Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)

1902-03-01 / 11. szám

Sátoralja-üjhely, 1902. március 1. 11* * (2151.) Harmincharmadik évfolyam. Megjeleli minden második napon kedd, csütörtök és siombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SAtoralja-Ujhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 üli,, vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. iíj. Meczner Gyula főszerkesztő. Bíró Pál felelős szerkesztő. dr. Hám Sándor fűmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 £ negyedévre 3 kor. —» Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó u 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy d betűkkel, vagy kerettel ellátott hirdeté térmérték szerint egy négyszög cent után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél kedvezmény. RHBH Pedig hát honunk földje is rejt magában sok kincset, igy hát mun­kaerőre idehaza is volna szükség. Ámde én nekem mindamellett is az a sajnos meggyőződésem, hogy a kivándorlás elé — úgy, ahogyan ma állunk — akadályokat gördíteni nem tehetséges. Mindenekelőtt nézzük meg a felvidék szegény emberét, mielőtt Amerikába megy. Lehet-e nála fel­tétlenül nemzeti érzést feltételezni, mikor megszólal a legiiágJ’&kbMir — a gyomor? Bizony nem igen. Mert a szükség az embert kifor­gatja mivoltából. Erről meggyő­ződhettünk nemrég, amidőn Buda­pesten az éhezők a törvényes rend ellen lázadtak fel. Nos és a felvidéki szegény ember sem valami maga­sabb nívón álló lény. Különösen mikor a nemzeti érzései mellett a vánkosai is dobra kerülnek. Örök igazság marad az mindenkorra, hogy a nemesebb érzések gyenge oszlopokon nyugosznak ott, ahol a megélhetés nehéz, -ahol szükség nyomja az embert, ahol nyomor tanyázik. Az erkölcsiség megró - tója Amerikán kívül már egymaga a hazai nyomor is. Épp igy vagyunk a felvidéki vándorló egészségével is. Mert nemcsak Amerikában megy tönkre, hanem sokszor sorvad, elpusztul ő az éhség folytán idehaza is. Még pedig — munkátlanságban. — De a munkátlanságot nem úgy kell érteni, mintha a felvidéki irtózna a munkától. Hogy munka nélkül él, az csak annak oka, hogy a mun­kaerő kereslete a kínálattal szem­ben aránylag igen csekély. Mamárszéltében-hosszában úgy indokolják, hogy: az önfentartási feltételek megszerzése végett kény­telen a felvidéki Amerikába ván­dorolni. Bltagadhatlan tény, hogy legtöbben boldogulnak is Ameri­kában. Sokan vannak, kik egy éven belül ezer forintot is meg­takarítanak a keresetükből. Ez Magyarországban oly vagyon, me­lyet ily rövid idő alatt egy falu alig szerez meg. Nagy a száma azok­nak, akik Amerika által vagyon­hoz jutottak, s ma már itthon jó­módú gazdák. — A kivándorlás te­hát a nemzet vagyonosodását emeli. Földhöz juttatja a magyar állam­eszme legfőbb éltetőjét a magyar gazdát. Es a statisztika szerint a ki­vándorlónak kilencven százaléka Amerikából visszakerül a hazába. Hiszen érdekében áll ez minden kivándorlónak, mert ezáltal a szer­zett pénzének értéke 272-szer na­gyobbodik. De különben nagyobb­részt vissza is hagyják a családju­kat. mert ugymondják eszükágában sinvÁ hogyv vé-gleg iíthegyják. ,— A kivándorlás tehát az ország né­pességét sem csökkenti valami nagyobb arányban. Mindebből bátran levonhatom a konklúziót, hogy az Amerikába való vándorlást mindaddig, mig gazdasági viszonyainkra jobb na­pok nem kerülnek, elnyomni nem lehet. Jön majd — mert jönni kell — egy jobb kor és akkor senki sem fog majd Amerikába vándo­rolni. Örül majd ha itthon a haza szent földjén is megszerezheti két keze tisztes munkájával a mind* napi kenyerét és nevelhet bold' fiakat itthon, családja körében • hazája erősbödésére, boldogságá 1. 