétében. A m. kir. honvédség részéről Lengyel Manó alezredes, a közös hadsereg részéről Vukudinovics Farkas őrnagy elnökölt. Orvosokként Dr. Melchior Menyhért közös és Dr. Gurdély Géza honvéd ezredorvosok szerepeltek, mig a sorozáshoz beosztott tisztek 'Choffin Sándor és Jóász Alajos voltak. Első nap az I-ső korosztályból besoroztak 31-et, Il-ikból 1-et, III-ikból 2 embert, összesen 34-en váltak be katonának, akik között katonai szolgálatra alkalmasnak csak két önkéntes találtatott. Másnap, április 19-én 15-ötöt soroztak be. Új hely város tehát ez- idén49 uj katonával szaporította a hadsereg létszámát. A besorozottak részére a sorozó-bizottság egyidejűleg a behívókat is kiállítja, melyet minden egyes besorozott 3—4 nap multáva[ kezéhez kap s igy a csapattestekhez való beosztását már most megtudhatja. Az e hónapban besorozott egyéneket már május hó 9-ére hívják be csapattesteikhez, amikor a póttartalékosokat hazabocsátják. A második sorozás f. évi junius havában lesz és 3-án fog megkezdődni. Akkor az 1881., 1882. és 1883. évben született hadkötelesek fognak sor alá állani. — Nagy tűz. Ez éjjel tűz pusztított a városban. A Rákóczy-utca alsó végén gyuladt ki a Gaszper-fé!o esztergályos-mühely és nehány perc alatt lángba borított három házat. A hatalmas lángoszlop ijesztő képet nyújtott és óriási pánikot okozott a kigyuíadt és szomszéd házak lakói között, mert a tűz kiütésekor erős északi szél fújt. A veszedelem első perceiben is biztosra lehetett venni, hogy a tűz a sűrűén egymás mellé épített háztömegben iszonyú pusztítást fog véghezvinni. A széltől élesztett lángok feltartózhatlanul terjedtek és egymásután perzselték föl a zsin- delyes házak tetőzetét. Messzire volt láthatóvá a hatalmas lángoszlop, mely valamennyi kigyuíadt házban nagy pusztítást tett. Legtöbb helyen a lakóházak menyezete beégett és igy a a bútorokban is tetemes kár esett. Azonkívül a mentésnél, is sok bútor rongálódott meg. A leégett házaknak, melyek a Rákóczy-utcára szolgálnak, de a Korona-utca felé húzódnak, alsó részük pusztult el úgy, hogy a házak felső Rákóezy-utc'ái vége épen maradt. A tűz éjfélután fél 2 óra előtt ütött ki. A tűzoltó-őrtoronyban adott jelzésre és a harang kongatására csakhamar kivonult a tüzőrség és a tűzoltó honvéd-szakasz és ifj. Mecz- ner Gyula főparancsnok, Schön Miksa és Friss Heiman parancsnokok vezetése alatt hozzálátott a tűz oltásához és valóban emberfeletti munkát végzett, hogy a pusztító elemet megfékezze, ami rendkívül nehezen ment, mert a sikeres oltás legfőbb kelléko: a viz — mint rendesen — ezúttal is hiányzott. Nagyon megnehezítette továbbá a tűzoltóság munkáját az erős széltől messzire hajtott szikratömeg, mely záporként hullott a szomszédos — házakra, sőt egy Ízben a sűrűn hulló szikráktól meggyuladt az izraelita fürdő tetőzete is, melyet a tűzoltók észrevették és kellő időben eloltottak. Hogy ennél a nagy tűznél milyen kemény, emberfeletti munkát végeztek a tűzoltók, mutatja azon körülmény, hogy a tüzet csak ma délelőtt fél 10 órakor sikerült teljesen lokalizálni. A leégett házak tulajdonosai Klein Izidor építész, özv. Mendik Já- nosné és Dolozselek Albert, akiknek a tűz által okozott kárja a biztosítás révén részben megtérül. A tűz keletkezésének valódi okát eddig nem állapíthatták meg. — A Felsömagyaromági Hírlap szombati számának nincs ideje és kedve nekünk válaszolni — legalább is ezt írja — hanem azért két hasábra való phrázist halmoz össze — válasznak. Egész cikkén végtelen derű ömlik el afelett, hogy nekünk válaszolhat, mert ő a velünk valótollharc- ban oly reklámot bir magának, melyért feláldozza magát az igazságot is. Mi már leszűrtük magunknak e vitatkozások tanulságát és a tanulság az: a Fin. H. mindig ir rólunk egy pár se füle, se farka sort, s mikor válaszolunk neki: nagy garral hirdeti, hogy mi „megint veszekedünk vele.“ A Fm. H. e tendenciózus taktikája pedig arra való, hogy lássa az ő olvasóközönsége, hogy mily potentátnak tartja őt a „Zemplén“ és méltónak arra, hogy foglalkozzék vele. A „Fm. H.“ ez a „belekötési, reklám láza“ ép oly krónikus, mint a mi állítólagos kiküldési lázunk. Ezt a lázat pedig < mi nem is fogjuk a Felsőmagyaror- Hirlap kedvéért orvosolni, sőt miképen az általa említett Pesti Hírlap országos érdekű dolgoknál, úgy mi is minket illető, kisebb jelentőségű dolgoknál igen is fogunk kiküldeni tudósítót közönségünk alapos tájékozása
