Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-09-06 / 92. szám
2. oldal. ZEMPLÉN September 6. lete egy külön bizottságot küldött ki. Hogy pedig Hadik főispán, ki politikai programmjához híven a legnagyobb gonddal őrködik afölött, hogy mindenki pontosan betartsa hatáskörét, az alispáni hatáskörbe beleavatkozott volna, ezt Búza Barnának úgy sem fogja elhinni — józan ember. Egyébként is maga Matolai Etele alispán egy nyilatkozatával megdöntötte e valótlan ráfogáso- kat. Érdekes azonban, hogy ezek után is mily kínos szökeléssel igyekszik Búza ur kisded Pegazusát a valótlanság egy újabb mes- gyéje felé sarkantyúzni. Persze az alispán által lecáfolt valótlanságok után az újabb koholmányok értékét az igazságos közvélemény bölcsen tudja értékelni, épp úgy mint azt a mondását, hogy az ünnepélyen a „vármegye abszolúte nem lesz képviselve“. Mert hisz ez sem egyéb üres ráfogásnál, mivel a vármegye, — amint ezt Búza Barna nagyon jól tudja — igenis részt vesz az ünnepélyen és reméljük és hisszük, hogy az ilyen ün- neprontók dacára és ellenére minél hatalmasabban fog megnyilatkozni Zemplénvármegye hálás kegyelete — nagy szülöttje iránt. szept. 5. Hadik Béla gróf főispán a múlt hét óta vármegyénk felvidékén látogatásokat tesz. Kossuth-ünnepek a vármegyében. Kossuth Lajos születése századik évfordulóját Zemplénvármegyének csaknem minden nagyobb községe meg fogja ünnepelni.Legutóbb Nagymihály és------ —'E" k képviselőtestülete el, lio y hazánk nagy fiának születése ‘^fordulóját megün- . ;kozó tudósításaink a a^, ih v város képviselőtestülete szt 'v ,b • hó 2-án Isépy Zoltán szolgaié'- ehiö! lete alatt rendkívüli közgye V ta tt, melynek egyedüli rö/. Rnssi. ^ajos emlékének megünneplése ü. A közgyűlés elhatározik hr oy h: ánk nagy fia, Kosbar ,i sok ideg-.'u közt, akiknek egy- északi partjáról, ól, egynémeiyike ( . y ; Guadalquivir part- ár'1 A, !t iae, )ly sokféle típusa ü * •. . - ele.- áns nagyvilágnak. > iiogó lenge nyári vegyüléke finom az előkelő férfias . t ■ .= <, i el a levegőben. E i; n suttogás árnyékáéi amelyet neu; t idni,hogy e diszkrét elegancia, vagy a perzsa szőnyegek fojtottak el annyira, dé hóditóan elő- - - ; képei ará , oltak ide. Hogy a dm |ra térjünk: szinte megaobbentecn a magam hangjától, amikor urnák az édes kedvű, jóizü a. /arc. uí és.:nőnknek Fedák Zsa- /ccá. fi a ue\ met módon kellett V fiiéin Fedák hier?- Urc nu tero hundert zwei ind ai> : — volt a frakkos irodat zei i r ö gyors válasza. §sznő lakosztályába jó német biztatásra elő-terem féle ele- .■•Í! -• bába;’ vélyes magyar szó- v. „i fi fogadott a mű• ízn.ő 3z andó kísérője — i első színpadunk agy n észnője. íyire nyomatékkai h -!