9 „Bűnös“ gyermekek. Irta: Gál Lajos. Jelen voltam egy Ízben, midőn kir. törvényszék esküdt bírósággá a kitott komoly tanácsa 12 esküdt fé előtt, a védők és a kir. ügyészs közreműködésével a szokásos íorm között a törvények szigorú megtar sával két gyerek fölött ítélkezett. El Is Ítélte a ,,bijjjiiws&k‘‘ közül egyiket, mivel a két /^'dl^tf^a btk 85. §-ának első bekézdésében" köri irt feltételeknek megfelelt. Uraim ! Jogász uraim és collegáir Paragrafust idéztem, de nem jo cikket akarok írni, bár magam is k; minalista volnék, hanem mint emb óhajtok foglalkozni ezzel az „esette Mint érző ember, mint a társac lom egyik szerény tagja. Hallgassan meg Önök kegyS^n. Nem magam' de a gyermek vádlottak érdekében. A dolog már „res judicata“. Jog lag szó nem fér hozzá. A birós döntött. Hanem időzzünk mégis egy 1 vésse ennél a passzusnál: (amit a t vény mond) >A cselekmény elkövetésének i< jén képesek voltak annak bűnössé] felismerni.« Úgy vettem észre s velem egy mások is, hogy a filigrán vádlottak elnök azon kérdésére: »Bűnösnek én magát“ csodálkozó gyermek szemek bámultak a levegőbe. Ötöltek hatolt Megállt az a kis eszük, mit is fele nek. Honnan tudják ők kisütni, he mi az a bűn ? Hogy amit tettek »felforgatta, megsértette a társadal jogrendet« . . . Általában véve mi is az a bi Hogy néz az kif Milyen a forrná Milyen a természete ? Keressük a megoldást. — február 27. A felvidéken a nemzeti ügyekre semmi sincs nagyobb jelentőség­gel a kivándorlásnál. Hiszen az év némely időszakában egész fal­vak kelnek útra. Immáron ezrekre rúg azoknak száma, akik szeren­csét keresve Amerikába indultak. Helyén van tehát, ha e jelenségről a sajtóban gyakrabban is szólunk. — Hadd fejtsem hát ki nézeteimet azokkal a publicistákkal szemben, kik a megoldás kutatása nélkül, mereven a kivándorlás, elleti Írnak. Hazafias és nemzeti szempontból feltétlenül indokolt az álláspontjuk és utolsó csepp véremig védelme­zem én is ezt az álláspontot. Elő­ször is, mert helyes és okszerű ez a felfogás. — De csakis akkor, ha gazdasági szanálás utján le tudjuk kötni a nemzet testéhez — a ki­vándorlókat. Mindenekelőtt igaz, hogy a ki­vándorlókban meg lesz ingatva a nemzeti érzés. A külföld némi részben rossz szellemet olt a ki­vándorlókba. Sok helyen meg is ismerteti velük a kozmopolita ta­nokat és a ferde szocialista elveket, úgy hogy aztán egészen világpol­gárokká fajulnak. Igaz, hogy féltenünk kell a nemzet fizikai erejét. Mert Ameri­kában oly emberfölötti munkakifej­tést kívánnak a nyomorultaktól is, ami a vérüket szivja ki. Azonkívül némely munkálatokat füstben, por­ban, avagy tüzkohók melegsége mellett kell végezniök — ez pedig egészségüket ássa alá. TÁRCA. A hó születése. — Mithologiai kép. — — A Zemplén eredeti tárcája. — — Tudják kedves olvasóim : hogy született a hó ? 1 — Óh, igen — mondják a prózai tudósok — a lég párázatai lehűlnek a hideg légáramlatok következtében és azután . . . — óh, nem 1 A hó születésének titka egész más, sokkal magasztosabb ! A kétségbeesett ártatlan női szív tra­gikumának istenadta emléke az! így olvastam a Sibillák köny­véből. * Hol, hol nem, de réges-régen élt egyszer egy király. Lelke kevély volt, a szive felfuvalkodott. Birodalma nagy, hatalma óriási, de a szive már­vány. Mint ember, nem ismerte a szerelem varázsló erejét. Szivéről a szép szavak, mint langyos habok a hideg szikláról, hatástalanul verődtek vissza. Gondolatvilágát, érzületét