Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)
1902-01-26 / 4. szám
csolatban feltárni. Hiszen a tárgyilagos kritika, a vizsgálat alá vett tárgynak csak előnyére válhat. Az érez is a kohó tisztitó tüzében szabadul a salaktól s lesz tisztává. S tévedés azt hinni, hogy erről szólani már nem időszerű Sőt az volna az ideális, ha minden állami tanító megtenné észrevételeit, melyeknek összegezéséből megláthatnók aztán, hogy az elmélet a gyakorlat mezején hogyan érvényesül, mely pontoknak mond ellent a gyakorlati élet, azaz az állami tanítók közös érdeke melyeken szenved hajótörést. Ilyen értelemben óhajtom én is elmondani szerény véleményemet ; lehet, hogy nem fog mindenben többi kartársaim véleményével találkozni, mindamellett, megnyugtatásomra szolgál majd az a tudat, hogy közös kincsünk, az állami tanítók új »Utasításáénak a gyakorlati élet tapasztalataival való tökélesbitéséhez — ha csak egy porszemmel is — hozzájárulni igyekeztem. Talán említeni is fölösleges, — miután áldásos hatását már annyira érezzük — hogy a »Gondnokság* hatáskörét a szellemiekről az anyagiakra tereélte. Mennyi méltatlan üldöztetéstől, bántalomtól menekült meg ezáltal az állami ta- nijói kar. Hálával kell megemlékeznünk a tanításban, módszerbeni nevelésben adott teljes szabadság, ról, mely az áll. tanítói kar intelligencziájának szellémi önállóságának, tudásának és lelkiismeretességének elismerését jelenti s mindennél alkalmasabb a tanítói önérzet megszilárdítása — és munkakedvének fokozására. íme a bizonyság: nem vagyunk már a kigúnyolt, a semmibe vett- a lábbal taposott páriák. Fölemelt fővel jelenhe- hetünk meg a társadalomban s pirulás nélkül követelhetjük azt a minket megillető s már rég megérdemlett helyet, melyről oly soká voltunk száműzve. Ilyenféle gondolatok hullámzanak lelkűnkben, midőn szemünk az uj »Utasítás* egy pontjára tapad s mintha önszemünkben kételkednénk, még egyszer s jobban megnézzük, ha vájjon nem káprázat-e ? „Igazgató — tanító* —ezen szerény czime van a nevezett pontnak. Mohón, szinte lázzal olvassuk s mennél tovább haladunk, meggyő ződésünk annál szilárdabb, hogy a mi nyereségünk csak látszólagos. Megszűnt ugyan a gondnokság hatásköre a szellemiekben, de csak azért, hogy fokozottabb mértékben az igazgató kezeibe tétessék le. És itt önkéntelenül azon kezdünk tűnődni : mennyivel több az az'igazgató, hoggtör- vényileg ilyen előjogók biztosíttatnak neki? Avagy talán egyéb ő, mint egyenlők között az első? Véleményem szerint nem s igy nem is indokolt a »Utasitás* által körvonalazott hatásköre. Tudom, hogy az »Utasítás* készítői egy »minta-igazgatót“, egy olyat vettek alapul, ki tudással párosult szerénységében, nem lát magában egyebet, mint egy kartást, a többinek szerető testvérét s nem kovácsol hatalmi tudatában abból fegyvert. De vájjon hány ilyen »ideál* található? Nem czáfol-e rá a mindennapi élet lépten — nyomon? Álljon itt izlelitőűl a nevezett részből a következő ; » .............Megvizsgálja, hogy az egyes tantárgyakat általában helyes, eredményes módszerrel tanitja-e ?“.... Ezzel ellentétben a 104 § 13. pontja a »tanításban, módszerben és neve lésben a teljes szabadságot* mondja ki. Vagy talán az igazgató ellenőrző tisztét a fenti idézet oly értelemben használja, miszerint csak arra köteles ügyelni, vájjon »modern* s nem »elavult* régi módszereket alkalmaz-e a tanító ? De hát akkor minek az oklevél? Nem Írásbeli bizor.y- sága-e az annak, hogy a tanító a modern neve- léatudomány s módszertan elveivel tisztában van s képes a szerint oktatni ? Avagy éppen azt akarja ez jelenteni, hogy az igazgató, mert ő »igazgató«, eo ipso jobban tudja, mi a helyes és nem helyes módszer, mint a tanító ? A fentemlitett 104. $ 13. pontja úgyis ki- mondja a teljes felelőséget a tanitásbeli eredményt illetőleg s már csak ezért is — minden különösebb felügyelet nélkül — igyekezni fog a tanító a leghelyesebb s eredményesebb módszer szerint oktatni. Ha prdig valamelyik ebben vagy abban gyengének érzi magát, esetleg bizonyos dolog iránt kétsége van : ott van a tanitótestületi ülés, melyben