<>• /.i.uom ez; rra knlónösc-i nair. o cin vau azok án, amiket itt egyA.CL öüiOflclSíl 6Sl fii la1 'tlroldllullli la l” j.aM xPIkuÍ. >■ ’ “ suth Lajos születésének századik évfordulóját a kaszinó-egyesülettel és az ipartestülettel együttesen megünnepli. Az ünnepély szeptember hó 20 án fog megtartatni és programmja a következő : Reggeli 6 órakor a zenekar bejárja a város főbb utcáit, 9 órakor ünnepi istenitisztelet az állami iskolában, amelyen Kozlay József pazdicsi lelkész fogja az egyházi beszédet tartani. Istenitisztelet után díszközgyűlést tart a képviselőtestület, honnét testületileg az ünnepély helyére a kaszinóba vonul. Ott az ünnepi beszédet Oppitz Sándor rk. plébános fogja tartani. Este a Barnai szállóban bankett lesz, melyre természetesen a város és vidék minden polgára szívesen látott vendég. A banketten mondandó emlékbeszéd megtartására Polónyi Géza kir. közjegyző kéretett fel. A háztulajdonosokat felkérik, hogy az ünnepély napján házaikra zászlót tűzzenek. Szerencsen dr. Kovács Gábor ügyvédnek Kossuth Lajos száz éves születésének megünneplése iránt beadott indítványát Szerencs város képviselőtestülete aug. 29-én tárgyalta külön e célból összehívott gyűlésen, amelyen az indítványozó felolvasta az ünnepélynek általa tervezett műsorát. A képviselőtestület a műsor pontjainak keresztülvitele végett egy számos tagból álló rendezőbizottságot küldött ki, hogy az ünnepség teljesen méltó legyen a nagy férfiú emlékéhez. Ez a rendezőbizottság már e hó 8-án össze is jött, amelyen tárgyalás alá vették’a dr. Kovács Gábor által szerkesztett műsort s annak a tervbe vett részleteit csaknem egészen megállapították, a további még el nem intézett részleteket pedig, miután a bizottság per- manenciában a lehető legrövidebb idő alatt szintén elintézik, hogy mindenre elegendő idő legyen a magasztos ünnepség megfelelő módon való előkészítéséhez. Az ünnepség műsora oly sikerültén van összeállítva, hogy jó idő esetén az ünnepély mindenekben méltó lesz úgy a legnagyobb magyar meg- dicsőült emlékéhez, valamint ama járás székhelyéhez, mely legközelebbről dicsekedhetik azzal, hogy magáénak vallhatja Kossuth Lajost az uj magyar alkotmány megteremtőjét. Az ünnepi emlékbeszéd megtartására dr. Kovács Gábor, az alkalmi óda megírására és el- szava'ására dr. Szilva Béla és az ünnepély legmeghatóbb pontjának kivitelére, egy női szavallat eszközlésére egy szerencsi hölgy kéretett föl. is, az estéken is, nagy élvezettel tapasztaltam, hogy bizony mi magyarok büszkék lehetünk a mi szinmű- vészetünkre. De nem hiába is van meg erről a legjobb hirünk — külföldön. ~anezt hallottam Olaszországba.*, elonezében, Milánóban a híres staggionék eme nagy centrumain, amit itt Berlinben is, hogy egy pár magyar művésznőnk és művészünk, mint Jászay, Márkus Emma, Blaha, Csillag Teréz, Prielle, Hegyi Aranka, Újházi, Náday és Hegedűs meghódíthatták volna a külföldet is, ha a magyar művészet dicsőségére kifelé próbálkoztak volna, vagy ügyes impresz- szárió égiszé alá kerülhettek volna. Ne hogy azonban sovén elfogultságomból azt olvassák ki, hogy a német színészet, vagy éppen a berlini nem nyújt bámulatosan szép dolgokat. Csak éppen két dolgot említek egyelőre: hogy a Berliner Theater „Alt-Heidelberg“ és a Deutsches Theater „Die Weber“ előadása, a rendezés, a művészi csodás összejátszás oly hatalmas dolgait produkálták, amelyhez foghatót eddig csak a Goldoni-aknái, az ensemblés játék e valóságos zsonglőrjeinél láttam. De mindezekről majd később és sokkal többet. Egyelőre Fedák Zsazsa előszobá- . Itt, Európa központján, let birodalom modern létének metropolisában elegáns világ-szálloda ' _ yi szobás lakosztályában Az olasz borvám-klauzula ellen Kincsessy Péter sátoraljaújhelyi szőlő- birtokos által összehívott értekezlet után a monstre-gyűlés iránt a szomszédvármegyékben is melegebb érdeklődés nyilvánul így, mint tudósitónk értesít bennünket, az abauj-szántói szőlőbirtokosok tömegesen jönnek ez alkalomból Sátoraljaújhelybe. A monstre-gyű- lést — mint már jeleztük — e hó nyolcadikán hétfőn délután tartják meg a Vadászkürt-szálló nagy kerti termében. Felhívás. 48-as honvéd-bajtársainklioz és 49. óta elhalt bajtársaink családtagjaihoz! A Kossuth-ünnepély megtartására nézve julius hóban kibocsátott felhívásunkban megjeleltek épségben fennmaradtak és csak annyiban szenvedtek örvendetes változást, hogy a Sátoraljaújhely város által rendezett Kossuth-ünnepély is szeptember 14-én délelőtt fog megtartatni. A mi ünnepélyünk a városi ünnepélynek mintegy kiegészítő részét képezendi. „Egygyet nem értettünk, Egy eszményt kerestünk, Abban egygyé lettünk.“ Óhajtjuk, hogy még életben levő 48-as bajtársaink és 54 év alatt elhunyt bajtársaink gyermekei, unokái, családtagjaik szeptember 14-én reggel vármgyénk székháza előtt megtartandó 48-as honvéd Kossuth-ünnepélyen megjelenjenek. Tudomásunk szerint még életben levő azon 48-as bajtársaink névsorát, akik honvéd-egyletünk előtt igazoltattak, buzdításul — ide iktatjuk: Gróf Ándrássy Aladár őrnagy, Berts Vilmos, Császár Rezső, Matolai Etele, Molnár István, Gleviczky Sándor, Jakovics Sándor századosok. — Id. Bajusz József, Karsa Ferenc főhadnagyok. — Csécsi Nagy Pál, Ghiczy József, Izsépy Miklós, Kapossy Menyhért, Petrasovics Sziklai! Sándor, Zakó Sámuel hadnagyok. — Antalóczy Antal, Horváth József, Szép Gedeon, Földesy József, Kemecsey Ferenc, Kiszti János, Major István, Reichard — s amig e világraszóló keretet észrevenném, eszembe jut az a formás, vékony, csinos lányka, aki — jó nehány esztendővel ezelőtt — Beregszászból átrándult Ujhelybe, néhai jó Kovácsy Pali fiskális nagybátyja családjához — látogatóba. Véletlenül ott irodeákoskodtam akkor és ha most itt elgondolom azt a jóságosán kétségbeesett arcot, amely- lyel Kovácsy Pali rémülettel újságolta, hogy a Zsazsának színpadi vágyai vannak, hogy ő ezt azonban égbekiáltóan, rettenetesen lehetetlen vágyaknak tartja, mintha a sorsnak valami különös ábrázatáról kacagna felém egy — hideg, de szép asszony sillhuettje: a modern Múzsáé, amely ime elsöpörte a jó vidéki előítéletet, lefújta egy életről a békés, nyárspolgárias zománcot és — faragott a kis jóízű beregi lányból egy világjáró művésznőt, akinek a fényképeit a hatalmas Central palota ragyogó kirakataiban bámulja a nagy germánok nagy birodalma és ő énekel magyar szóval egy rettenetesen nagy modern amphitheátrumban, olyan óriás nagyban, amelyben egyszerre 6000 ember tapsolt ehhez a nekik nagyon furcsa keleti nyelvhez és különféleképpen éljenzett, hoch-olt, vive-ezett és evvivá-zott. És oh mily szép látvány volt ebben a kozmopolita sokaságban az a hatalmas zöld babérkoszorú az óriási nemze- tiszinü szallaggal, amelylyel berlini magyar emberek hódoltak ennek a nagyon fiatal zseniális magyar lányMór, Sztropkovics Imre, Prihoda Lajos, Ohidy Lajos tizedesek. — Séler János, Kurilla József, Weinsten József közvitézek. — Licht Jakab, Pápay János, Szkurkai Ágoston, Lederman Adolf,Bencsik Sándor, Horovitz József, Rósenzweig Lajos, Viszokai György, Goldberber Jakab közlegények, — és mindazok, akik 1848-ban a Hon védelmére fegyvert fogtak és magukat igazolták. Szívesen kérünk szeretett Bajtársaink! Jöjjetek el mindannyian az utolsó együttes viszontlátásra ! Küldjük együttes imánkat a Mindenhatóhoz, hol meghallgatást talál ! . . . Ölelve vár szeptember 14-én reggel szerető bajtársotok: Id. Bajusz József, Matolai Etele, a zemplénmegyei a zemplénmegyei 48-as h.-egylet jegyzője. 48-as h.-egylet elnöke. VÁRMEGYE ÉS VÁROS. )( Az állandó választmány Sátoraljaújhelyben az ez évi szept. hó 11-én (tizenegyedikén) d. e. 9 órakor Hadik Béla gróf főispán elnöklete mellett ülést tart. Az ülés tárgya: a vármegyének közigazgatási árva- és gyámhatósági 1903. évi költségelőirányzata. Az évi szükséglet: 882,820 K. 88 f., melyben a Sárospatak, Pá- czin és Mezőlaborcz szókhelylyel létesítendő három uj járásnak szervezeti szükségletei is bent foglaltatnak. )( Körlevél. A vármegye alispánja e hó 1-én kiadott körlevélben kérte fel a bizottsági tagokat, szíveskedjenek nyilatkozni az iránt, hogy hajlandók-e Budapesten, e hó 19-én a Kossuth Lajos emlékére emelendő Mauzóleum alapkövének letétele alkalmával tartandó ünnepségen a vármegye törvényhatósági bizottsága nevében részt venni, illetőleg felutazni — és ebbeli elhatározásukról őt eleve értesítsék. )( A nagymihályi közkórház 1903. évi költségelőirányzatát 25,390 k. 99 fíllérnyi szükséglettel állapította meg nak, néhai jó Kovácsy Pali édes húgának. Egy elfojtott kacaj, amelylyel a művésznő nyilván öltöztetőnője karjaiból menekült a szomszéd szobából, mert amint előttem állott az ő csodásán szép alakjával, még az utolsó igazításokat maga tette pompás toiiette- jén. Az idegenbe szakadt egy-haza- béliek iránti melegség szinte felolvadt abban a jó magyar vendégszeretetben, amelylyel a művésznő fogadott és mintha kérdést olvasott volna le az arcomról, szinte restellette, hogy ő bizony csak 12 óra körül kelt föl. Tudni kell ugyanis, hogy a művésznő egyik „legpazarabb“ passziója az — alvás. Természetesen csakis azután, hogyha a kötelességének eleget tett. Mert a kötelességtudása az minden passziója előtt — a legislegelső. Szóba jött aztán ez a Wintergar- ten-i vendégszereplés. Nálunk ezt a a Wintergartent valami riasztó orfeum hirbe hozták. Én még ennél szelidebb szórakoztató helyet soha sem láttam. A» pragrammja ugyan — olyasféle. Azonban oly csodásán művészettel orfeumkodnak, hogy ez már — csak művészet. Van azután a programmnak olyan pontja is, amely az ének és modern táncművészet remeke. Egy hegedűművésznő, egy hires tanorista működik abban a programm-ban, amelyben Fedák előtt, Pálmai Ilka és Kopácsy Juliska is szerepeltek már. A nézőtere olyan, ahol nagyobbára szinházi zsőlyéken ül vagy 2000 néző, a töb- bieken, az olcsóbb helyeken és egy drá-