Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)

1902-08-05 / 78. szám

Sátoralja-Ujhely, 1902. augusztus 5. 78. (2218.) Harmincharmadik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség’ és kiadóhivatal: Sitoralja-tTjhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző d fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula Biró Fái dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. fi lélek devalvációja. — aug. 2. Néhány nap óta förtelmes dol­gokat Írnak az újságok. Mintha rendes stylusuktól egészen eltérné­nek. Utálatos históriákat tálalnak föl a fogyasztó közönségnek. Úgy látszik, hogy nemcsak ez anyag, de a lélek is horribilis változásnak néz elébe. Eddig hozzá voltunk szokva, hogy porhüvelyünk a szám­tani permutatiós rendszer szerint változhatik, átalakul, átgyúratik, tönkremegy, elszáll a semmiségbe, fölbomlik, elrothad, alkatrészeire bomlik és újból testté lesz. ... A lélekről a filozófusok másként gon­dolkodtak— legalább eddig. Ezen­túl másként lesz. A lélek finom alkatrészei trágyadombra kívánkoz­nak. Oly tulajdonságokat vesznek föl, melyek az emberi elme, öntu­dat, erkölcsi rend, szív- és érzelmi állapot tönkrejutását jelentik. Állan­dóan kezdenek velők az orvosok foglalkozni. Már pedig az nagy baj. Gyógyíthatatlan betegségeket szivtak magukba eddig is. Ez még nagyobb baj. Perverzitásokkal, faj­talanságokkal, erkölcstelen üzelmek­kel, komisz fráterekkel, rothadt jellemekkel, bitang lelkekkel kez­dünk nap-nap mellett megismer­kedni. Az erkölcstelenség korszakát éljük. Akár csak a római birodalom bukását megelőző időszakban él­nénk. Naponta furcsábbnál-furcsább A ZEMPLÉN TÁRCZÁJA. Szendrői Holozsnyay Ciril dalaiból. Bubánat az én életem . . . Bubánat az ón életem világa, Tavaszomnak nem volt egy szál virága; Nem ösrnertem boldogságot, örömet, Bánatomban elhullattam Utolsó csepp könyemet. Ha meghalok, engem ki se sirasson, Könnyeivel ne áztassa sirbalmom; Hadd pihenjek, úgy sem volt itt nyugal­[mam, Nehéz sorsom, sötét átkom Űzött, hajszolt untalan. Sírom felett virág sose teremjen, Nehogy rajt’ még a bánat is nevessen; Tövisbokor legyen sírom fej fája, Az illik az ily árvának Könnyezetlen sírjára. Künn a kertben . . . Künn a kertben, rózsabokor aljában, Búsan dalol egy csalogány magában; Kósza szellő sírva viszi Bánatát, De a párja, hűtlen párja Nem érti a fájdalmát. Engemet is sötét, nehéz bánat ért, Majd meghalok egy szép barna lányká­iért ; hireket közölnek velünk a hírlapok, melyek egyrészt a provinciális bű­zös levegőben, másrészt a székes- főváros miazmás ködében kolpor- táltatnak. Hol egy rejtelmes alak­ról szól az ének, hol a budapesti paederasztákról. Egyik nap a bécsi hírhedt válópert tárgyalják a la­pok, mely alkalommal a házasság szent fogalmát tökéletesen kivetkőz- tetik ősi nemes mezéből, máskor a Thaisz-féle éra korrupcióit szellőz­tetik. Mintha ez utóbbiakat annak idején nem ismerték volna! ? Jól van! A bécsi eset nem érdekel bennünket, a londoni eskütbiró- ság Ítélete szintén nem, a Thaisz- féle korszak már divatját múlta, a budapesti fajtalanokat a rendőrség úgy sem képes kifürkészni és el­fogni. Egy esetet azonban nem tár­gyalhatunk minden nagyobb lelki emóció nélkül. Ez a leányiskolái tanár ur szomorú esete. Egy kö­zépiskolái professzor, kire csalá­dok büszkeségét, szemefényét, ár­tatlan teremtések