Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-04-12 / 39. szám (40. szám)

2. oldal. ZEMPLÉN. Április 12. HÍREK. A „Bodrogközi Jótékony Nő­egylet“ táncestélye. — Kiküldött tudósítónktól. — — ápr. 10. A Mailáth Józsefné grófnő elnök­lete alatt álló „Bodrogközi jótékony Nőegylet“ választmányi tagjai által f. hó 10-én este 10 órakor Király- helmeczen, a „Rigó“ szállóban ren­dezett piknik jellegű estély lefolyá­sáról kiküldött munkatársunk követ­kezőkben számol be: Nem hiába tartja a közmondás, hogy manapság csak a vidéken van gyöngyélet. Bizonyítéka ennek azon színes, eleven és valóban utolérhetet­len táncmulatság, amit a Mailáth Józsefné grófnő vezetése alatt álló „Bodrogközi Jótékony Nőegylet“ vá­lasztmányi tagjai rendeztek. Azon előzékenység és figyelem, melyben a táncestély résztvevői ez estén részesültek, valóban az igaz vendégszeretet nyilvánulása volt. A vidékről érkező vendégeket a vonat­nál reggel, délben és este a magán­fogatok egész raja várta. Mailáth Józsefné grófné, ki a táncestély véd­nöknője volt: maga is több fogatot bocsátott az érkezők rendelkezésére. A reggel és délben érkező ven­dégeket a táncestély megkezdéséig a Bodrogköz legszeretetreméltóbb házi­asszonyai látták szives vendégekül. Körülbelül fél 10 órakor már zsú­folva volt a „Rigó“ nagyterme a részt­vevő vendégekkel. 10 órakor jelent meg a táncestély védnöknője: Mai­láth Józsefné grófnő, férje, gr. Mai­láth József kíséretében a bálterem­ben. A megérkező grófi párt a terem bejáratánál a nőegylet választmányi tagjai fogadták. A grófi párt belépé­sükkor a jelenlevők éljenzése fogadta és Balog Jancsi zenekarának üdvözlő indulója. Azután a grófnő, aki mesé­sen gazdag díszítésű halványkék se­lyem rúnában jelent meg, cerclét tar­tott és bemutattatta magának az előtte még ismeretlen hölgyeket. Mindenki­hez szeretetreméltó nyájassággal és lebilincselő szívélyességgel beszélt és mindenkihez volt egy pár szava. A cercle során afeletti örömének adott ki­fejezést, hogy a „Bodrogközi Jótékony Nőegylet“ eme mulatsága oly felette jól sikerült. Az egylet választmányi tagjai — kik egyúttal a legnagyobb készséggel és odaadással teljesítették a háziasz- szonyi tisztet — képezték a grófnő sujet-jét. A tánc egy negyed tizenegy óra­kor kezdődött meg a csárdással. A mulatni vágyó ifjúság kitartó jókedv­vel, fáradhatlan buzgósággal táncolt a különösen a fiatal embereknek volt ez estén mesébe illő dolguk: mert jelenvolt ezen a mulatságon a Bodrog­köznek majdnem valamennyi szép asszonya és szép leánya. A másnap délelőtti kilenc óráig tartó táncot csak a souppé szakította félbe. A vacsora valóban lucullusi volt. Minden, „mi szem, szájnak kel­lemes“ egész garmadában volt össze­gyűjtve itt; az asztalokon felhalmozva állottak az ínycsiklandó ételek tar­kítva a karcsú üvegek végtelen sorá­tól, amely a szőlő hamisítatlan ned­vét kínálta az ott levőknek. A házi­asszonyi tisztet a nőegylet választ­mányi tagjai töltötték be. Névszerint a következők: Bányai Albertné, Báthy Gidáné, Bodnár Ferencné, Czel- lár Jánosné, Diószeghy Pálné, Eiszeit Vincéné, Fuchs Sándorné, Guttman Mórné, Mitrovich Endréné, Ölbey Já­nosné, Pál Lajosné, Pauíiczky Fe­rencné, Reich Lipótné, Schuszter Györgyné, Suhajda Jánosné, Szkicsák