Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-10-25 / 113. szám
2. oldal. ZEMPL EN Október 25. magyaráznók, hogy mi okból ment a pap Amerikába, az mindig azt fogja rá-r-felelni; már a pap csak elég okßST^mber, ha nem lenne ott főbb dolga, nem ment volna ki, hiszen az itt is megél úri módon, ott még nagyobb jövedelme lesz! És száz meg száz munkáskéz kivándorlását vonja maga után a lelkész urak ilyetén vállalkozó szellemű kirándulása! E bajon segíteni kell, az illetékes körök figyelmét talán nem volt fölösleges felhívni rá. — okt. 23. Állami tisztviselők szövetkezése. Lapunk okt. 21-iki számának fenti cim alatt megjelenő vezércikkében Gál Lajos kir. törvényszéki albiró — lapunk egyik kiváló munkatársa — egy eszmét pendített meg s tartalmas ’cikkében az állami tisztviselőket aposztrofálva felhívja őket az „Országos Egyesületibe való belépésre, illetve egy Sátoraljaújhelyben felállítandó fogyasztási szövetkezet létesítésére. Alábbi cikkben Guseó Ferenc tesz észrevételeket a cikkre. Guseó Ferenc cikke a következő: Nyilt levél Tek. Gál Lajos, kir. törvényszéki albiró úrhoz! Tisztelt uram ! A hegytetőn álló magányos fenyőről az észak dermesztő szele lever egy darabka jeges havat: az gurulva igyekszik le a völgybe. De mire leér, hólavinát alkot, mely sokszor egész falvakat tör össze ... Ilyen kis darabka hóhoz hasonlítom én — bocsánat, ha a hasonlat sántít — az uraságod által felvetett eszmét, mely máris hólavina alakjában gördül tova, lerontani készülvén a tisztviselők nyomorúságos helyzetét . . . Elsötétül a kép. A millió, porzó hórészecske minden szabály nélkül röpkéd a légben, mig végre eláll a vihar, s a fénylő napsugarak egy boldogabb jövőről regélnek. * Aide toi, et le ciel t’ aidra! E közmondás oly igazságot tartalmaz, melyet senki kétségbe nem vonhat. Mert mindent az államhatalomtól várni, — mely épen jelenleg nagyon fontos a magyar állam létét tárgyazó feladajéből, fiataljából, asszonyaiból, leányaiból szinte kirí a jólét és a helyzettel való megelégedés. Igaz, hogy a vagyongyűjtés korszakában nem is kényeln/eskednek, nem húzódoznak a munkától, mint a mi embereink. Utána látnak serényen, dolgoznak, fáradoznak 40—45 éves korukig, aztán az anyagiakkal való bajlódást a már akkorára felnőtt fiukra bízva, nyugalomba vonulnak s élnek jó módban, megelégedésben. A ' ~J:k "«non azután, hogy nb in volt végig- ,t . almi menetet. . ... íj volt, bár nem tn u lakodalmak :. életrevalóság itt is nagyon szépen megnyilatkozott. gjai szinte verse- v :i tud magára minél több arany vagy ezüst pénzt ;atni. A menyasszony, kit e nagy alkalomra rénimódo: felcicomáztak, ugv ült ott azon az lekes szabású sn, n ha legalább is Íél-Báoska-úrnőjének londhatná urnát. Közbe-kozbe átkozottul lármázott a duda meg a tamb a, melyeknek fülbemászó zenéjét a lányok, szüntelenül felemelt jobbke el hadonázva, saját nemzeti dalaikkal kísérték. Hanem van ám tt Zomborban egy dolog, ami különösebb figyelmet Ez i vá *os .rkirozása. Vatok praecizirozása, e szeretett hon boldogulásának biztosítása, s annak az európai koncertben számot tevő fac- torrá leendő nivellázásának óriási munkájával van elfoglalva, — oktalan lény lenne. Hogy ezen hatalom, tisztviselőinek méltánylást érdemlő kérelmei elől nem zárkózott el — sőt szerető, gyermekét féltő szüleként azon módu- sokról élénken tárgyal, melyekkel gyermekeinek — a tisztviselőknek — sorsát javítsa, helyzetén könnyítsen, már is látható abból, hogy a fizetések javítása már csak napok kérdése. Ezen állításommal szemben azt hangoztatják sokan, hogy »hiszen adni fog már, de mennyicskét?« Hálátlanság az, ha a jószivü adományt utógondolattal fogadjuk el. Egy államnak tömérdek kiadása mellett, számolnia kell mindig a helyzettel; nem tagadható ugyan, s itt »Cicero pro domo suac is szólok, — amit senki sem róhat fel hibául — hogy az állami tisztviselők eddig igen mostoha körülmények között élték, tengették napjaikat, de a múlt lájdal- mas perceit a boldogabb jövő — most már — biztos tudata nemcsak reménye kárpótolja. Avagy nem e haza- fiatlanság lenne az, ha még nagyobb áldozatot követelnénk, s talán meg is kapnánk, de ez a többlet az államháztartás mérlegét, egyensúlyát megzavarná, s esetleg a legnagyobb zavarba is juttatná? Sokan azzal hozakodnak elő, hogy hiszen más államok jobban fizetnek ?! Ezen gondolkozásmóduakat utalom a magyar történelemre! Hazánknak volt legkevesebb ideje kifejlődhetni! Területének épsége miatt folytonos háborúban állott, ipara, kereskedelme nem fejlődhetett, s igy nagyon természetes, hogy anyagi viszonyai sem versenyezhetnek más állammal, bár termőképesség tekintetében a hősi vértől itatott föld sok államnak földjénél jobb. Aki pedig mindezek dacára is debachál, elégedetlenkedik, az a hazafiatlanság látszatát kelti leí maga iránt. Már mostan íenntieket egybevetve, hazafiatlanságnak mondható-e az, ha a tisztviselők önerejükből még kedvezőbbé kívánják tenni helyzetüket?! Nem, s azt hiszem, az államhatalom letéteményese az ilyen — a törvény keretein belül mozgó — lépéseket örömmel fogja támogatni. Csakhogy tartózkodni kell attól, hogy eljárásunkban akár a törvényeket, akár azok codificátóit, vagy végrehajtóit sértsük, avagy az állam ellen tüntessünk. Nem komoly cél elérésére törekvő egyénekhez illene ez, s legfeljebb megsértenők vele azokat, kik helyzetünket szivükön viselik. lóságos tékozlást visznek itt végbe a kellemesebbnél-kellemesebb parkok létrehozásában. Ujhely város bölcs magisztrátusa egy szép napon bízvást lezarándokolhatna nehány leckét venni a park-épités művészetéből. Az újhelyi Diána-parkot azonban a világért sem lenne tanácsos véletlenül magával hoznia, legfeljebb elrettentő kuriózum gyanánt, ami fölött a köny- nyüvérü bácskaiak igen-igen jóizüeket tudnának nevetni. Ennyit pedig a Diána-park mindenesetre meg ér. Olvasom az újhelyi lapokból, hogy a Komjáthy jól ismert lelkes hadserege, — habár ritkábban — újólag igyekszik szórakoztatni az újhelyi társadalmat. Kívánom neki a legteljesebb erkölcsi és anyagi sikert, a miből már p. o. zombori kollegájának nagyon gyéren jut ki. Monory Sándor itteni társulata összes ambíciójával sem tud telt házakat elővarázsolni. Magyar társulatnál ez ugyan még félig-meddig érthető dolog az oly különféle nemzetiségekkel megrakott vidéken, a hol a tiszta magyar elem úgy szólván kissebbségben van. Zomborban minden második évben szerb színtársulat szokta gyönyörködtetni Sándor király és Masin Draga hitsorsosait. Ezen az éven a magyar társulat van a soron s nem is az ő hibája, hogy sehogy sem tudja kellőkép érdeklődésre kelteni a magyar Felhívom uraságod becses figyelmét az Országos Szövetség — melynek tagja vagyok — kebelében