Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-07-24 / 73. szám
Sátoralja-Ujhely, 1902. julius 24. 73. (2213.) Harmincharmadik évfolyam. Megjeleli minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-Ujlaely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apróhirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill, Njilttél'beil minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula Bíró Pál dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor.-— Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetést dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. Kereskedői alkalmazottak. — julius 23. Valahányszor a napi munka emberei keserű panaszokkal fordítják maguk felé a közfigyelmet, újból és újból felhangzik az Ítélet, hogy ez a mai társadalmi helyzet tarthatatlan és valami merész operációra van szükség, hogy a régi nyugalom, a zavartalan közélet boldogsága ismét jogaiba lépjen. A kereskedői alkalmazottak országos mozgalma ad most alkalmat a társadalom kis- és nagy kaliberű szereplőinek ilyes kifakadá- sokra. A történeti múlt és a társadalom fejlődési fokozatainak higgadt és logikus mérlegelése azonban korántsem ad ilyen vigasztalan, sötét képet. Különösen nem a kereskedelem terén, amely csak a legújabb korban alakult ki miná- lunk európai szisztéma szerint és jelenleg még erős fejlődésben van. Amit a kereskedői alkalmazottak kívánnak, az a modern idő mindenre kiterjeszkedő humanizmusa szerint jogos és megérdemelt. A kereskedői alkalmazottakra a múltban kevés gondot fordított a társadalom. Egyéb elfoglaltsága mel- tett nem látta, hogy a fáradságos, testet-lelket kimentő munkának e robotosai naphosszat, kora reggeltől késő estig ott állanak a pulpitus mögött és kényszer-udvariassággal, vagy látszólagos egykedvűséggel szolgálják ki a vásárló nagyközönségét. A ZEMPLÉN TÁRCZÁJA. Porszemek. Irta : Kriizselyi Erzsiké. — Vége — Miért is féljen? Nem tartozik senkinek az életével. Iza azóta már bizonyosan asszony. Nem kérdezősködött róla soha. Minek ? Hisz másnak lett a mennyasszonya. Most haza megy; de nem fogja felkeresni. Nem akarja látni. Tán nehezebb lesz igy a halált bevárni. És néz tovább az utcára. Gondolatait olykor megszakítja egy-egy száraz, fojtó köhögés, melytől nagy, lázas szemei könybelábadnak . . . Mikor leszáll a rég nem látott otthon előtt a kocsiról, habozva áll egy darabig a kapuban. Vájjon hogy fogadják? Sejtik-e, hogy jön? Remegő keze fél a kilincset megnyomni. All és habozik. Néz a jól ismert zöld-zsalus ablakokra. Le vannak eresztve és csend mindenütt. Persze, hiszen olyan nagy a bőség! Végre belép. Ingadozva megy fel a tornác lépcsőin és kopogtat az ajtón, de nem kap választ. Lassan kinyitja és bemegy. Senki sincs ott, csak egy kis sárga kanári csattog az ablak-párkányon a kalitkájában. A Az emberiségesebb gondol- kozásu uj század azonban csakhamar átérezte a kereskedősegédek súlyos helyzetének terheit és sok rokonszenvvel fogadta azt a mozgalmat, amelyet azok, mások segítségére nem igen támaszkodhatva, maguk indították meg egzisztenciális érdekeik érvényesítésére. Közelebbről vizsgálva a kérdést, amilyen nagyjelentőségűnek tartjuk a kereskedői alkalmazottak szempontjából, ép olyan egyszerűnek találjuk a megoldást a főnökök és a nagyközönség részéről. Az üzlet forgalmát befelé a főnök, kifelé pedig a nagyközönség irányítja. A két tényező között