az iskola beléletének hónapról-hónapra úgyis tárgyalandó minden mozzanata, bátran feltárhatja azt, mint testvérek előtt, s a nyújtott jó tanácsok csak hasznukra lehet a tagok mindnyájának. Igen érzékenyen sújtotta az áll. tanítóságot az iskolai priváták eltörlése. Egyoldalulag vizsgálva a dolgot, az iskola niveanjának emelése szempontjából helyesnek is tűnik az fel. A minta — iskola, minta — tanítót kíván, Márpedig minta tanitó csak az lehet, ki az iskolánakjegész embert nyújt azaz olyat, kinek holmi privát keresettel nem forgácsolódik el ereje. De nézzük csak az érem második felét. Szomorú, de való igazság az, hogy abból a szerény fizetésből egy családos ember nem képes tiszteségesen megélni. Kénytelen — kelletlen magánkereset után kell néznie. Hanem ugyan ki tanitatja ebben a pénzszük világban otthon gyermekét ? A házhoz járó tanítónak legkevesebb 20 koronát kell havonkint napi egy-egy óráért fizetni s vájjon hányán áldoznak ennyit ? Különösebben pedig a mai áll iskolai növendékek szülői közül, kik legnagyobbrészt napszámosok ? Mig az iskolai priváták megvoltak, 20—30- án részesülhettek együttes oktatásban s igy a havi egy-két koronát minden megerőltetés nélkül fizethették le, gyermekeik okulására, no meg a tanítón is segítve, Hogy a tanitó e nélkül is »köteles minden növendékével szemben megtenni a tőle telhetőt a tanítási eredmény biztosítására* az kétségtelen; de hiszen nem is a kötelezett tantárgyakból adattak az iskolai priváták, hanem pld. a németből, mely az állami iskoláknak nem tantárgya a polgárinak azonban igen s igy az elletni V. VI. osztályból oda átlépőknek a szükséges előismereteket nyújtotta. Az eltörlés okadátolása többek között ezt mondja: »túlterhelésre vezet, másrészről a tantermek kellő szellőztetését és tisztogatását gátolja«, Az iskola falain kívüli magánoktatás nem vezet túlterhelésre? S az esteli tanonezoktatás nem akadályozza e a szellő/.tetést s tisztogatást még sokkal jobban ? — Magam volnék az első, ki e tilalmat helyeselném, ha a tanítóknak — mint a többi tisztviselőknek — az anyagi gondnoktól ment élete volna. Addig azonban, mig a nyomorúságos helyzet giem javul, ne vegyük el az áll. tanítóságtól ezt az utolsó szalmaszálat, melybe eddig, mint a vízbe íuló, kapaszkodott. — Legérzékenyebben sújtotta mindenesetre a városi kartársakat, kik nagyon válságos helyzetbe jutottak. Kiki tudja, az igények miféle sorozatával áll. szemben egy városi tanitó. Minden mozgalomban. ünnepélyeken stb. részt kell vennie s lépést tartania a többivel, mert különben jutalma a megvetés s lenézés. Azt azonban senki sem kérdi, miből telik, hol az anyagi forrás ? Talán a fizetése ? Hiszen az éppen hogy csak sok az éhen háláshoz, a megélhetéshez azonban édes kevés. Hogy eddig tiszteségesen, rangjához illően tarthatta fenn magát, az egyedül az iskolai privát keresetnek volt köszönhető. Bizony, bizony nagy csapás ennek az elvesztése! (Vége köv). Omega. CSARNOK K Gz J. kisasszony eljegyzésére. P ebron rózsája, bájos hajadon, Száljj magadba, szállj e szent, nagy napon — Ámor-Isten derűje lelkeden — Dobog szived ő érte melegen ? 1 Nem földi érdek, múlandó kellem, Hanem mélységes igaz szerelem. Legyen a kapocs, mely ő hozzá köt így lesz boldog, — igy istenedtől jött. Ifjúság, szépség: hamar múló kincs, Mint hulló csillag elröpül és — nincs. Csak az erény s annak dús birtoka Boldog életnek biztos záloga. Gyermekből nő lett. A lépés komoly. Szived: szemedben, melyből köny omol. . . Kis babajáték már nem érdekel, Könyüd azt mondja : más az érdek, — el! Mint rajzó méhek, dús reményeid Szived benépesítik. Remény, hit Szeretet: lett im’ birtokod Örülj tehát, örülni van okod. Boldogságodnak szép derült egét Sugár ne hagyja, áradván feléd. Áz angyali kar is ott az égben Zengjen hozsánát, áldása érjen 1 Szülők öröme határtalan nagy, Becézett lányuk ugy-e bár te vagy ? Boldogságodban részök légyen hát: Erre kér’d most hatalmas Jehovád! (Sátoralja-Djhely)) Kaufmann Ármin. Isten Veled. Ki mi gondolta volna? Tudom, soha senki: J) Hogy oly hamar fogjuk egymást elfeledni. Nem én feledtelek, — te feledtél engem. Tán, a mint megváltunk, még abban a percben 1 Az én gondolatom hozzád gyakorta szállt: Kérdezd meg a felhőt, a szellőt, kis madárt! Megmondják majd ők, hogy hányszor kértem [őket: Vigyék meg nevemben köszöntésem néked 1 Azt fogják mondani: „Minden áldott napon !* Úgy, a mint fogadtam ott a búcsunopon. Aztán hányszor kaptál én tőlem levelet, Melynek minden sora: imádat, szeretet?! S te talán üzented: hogy az Isten áldjon ? Érdeklődtél, hogy mint élek a világon? Szerelmes szavamra volt szónyi válaszod ? Levelemre írtál ? Nem, nem! "Hisz jól tudod. Hát, a mit ígértél, képednek a mását, Nem várom hiába másfél esztendőn át? % Látod: szót sem szólhatsz, hogy szavam megszegtem : Mit mondtam, megtettem ; de te ugye, hogy nem ? Sebaj! Elfeledtél. Te tudod, hogy miér’? Szakításunk vádja nem engem,,— téged éri Csak szeresd, kit szeretsz, s szeressen ki szeret, Jobban, lángolóbban én nálam tégedet 1 Könyező szemekkel én csak annyit mondok: Ne ismerj bánatot, légy örökre boldog 1 Ne zavarja soha emlékem örömed’ 1 Áldjon meg a jó ég! Szép lány, Isten veled 1 (Eperjes). % Kerekes Pál. Közgazdaság. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület elnökségétől a következő sorokat vettük: Kérelem a magyar kir. mezőgazdasági múzeum ügyében. Áz Omge-nek előterjesztései következtében a nagymóltóságu földmivelésügyi m. kir. miniszter az 1896. évben megalapította Budapes ten a m. kir. mezőgazdasági múzeumot. Abban a véleményben, hogy ezen kiváló gazdasági alkotásnak további fejlesztéséhez a gazdaközönség a maga erejéhez képest szívesen járul hozzá, egyesületünk igazgató-választmánya, a m. kir. mezőgazdasági múzeum igazgatóságának megkeresése folytán elhatározta, hogy a m. kir. mezőgazdasági múzeum támogatására a gazdaközönséget és első sorban az Omge tagjait nyilvánosan is felszólítja. Az országos hatású m. kir. mezőgazdasági múzeumnak egyik legszebb és legfontosabb feladata, hogy kapcsolatában hazai mezőgazdasági irodalmunk történeti fejlődését, jelen állását és haladását feltüntető mezőgazdasági szakkönyvtárt szervezzen. Mivel pedig egyéb hazai nyilvános könyvtárak a mező- gazdasági szakmakört nem részesíthetik kellő figyelemben, másféle mezőgazdasági szakkönyvtárak pedig első sorban gyakorlati célokat vannak hivatva szolgálni, a mezőgazdasági múzeummal kapcsolatos szakkönyvtár rendeltetése, hogy lehetőleg teljes legyen és úgy a jelen, valamint a múlt összes idevágó hazai irodalom termékeit, bárhol láttak napvilágot és bármely nyelven jelentek meg, magában összesitenie kellene. Ámde egy ily könyvtárnak összeállítása — a költségektől eltekintve — már azért is nehézséggel jár, mert különösen a régebbi, vagy kevésbé elterjedt irodalmi termékeknek a felkutatása sokszor majdnem lehetetlen. Ez csakis úgy lehetséges, ha a gazdaközönsóg a birtokában levő mezőgazdasági irodalmi termékeket a m. kir. mezőgazdasági múzeum tudomására hozza és a birtokában levő szakmunkákat ajándékkép vagy mérsékelt áron a múzeum könyvtárának átengedi. Van szerencsém ez okból a gazda közönséget, első sorban pedig az Omge tagjait felkérni, hogy akár egyesületünket, akár pedig közvetlenül a m. kir. mezőgazdasági múzeum igazgatóságát (Budapest, Kere- pesi-ut 72 sz.) értesíteni szíveskedjenek, hogy birtokukban miféle hazai mezőgazdasági irodalmi termékek, könyvek, füzetek, újságok, folyóiratok s egyéb nyomtatványok, továbbá mező- gazdasági érdekű kéziratok, oklevelek, régi számadások, térképek, tervrajzok, képek, fényképek, régi pecsétnyomók és pecsétek, érmek s egyéb emléktárgyak, stb. vannak és vájjon ezeket, vagy ezekből melyeket volnának hajlandók a múzeumnak odaajándékozni, vagy mily feltételek mellett és árért volnának hajlandók a múzeumnak átengedni? Abban a reményben, hogy egyesületünk erre vonatkozó határozatát méltányolva és kiváló mezőgazdasági közérdeket képviselő törekvését felkarolva, ezen nagy- fontosságú mezőgazdasági intézmény fejlesztését a gazdaközönsóg szívesen támogatni kész, a bejelentések beküldését is bátorkodom kérni. Budapest, 1899. február 20. Forster Géza, igazgató,
