Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-11-29 / 128. szám
Sátoralja-Ujhely, 1902. november 29. 128 (2258-) Harmincharmadik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat tste. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bktoralja-TJjtiely, főtér 9. arám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző A fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Xyllttérben minden garmond sor 80 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Maczner Gyula dr. Szirmay István dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. Pedig az én „és“-em minden elfogulatlan gondolkozót megnyugtathat afelől, hogy királyunktól ez a neki tulajdonított és alkotmányunk alapelveibe ütköző szándék ugyancsak távol áll. Kimutatható ugyan ennek az állítólagos lappangó szándéknak valótlansága magából a törvényből is, mert hisz az 1867: XII. t.-c. három helyütt is, a 11. §., 12. §. és a 14. §-ban is következetesen használja a „magyar hadsereg“ kifejezést és igy magának ennek a törvénynek a szentesítése is kizárja azt a gondolatot, hogy őfelsége az ő vezérletére és vezényletére bízott „magyar hadsereget“, mint személyes tulajdonát akarta és akarja tekinteni. A törvényre azonban szándékosan nem hivatkozom, mert ösmerem azt a többször hangoztatott argumentumot, hogy más a törvénynek holt betűje és más az uralkodók titkos szándéka. Hivatkozom azonban arra a forrásra, melyet az uralkodói őszinte szándék hamisítatlan forrásának talán még a legtulzóbb is el fogja ismerni. Hivatkozom az 1889. október 17-én kibocsátott legfelsőbb elhatározásra, melylyel Őfelsége elrendelte, hogy a hadsereg és haditengerészet, azoknak részei, közegei és intézetei ezentúl a „császári és királyi“ elnevezést vegyék fel és viseljék. Az eddigi elnevezés formailag csak annyit változott, hogy a hadsereg nevébe egy „és“ szócska betoldatott, de ez a formailag csekélynek látszó változás alkotmányunknak még is egyik biztosítéka és az uralkodói szándéknak megbízható magyarázója lett. Mit is mond az idézett legfelsőbb elhatározás? „Azon, elődeim által is követett szokásnak megfelelően, miszerint a monarchia haderejének elnevezése minden időben az uralkodó és legfőbb hadúr mindenkori címéhez alkalmazkodott: indíttatva érzem magamat elrendelni, hogy hadseregem és hadi-tengerészetem, azoknak részei, közegei és intézetei ezentúl az eddigi helyett, jövőre a „császári és királyi“ elnevezést vegyék fel és viseljék. “ Őfelsége ezen elhatározását tudató legfelsőbb kézirat bevezető részében kifejezetten elösmeri tehát, hogy a „császári és királyi hadsereg“ a monarchia hadereje. Mit ért a király a „monarchia“ kifejezés alatt, azt is tudjuk. Tudjuk, hogy a monarchia névvel Őfelsége az uralkodása alatt álló két szövetséges államhoz tartozó királyságok és országok összességét érti és rendeli érteni abban a másik legfelsőbb elhatározásban, amit az alkotmány helyreállítása után, 1868- ban november 14-én kibocsátott. A monarchia hadereje tehát, mint kifejezés, annyit jelent, hogy a haderőt alkotó hadsereg igenis a szövetséges államok nemzeti hadserege, amely a magyar királyt mindig megilletett felségjognálfogva Őfelsége vezérletére, vezényletére van bízva és ugyancsak Őfelsége jogához tartozik a hadsereg bel- szervezésének mikénti alakítása. Hogy ez a felségjog törvénybe van-e iktatva, mint az 1867. XII. t..-c. 11. §-ban, vagy pedig a „véres kard“ jelképezi azt, amelylyel az Árpádok hívták hadra a nemzetet, az ennek a felségjognak a fii „és.“ — nov. 29. Sok szó esik most katonáék- ról és a letárgyalásra váró két uj javaslat is bizonyára bőséges anyagot fog még nyújtani többé kevésbé alapos bírálatokra. Időszerű dolog tehát ezzel a kérdéssel foglalkozni, annál inkább, mert a most lefolyt mentelmi vitának a többiek között az a kétségtelen tanulsága is meg van, hogy a szenvedélyek által szított parlamenti harcban sok oly panasz és vád hangozhat el, a melynek valótlansága azonnal nyilván való lesz, ha a dolgoknak egy kicsit mélyebben a fenekére nézünk, de a szóvita izgalmai között még is cáfolatlanul maradhat. Vártam, mikor vonul fel a pro et contra érvek közzé az „és“, az a kicsike kötőszó, melynek jelentőségét a higgadtan gondolkozók már annak idejében elösmerték, de amely a gúnyos megjegyzések csipkedéseitől természetesen szintén nem maradt érintetlenül. Vártam ezt az „és“-t, mert ez a rövid szó egy magában is elég annak az egész érvelésnek a leszereléséhez, amit némelyek a „meine Armee“ használatához hozzá kötöttek. Királyunk német nyelven úgy szokta említeni a hadsereget:,,meine Armee“ és ebből a szokásból azt akarták kimagyarázni, hogy ime Őfelsége az ő két államának egységes vezérlet és vezénylet alá helyezett két hadseregét az ő privát hadseregének tekinti, olybá veszi, mint a régi osztrák hadsereget. A ZEMPLÉN TÁRCZÁJA. Régen és ma. Bégen futottam délibáb után is, És űztem álmot, messze célokat; Ma már a régi célt is elfeledtem Miért szenvedtem és küzdtem sokat. Bégen dalom szivem vérével Írtam Mert éreztem, hogy égig visz, emel; És ime ma: olyan közönynyel Írok, Hogyha dalolni, énekelni — kell. Bégen oly szépnek tűnt elém az élet: Minden órája üdvvel volt tele, — Bégen rózsásnak láttam ezt a földet, Ma látom csak, hogy milyen fekete ! Bégen dalokba öntém boldogságom, S ha búm volt: dallal áltattam magam; És Íme ma: búmat mámorba folytom És örömem is, hogyha . . ., néha van. Bégen szivemnek minden dobbanása, Csak egyért vert úgy, egyet szeretett: És ime ma: nem is sajog, ha Írom: Hogy e földön senkit se szeretek . . .! D’EUé Vaui Ágoston. Diczi debutje. (Megtörtént események leírása.) Diczi, polgári családna k egyetlen hajadon gyermeke, a szülői szeretett minden előnyeiben részesült, szóval el lett kényeztetve. Nemcsak a szülői elfogultság mondotta kedves és bájosnak, de tényleg hercig, ügyes baba volt. A társaságot valóban uralni tudta, mert Diczinek több szelleme, mint esze volt. Azonkívül az Úristen megáldotta szép, kellemesen csengő hanggal, mit kellő időben érvényre is juttatott. így történt, hogy Diczit bizonyos jótékony egylet (mert vidéken igy szokás 1) felkérte, hogy énekeljen nyilvánosan ezer és ezer megfigyelő szem kíséretében pár hatásos szép dalt. Diczi, azaz inkább mamája elfogadta a kitüntető felszólítást és megkezdődtek a készülődések. A papa haza jön a hivatalból. Diczi elébe szalad, torka szakadtából kiáltja anyjával : itt volt Hornyák Laczi, no meg még valami, sajnos! nős ember és felszólították ami Dióinkét, hogy nyilvános concerten énekeljen. Papa alig bir szóhoz jutni, kissé gyöngyözik homloka, mely fényes jele annak, hogy örül lánya sikerének. No meg mit lehessen tudni — mondja — hátha még szerencséje is akad, be- lészeret pár notabilitás ! ? Mert alább Diczi és famíliája nem is adja. A mama egész ebéd alatt a papa kegyét keresi, mert hisz Diczi nyáron át hordott selyemruhájában fel nem léphet, valami decolletált toilette kellene, persze az erre való, „nervusz rerum-“ot nagy, asszonyi fortélylyal kell kicsikarni. A kizel- kedések nem voltak eredménytelenek, mert a papa kidrukkolt nagy kínnal 10 forintot. A többit majd a mama a megtakarított konyhapénzből kipótolja. Aztán Diczi józan gyerek és bőven osztogatja anyjának bölcs tanácsait. — Ne búsuljon mama, hisz van hitel a boltban, majd január elsején ráérjük megígérni, hogy jövő elsején kifizetjük. Ily körülmények között Diczi rém izgatott napokat töltött, vájjon fog-e tetszeni éneke, és nem fog-e belesülni 1 No meg hát Istenem 1 ott lesz-e az ideálja? és fog e sokat tapsolni? küld-e csokrot? etc. Ilyesféle kételyek töltötték el lelkét, mig végre több álmatlanúl töltött éjszaka után létezésére nézve közömbös dolog és legfeljebb a jog hatékonyabb gyakorlására szolgál biztosítékul. Még világosabb lesz előttünk ez „és“ szócska beigtatását elrendelő legfelsőbb elhatározás indító oka, ha tovább olvassuk annak szövegét. Azt mondja a legfelsőbb kézirat, hogy ez az intézkedés az 1867-ik évi idevonatkozó törvények által megállapított államjogi viszonyoknak kíván megfelelni. A hadsereg császári része a birodalmi tanácsban képviselt országok és királyságok hadserege; a királyi hadsereg pedig a magyar nemzeti hadsereg, az „és“ szó pedig figyelmeztet az egységesen szervezett hadseregnek két külön álló részére. Az államjogi viszonyoknak 1867-iki alakulását ösmerjük, ennek az államjogi viszonynak ez az értelmezés felel meg és lényegében az a vád, amely a „meine Armee“ kifejezésből kovácsoltatott, azt akarta kimutatni, hogy a hadsereg elnevezésében az 1867-iki államjogi átalakulás kifejezésre nem jut és ezt az átalakulást legfelsőbb helyen nem akarják respektálni. Akad-e elfogulatlan ember, aki mindezeket szem előtt tartva, elhiszi, ezt a vádat? Bizonyára nem. Én legalább a magam részéről inkább hiszem azt, amit a honvédelmi miniszter igéretképen hangoztatott, hogy t. i. tervbe vétetett a közös hadsereg jelvényeinek olyan átalakítása is, amely a fenollá államjogi viszonyoknak megfelel. Várjuk és kérjük ezt, még pedig mentői előbb! Szirmay István. elérkezett a várva-várt nap ! Mily hosszúnak is látszott minden perce Diczinek ; az örökkévalóság volt az időt bevárni, mig végre menni kellett! Diczi egész nap reszelte torkát, azt hitte igy fog jobban énekelni. Repertoárját a háznak összes személyzete mehanikusan énekelte, még a papa is folyton dör- mögte a legszebb „Brahms“ dalokat. A kérdéses nap délutánján Diczi izgatott lett mert ime fél hat! és Hornyák Laci még csokrot se küldött és barátnői örömére virágtalanul kell föllépnie. De ah! léptek hallatszanak, bejön a szobaleány és igy szól: „Rózsavölgyi nagysága elküldte ezt a csokrot és sok szerencsét kíván.“ — Diczi első percben a „mégis érdeklődik Laczi“ felkiáltással kissé kompromittálta magát; de a virág még is meg volt, a cél el volt érve, igy nem bánta, ha a gyönyörű rózsákat az ő fittos orrú, szép asszony barátnője is küldte. A papa felöltötte Fe- rencz József-kabátját, a mama — az idő vasfogai által megrongált — selyemruháját, no, és Diczi az ő habszerü rózsaszínű toilette-jét. így indult el isszonyu tréma között az egész „pereputy“, mely pagMT* kap«»!? *»*.1 8