alakú t »Tusculanumc házépítő társaságra. E bizottság működésének áldásos alapeszméje Ujhelyben — hol annyi sok a tisztviselő — mihamar meghozná gyümölcsét. A fogyasztási szövetkezet itten könnyen keresztülvihető eszméjé nek én is hive vagyok. Azonkívül van egy-két indítványom, ezeket majd akkor . . . S még egyet. Én ilyen ügy ben már két Ízben voltam angagálva, némi csekély praxisom van már, azért bátor vagyok magam csekélységét »belső munkatársául* ajánlani. Szívesen állok uraságod és nagyratörő terveinek rendelkezésre, s csak azt kívánom : Bontsuk ki a lobogót! a kedvező légáramlatot pedig megcsináljuk hozzá! Kész hive: Gnseó Ferenc.*) Rajz a megye sarkáról. Rád, okt. 23. Vármegyénk a térképen úgy tűnik fel a szemlélő előtt, mint egy emberi láb s e lábnak a sarkát a Bodrogköz képezi. Valamint az épület, mely nemcsak nagy, de kicsiny kövekből is van építve, — meg az emberi test organizmusa, mely nemcsak nagy, de apró csontokból is van alkotva, — úgy a bodrogközi ország azért nemcsak nagy, hatalmas és dúsgazdag; de apró, igénytelen, szegény emberekből is áll, mely a Tisza—Bodrog közti szép lapályon, az ősi regék hazájában csendes tempóban élnek egymással — harmonikusan, mint a kis síp a nagy síp hangjával az orgonában — s tűnődve harcias és patriarkális életű őseiken, kiknek életéhez annyi rege, annyi mese szövődik. A körülbelől kétszázezer katesz- ter holdnyi kis ország területének oroszlán részét néhány évtizeddel ezelőtt a Tisza—Bodrog és Latorcza árja öntögette el, a Latorcától kezdve egész a Tiszáig, miért a viz járta rész évszázadokon — sőt a honfoglalás előtti időben évezredeken keresztül csak karvastagságu bozontokkal benőtt erdő, legelő, sőt sok helyütt zsom- békokkal tarkított terméketlen ingoványos talaj volt; — de a tizenkilencedik század utolsó évtizedeinek mindenre kiterjedő kultúrája segített azon, *) Kilenc évig voltam állami tisztviselő, s ha Isten segít, újévtől ismét az leszek; ezekben kívánom levelem némi jogosultságát indokolni. kebleket, pedig hát a modern iránynak hódol, s naponként „A Zsába,“ „Lotti ezredesei,“ „Ádám és Éva“ s más efféle bolondságokkal igyekszik életre kelteni a szunnyadozó század- eleji idegeket. Képzeljék, a minap kivel találkoztam, amint Zombor városának főterén kódorogtam!! Elegáns, tiszteletet parancsoló úrhölgy jött felém a széles aszfalton, tüstént észrevehető volt rajta a hamisítatlan bácskai jelleg s én, az igénytelen földi féreg, legott éreztem vele szemben törpesé- gemet. Horkayné volt. Magától értetődik : kölcsönösen nagyban örvendeztünk a viszontlátásnak. Értésemre adta ő nagysága, hogy most itthon időzik a pátriájában s a tavasznál hamarabb aligha látja viszont a felvidéket, hol oly szívesen szokott tartózkodni. Hanem azért felhatalmazott annak kijelentésére, hogy innen sem fog ő megfeledkezni az újhelyiekről. Még egyet. Itt most egymást érik a lakodalmak. Az arany-ifjúságban járványszerüen dühöng a házasodási mánia. Ma is két érdekes lakodalmi menetben gyönyörködtem, tegnap is volt egy szép esküvő. így lesz ez, a mint mondják, egész télen. Aranyos egy ország ezl Hanem . . . tudja Isten! már én csak a felvidékről házasodom. hogy az összes terület használhatóvá, gyümölcsözővé tétessék, körülkerítvén a Bodrogközt hatalmas árvízmentes töltésekkel s a vadvizes és posványos, ingoványos lápok, talajok lecsapolá- sára a szükséges helyeken vizvezető csatornákat létesített. így lett a Bodrogköz vizjárta s évezredeken keresztül csak füvet és bozontot termő talaja szántóföld, — mert hol a nem is olyan régmúlt időben a vizárja száguldva és rombolva bömbölt fékezhetetlenül, — ma az arany buzakalászok diszlenek egész biztosan védve e romboló elemtől; — s igy lett az akkori, itten élő : pásztor, vadász és halász-népből is földmivelő nép az ősöktől öröklött nomád, nem munkás természettel. E nagy horderejű kultúrintézmény boldogabb jövőt biztositott népünknek, biztos alapot teremtett a népek boldogulására s vagyonosodására; az öröklött ősi nomád életű tétlenségből munkás életre késztette, serkentette őket, — szóval tért adott a pihent kezeknek a munkálkodásra s vagyonszerzésre. Népünk földmivelési munkálkodásán őseiknek — kik nem földmi- veléssel foglalkoztak, — nomád, me- lancholikus temperamentumu árnyol- oldalai azért most is meglátszanak, ilyenek : a lanyha, kezdetleges földművelés, az értelmetlen és szakszerűtlen gazdálkodás, a szorgalmatlan- ság, a kitarthatlanság, a kiszámíthatatlanság, az előre való megfontolat- lanság, takaréktalanság s minden hasznos erény, mivel a mai világot élő népnek birnia kellene. A természetnek ilyen éktelen árnyoldalai szülik aztán a keblekben az elégedetlenséget, a társadalmi életben a fennhéjázást, visszavonást, háborúságot, — családi életben a nyomorúságot s ezzel a menthetetlenül tönkre juttató iszákosságot, mely halálos mérge az erkölcsnek s az anyagi vagyoniak. Ez ember matériában fogant meg a közelmúltban a szociálizmus is, még pedig a legdurvább, legkihivóbb s leggyalázatosabb alakban; mely cselekmény a nép saját lelkében való meghasonlásra, rendkívüli tudatlanságra, Párizsnál egy toronynyal magasabb nívón fekvő erkölcstelenségre; s a lelki talaj gyuratlan, gyümölcsö- zetlen voltára vall, melyben csak nemtelen fajtájú érzelmek teremnek a világ erkölcsi sülyedésére s a társadalom megrontására, romba döntésére. Ezért kell a nópneveléssel serényebben foglalkoznunk s a fősulyt a valláserkölcstani oktatásra fektetnünk, mert nem hiszem, hogy a valláserkölcsi nevelésben nevelt népet a vandal szociálizmus förgetege magával sodorná s másnak vagyonában méltatlanul osztozkodni akarna. Ki hinné, hogy a legvandalabb szociálistáknak csekély, de jó kvalitású szántóföldjük parlagon hevert, vagy a henye földmivelés miatt gazt termelt — itt-ott még most is azt terem, mert az iszákosság, az erkölcstelen élet az ezekkel járó időveszte- getés, meg a lustaság miatt nyolcad vagy negyedrész telküket be nem munkálhatták alaposan, — s ha tették is csak úgy immel-ámmal, de semmit annak idejében, s mégis a más földbirtokán osztozni akartak; miért? hogy a más vagyonát is eligyák, mert a földmiveléstől irtóznak, azt csak muszájból teszik. Egy rozzant, düledező épületet tökéletesen rendbe hozni úgy sem lehet, még sok költség és sok idő pazarlással sem. Az uj kevesebbe kerül s állandóbb. Építsünk mi is egy uj generációt a huszadik század módszerében. Gyúrjuk, gyömöszöljük ki serdülő, növekvő nemzedékünk lelki talaját jó valláserkölcsben, hasznos kulturgaz- dasági tudományokban, házi iparban és teendőiben, — terjesszük széltiben az ismétlő gazdasági iskolákat, falusi könyvtárakat s olvasó köröket s teremtsünk népünkből valláserkölcsös,
