Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)
1902-02-16 / 7. szám
Nyilvános számadás. A tokaji polg. énekkar 1902. évi febr. 2-án tartott mulatságán jegyét megváltotta : Kónya Sándor (Vinkovce Szlavónia) 6 K. Krajnyák Géza 2 K. — Felülfizettek : Ragályi Gedeon 6 K , Füzes- séry Ödön 4 K„ Faragó László, Antalóczi István, Balassa Gyula, Csontos Lajos, Heffer Antalné, Fischbein Samu, Lazarovits Adolf, Rochlitz Dezső, Kundráth János, Soltész Eszti, Csépán János, (Búj), Jámbor Sándor (Búj). Varga Márton 2—2 koronát. Jakab András, Fedák István (Zombor), özv. Sárosi Józsefné (Tarczal), Tokaji Ferenc, Toka Károly (Szabolcs), Pátricki Gyula, Józsa László, Szász testv., Szabó Lajos, Krőczer László dr., Simcsik Terézia, Löwy Henrik, özv. Szabó Imréné (Rakamaz), Benedek Pál 1—1 koronát. Molnár András 90, Csernyák Lajos 50 fillért. Fogadják a nemes szivíi íelülfizetők adományaikért az énekkar nevében forró köszönetünket Tokaj, 1902. febr. 14. Denijén Kálmán, Horvátit Lajos, karvezető. pénztáros. Nyilvános számadás. A Legyes-Bényén épitendó „Jézus-Szt.-Szive* templom javára e hó 8-án az építészeti bizottság táncmulatságot rendezett, mely úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben fényesen sikerült. Bevétel ............................. 276 K. 68 f. Kiadás .................................. 81 K. 68 f. Á templom javára tiszta jövedelem 190 K. — f. Felülfizettek: Zalay Andor nagybirtokos 20 K„ Vendlocsek István (B.-Keresztur), Kubasck János (Szerenes), özv, Gomba Mihályné, Nagy Adolf 5—5 K, Lupis János 4 K., Bassnár Pál, Mihalszki József, Csécsi Gábor 3 — 3 K,, Főtiszt. Kovács Sándor, Jeney József id . Pehovics Bertalan, Turcsányi Ferenc (Szerencs), özv. Csendes Pálné, Stugner Márton, Róth Ignác, Orosz István, Mudrai Mihály id., J. Tóth János, B. Tóth István, Koturnya János, Kobzos Mihály lfj, Csendes János id,, Serfőző István, Witek Imre .2—2 K., S. Tóth András, Szabó István 1—1 K. Fogadják a nemes szivü adakozók hálás köszönetünket. k. e. A közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelős. — Hogyan csináljak az antiszemitizmust? A Nagy-Mihály községben megjelenő „Felső Zemplén“ Nyilt-teréből olvasom, hogy egy nyugalmas városkában „a fővárosbau most dívó sport, a fajvillongás, recte antiszemitás hősködés, futó tüzként-------— felütötte már tanyáját.“ A. tovbbiakból azt látom, hogy egy „szende zsidó leányka“ férjhez ment „s a szent frigy- kötés“ után „magnum áldomás“ volt, a hová egy „illuminált“ állapotban levő goj is betévedt és ott állítólag helytelenül viselkedett. Ezen egy, a bor gőzétől illuminált állapotba jutott egyénről következtet és támad meg egy egész városi társadalmat a nyilt-terező. Alig pár nap múlva azonban maga is belátja, hogy nagyon is elvetette a sulykot, hogy nemtelen rágalmakkal illette azt a békés társadalmat s egy újabb nyilt-tóri rovatban mosakodik, sőt élőszóval azt hirdeti, hogy közleményét elferdítették s nevét fölhasználták. A mily kicsinyes dolog az egész, épp oly érdekes annak, ki a mai állítólagos antiszemita mozgalmat figyelemmel kiséri. m eddig mindig elitéltem az antiszemitákat, mert gyűlölöm a felekezeti- és a fajvillongást. Az antiszemitizmus rohamos terjedéséért mindig az antiszemitákat okoztam. És most, ime, arról kell meggyőződnöm, hogy az antiszemitizmust magok a zsidók terjesztik s hogy valóságos „antiszemitizmusban utazó vigécek“ vannak közöttük. Az antiszemitizmus karjai közé kergetik ezek a zsidóság leghívebb támogatóit, sokszor saját hitsorsosaikat is. Ideje volna már, hogy a zsidóság józanabb elemei fölemeljék tiltó szavukat és lefüleljék az antiszemitizmusban utazó vigéceket s lehetetlenné tegyék otromba kirohanásaikat. Úgy hiszem, nem lesz érdektelen, ha röviden elmondom azokat az adatokat, a miket a jelen esetben antiszemitizmussal vádolt kis városkáról szereztem. Eszerint ez az antiszemita város mát 27 esztendeje zsidót választ birájának, s mint hallom, az esetre, ha elköltöznék az élők sorából, helyét ismét zsidóval fogják betölteni. Annyira antiszemita ez a város, hogy községi árvagyámul és körorvosul is zsidót választott. Sőt rettenetes antiszemitizmusában