testét, lelkét bíz­zák — visszaél minden beléje he­lyezett bizalommal. Ez már aztán igazán szomorú. És épen kapóra jön az újságoknak. A tömeget már a múlt héten izgatták fel Bu­dapest utcáin, akkor az előkelőbb közönség nem akart még hinni a hirlapok igazmondásában. Egysze­rűen túlzottnak deklarálták a hírt. Most már az előkelőségen a Sir a lelkem, hull a könnyem Utána, De a szive, hideg szive, Nem hajt lelkem bújára. Ha sírba visz az a hűtlen, csalfa lány, Sirass meg majd te bánatos csalogány, Sírom felett sird el gyászos Dalodat, Sirasd végig minden este Vadvirágos hantomat. Az „anonimusz“ hősök. Igaz történet. — jnlius 31. »A fehér ruhás.* Csak igy ne­vezték azt a kis tanítónőt, aki fent élt a fenyvesek hazájában egy kis faluban, egyedül, magában. Á szo­bája is és ő maga is mindig fehér volt. Éltek a szülei is, de messze tőle. Hogy mért #iem voltak együtt, mikor úgyis csak hárman lettek volna, azt talán maga az a fehér ruhás lányka mondhatná meg legjobban. Én csak annyit irok ide amennyit tudok. * Csenevész, beteg gyermek volt, s az orvosok más éghajlatot ajánlottak neki, különben nem lett vón’ remény az életéhez. Nehéz szívvel vált meg a szülei háztól: mert nem láttam gyermeket jobban szeretni s tisztelni szüleit, mint az a fehér ruhás. A szülőknek egyet­len reménye, féltett kincse volt. De azért némi büszke önérzettel bocsáj­sor. Leányaikat megbecstelenitették, anyákká tették, tönkretették. És ki tette? Egy bestiális állatember. Egy beteg ember. A világ legsze­rencsétlenebb embere. Hát nem áll e meg egy percre gondolkodási gócpontotok, midőn ilyen szeren­csétlen, beteg állatról halltok! ? Hát nem látjátok be, hogy ezek nem állíthatók törvény elé és nem valók a társadalomba. Hát ti mint laikusok nem látjátok, hogy ezek a teremtések a tébolydába és pe­dig a hülyék közzé valók ? Lehet-e ilyen gazembert eléggé büntetni, aki tudja magáról, hogy nem ren­delkezik a rendes, természetes testi szervezet fölött, hogy nem bir kéjelgő érzéseivel, melyek az ő állati testében felülkerekednek, le­gyűrve a mindennapos friss érzést, emberi vonást — és még sem záratja el magát a tébolydába, hanem itt mozog közöttünk a ren­des tagú szervezetek között! Uraim ! Ezek vagy a világ leg­nagyobb gazemberei, vagy hülyék, bolondok, esztelenek, rothadt ké- piiek, sorvadt lelkű kéjenc, bitang fráterek, kik középkori büntetést érdemelnek, nem pedig humánus modern fogházat. Tessék csak el­képzelni az édes mamák helyze­tét, kiknek gyermekeit ily silány módon tönkretette egy (állítólag) művelt ember, ki tanári címet vi­selt! Nem szeretném végig hall­gatni ezek jajgatásait. tóttá útnak az anya gyermekét; mert ő Istennek, hazának s a társadalomnak nevelte. Igaz, hogy természettől gyenge szive volt a lánynak; de anyja okos nevelése beléoltotta az önuralmat a csapások idejére. »Hát az árvák hogy élnek?!