Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-04-09 / 39. szám
Sátoralja-Ujliely, 1904. április 9. 39. (2461.) Harminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhiratal: őátoralja-TJjtiely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill,, vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. iíj. Meczner Gyula dr. Szirmay István dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, fé évre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Küldjük a fiukat katonáknak. — április 8. (—z.) A honvédelmi miniszternek a magyar ifjúsághoz intézett felhívása próbakő arra, hogy milyen nemzeti fémtartalom volt abban a viharos mozgalomban, melynek egyrészt a parla- mentárizmus megbénítását, de másrészt a katonai vívmányokat köszönhetjük. Immáron ki fog most tehát tűnni, hogy a magyar társadalom mily mértékben támogatta és favorizálta azt az agitációt, mely a parlamentben ütötte fel fejét. Ki kell tűnnie, hogy a felháborodás lángoló szavait, melyekkel eddig a közös hadsereg szellemének neki-neki rontottak, követni fogja-e az egyedül megfelelő, a mértékadó magyar politikusoktól is várt tett. Mert arra nézve minden kétség ki van zárva, hogy eddig tulnyomólag a magyar tisztek hiánya volt az akadálya a magyar szellem bevonulásának a hadseregbe. Tiz évnél több idő óta elég gyakran ismétlődtek a felhívások, hogy a magyar ifjúság szentelje magát a katonai pályára, de mind e felhívásnak nem volt meg a kívánt eredménye, több ezerre rúgott a hiány magyar tisztekben. Azzal a régi kifogással éltek ugyan, és nem éppen látható ok nélkül, hogy a magyar ifjak az elnemzetietlenedés szinte legyőz- hetlen veszedelmébe mennek, ha A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Az üdv kis kátéja.*) Irta: Dr. Szirmay István. Minden felolvasásnak legnehezebb a kezdete. Hogy e nehézségen mentői hamarabb átessünk, egész egyszerűen, de persze illő tisztelettel bejelentem, hogy ime itt vagyok, és beváltom a programmot, amely azt Ígéri önöknek, vagy jobban mondva, azzal ijeszti önöket, hogy én felolvasást fogok tartani. Hát kérem ez csakugyan meg fog történni. Még pedig most az egyszer egészen szabályszerűen. Nem úgy mint a múltkor, amikor szintén felolvastam ugyan, de nem ám a saját magam elmeszüleményét, hanem valami sokkal jobbat, a Kozma Andor egyik költeményét. Most kérem — tanulva a múltakon, amely komoly kritikával sújtott a felolvasás fogalmának ilyen szabadelvű magyarázatáért — pontosan követni fogom a felolvasások akadémiai törvényeit, amelyek megkövetelik, hogy a felolvasó azt olvassa fel, amit maga gyártott. Ha azután a gyártmány gyarló, vagy unalmas, azt kegyeskedjenek a megszentelt *) Felolvasta a szerző a „Kazinczy-kör“- nek 1904. március 26-án tartott háziestélyén. a közös hadseregbe soroztatják magukat, hogy a katonai pályát válaszszák életpályának. De most ez a legerősebb kifogás is elesik. Nemcsak nagyszámú alapítványi helyeket létesítettek magyar ifjak számára, kik tiszti hivatásra vágynak, hanem az egész tanterv is oly átalakítást szenvedett, hogy a magyar ifjaknak nemcsak nehézségeik nem lesznek katonai pályafutásukon nemzetiségük miatt, hanem ez a nemzeti sajátosság szintén egyik konstitutiv elem lesz a közös hadseregre nézve. A magyar nemzet jogos kivá- natainak legalizálása tehát magától a nemzettől függ, mely immár kellő számban foglalhat el állásokat a hadseregben, hogy ezt a hadsereget valóban a két állam nemzeti hadseregévé változtassa át. Mert