annyira vetemedett, hogy mint hírlik a róm. kát. hitközség pénztárosául is zsidót (?) akarnak választani. Valamennyi szatócsa, korcsmárosa és az iparosok 60—70 °/o a zsidó. Valóságos zsidó Eldorado az a bizonyos kis városka. A hegemónia az ő kezükben van, s hol titkos, hol pedig nyílt intézői a városi eseményeknek. Ok mindenkit támadhatnak, de őket senki sem támadhatja, ők mindenkit megítélnek, de fölöttük senki sem mondhat véleményt, mert ez által az antiszemitizmus bűnébe (?) esik. A magyar nemzet testvériesen ölelt keblére minden hitfelekezetet és minden nemzetiséget, kiváltságos jogokat nem biztosított sem a magyar fajnak, sem egyetlen felekezetnek. Méltán hittük, hogy békességben és testvéries szere- tetben fogunk átélni egy újabb ezredévet. De mint kultivált növények között a dudva, úgy tűnik fel közöttünk egy-egy fanatizált nemzetiségi izgató, egy-egy tajtékzó szájú rikácsoló szemita. Ezeket a fanatizált rikácsolókat, a nemzeti egység és a társadalmi békeség megrontására törekvőket, mint a gazt a földből, egyesült erővel kell a társadalomból kirekeszteni! —aTAN ÜGY. I Zemplén (»pi Tanitó-Epílet hivatalos rovat». — Rovatvezető: Molnár Gynla. — Kéziratok rovatvezetőhöz Sátoralja-Ujhelybe küldendők. Az árvák neveléséről. — Irta : Tihanyi Béla. — Midőn a legkisebb ember: a gyermek megszületik, az élet első percétől a társadalomnak tagjaként szerepel és mint ilyen a léthez mindazon jogokkal bir, mikkel bárki más és igy viszont a társadalom is kötelezettségekkel tartozik irányában. Miután életünk fenntartásában egymás segítségére vagyunk utalva, már az első emberektől kezdődőlog fejlődött a társas egyiittlét s igy a társadalom, mi feltételezi a közös célokért való munkásságot. A közös célért való törekvés azonban nemcsak a munkásságban hozta közelebb az embereket egymáshoz, hanem lélekben is; ez utóbbinak fejlődése együtt haladt az előbbenivel s igy lassan- kint az emberek egymást tisztelni kezdték, a tehetséget megbecsülték, a balsors által sújtottak iránt rokonszenvvel viseltettek és azokon ki-ki a maga módja szerint segített. így vert gyökeret az ember-szeretet érzelme a szivekben, a mi idők folyamán különböző irányban és alakban nyilvánult meg. E nemes érzelem első sorban a szegény és árva gyermekek sorsát karolta fel. Élső volt e téren Franke Ágost Herman, ki maga köré gyűjtötte a kisded csapatot — 9 növendéket — s ezzel az első árvaháznak alapját megvetette; utánna Pestalozzi 1778-ban Stanz- ban mintegy 80 árvát nevűit saját gyermekeiként. Európa többi müveit nemzetei a példákon fellelkesülve, vetélkedve igyekeztek ezen intézmények létesítésén. A magyar nemzet ebben az időszakban harezban volt elfoglalva, ezen a téren mit sem tehetett. Hazánkban Kelcz Imre jézustársasági atya, prépost és Adélfy Antal kir. táblai elnök alapították az első árvaházat az 1749. évben kőszegen. Ezen nemes emberbaráti tettnek csakhamar követői lettek és vállvetve igyekeztek községek, egyesek, állam, egyesületek s főpapjaink meghozni az áldozatot. S az elmúlt másfél század alatt mintegy 100 ezer árvát mentettek meg az elzüléstől, a nyomor kínjaitól és neveltek a hazának hasznos polgáraivá. De megdöbben a szivünk, ha a statisztika rideg számai között kutatva azt találjuk, hogy hazánkban jelenleg mintegy 20—25 ezer árva van elhagyatva, ennyi küzd még a nyomor kínjaival és ennyi van ki téve az elzülésnek. Nemzeti erősödésünk szempontjából nagyon megszivelendő szám ez! Igaz, hogy sokat tettünk, de ezen óriási szám még nagyon sok tennivalót ró a társadalom és államra ; meg is találhatják rá az utat, mert a gyakorlatlan ragyogó példák szolgálnak szövétnekül csak lel- kesültséggel, sok jó akarattal és emberszeretettel kell a tettek mezejére lépni azoknak, kiknek megadatott az anyagi és erkölcsi motívum az alkotáshoz. A padegógia hatalma nem a következetes és javító büntetésben kell hogy érvényesüljön, hanem azon intézkedésekben, melyek már eleve megmentik a zsenge gyermeket a vétség és bűnbeesés mozzanataitól; ennélfogva ügyesen elhárít minden olyan akadályt, melynek következménye az elzüllés és azután a bírói Ítélet. Tehát nem a végeredményről kell gondolkoznunk, hogy t. i. miként javítsuk meg azokat a nyomorult helézetüknél fogva természetszerűleg elzüllötteket, hanem keresnünk kell az okokat, a melyek az elzüllésnek előidézői voltak s bármi nagy áldozatot kívánjon is, meg kell szüntetnünk, nehogy kvsőbb ugyanazon áldozat árán, igen keveset, vagy jobban mondva semmit se tehessünk; a büntető kódex lapjait nem kell majdan annyit forgatnia a birónak, hogy annak szigorú §-ait az elzüllőtt árvák bűnös cselekményeinek megtorlására it életképen kimondja, miként jelenleg történi'.', melyről iámét a statisztika megrémítő számokat mutat. A beteghez a baj keletkezésénél kell orvost hívni, nem pedig később, midőn már legtöbbször csak a halálesetnek constatálása marad egyedüli feladatának. Ez az analógia az árva ügyre nagyon rá illik. Szíveljék meg ezt t;hát azok, kik az ország, a haza jóvoltát telkükön viselik; kormány és társadalom lépjének közös actióra, úgy a humánus érzelemnek nem lesz oka feljajdulni s közéletünk eme borzalmasan tátongó sebe be lesz gyógyítva. A humánus intézetek, a kor haladása folyamán folyvást tökéletesittettek ugyan, bár nem mindenik és mindenütt egyenlően, mivel különböző humánus egyesületek, városok, részint az állam, nem egy esetben a kegyes alapítók belátása, elve hagyománya szerint vezettetnek. Időnkben is sokan foglalkoznak árvaházaink rendszerének ujjitásain, mivel hosz- szabb idők tapasztalatai erre valóban szükséget mutatnak. Csakhogy természetesen nagyon meg kell fontolnunk ezen újításokat, hogy azok ne csak újítások legyenek de — s ez fontosabb, — valóban javítások legyenek. Az ávák jövőbeni nevelésre sajátságos nézetek merüluek fel. melyek lehetetlen, hogy érintetlenül hagyják azokat, a kik ez irányban tanulmánynyal, legalább némi gyakorlattal, de különösen tapasztalatokkal bírnak. Nem könnyű dolog az árvaházi nevelésről életre való véleményt nyilvánítani, mert gyakran a legjobb indulattal a legnagyobb képtelenségek állíttatnak és épen ezért azokat többnyire az erőltetett gyakorlatiasság jellemzi, Némelyek teljes rendszerváltoztatásról szólnak, a mire pedig nincs szükség, de módosításra igen. (Folyt, köv.) CSARNOK. Három aranyos testvérgyermeknek. Régen volt bár, emlékszem reá . . . Apró, kis gyermekek valátok akkor; Noha most sem vagytok valami nagyok. Emlékszem reá . . . Ti emlékesztek-é, Hogy ott a kertben lepkét kergettünk S mindnyájan oly boldogok voltunk, Ha fognunk csak egyet is sikerült 7 . . . „No még egyet, akár csak egyet is 1“ így buzdítottuk egymást s indultunk Neki ismét egy újabb pusztításnak ... Aztán virágot szakítani mentünk: Szép árvácskát tépett az egyikünk, Rezedát ez és ibolyát a másik; Es egymásnak kedveskedtünk vele És volt öröm, ha szép bók volt a dija! . . . „Futósdi“ jött tovább a programunkban S milyen boldognak tudta is magát, Ki legtöbbet kergetve-üzve volt! . . . Oszt’, hogy a fáradtságtól megpihenjünk, Puha, bársonyfűre telepedtünk le . . . Majd friss erővel fára mászni mentünk. Fölraktalak rá mind a hármatokat S repeső szívvel néztetek alá Ti „magasok“ reám, az „oly kiesiny“-re . . Es még hány kedves játékot játszottunk ! Ha érő ezt mind el tudnám mondani! Lám, igy mulatoztunk, szép gyermekek ! Ugy-e, hogy jó volt I ? Ugy-e ? ... No, mondjátok ! Kedves mosolylyal igent intetek. Ámde mostan kérdezlek titeket: Mondjátok csak, de őszintén mondjátok, Így fogtok-e rá mindig emlékezni ? Yagy elfelejtitek majdan, — talán Onkénytelenül, avagy készakarva ? „Soha, soha I“ rebegi kicsi szátok . . . Látjátok: én sohasem feledem el; Édes gyönyörrel fogok rágondolni És áldani fogom a jó Istent, Hogy veletek örülni engedett. Emlékezni fogok a szép időre, Valamint életemnek legszebbjére S rátok, ti édes, drága gyermekek, Mint a legkedvesb játszótársaimra! . . . (Eperjes.) Kerekes Pál, Közgazdaság. A „Tokajhegyaljai Takarékpénztár“ 1901, évi rendes közgyűlését e hó 9-én tartotta, melyen az igazgatóság évi jelentése egyakarattal elfogadtatott (osztalék részvényenként 24 kor.) Megválasztatott alelnökkó Frisch Vilmos; az igazgatóságba a 2 kisorsolt tag, Horváth János és Zinner Arnold, ismét közakarattal beválasztatott.