az a leghatalmasabb érzelem, a minek neve szerelem, soha sem remegteté meg. A vad önkény, a durva erőszak embere volt. És teljesen hatalmukba ragadták a gonoszság fúriái. Volt annak a királynak egy szépséges szép felesége — Oktáviána. Gyönyörű haja bájosan lengte körül hóditóan szép fejét, karcsú termetét. Igézetes szemei bűvös erővel kandi­káltak ki selymes szempillái alól. Minden mozdulata, minden tekintete maga a megtestesült bűbáj. Kedélye szűzies, gondolatvilága ártatlan. Szive tiszta, mint kelő napnak a kristálytiszta tengerszemétől visszavert sugarai. Ha Petrarcha akkor él és ösmeri, bizo­nyosan őtet énekelte volna meg. Laura helyett az isteni szép Oktáviánát! Mindez azonban nem hatott a királyi férj, az Oktáviánusz kedélyére. Hiába unszolta a szépséges szép, a jóságos jó királyné: Emberi légy szelid és szeress, hogy boldog lehess 1 Rajta mindez nem fogott. Oktá­viána szerető szivének hő sugarai nem tudták felolvasztani a királyi férj szivét borító jégkérget. Pedig Oktáviána a megtestült báj, kellem és szeretetreméltóság volt. Mi­kor parkjában sétálgatott, még a pa­csirta is szebben énekelt, a fülemile is ékesebben csattogott. A gyorsan tovacsörgedező patak langyos hullá­mainak rezgő üteme belevegyült a versenybe. A virágok is hódolva for­dítók feléje fejecskéiket és teljesebb erővel lehelték feléje bóditó illatukat. Csak a királyi férj kőkemény szive nem engedett ridegségéből. Ke­ményebb volt a tenger sziklájánál, ridegebb a fagynál, hidegebb a jég nél, durvább a faragatlan márvány­nál ; mert a tengernek durva sziklá­ját az ellenállhatatlan habok lassan- lassan simára csiszolják, a jeget-fagyot a tavaszi nap szelid sugarai felolvaszt­ják, durva márványba a művész vé­sője fáradságos munka után életet önt. De az Oktáviánusz kedélyén mindez nem fogott, sőt boszantotta neje sze­lid mosolygása, csengő kacaja, vidám kedélye. Mert álnok lelke volt: neje szelid mosolyának, csengő kacajának, vidám kedélyének mindig sanda szem­mel kereste a nyitját. Agyában iszo­nyú sejtelem fogant meg. A félté­kenység gonosz fúriái teljes mérték­ben ragadták őt hatalmukba. Dühös féltékenysége végre is ádáz boszúra ösztönözte őt. Neje számára magas tornyot építtetett a tenger partján. Kietlen börtönül ennek a toronynak a legfelső szobácskáját szemelte ki számára. Egy­részről a tenger moraj ló hullámai csapkodták a börtönt, másrészről meg a gyönyörű park bájos növényzete te­rült el. Ezt a kétségbeejtő kontrass Oktáviánusz eszelte ki, mindezt a n boszantására, hogy t, i. csak Iái de soha el ne érhesse az édes vágyé dást. Ott szorongott Oktávia kietlen 1 gányábao. A kelő nap első sugi J őt keresték fel legbamarább és t ' búcsúzott el utoljára a bunyó nap gár. Nem hangzott már oda fel ol vidáman a pacsirta éneke, a füler csattogása. A tenger hullámai, ha n szólalt a vihar orgonája, rémsége tomboltak. Olyankor az egész n mindenség is Oktáviával szorong kesergett. Olyankor még a bőrt közelében lévő szomorú füzek nir:1 is, mintha látták volna a szépsí szép királyasszony mélységes n fájdalmát: vele együtt éreztek, : morkodtak. * A nyugovó nap sugarai lázas ban égve búcsúztak el tőle min estve. Pacsirta, fülemile párjához szállott megpihenni pelyhes picinyei közé. Á virágok is bezárták kelyheiket. A ten­ger is lecsillapodott. Tükörsima felü­letén a nap leáldozó sugarai játszadoz­tak. . . . Azután az estbomály szende szellemei terjesztették ki egyre jobban fekete fátyolszárnyaikat. Az égen meg­Lapunk mai száma 8 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents