Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)
1902-04-29 / 36. szám
Harmincharmadik évfolyam. Sátoralja-Ujhely, 1902. április 29. 36. (2176.) Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-Ujhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttérien minden garmond sor 80 fill. Zemplén ifj. Meczner G-yula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. Bíró Fái felelős' szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 8 kor. —~ Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. fiz elv. — április 27. Ezt a szót egy idő óta olyan kemény határozottsággal vágják ki erre mifelénk, rniut mikor a kötelességét híven teljesítő statiszta színész Madame Sans Géne-ben, Napoleon szin- rejövetele előtt, szinte félelmet gerjesztő, de egyszersmind feltétlen hódolatot parancsoló verv- vel vágja ki, hogy: a császár. Amily önhittség dagasztja a statiszta keblét mikor ez egy szavas szerepe nyomán szinte megdöbbenést keltő hatást fürkész, oly mérhetetlen pózzal tudják kivágni némelyek e szót: az elv. Igen az elv és mindennekelőtt az elv. Sőt a sajtójuk nyomán nemrégiben valóságos istenkáromlással rontottak egy nagy többségnek, amiért nincs bennünk elvi tartalom. Szóval mindig, mindig az elv. A reggellijök: elv, ebédre ugyanezt tálaltatják, elvet fogyasztanak uzsonnára, sőt oly edzett gyomoruak, hogy vacsorára meg éppenséggel dupla dózissal fogyasztják ezt az örökös kedvenc eledelüket. az elmúlt szombaton azonban nagy esemény történt. Valahogyan megunták, vagy megelégelték ezt a sültet. Hogy hogy nem teljes önbeismeréssel a sutba hajították. Történt ugyanis, hogy dr. Kossuth János a zempléumegyei függetlenségi párt alnöke a peticiós vizsgálat során az elmúlt csütörtökön vallomást tett. Vallomást eskü alatt. Ez a vallomás nem tetszett a sátoraljaújhelyi választási mozgalmak egyik csoportjának. Nosza feleltek erre szintén vallomással. Szintén eskü alatt. Uraim ! Itt álljunk meg kissé, szóljunk komolyan. Eskü alatt tett vallomásokról van szó. S addig mig erről szólunk, félre a kedélyes hanggal. Kijelentjük ünnepélyesen, hogy amint az egyik, úgy a másik vallomás igazságában nincs jogunk kételkedni. Nem is kételkedünk. Általában a vizsgálat során tett vallomások súlya és minemüsege fölött legfelsőbb birói fórumok bölcsessége fog véleményt alkotni. Most azonban nem a vallomások minemüségéről, hanem azok politikai velejéről kell szótanunk. Dr. Fried Lajos a sátoraljaújhelyi függetlenségi kör alel- nöke, hogy ugymondjuk, detro- nizálta dr. Kossuth Jánost, mint a zemplémegyei függetlenségi párt elnökét. Illetve ez volt a szándék. Mert hát természetesen ezt Kossuth Jánossal csak a pártja, az a párt tehetné, amely megválasztotta. Azt mondja a vallomás, hogy Kossuthtal a párt tagjai nem rokonszenveztek. Igen, de hát akkor miért elnökölt minden ülésen, amelyen csak elnökre szükség volt, mindig és mindig Kossuth János ? Talán csak azért, mert a neve alkalmas volt, hogy politikai — aprópénzre felváltsák? Nos igen, mert egyébként teljesen érthetetlen előttünk, hogy miért volt minden autipathia mellett az előkészítő Campagne ülései^ mindig Kossuth az elnök? Ám nézzük csak, honnau ered az autipathia: onnan, hogy Kossuth nem akart jelöltet állítani. Igen ám, de ez a véleménye éppen a választás előtt nagyon is indokolt vélemény volt. Nem pártszempontból, hanem éppen a győzelem sikertelensége samponjából. De ez kölömben is csak vélemény. Az elnöknek is, mint minden testületi, vagy gyűlési szervezetnél, úgy a politikaiaknál is lehet véleménye. Ez pedig a politikai elv integritását egyáltalán nem érinti. De meg ez a vélemény nem elnöki votum. Ezt a véleményt le lehet szavazni. Kü- lömben, hisz váltig azt kürtölték, hogy ez szavazásra sem került. Hisz éppen ama párt sajtója kiabálta teli a levegőt, hogy egyhangú lelkesedéssel történt a jelölés. Lám, lám az őszinteség. És csodálatos, hogy mindeddig is, éppen a volt jelölt még mindig titkára annak a régtől káromolt megyei függetlenségi pártnak. A pártkiadványok az elnök és az ő aláírásával együttes ellenjegyzéssel publikáltainak. Sőt Kossuth János a kisebbik függetlenségi pártnak, illetve körnek választmányi tagja is. Tehát épp oly alkotmányos formában bizalmas, mint akár az al- elnök. Emez csak éppen a gra- dus ad parnassum légkörében látja önmagát magasabbnak. No meg az éppen kacagtató, hogy Csapó Lajos, aki alig egy pár esztendővel a Molnár Béla liszkai választásánál a kormánypárt végrehajtó bizottságának igen lelkes jegyzője volt, most politikai morált publikáljon a zem- plénmegyei függetlenségi párt elnökének. Egyébként valóban kiváncsiak volnánk vájjon megtörtént volna ez a detronizáló kísérlet, ha Kossuth János nem vallja azt amit eskü alatt a tiszta igazsághoz lelkiismeretéhez híven vallania kellett. Vájjon meg-e? Szóval hogy mindenképpen fura egy potpouri ez az egész dolog. Azt se tudjuk hogy mi és hogyan fog abból kifejlődni De nem is annyira ez érdekel bennünket, mint a helyzetből kihámozódó: komédia. Beszéljünk hát világos rövid magyarsággal. Ott ahol folyton az elvek feltétlen tiszteletéről harsognak dithirambusokat nem azt nézték, hogy Kossuth Jánosnak elve az országos függetlenségi és 48-as párt elveivel azonos, hogy e réven és a tehetsége és kvalitásai révén a megyei függetlenségi párt elnöki tisztét tölti be, hanem azt hogy nein akart velők együtt ugrani a sötétbe. Hogy nem akart ra- bulisztikával politikát csinálni és hogy nem tudott a szabadelvü- ség sötét ellenségeivel is szívesen paktaló ostromnál, a legféktelenebb harcban velők együtt rokonszenvezni. Ám ilyenek az elvek hős lovagjai. Nem azt kérdik, hogy minő az elved, hanem fringiát tolnak a kezedbe és ha azt el nem fogadod, akkor fejen ütnek vele. De csak ütni képesek, mert ahhoz, hogy ütésük nyomán sebezhessenek is, feltétlenül szükséges volua, hogy bírjanak a politikai erkölcs — erejével. — április 29. A Magyar Hirlapirók Nyugdíj intézete vasárnap délben tartotta rendes évi közgyűlését. Igazi eseménynyó e közgyűlést mint mindig, úgy ez alkalommal is az utána tartott bankett s a rajta elhangzott remek szónoklatok tették. Hegedűs Sándor volt keresk. miniszter, Rákosi Jenő, Vészi József és különösen Jókai Mór magas szárnyalása pohárköszöntői emelték magas nívóra. Az elsőt Fáik Miksa, a Nyugdíjintézet elnöke mondotta: T. uraim! (Halljuk! Halljuk !) Egy távollevőre akarok poharat emelni, ami önöket annál jobban meg fogja lepni, mert hiszen közvetlen közelemben vannak olyan kitűnő férfiak, akik csakugyan megérdemlik azt, hogy az első pohárköszöntés nekik szóljon. (Halljuk! Halljuk!) De méltóztassanak indokaimat meghallgatni. (Halljuk 1) Az a távollevő t. i. akire én poharat szándékozom emelni, távozása előtt, még tegnap, azt mondotta nekem: »Mondd meg a hírlapíróknak, hogy én testileg távol leszek tőlük, de szellemben ott bszek köztük (Éljenzés.) és emeli poharát az én nevemben nyugdíjintézetünk felvirágzására.« (Halljuk, halljuk.) Én nemcsak ebben a megbízatásban fogok eljárni, hanem, természetednek fogják találni, hogy azután magát a megbízót is éltetem, annyival is inkább, amennyiben ő ma teljes meggyőződést keltett bennem az iránt, amiben különben sem kételkedtem, hogy az, amit ő nekem mondott, nemcsak frázis volt, hanem hogy ő ezt igen komolyan vette. Ma t. i. a levessel együtt egy telegrammot kaptam Bécsből, amelyet bátor leszek a t. közönségnek felolvasni. (Halljuk, halljuk 1) »Falk Miksa urnák, a Magyarot- szági Hirlapirók Nyugdíjintézete elnökének Budapest, V., István főhercegszálloda. Igen sajnálom, hogy elodázhat- Ian bécsi ut folytán szives meghívásuknak nem felelhetek meg, amint azt szerettem volna és igy összejövetelükben ezúttal részt nem vehetek. A távolból küldöm tehát a sajtó munkásainak üdvözletemet.« (Élénk éljenzés.) »A közélet harcosa, aki oly hosszú időn át állt a küzdtéren, mint én, a szolidaritás érzetében összenőve érzi magát a sajtó embereivel« (Élénk tetszés) »és ez benne azok iránt, a kik ezen nehéz és felelősségteljes pályán működnek, tiszteletet és rokon- szenvet ébreszt.« (Élénk éljenzés.) És most jön egy pár szó, amelyre — ne tessék rám nézni — pirulni fogok. (Halljuk, halljuk!) »Ezen érzelmekkel küldöm poháremelés helyett üdvözletemet és éltetem a magyar publicisztika nagyérdemű nesztorát, aki a magyar sajtóra annyi fényt árasztott.« (Lelkes felkiáltások: Éljen Fáik Miksa!) Érthetőnek fogják találni t. uraim hogy poharat emelek arra a távollevőre (Zajos felkiáltások: Éljen Széli Kálmán 1), nem mint miniszterelnökre, nem mint a hatalom birtokosára, hanem mint arra a férfiúra, aki 30 esztendőn át minden alkalommal akármilyen állást foglal el, őszinte rokon- szenvvel és jóakarattal viseltetett a sajtó iránt, nevezetesen a hírlapirodalom iránt, (Igaz! van!) Én tehát az ő megbízatása szerint poharat emelek a Nyugdíjintézet további fejlődésére és meg fogják engedni, hogy megtoldjam azzal, hogy a hírlapirodalomnak régi jóakaróját és őszinte barátját, Széli Kálmánt az Úristen sokáig éltesse 1 (Hosszas, élénk éljenzés.) Jókai klasszikus hasonlatokkal gazdag gyönyörű pohárköszöntőjét e szavakkal kezdi: »Kedves barátaim és jórészt örök ifjú testvéreim, fiaim! Hadd szóljak hozzátok néhány őszinte, szívből fakadó szót. Én ide, erre a díszes ünnepélyre azzal az erős fogadalommal jöttem, hogy én senki fiáról, semmi férfiről beszélni itten nem fogok. Most ebből a fogadalomból csak úgy menekülhetek ki, hogy beszélni fogok a nőről. (Halljuk ! Halljuk!) Sok nehéz, veszélyes pályája van a közéletnek; ilyen a katonai pálya, a tengerész pályája, akik a csatatéren, akik a hullámok közt küzdenek az életért és bizonyára ezeknek a kedvesei, hitvesei, anyái, testvérei, menyasszonyai méltán imádkoznak reggel és este, hogy az Isten oltalmazza meg szeretteiket minden veszedelemtől. De senkinek a kedvese annyi okkal nem bir, hogy a mindennapi háromszori harangszó alatt a kedveséért imádkozzék, mint az újságíróknak a női. Szent Sebestyénnek a teste nincs úgy ke- resztülíyukgatva nyilakkal, mint ahogy keresztül van lyukgatva az újságírónak a teste mindennap mérgezett nyilakkal. És mégis helyt kell állania; és mégis szeretjük a mi mesterségünket és mégis áldozatul hozzuk magunkat újból meg újból.« Egy magas szárnyalásu költői hasonlat után igy végzi: »Hogy azokból a nyilakból, amelyek Szent Sebestyén testét átfúrták, Lapunk mai teám a 4 oldal.