végzetes hiba lenne, ha az derülne ki, hogy a chauvinista üzelem mögött még az igazi hazafiság kötelességszerü gerjedelmei sem találhatók. A nemzeti kárt, mely Magyarországot anyagilag sújtotta, tegye jóvá, amily gyorsan csak lehet, legalább a nemzeti fellendülés, az állam védelmének nemzeti szervezése. Törvénytiprás. — ápr. 9. Ilyen cim alatt a „Felsőmagyarországi Hírlap“ múlt szombati számában cikk jelent meg Búza Barna ur tollából, amelyre id. Meczner Gyula a maga nevében ugyan már válaszolt, hagyományok számlájára Írni s nem az enyémre. Én most is szívesebben olvasnék fel mástól, mint a „Zemplén“ felelős szerkesztőjétől. De térjünk a dologra I Ez a felolvasás — kérem — mindenek előtt egy citátummal kezdődik, mely meg vagyon Írva Lord Byron Don-Juánjának tizennegyedik énekében, a 8-dik versben és hangzik az Ábrányi Emil fordítása szerint következőképen: Bacon ajónlá: Dobj szalmát a légbe, És megtudod, hogy merről fú a szól; Ily szalma lásd, poéták zöngeménye, Mely jelzi azt, hogy lelkűnkben mi él, Papir-sárkány (sosem jut föl az égbe) Árnyék, amit vet benső szenvedély; Enyém csak szappan színes buboréka, Nem hírért fújom, csak játékból néha. Igen, igen, ez a nyolc sor körülbelül hü tükre annak a hangulatnak, amelybe önöket felolvasásom alatt elringatni szeretném s hü programmja annak, ami felolvasásom tárgyát alkotni fogja. Játékból, tréfa kedvéért egy pár színes szappanbuborékot szeretnék felereszteni, ha sikerülne. Thémám, az van hozzá kitűnő, csak a kidolgozásnál segitene meg Pallas-Athéne ! A thémát ugyanis tisztelt hölgyeim és uraim, amelyről az előbb azt állítottam, hogy kitűnő és most is vitatom, hogy legalább is népszerű, a felolvasások, vígjátékok, drámák és de amelyre, minthogy Búza Barna oly szives volt a vármegye főispánjáról is megemlékezni, engedje ő meg nekünk, hogy mi is néhány megjegyzést tegyünk. Érdemre nézve úgy tudjak, hogy a sátoraljaújhelyi képviselőtestületi tagok szaporításának az ügye a közgyűlésen a főispán hozzászólása nélkül, nem is szavazás utján, hanem egyhangúlag döntetett el és tekintettel arra, hogy a törvényben kiigazításról, helyesbítésről sehol szó nincs, ilyenre más rendezett tanácsú városokban példát nem is igen találhatunk, az egész mozgalomnak indító oka pedig a Búza Barna cikkében már be is vallott politikai célzat volt: egészen természetes, hogy a vele nem egy politikai nézeten levők ellenezték a határozat jóváhagyását. Hol itt tehát a törvénytiprás ? és mi indíthatta Búza Barnát arra, hogy cikkében egymás mellé, vagy jóbban mondva, még pedig nemcsak ferdítve, mert hisz ezt már megszoktuk tőle, de fordítva: egymás fölé helyezi a főispánt és id. Meczner Gyulát. Talán azt gondolta, hogy ők cikke fölött össze fognak egymással veszni ? Csak nem tartja a főispánt oly kicsinyes gondolkodású és annyira érzékeny bőrű embernek, hogy az ilyen bolha- csipések hatással lehetnének reá ? Avagy opportunusabbnak tartotta a népszerű embert dicsérni és mást ütni, az utóbbira háritva mindenért a felelősséget? Hát önérzetes ember, mi pedig annak ismerjük a főispánt, szavaiért, tetteiért önmaga viseli a felelősséget. De meg lóppel madarat szokás fogni, már pedig a nagyközönség elég gyakran adta tanujelét annak, hogy Búza Barna úrral szem ben a madár szerepére nem vállalkozik. Vagy csakugyan el akarja hitetni cikkíró a közönséggel, hogy amit a főispánról és id. Meczner Gyuláról ir az igaz, és egyrészt ártani remél Mecznernek, másrészt pedig gyöngíteni