* — vigasztalta édes anyja — pedig alig tudta könyeit vissza tartani, a szive annyira fájt. — »Milyen édes lesz a viszontlátás 1 Haza jössz, ha megunod, írni fogsz minden héten s mi is írunk neked. Ha igy adta Isten; meg kell nyugodnunk. Kétszeres lesz az öröm, ha egészséggel térsz vissza. Sok jó anyai tanácscsal, szivében vallásos érzelmekkel, mint védő esz­közökkel indult a nagy útra. Kirepült fészkéből, mint a madár. # Pár éve él a fenyvesek hazájában és a szülők boldogok, mert gyerme­kük egészséges. A faluban a nép rajongásig sze­reti. A szenvedők vigasztalója, a sze­gények segítője s a betegekre is gon­dot visel. Csak a társaságokat kerüli; mert nem tud megbarátkozni az emberiség­nek azzal a borzasztó bűnével, hogy a névtelen hősök szeretnek másokat rá­galmazni. Mindenki a más háza előtt seper s maga előtt nem látja a sok szemetet. Ő rendesen pártjára kelt a rágal- mazottnak, ha nem is ismerte. Mert a tapasztalat mindig mutattja, hogy a rágalmazó a rágalmazottnál rosszabb. Igaz lelkű, jó ember embertársában Az újságok pedig — mint előre tudom — ezentúl még gyakrab­ban fognak ily szomorú eseteket hozni, nem — mintha ily fajtából nem lett volna elég eddig is, ha­nem a nyilvánosság szócsövei: a hirlapok bátran láttak hozzá a nagy takarításhoz. Csak ne lan­kadjon buzgalmuk. Ezt a nagy közönség nevében őszintén kí­vánja a zsurnalisztika egy apró emberkéje. Klein Simon dr. — aug, 6. A sztropkói útépítés. Az az öt­ven ezer korona amelyet Hadik Béla gróf főispán közbenjárására a keres­kedelemügyi miniszter a sztropkó — havaj — krasznibród — mezőlaborczi közút kiépítésére útalt ki, mint sztrop­kói tudósítónk írja, — már nagyban nyújtja a kenyérkeresetet a felvi­dék legszegényebb munkás osztályá­nak. Az útépítés munkálata serényen halad előre, amelyen napról-napra mintegy kétszáz munkás dolgozik. Ha ebben a gyors tempóban tovább haladnak előre, az út ez év őszén már teljesen készen lehet, az erre fordított összeg pedig gondtalan telet biztosíthat a hegyvidék nyomorult népességének, a kereskedelmi élet fel­lendülését az eddig járhatatlan ut helyett intenzivebb fellendítésnek in­díthatja, a járás eddig igennebézkés közlekedési viszonyait pedig tetemesen megjavítja. Az útépítés vezetésénél fáradhatatlan tevékenységet fejt ki Malonyay Tamás h. főszolgabíró és Szűcs Antal kir. mérnök. A numkássegitö-pénztár és a mezei rendészet. Darányi Ignác föld­a tökéletest szeretni s mindenkiben talál dicséretreméltó erényeket a mik előtte a gyengeségeket ellensúlyozzák. A fehér ruhás lányka tehát ellen­ségeket szerzett magának. Azt mond­ták : hasonló a hasonlót nem engedi. Gyerekes tetteit roszsra magyarázták. O, szegény, fájdalmas szívvel, de bele­nyugodva tűrte a rossz nyelvek plety­káit. Mit is tehetett egyebet ? Saját védelmére nem kelhetett, s nem igen akadt, aki védelmezze, hisz e teljes idegenek között élt. Visszafojtotta könyeit, s ha valaki kérdezte, mosolyogva felelte, hogy — boldog. Csak az imádságban, meg a tanításban talált vigasztalást. Az anyai szivet azonban megcsalni nem lehet, Szegény édes anya igen nyugtalan kezdett lenni gyermeke miatt. Egyszer azt álmodta: farkasok tépték széjjel, s ő hallotta jaj-szavát, de meg nem menthette. Másszor meg búcsúzott tőle . . . Oh, ha tudta volna szegény jó anya, hogy azok a farkasok a rá­galmazó rossz emberek, akik egyetlen boldogságától akarják megfosztani. De hisz honnan tudhata volna ő mindezeket? Gyermeke mindig a leg­jobbat írja. Ideges képzelődés az egész. Majd csak elmúlik ez a pár hónap, s ha haza jön nem engedi el többé ma­gától, mert úgy érzi, hogy nem tud nélküle élni. Eljött a boldog viszontlátás is, elhozva magával minden örömet. Az a kis szünet azonban úgy elröppent, mint a pillanat Most vita támadt anya és gyer­Lapnnk mai isim a 4 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents