Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)

1902-11-01 / 116. szám

November 1.

ZEMPLÉN.

3. oldal.

Vagy beszélhetnénk a társadalmi élet fellendüléséről, tekintettel a közelgő báli saisonra, amelyre a fiatalság olyan buzgalommal készül. De hát minek hívságos világi dolgokról szót ejteni, mikor az elmúlás bús költészete rezeg át az emberek lelkén. Novemberi bo- rulat ez, amely sötéten nehezedik az emberek lelkére s szinte feledni véljük, hogy volt virágos tavaszunk. Pedig a napsugárt eltemetni nem lehet, — kibúvik az a sötét felhők mögül is.J

HÍREK.

Krónika.

Halottak napján.

— nov. 1.

A sirhalmok közt meglepetten állok:

Sok sirhalomra jött ma uj moha!

Móg kertbe voltak tegnap e virágok,

Milyen szép most a szellemek hona!

Tegnap sötét volt, csak a hold világa Rezgeti a lombon s bus hantok rögón ;

Ma küzd a gyertyák miriád sugára Törött kereszten, sirok bus kövén.

Tegnap még csend volt kinn a temetőbe, Csak szél sikongta vijjongó dalát;

Kopár a sir, és ma mi lett belőle?! ... Érzem virágok buja illatát!

Tegnap még csend volt szellemek honába' Ma felveri a csendet zűrzavar;

Felhangzik néhol fájdalom siráma,

Néhol meg szálló, elfojtott kacaj 1

Én Istenem ! minek e fény, e pompa ? . . . S évenként egyszer az emlékezés ?! . . . Igaz keserv szálljon fel bár sikongva,

A hantok röge ogyformán nehéz I

Nem hat keresztül a vásári lárma,

Som a sóhaj a sirok hantjain,

A holtnak jó a sírnak némasága,

S tán ép’ a gyertyák fénysugáré kin.

— th.

Halottak napján.

— nov. 1,

Milyen szép ma a temető . . .1 A sírokon virágok, a hant rögén moha... Nem a holtak csendes tanyája ez, hisz fény van itt és ragyogás I Nem is temető ma‘a temető! A temető elhagyott, sivár, rideg, ez pedig virágos kert telve fénysugárral. A temető nem az élők hazája s itt mégis nyüzsg az emberforgatag. A szokás, vagy az emlékezés gyújt ma lángokat? A szokás, vagy az emlékezés térit virágtakarót ina a sirok rögére . . .? Hidjük az utóbbit!

Hiszen az év háromszázhatvanöt

szerelmesek, ha karjuk átöleli a leány derekát s ajkuk oda tapad arra a mosolygó szájra s mondanak banális Ígéreteket, elkoptatott frázisokat. Ez nem szerelem ! Ez időtöltés. Ez egy csalóka fata morgana; hisszük, hogy van, látni véljük, s ha utána szaladunk, keservesen tapasztaljuk, hogy csak a levegő rezgése, a tavaszi napnapsugár álnok kacérsága csalt meg bennünket — illetve az agyunk, a szivünk bódult el egy rövidke pillanatra.

Azért írtam meg önnek véleményemet a legboldogságosabb érzelemről, hogy legalább ön legyen megnyugtatva felőle, hogy midőn barátommá tettem, egyúttal erősen vértezve vagyok a szerelem ellen. E két érzelem nem fér meg együtt. A szerelem oly •jthidalhatatlan messzeségben van a barátságtól, mint az Ararát hegye a váczi fegyháztól. Megnyugtatja önt ez a távolság?

Múltkor, kedélyes kávézás mellett, egy jóakaró barátnőm mosolyogva ezt a kérdést intézi hozzám

— Tudod-e kedvesem, hogy az a te muzsikusod színházunk első szub- rettjének udvarol ? (az a „muzsikus“ ön tisztelt barátom, lássa, ha nem tudna oly szépen hegedülni, nem kapta volna e különös jelzőt 1)

Szelíden kérdeztem:

napja közül csak egy . . . egyetlenegy a halottaké. Legyen hát ez az egy nap az emlékezés napja, a fájdalmas szereteté. Gyújtsunk lángokat, hintsünk virágokat, hisz háromszáz- hatvannégy napon át a folyton szaporodó dombok legtöbbjét nyáron át úgyis a lombok árnya, ősszel azok lehullott sárga takarója, télen pedig a fehér hólepel borítja.

Legyen ez a nap egészen a halottaké. Ne árnyak suhanjanak a sirok között, de alakok; szemeikben könycseppel, a kézbe virággal, szívben felujult fájdalommal. Szakadjanak e napon ismét fel a behegedt sebek.

Azért seb a seb, hogy sajogjon!

Ne legyenek végkép elfeledve a holtak. S ha láttok sirt, melyet talán nem diszit virág, melynek hantja nincsen újonnan felkapálva, törött keresztjét nem igazítja meg senki: gondoljál ok azokra, akik el vannak feledve egészen, avagy messze lakó szeretteik szivében élnek csupán.

Gondoljatok arra, hogy ti is megsemmisültök ; először: mikor koporsótokra rá omlik dübörgve a sirok göröngye, és másodszor: mikor emléketek is elvész nyomtalanul, hasonlóan a fák lehullott leveléhez, melyet az őszi szél ádáz fuvalma felkap s elvisz be a céltalanba, . . . messze . . . messze.

Gondoljatok az első megsemmisülésre, mikor majd titeket temetnek, s a másodikra, mikor majd titeket felednek . . .

És e percben bizonynyal ismeretlen érzés hatja át lelketeket: a megdöbbenés kínzó érzete, aztán úgy óhajtanátok, hogy gyúljanak ki a gyertyák a legeltaposottabb hantokon is, ne legyenek setét sirok, mert az a setét sir, melyen nem ég a gyertya, melyen nincs virág, a ti jövötök juttatja eszetekbe: egy csillogó, rózsaszín élet utáni, fekete, sivár megsemmisülést, az örök feledést.

És ekkor magatokba szállva átfut a borongó sejtés lelketeken s meg fog nemesülni a szivetek.

Nem azért fogtok örülni a gyertyalángoknak, mert fény az, hanem azért, mert az emlékezés ragyogása !

Sirokkó.

— Felelős szerkesztőnk távollétében a szerkesztősért a főszerkesztő felelős.

— Lónyayék itthon. Gróf Lónyay Elemér és neje Stefánia kir. főhercegnő november 10-én több heti tartózkodásra és különösen szüretelésre Bodrog-Olasziba érkeznek. Tekintettel a főhercegnő édes anyjának, a belga

— És mit gondolsz kedvesem- mennyiben érdekelhet engem ez*asze, relmi kaland ?

Barátnőm furcsán nézett reám.

— Azt hittem, hogy te . . . te . . .

— Csalódol kedvesem ! — szólottám közbe. Mert én . . . én . . . nem 1

És tovább ittuk a kávét, kedélyesen diskurálva.

Öh, hogy tudom gyűlölni az asz- szonyokat, kíméletlen nyelvüket 1

„Gyűlöletében érzi az ember, hogy meleg és nemes a lelke, hogy mily erősen élteti a szégyenletes és buta dolgok iránti megvetés!“

De mintha mégis egy ici-picikét fájna, hogy ön annak az — izének, annak a — szubbrettnek esküdözik hűséget s mégis kívánja, hogy a barátságomat őrizzem meg számára.

Igaz, igaz: „Ararát messze van Vácztól!“

Elhiszem, mert mondottam. De meg a huszadik században nem is létezik szerelem! . . . De azért mégis szeretném tudni, minő is lehet az a maga okos gondolkozó arca, midőn a szerelem néz ki sötét szeméből, szerelem beszél ajakéról. . . .

„Asszonyi gyöngeség kiváncsinak lenni!“

Lássa, ezért a gyengeségért sem szeretem az asszonyokat.

Isten vele barátom!

királynénak elhalálozására, a gyász miatt a grófi párnak hivatalos fogadtatása nem lesz.

— Személyi liir. Kosinszki Viktor a Ferenc József rend lovagja és országos szőlészeti főfelügyelő bájos ifjú nejével együtt állomáshelyéről, Aradról az elmúlt héten érkezett bodrog-zsadányi birtokára, hol a mintegy 50 holdnyi betelepített országhirü szőlőjében személyesen maga vezeti a szüretelést.

— Előléptetés. Wolnhoffer Emil ezredes, a 80-ik gyalogdandár parancsnoka, aki nemrég még a miskolczi 10-ik honvédgyalogezrednek, melyhez az újhelyi zászlóalj is tartozik, volt parancsnoka vezérőrnagygyá kineveztetett. __________________

Héricz

Héricz Ferenc. |

Ferenc lasztóczi r. k. plébános okt, hó 31-án meghalt. Részvéttel és meg- illetődéssel közöljük a szomorú hirt, mert a boldogult a régi magyar nemesurak ama kiválóbbjai közül való volt, a kiknél a hazafias erények hosszú életén át igazán buzogtak; s a ki 54 éves papsága alatt nyájának hűséges pásztora, kiterjedt rokonságának mondhatni erején felül mindig támasza és gyámolitója volt; a mellett egyháza ügyein kivül, mint a vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, a közügyek intézésének is sok időt szentelt, páratlan jó szive és vendégszeretete pedig, széles körökben teszik emlékezetessé a lasz- tóczi parókhiának nemes urát. Részvéttel adózunk tehát az igaz férfiú emlékezetének és ez az általános közrészvót enyhítse a bánatba borult kiterjedt család őszinte fájdalmát, a mely a forrón szeretett jó Feri bácsi halála nyomán fakadt. A boldogult már hosszabb idő óta betegeskedett. Makacs gyomorbaj emésztette föl hatalmas életerejét. Az utóbbi hónapokban ha hébe-hóba a városba jött, már csak romját láttuk a daliás, szép, öreg embernek és sajnálattal láttuk, hogy a vég, mely őt közülünk elszó- litja, már nincs messze. Úgy is történt : szegény Feri bácsi szerető rokonaitól környezve, csöndesen kiszenvedett. — Holttestét Lasztóczon ma délután beszentelték s azután Csörgőre szállítják, a hol a róm. kát. templomban lévő családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. — Az elhunyt családja a szomorú alkalomból a következő gyászjelentést bocsátotta ki: Özv. Héricz Mártonná szül. legenyei Pintér Malvina, úgy a maga, valamint gyermekei Örzse, férjezett pilisi Pilisy Istvánná, Etelka, férjezett pilisi Pilisy Béláné, Márton s a számos rokonok részéről is mélyen megtört szívvel jelenti sógorának, illetőleg nagybátyuknak főtisztelendő csörgői és alsó-regmeczi Héricz Ferenc lasztóczi róm. kath. plébános, arany- misés áldozár, Zemplénvármegye törvényhatósági bizottsági tagjának, életének 78-ik, áldozárságának 54-ik évében hosszas betegség s a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után Lasztóczon, 1902. évi október hó 31-én reggeli 3 órakor történt gyászos elhunytát. A boldogult hűlt teteme 1902. évi november hó 1-én d. u. 3 órakor Lasztóczon fog beszenteltetni; a temetési szertartás pedig november hó 2-án d. u. 2 órakor ugyancsak Lasztóczon megy végbe, honnan a csörgői családi sírboltban helyeztetik örök nyugalomra. Az engesztelő szent-mise áldozat november hó 3-án d. e. 8 órakor fog a lasztóczi róm. kát. templomban az egek Urának bemutattatni. Kelt Lasztóczon, 1902. évi okt. hó 31-én. Az örök világosság fényeskedjék neki!

—- Exhumálás. Gróf Sztáray Vilmos hamvait családja ma a nagymi- hályi köztemetőből exhumáltatta és Tárnára átszállította, hogy azokat az ottani családi sírboltban elhelyezze.

— Esküvő. Czakö Ignác kir. ál- lamépitészeti mérnök és tart. honvédhadnagy e hó 11-én esküszik örök hűséget Sárospatakon Goldblatt Lázár

kedves és szeretetreméltó Mariska leányának.

— Reformácziói emlékünnepély volt okt. 31-ikén d. u. 5 órakor a sátoralja-ujhelyi ev. ref. lelkészi lak díszes tanácskozó termében, ahova e nevezetes alkalomból igen szép közönség gyülekezett össze. Az ünnepély gyülekezeti énekléssel kezdődött, amely után Fejes István Ujhely költőpapja mondott magas szárnyalásig remek alkalmi imát s tartott igen szép megnyitó beszédet, rajzolván a keresztyén vallás életét a reformációig. Erre következett Korbély Géza ág. hitv. evang. lelkész gondolatokban, költői képekben gazdag felolvasása a reformációról, annak eszméiről s az egész emberiség életére kiható jótékony áldásairól. A szép felolvasást élénk érdeklődéssel hallgatta végig a közönség. Most a vegyes énekkar szereplése következett, amelynek tagja Spillenberg Sarolta, Szmik Margit, Nagy Margit, Szép Ilona, Borcsik Margit, dr. Pis- kóty Ferenc, Mester Dezső, Lábos Béla, Csizy Béla és Tóth Alajos. Kühne Fohászát adták elő Szalay Béla ref. orgonista ügyes vezetése alatt (a darabot ő irta át vegyes karra) szép harmóniával, lendülettel. A szóló részleteket Mester Istvánná úrnő énekelte az ő tiszta, csengő, szép érces hangján, a hallgatóság nagy gyönyörűségére. Majd Harsányi István s. lelkész szavalta el Szuliay Benedek »Reformáció emlékünnepén« ez. költeményét sikerültén, hatással, s egészben úgy, mint részleteiben kifogástalanul. Ezt követőleg dr. Piskóty F., Lábos B., Csizy B. és Mester D. Bethoven egyik férfi négyesét énekelték el Szalay bevezetése mellett szép sikerrel. Még Hornyák Irén polg. isk. növendék szavalta el igen szép hanglejtéssel nagy tetszést keltve, a reformátusok megújítandó énekes könyvéhez kiadott gyűjteményből a Jövel Krisztus hivő népe« kezdetű reformáció ünnepén mondandó remek éneket. Az ünnepélyt gyülekezeti ének zárta be. — Mint értesülünk, a felolvasásokat a téli hónapok alatt folytatni fogják, úgy, hogy minden második csütörtökön fognak vallásos irányú összejöveteleket rendezni. A legközelebbi ilyen összejövetel november hó 13-án (csütörtökön) d u. 5 órakor lesz.

— Köd. A késő októberi napok ugyancsak megemberelték magukat. Ujjnyi vastagságú dér csillog reggelenként a háztetőkön és ma virradatkor leszállóit az első köd. A fák alját sárgult, zörgő levelek fedik. Az első dér letarolta a kertek összes virágait, nem maradt meg, csak a két szomorú sir- virág, a krizanthemum és az őszi rózsa.

— Honvéd-újoncok eskütétele. A sátoraljaújhelyi honvédzászlóaljhoz ez évi október 6-án bevonult honvéd- újoncok ma délelőtt 10 órakor teszik le a szokásos katonai esküt. A zászlóalj teljes díszben kivonul a laktanya udvarára, ahol Violet Gyula Erdő- bényére kinevezett római katolikus plébános ünnepi misét mond az e célra fölállított sátorban. A honvéd- újoncok Benárd Jenő őrnagy, zászlóaljparancsnok előtt teszik le az esküt.

— Négyszázötven szökött katona. Van egy leányoknak való bús magyar nóta, amely azt mondja: mind elvitték a legények elejét ... Elvitték őket katonának. Ma is elviszik őket a faluból, de nem a zászló alá, hanem messze tengertulra, Amerikába s marad otthon egy-két-három nyomorult. Ez a szomuru igazság bebizonyosodott a minap a Homonnán megtartott katonai ellenőrző szemlén, amelyre ötszáz katonának kellett volna jelentkeznie. E helyett, mint tudósítónk jelenti, alig jelentkezett ötven. A többi, mint hivatalosan megállapították, az uj világba vándorolt. Több községből egyetlenegy hadkötelest sem bírtak előállítani.

— Polgári iskola helyett reáliskola. Tokaj városa tudvalevőleg a közoktatásagyi kormánynál kieszközölte, hogy legközelebb polgári iskolát kap. Erre vonatkozólag Tokajból vet-