próbálja a főispánnak megye- szerte elismert tekintélyét ? Hát a mi nézetünk szerint a vármegye közönsége eléggé ismeri gróf Hadik Bélának kiváló erős egyéniségét és igen jól tudja, hogy bár mindenkinek a nézetét szívesen meghallgatja, nem ingadozva, egyenesen halad azon az utón, amelyet, mint a vármegye javára szolgálót magának kijelölt és személyeskedések által semmiesetre sem engedi magát erről az útról le- tereltetni. De azonkívül érzi a közönség és kell, hogy érezze egyszersmind azt is, hogy megfeküdték már alaposan a gyomrát azok az émelygős, kiforgatott igazságok, amelyeket Búza Barna ur, lehet, hogy „megkínzott és vért- patakzó szívvel,“ de mindenesetre egy ki nem elégített ambíció elkese- redtségével bocsát világgá lapjában, rovására minden jó Ízlésnek. A beruházások. — ápr. 8. (L) Hosszú vajúdás, kinos szenvedések után a szegény embereken való segítés eszméjét kivitték a gyakorlatba. Az a segítség, melyet most nyújtanak a dolgozni képes, munkás embereknek, nem kegyelemkenyér. Nem a gazdagoknak megkönyörülése a szegény gyámoltalanokon, hanem a jótékonyságnak az az igazán nemes, Lapunk mai száma 8 oldal. egyébb műfajok kiapadhatatlan forrásából : a házasság eszmeköréből vettem én is. Azok körül a gondolatok körül forgott az én elmém is, a melyek valaha megtermékenyítették az öreg Sophokles agyát, amelyről irt Schakespeare, Dumas, Brilux és Szomaházy István. Úgy van, Szomaházy István! Ez a jókedvű és elmés tollú iró, aki — mint ezt önök mélyen tisztelt hallgatóim bizonyára igen jól tudják — körülbelül egy év óta Írja már a Herczegh Ferenc lapjában az ő szellemes cikksorozatát, az úgynevezett „Előadásokat a feleség képző akadémián.“ Én is olvastam ezeket az „előadásokat“ és ha mindenki úgy megsziveli őket mint én, hát állíthatom, hogy az én druszám már is többet tett a boldog házasság érdekében, mint például a nagyhírű Mantegazza; aki pedig szintén könyvet irt a férjhez- menós művészetéről, sőt egyebekről is, amik a házassághoz tartoznak. Többet használt, mert az ő előadásai nyomán jókedvvel indul neki a fiatalság a páros életnek, mig ha Man- tegazzát elolvassa: ezer aggodalom, kétkedés és félelem fogja el a szerelmes sziveket. Bármily tökéletesek azonban a Szomaházy előadásai, most még csak az egyik oldalról oktatják ki a házasulandókat. Csak a lányok, ezek az aranyos, felvilágosult tudatlanságok tanulják meg belőlük, amit úgy is tudnak, ha akarnak ; t. i. az alkalmazkodás művészetét. De mi történik a férfi néppel ? Ezekkel a tapasztalt tudatlanokkal; ezekkel az önhitt naivokkal, akik azt hiszik, mikor az oltár elé lépnek, hogy a feleségtartás tudománya a kis ujokban van, valójában pedig legfeljebb annyit értenek a házasélethez, mint például egy vármegyei számvevő a kettős könyvvitelhez, vagy szegény Porzsolt Kálmán a primadonna — kibékitéshez. Ezeket az oktalan okosokat nem tanítja senki. Szomaházy eddig legalább — nem. Mantegazza azt tanit- gatná, de mikor ők már Mantegazzát olvassák, tessék elhinni, késő a tanítás. No hát — gondoltam magamban — majd kitanitom őket én. Tartok én nekik egy felolvasást, amely magában foglalja majd „az üdv kis kátéját“ s ha Isten segít beköszöntő beszédül szolgál a „Kazinczy-kör“ kebeléből majdan meginduló hatalmas propagandának, hogy alakítsuk meg a „férj idomító szabad lyceumot.“ Alkalmam, terem bőven volt a megfigyelésre és adatok gyűjtésére, mert hisz’ az utolsó népszámlálás szerint Sátoraljaújhely a jó férjek minta városa.