szoros az érdekkapcsolat s amit az üzlet tulajdonosa a nagyközönségre nézve lelkiismeretes bírálattal értékesnek állapit meg, azt a nagyközönség szívesen méltányolja a nagy rizikóval dolgozó kereskedő érdekében. Ma már ott állunk ebben a tekintetben, hogy a nagyközönségre nézve nincsen üzleti titok ; az körülbelül tisztában van a kereskedői összeköttetésekkel s cikkértékével, s épen azért szívesen akceptálja a kereskedő tisztességes polgári hasznait is. Ez a kölcsönös viszony bizonyos természetességet és világos Ítélőképességet fejleszt ki kölcsönösen, amelynek mozgató rugója a méltányosság, a tisztességes anyagi haszon és a belátás. A külső érintkezést a kereskedő és a vevő közönség között a szokás szabályozza. Az a szoszomszéd szobából hangokat hall. Ott vannak. Szivét őrült dobogás fogja el. Érzi, hogy le kell ülnie pihenni kissé. Á kis kanári mellett ott az anyja kényelmes karos-széke. Beleereszkedik és hirtelen elfogja a száraz köhögés. A kis sárga madár ijedten nómul el és vergődve igyekszik a kalitból szabadulni. Végre csillapul a köhögése és könnyes szemei a kis kanárira tévednek. Hogy megijedt tőle! Vajon a többiek is igy megfog- nak-e ijedni, ha meglátják? Hirtelen elhatározással indul az ajtónak és belép. Ott ülnek mind az asztal körül éppen végezték az ebédet. Apja, anyja három húga és két öcscse. Mind rábámulnak, amint kalapjával kezében ott áll az ajtóban. Nem ismerik meg rögtön, hisz annyira megváltozott a távol töltött hat év alatt. Gyerek volt, mikor elment és most férfi. Viruló egészséges volt akkor, most beteg és sovány. Az apja feláll és idegenül lép hozzá : — Mi tetszik uram? — Nem ismer édes apám? Úgy elszorul a szive. A csodálkozás és meglepetés kiáltása hangzik mindnyájok ajkáról; felugrálnak és körülveszik; de egyik sem siet nyakába borulni, hisz olyan régen nem látták, szinte el is feledték. Az apja néz rá egy darabig és aztán kezét nyújtja, mit ő remegve kás, amely az érdekeket nem veszélyezteti, s igy törvényes erőre emelkedik. Ha már most a közönség a humanizmus és méltányosság elvei alapján állva belátja, hogy az a kereskedősegéd is emberi szervezettel született, amelynek szüksége van pihenésre, edzésre és szórakozásra, akkor rövid idő elteltével semmi fönnakadni valóra nem fog találni abban, hogy az üzletek va- sárnaponkint zárva legyenek. Hallottunk olyan érveket is e vasárnapi munkaszünet ellen, hogy a földművelők eddig rendszerint vasárnap szerezték be szükségleteiket s ha a teljes vasárnapi munkaszünet életbelép, az összes kereskedők, de különösen a fűszeresek, vevőik jó nagy kontingensét elveszítik. Ennek az aggodalomnak az eloszlatására elegendőnek tartjuk annak az egy argumentumnak a fölemlitését, hogy a földművelő nép csak a mezei munkák idején van oly mértékben elfoglalva, hogy hétköznapokon egyáltalán nem gondolhat a bevásárlásra; de ez csak az év egy csekély részében van igy s a földműves tulajdonképení bevásárlásait akkor intézi el, amikor az aratás jövedelme már a kezei között van. Különben is et- nogrfiai igazság, hogy a paraszt csak az eladott termés árából tudja egész esztendei szükségletei fedezni, a bevásárlásainak jelentősebb része tehát arra az időre esik, amikor a mezei munkák véget értek s amicsókol meg. Aztán az édes anyjához fordul: — Megbocsáthattok-e? — kérdi forrón csókolgatva kezeit hol az apjának, hol az anyjának. — Szegény fiú — mondá az anyja — milyen rossz színben vagy. Bizony meg sem ismertelek. Fáradt vagy s bizonyosan éhes is ? Lányok! Gyorsan a konyhába, hozzatok enni valót bátyátoknak! Az apja csak annyit mondott; — Isten neki: ülj le. — S azzal megint letelepedett helyére. Testvérei félénken néztek rá és nem mertek közeledni. Csak a legkisebb, a nyolc éves Ilonka, kit mint két éves kis babát. látott utoljára s igy nem is emlékezhetett rá, simult a karjához: „Te vagy az én Ödön bátyám?“ — kérdé kíváncsian függesztve rá beszédes gyermek szemeit. — Én, kedvesem — mondta az és fájó elérzékenyiiléssel szorította magához. Arra a többi is odament és egyenkint kezet nyújtottak neki. Eny- nyiből állott az üdvözlet és ő neki nem volt joga ellene panaszkodni. Hisz megérdemelte. Múlt az idő. Már két hete, hogy otthon volt, anélkül, hogy megtalálta volna azt, ami után óhajtva vágyott, az otthont. Mindinkább érezte, hogy végképen kibukott ebből a szerető családi körkor a hét bármely napján is bemehet a közeli városba vagy nagyközségbe. Az tehát mindenekfölött világos, hogy a teljes vasárnapi munkaszünet a kereskedelmi forgalomra semmi hátránynyal nincsen, annál nagyobb befolyással van a kereskedők művelődésére. Mindenki, aki csak egy csöppnyi figyelmet áldoz az embartársai életmódjának, be fogja látni, hogy a kereskedői alkalmazottak kilencven százaléka művelődési szempontból nem üti meg azt az átlagot, amelyen egész Magyarország kereskedőinek állania kellene. Nem a kereskedői alkalmazottakon múlt ez eddig. Ök szivesen megragadnak minden alkalmat, amikor a kedélyük és elméjük műveléséről van szó, de állandó elfoglaltságuk, terhes munkakörük teljességgel meghiúsítja szándékaikat. Akik reggel három-négy órától éjjel tizig és tizenegyig súlyos munkában vannak, azok örülnek, ha zárás után pihenőre térhetnek. Társaság, műveltség, — fütyülnek rá, amikor szempilláikat gépiesen lenyomja az álom és fáradt tagjaik görcsösen összezsugorodnak a húsz órai talpon állástól. Ezt szabályozni kell. Ha mindenféle munkás joggal követelheti a rendes munkaidőt, akkor a kereskedősegédek ezt épp oly joggal követelhetik. És mi, a magyar kereskedelmi nivó, a rendszeres munka és a humanizmus szempontjából ezt a követelést nemcsak bői, hogy már ezután csak mint idegent tekinthetik. Hiszen nem bántak vele rosszul, a kis Ilonka pedig éppen nagyon ragaszkodott hozzá, de mégsem igazi szeretet, nem igazi nyájasság volt ez. Az apja kimért és hideg, nem hisz a javulásában, az anyja pedig erőltetett szívességgel beszél vele csak. Egy nyájas ölelést, egy szerető csókot nem kapott még senkitől, a kis Ilonkát kivéve. Minek is jött haza! Csak az a jó, hogy nem sejti senki, hogy milyen beteg. Azt hiszik, a korhelykedés rósz színe látszik s bizony, nem sajnálják. Ő maga pedig de hányszor sóhajt fel: — Istenem! Milyen messze, milyen nagyon messze van még a vég! Egy nap Iza jött vele szembe az utcán. Alig ismert rá. Az egykori karcsú leányból formátlan, elhizett asszony lett. Egy kis leányt és egy kis fiút vezet kézenfogva, mig előtte egy termetes dada pufók babát cipel. Ödön elfogultan köszön neki s a a nő közönyös fejbólintással fogadja. — De ocsmány, de végtelenül rút és kiábrándító is ez az élet! — gondolja a szegény fiú mély fájdalommal. — Minden ideális mily vastag prózává siiányodik idővel! Halálos undort érzett a lelkében, • Lapunk mai is4»a 4 oldal.
