Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-09-11 / 94. szám
Harmincharmadik évfolyam. Sátorai] a-Ujhely, 1902. szeptember íi. 94 (2224.) Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-Ujhely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill,, vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttérijén minden garmond sor 30 fill. Zemplén iij. Meczner Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. Biró Pál felelős szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 8 kor. —> Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. úton kell fizetés emelést kérni. Nem sztrájk utján és nagyhangú frázisok dobálásával, hanem illetékes helyen, megfelelő, törvényes uton-módon és formában az intéző hatalom elé hozva az ügyet. — Az a tanfelügyelő akinek bűnül rótták fel azt, hogy „csak tanító volt“, eddigi működése s egész hivatalos eljárásában bebizonyította, hogy éppen azért mert tanító is volt, ismeri és kellően méltányolni tudja a tanítók által végzett kulturális, nemzeti jólét és értelem fejlesztő munkát. — Épp olyan volt e kirohanás akkor, mintha valaki Wekerlének vetette volna szemére pénzügyminister korában, hogy hallgasson az ur mert az ur valaha kishivatalnok is volt. Talán bizony még 500 forintos évi fizetésről is irt alá nyugtát a későbbi kegyelmes ur. Az ilyen vélekedés szerint az iparkodás szorgalom, s a jeles tehetség érvényesülése bűn volna. — Ennyire pedig csak nem jutottunk még? Volt-e Magyarországnak kitünőbb pénzügyminis- tere valaha? Ki az a finánc genie, aki Wekerlét e téren meghaladná? Pedig soha sem vert nagy dobot; csendesen, fokról-fokra lépve munkálkodott, s hogy eredményesen, azt már most is érzi az ország. — Bár minden hivatal vezetését olyan szakemberre biznák, aki a lépcső alsó fokáról saját erejéből bir felülre vergődni. Nem fizeti ki tehát önmagát soha az idő előtti ítélkezés, egyes fontosabb poziciót elfoglaló emberek működésének egyoldalú meg- birálása. Fiai, és pedig hű fiai akarunk lenni hazánknak mindnyájan, — mindenki úgy tölti be hivatását, amint hazafíui ösztöne és munkás, szorgalmas lelki érzülete legjobb tanácsot ad neki ebben. A közigazgatási bizottság élénk tudatában a kir. tanfelügyelő határozati javaslata helyes voltának, általános helyesléssel emelte azt határozattá, s fel fog Írni a kultusz- miniszterhez a népnevelők anyagi helyzetének javítása tárgyában. Bárcsak minden tanfelügyelő megtette volna, vagy megtenné e lépést; mert több szem többet lát, több ember több féle módon világította volna meg e fontos kérdést. Igaz, hogy az állami tisztviselők dotációjának felemelése már befejezett dolog, azért félreértések elkerülése végett világítsuk meg a kir. tanfelügyelő javaslatát bővebben. Ha az állami tisztviselők fizetése általánosan emeltetik, természetes, hogy megszűnik a 800 koronás tanítói fizetés is. Igen, de nem arról van itt tulajdonképpen szó. Habár kifejezetten nem mondja is a szóban forgó határozati javaslat, de mi mégis azt véljük ennek a hátterében, — hogy a tanfelügyelő vélekedése az volt, Janitóink érdekében. — szcpt. 11. (y.) Zemplén vármegye közigazgatási bizottságának szeptember havi ülésén Beregszászy István kir. tanfelügyelő indítványt, illetve határozati javaslatot terjesztett elő, oly értelemben, mely szerint a köz- igazgatási bizottságot arra kéri: Írjon fel az illetékes szakminister- hez, hogy a magyar népnevelésügy munkásai, a tanítók jobban fizettessenek. — A határozati javaslat indokolása a mily reális alapon nyugvó, épp oly mély belátásról s humánus gondolkozásról tesz tanúságot; mert a tanfelügyelőnél jobban senki sem ismerheti a tanítók helyzetét, senki sem bírálhatja el jobban mint ő, mily munkát végeznek a lelkes magyar tanítók különösen a nemzetiségi vidékeken, — mily szép és tetemes az általuk eddig is felmutatott eredmény, — milyen az ő helyzetük az istentől-embertől elhagyott tót vidékeken, s mily sanyarú sorsa van évi 800 korona fizetés mellett egy intelligens embernek, aki itt a legszükségesebbeket is nélkülözni kénytelen, s el van minden civilizációtól rekesztve. Az a kir. tanfelügyelő, a kit alig egy év előtt vádoltak a „fizetés emelési“ mozgalommal szemben tanusitot részvétlenségért, — most megmutatta, hogy milyen A ZEMPLÉN TÁRCZÁJA. A férj nyugalma. Irta: Iváiiyi Ödön. Mondja: egy asszony. I. (Gitta, egy asszony, ki inkább szép, mint fiatal, inkább elegáns, mint kedves : lámpafóny- nél várja urát. Izgatottan, diadalmas égő arccal, nevető szemekkel, rózsával a hajában, fekvésben nyugszik az ottománon s a kezében tartott nyitott regényből — nem olvas. Andor szerelmet vallott, szavai nem leptek meg: vakmerősége igen.. Tudtam, hogy szeret; nem hittem, hogy ezt megmerje mondani. Arról, hogy szeret, nem tehetek; arra, hogy nyilatkozzék, nem kapott tőlem bátorítást ... Jó fiú, csinos, és gavallér, de őrült, valósággal őrült, ha hitte, hogy meglógom hallgatni . . . Nagyon elnéző vagyok iránta, ha inkább őrültnek, mint arcátlannak hiszem. Igen kíméletes voltam, hogy csak szeme közé nevettem . . . Helyzetemben ez volt a legjobb ... A szegény bolond elképedt: „Ön megölt engem,“ mondá és távozott . . . Oly őszintén levertnek látszott és annyira sápadt volt, hogy szinte megsajnáltam . . . „Ön megölt engem“ . . . Azt hiszem, valamennyi felsült udvarló ezekkel a szavakkal kezd visszavonulni . . . Tragikus szavak! Csak az bennük a hiba, hogy sem el nem hiszik, sem meg nem tartják ... Az ilyen kudarcot vallott udvarlókat legalább háromszor kell egymásután igy megölni, hogy megszűnjenek — nem: élni, de őrült reményeikben hinni . . . Eddig minden jól ment. Andor ur egyelőre meg van ölve . . . Ez a dolog kettőnkre nézve, most el van intézve ... De hát a harmadik fél ? ... A férjem! .. . Megmondjam-e neki, hogy mi történt ? ... Ha szólok: ki tudja, mi történik? Mindenesetre tönkreteszem férjem nyugalmát ... És miért? Egy semmiért! Mert hiszen semmi sem történt . . . Egy bolond ember bolondokat beszél . . . Ez az egész . . . Azonban a bolond el van hallgattatva . . . Miért áldoznám föl]egy józan ember nyugalmát, egy elnémított bolondért ? Hallgatok. II. (Gitta pirosba, fehérbe játszó arccal, idegesen fölindulva, erős mográzkódástól könnyes szemmel, reszkető ajakkal, hajában egy rózsával, mely leesóben van. Az ablakfüggöny mögó húzódva — attól fél, hogy férje épp e pillanatban talál belépni s felindultan találja őt) Andor megcsókolt . . . Kiutasítottam ... És most sirok — a szégyen miatt és reszketek a veszélytől, amiben forogtam . . . Ah, milyen durva, erőszakos, vad ember a férfi, mikor széttépi az illendőség korlátját. . . . Úgy ölelt meg, mintha megfojtani, úgy csókolt, mintha megmarni akarna . . . Reszketek a harag és a megaláztatástól ... A legborzasztóbb az, hogy az én hibám miatt fejlődött ez a dolog idáig ... Nem kellett volna hallgatnom a múltkor. Meg kellett volna mondani férjemnek, hogy milyen barátot bir ő Andorban. Most nem lennék igy megalázva, most nem lenne ily kínosa vallomás: . . .Férjem azt fogja tenni, amit megtesz minden férj, akinek a feleségét megsértik : megverekszik a szemtelennel. Bosszút áll feleségéért. Az arcátlan lakolni fog . , . Igen, de hátha — nem, Hátha megmenekül . . . férjemet pedig hazahozzák — véresen, talán még annál is rosszabbul . . . Mit tegyek? Azért akilátásért, hogy meg leszek boszulva, kockáztassam-e a férjem életét? . . . Vagy hallgassak és titkoljam szégyenem? . . . Mi több nekem? A bosszú, vagy férjem élete ? Megsértett nő vagyok, ki elégtételt követel . . . oh, de a feleség a nőt elhallgattatja. . . Nem tudom, más asszony mit tenne helyzetemben ... de én ... én hallgatni fogok. III. (Gitta halványan, tört tekintettel, bomladozó hajzattal, összekulcsolt kézzel áll a szoba közepén, lába előtt egy eltaposott rózsa.) Isten! Ölj meg, vagy vedd el eszem, hogy ne tudjak emlékezni . . . A pokol lángja nem lehet égetőbb, mint az a gondolat, hogy mi voltam és mivé lettem? . . . Meghalni ! Igen ... ez könnyebb, mint nem emlékezni ... A becsülettel elvész az élet minden értéke ... De meghalni is nehéz becstelenül . . . Ha megölném magamat, meg kellene írnom férjemnek, hogy mi űzött a miszerint minden szellemi élvezettől a kötelességtudás és magasabb erkölcsi ambiciók teljesítésének ösztönétől áthatott népnevelők ilyen módon találjanak kellő ellenszolgáltatásra fáradozásukért; — vagyis az a hrabóczi vagy tavarnai kitűnő tanitó olyan anyagi helyzetet teremtsen magának agg korára ifjabb kori fáradozásai után, — mely megkímélje őt minden gondtól, bajtól. Kapjon a hrabóczi vagy más eldugott tót falusi tanitó olyan fizetést, hogy ha a jelenben szűkén él is, nélkülöz is mellette, mert el nem költheti ott, még pénze mellett is koplalnia kell, — képes legyen megtakarított fillérei növekedésében gyönyörködni azzal a jóleső tudattal, hogy ifjúságának munkabíró éveit nem áldozta fel hiába, nemes munkája után gondtalan aggkornak néz eléje. Tudja, hogy miért dolgozik; mert ma sem üres az újhelyi, vagy más városi tanítói állás 500 frt. mellett, de üres 35 tanitói állás a tót falukon 400 forinttal javadalmazva. — Noha Ujhelyben is nyomorog a tanitó 500 forinttal, de még jobban nyomorog falun 400-al, s nem is megy oda csak valami elszánt, vagy elkedvetlenedett ember, mert a valódi lelkesedés fia fehér holló a mai világban. Van ugyan ilyen is oda fent, de mégis sok hiányzik. Úgy vélem, ez volt a kir. tanhalálba ... De — vájjon kiengesztelném-e őt halálommal? ... Nem fordulna-e el megvetéssel a térítőtől, melyen az ő gyalázata fekszik ? . . . Nem fognak-e majd eltemetni megsi- ratlanul. Érzem, nemcsak, becstelen, de gyáva is lettem . . . Élni fogok, élni bűnöm s, gyalázatom szörnyű tudatával ... És vele élni, vele, akinek becsületes fejét szégyennel tetőztem, akit alávalóan megcsaltam —■ egy hozzám méltó, hitvány szeretővel. . . . Mennyire szeretett, mennyire becsült, milyen nagyra tartott ez a derék, jó férj ... és mennyire bizó és gyanútlan volt irántam . . . Oh, nagyon is gyanútlan. Más férj félti a feleségét, ő nem féltett soha ... De hát miért is nem féltett? Hogyan tudta oly nyugodtan nézni, hogy az az ember körülöttem volt mindig . . .Neki tudnia kellett, hogy mit jelent az, midőn egy férfi árnyékként követ egy asszonyt. Neki észre kellett volna venni, hogy ez az Andor — veszedelmes ember. Neki el.kellett volna távolítani . . . Nem. Ö ezt nem tette. Egész nyugodtan nézte, mint kisérte nejét egy férfi ... De szabad-e egy férjnek nyugodtnak lennie akkor, mikor feleségét veszélyek környezik . . . Én vétkeztem, igaz, de ő is nagyot, igen nagyot hibázott . . . Oh, mert az ő vak, közömbös nyugalma volt az, ami mellett igy el kellett vesznem. . . . Az én nyugalmam az övé miatt van oda örökre . . , Igen, ő az oka, ő, hogy ez igy esett meg . . . ggP"* Lapunk mai ss&roft 6 oldal.