Istvánné, dr. Weinberger Józsefné és Zinner Mórné, kik legnagyobb figye­lemmel és tapintatossággal adták pél­dáját a megyeszerte hires bodrogközi vendégszeretetnek. A három óra hosszat tartó va­csora alatt a hangulat mindvégig lel­kes, vidám volt, s azután kezdetét vette a souppé csárdás abban a hi­res bodrogközi stylusban, mely való­ságos mintája a magyar csárdás­nak. Balogh Jancsi zenekara szolgál­tatta a talpalávalót. A grófi pár — kit lépten nyomon odaadó figyelem, szeretet és szívélyesség kísért, — fél három óra tájban távozott el a tánc­estélyről. Szóval: feledhetetlen, eleven és kedélytelt volt ez a mulatság s a legblazirtabb kedélyt is felvillanyozta, kedvre hangolta. És ép olyan volt folytatása is: a másnapi „morzsa bál“ amely kisebb keretben hü mása volt a tulajdonképeni pique-nique-nek. Igaz elismerés illeti ezért elsősorban a „Bodrogközi Jótékony Nőegylet“ tevékeny, áldozatkész elnöknőjét: Mai­láth Józsefné grófnőt, kinek e mu­latság rendezésénél épen úgy, mint az egylet ügyének vitelében — való­ban kiválóan nagy érdemei vannak, továbbá a választmányi tagokat, az egylet titkárát, Dr. Weinberger Jó­zsefet, ki a rendezőség élén munkál­kodott a mulatság sikere érdekében. A siker jegyében kezdődő mulatság igy záródott le a teljes siker diada­lával. A mulatságon jelen volt hölgyek névsora a következő: Asszonyok: Gróf Mailáth Jó­zsefné, Báthy Gidáné, Bányay Al- bertné, Bodnár Ferenczné, Cellár Já­nosné (Karosa), Diószeghy Pálné, Eiszeit Vincéné, Farkas Bratián Ist­évente legalább egyszer, Husvét első napjára kitör belőle a virtus; tehát nyílt ellenség számba jön. Amazok azonban alattomos, set­tenkedő cselszövők lehetnek, kik a napfényen nem mernek mutatkozni, csak setéiben futják meg róka-ut- jukat. Búza ur tapasztalhatta, hogy a nyilt ellenségtől nem félek. Az ilyet vagy meggyőzni, vagy le­győzni igyekszem ; az alattomos, cselszövő ellenséget, az álbarátot csak megvethetem. Számításukban azonban úgy Búza ur, mint a settenkedők egy­aránt csalatkoznak. Intrikájuk, ott ahova intézték, nem hatott s a balha-csipések engem sem geni- roznak. Végre még egyet. Első cikkemben nem láttam ildomosnak, s nem is éreztem ma­gamat jogosultnak gr. Hadik Béla ur védelmére kelni, tudva azt, hogy ő sem az én, sem a más védelmére nem szorult. Most sem teszem azt. Búza ur a „Zemplén“ közelebbi számá­ban nálam bizonyára illetékesebb helyről megkapta már az érdemelt választ. Miután azonban Búza ur „egy kis feleleté “-ben, újabban is jónak látja intrikus szerepét folytatva, rólam mint a főispán „mentoráról“ emlékezni meg „már tovább nem tudván hallgatni,“ annyit megje­gyezni szükségesnek tartok, hogy Hadik Béla grófnak több esze, ta­nulmánya, tapasztalata s tapintata van, — hogy ne vehesse Búza ur se sértésnek, se kicsinylésnek, — mint nekem meg Búza urnák együtt véve, tehát ő az én tanácsomra, annál kevésbbé a Búza ur taná­csára nem szorul s mindannyiunk­nak „Mentora“ pedig csak ő lehetne, kit pygmoeusok kicsinyes intritikája és csipkedései el nem érhetnek, nemes gondolkozásában és közhasznú tevékenységében nem zavarhatnak meg. Végeztem. ld. Meoiner Gyula. hogy csak ketten hallották, mondta: Béla ... gyűlölöm ezt a Palásthyt... Ne mosolyogjon I Megsértett. Érti Béla ... megsértett. Mióta hagy maga engem bántatlanul sértegetni . . .? Karla Béla majdnem felszisszent Mar­git szavaira. Hiszen ő is régóta gyű­löli ezt a férfit, aki behízelegte ma­gát baj társai kegyébe, aki mellett háttérbe kell szorulnia neki. .. Karla Bélának . . . — Az a mosolygó úriember — legyen nyugodt Margit — bűnhődni fogl A vacsora végeztével, midőn Mar­git visszatért szobájába, szinte elré­mült önmagától. — Mit tettem, istenem ? ! Össze­veszhettem boszuból két embert, kik közül az egyik unokafivérem. Hátha ő fog elesni a párbajban, hiszen a va­csora utáni sértő szavak, mik bár hidegen ejtettek ki, de belevágtak a szivekbe, katonánál csak vérrel egyen- lithetők ki. Piros, meleg vérrel . . . E percben hangokat hallott át- verfldni a zsalukon s amint csende­sen az ablakhoz lopódzott, a hold világánál kivehette Palásthy deli alak­ját és két tiszttársáét, akiknek csen­des, suttogó hangon beszélt: — Kedves fiuk, ha talán komoly dologgá válna a játék és Kariának kedvezne a szerencse, vegyétek el e tárcát és ezt forró, utolsó csókommal együtt adjátok át az édes anyámnak. Mondjátok meg neki, hogy rágondol­tam mindig és nagyon szerettem, épen úgy, mint őt, akit szeretek most is, habár . . . Nem érzelgek fiuk, de előórzetem nem csal: én — elesem. Az egyik tiszt szótlanul vette át a tárcát s azután elvágtattak Szigethy báró erdői felé. Margit nem tudott elmozdulni az ablakból, tekintete elkísérte a három alakot, amely az ablakon keresztül immár csak három elmosódó pont­nak látszott s úgy érezte, hogy bűnt, megbocsáthatatlan bűnt kö­vetett el, mikor azt a férfit sértette, gyűlölte, veszélynek tette ki, akinek jószivén, édes dalain és szeretett anyján kívül nincsen senkije. Párnába temette arcát és keser­ves zokogás között imádkozott hosz- szan, hiszen már féltette azt a férfit. IV. Lódobogásra ébredt fel kora reg­gel .. . Mintha az egész ház zajgott volna. Szokatlan sürgés verte fel a folyosókat ... Az ablakhoz szaladt s amint felnyitotta a zsalukat, élet­erős, harmatos levegő csapódott be szobájába s a kelő nap első sugarai, melyek már körvonalozták a geszte­nye-fák lombjait . . . Kitekintett a folyosóra . . . Sehol senki. Mintha az előbbi sürgést halálos némaság vál­totta volna fel. Gyorsan felöltözkö­dött s amint kilépett a ház előtti ter- raszra, egy alakot látott kibontakozni a félhomályból s midőn két lépésnyi távolságban állott, Margit ajkán öröm- kiállás tört ki. Ü volt, — Palásthy! Aztán odavetette magát a férfi kebelére, ki a kéjtől remegve fogta át a szeretett, a gyenge, de jószivü leányt, a boldogságát, üdvét, min­denét . . . Majd suttogó hangon, sietve kér­dezte Margit: Ugy-e édes Palásthy, maga szeret engem ... Úgy- e szeret ?.. Lássa, én kérem, — ha becses önnek — úgy kérje meg atyámtól a kezemet. Atyám szeret engem és én öné leszek, hogy jóvá tegyen minden hibámat, amit önnek okoztam, hogy legyen újra jó anyám a maga édes anyja, az enyém helyett. Szeretni fogjuk egy­mást forrón, végtelenül . . . Ugy-e igy lesz Nándor . . . ? vánné, Fuchs Sándorné, Guttman Mórné (Luka), Galambos Ödönné, Hollóssy Gyuláné (Debrecen), Ha- raszthy Vinczéné (Karád), Mitrovich Éndréné, Ölbey Jánosné (Rozvágy), Pál Lajosné, Paulitzky Ferenczné, Reich Lipótné, Sóhaj da Jánosné, Szkicsák Istvánné, Schuszter György­né, Szabó Lajosné, dr. Weinberger Józsefné, özv. Ulrich Vilmosnő, Zin­ner Henrikné (Sátoraljaújhely), Zin­ner Mórné, Zinner Gézáné. Leányok : Áczél Dici, Blum Olga (Tolcsva), Bányai Irén és Mar­git, Bartha Etelka, Cellár Olga (Kar- csa), Füzesséry Gabriella (Füzcssér), Czirbesz Lenke (Őrhegy), Eiszeit Margit és Ilonka (Riese), Konya Er­zsiké, Mitrovich Margit, Ölbey Er­zsiké (Rozvágy), Reich Margit (Luka), Pál Emma, Sohajda Gizella, Jolán és Mariska, Szabó Mariska és Ilonka, Rakmányi Irén, Tahy Mariska, Vi­tányi Etelka és Zinner Erzsók (Sá­toraljaújhely). P. E. — Katii, egyházmegyei hírek. Bubics Zsigmond kassa-egyházme- gyei püspök Kovarcz Károly tokaji r. kath. káplánt hasonló minőségben Szerencsre helyezte át, helyére To­kajba Moravecz István bolyi káplánt küldte ki. Az igy megüresedett zemp- lén-bolyi kápláni állomást pedig Szepsi Gyula szerencsi segédlelkészszel töl­tette be. — Április 11-ike. Az 1848-iki törvények szentesítésének évfordulóját, április 11-ikét az egész országban hálaadó Istentisztelettel ünnepelték meg. A nevezetes évfordulót városunk­ban is kegyelettel ünnepelték. Az ünnepi Istentisztelet tegnap délelőtt 9 órakor a róm kath. plébánia tem­plomban tartatott meg, melyen a pol­gári és katonai hatóságok, valamint az állami hivatalok vezetői is meg­jelentek. A nemzeti ünnep alkalmá­ból a középületekre kitűzték a nem­zeti zászlót. — Halálozás. Pinkóczi Tóth Lő- rincz, Mészáros István kir. járásbiró apósa és Tóth Kálmán takarékpénz­tári főkönyvelő s Tóth Alajos ügy­védjelölt édesatyja folyó hó 11-én 78 éves korában, házasságának 36-ik évében Sátoraljaújhelyben el­hunyt. Temetése nagy részvéttel f. hó 12-én délután ment végbe. — Gyula nap. Ma Gyula napján a régi, jó magyar szokás szerint sű­rűén folytak a jó szerencse-kivánatok. így Dókus Gyulát, Zemplénvármegye alispánját a tisztelők nagy tábora üdvözölte ma, azonkívül a megyei tisztviselők testületileg keresték fel és üdvözölték hivatalában a népszerű alispánt. Id. Meczner Gyulát közéle­tünk számos kitűnősége kereste fel a mai napon szerencsekivánataival, va­Igen ! így lesz, ha Istenem segít. — így lesz 1 így lesz teljesülése az én ál­maimnak, szivem vágyának. A te sze­relmed az én diadalom. Te megadtad a legóhajtottabbat, te szeretsz önma­gámért, mert sem címem, sem rangom, birtokom. Köszönöm Margit . . . en­ged, hogy megcsókoljalak, megérdem- lem és erőssé fog tenni . . . üdvözí­teni fog . . . Karla nem sebesült meg, nyugodt lehetsz. Várj reám, mig eljö­vök, hogy egészen magamévá tegye­lek. Csókolj meg Margit . . . És ajkuk egy végnélküli, hosszú csókban forrt össze: az elsőben, amely utolsó is volt . . . ... Mert csak reggel volt a párbaj Szigethy báró nagytermében és Pa­lásthy üterét átvágta Béla kardja . . . Karla a párbaj után Bálvándyékhoz ment a jutalomért és megkapta . . . Egyévmulva Margit jegyese . . Mond­ják, hogy Margit boldog . . . És mikor ezen igaz, életből ellesett történetet leirom : sírni szeretnék, hogy miért is olyan múlandó a lányhűség, miért olyan változó a szív, s te szere­lem, miért is vagy olyan csalóka, mint a délibáb . . . ? 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents