Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)
1902-04-17 / 31. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. Április 17. Leskó megijedt és azért mondta magát Búza pártinak. Félelemből sem Dókus-tolljelvényt, sem zászlót nem tett fel. Miután előbbieket leszállították, ő a Bettelheim-féle szekértanyára ment. ifj. Rusznák György alsó-regmeczi Buza-pártiakkal jött be akadálytalanu1, zavartalanul jöttek a Vadászkürthöz és vonultak be tanyájukra. Ragyák János szintén ezt vallja, azzal, hogy hat ökrös szekér mellett egy lovas szekér is jött be, Ez a Szemán Györgyé volt, de ők nem velük együtt jöttek be, hanem elmaradtak. Azt nem tudja, hogy ezek tulajdonképpen kire jöttek be szavazni. Nagy Mihály földbirtokos az im- regi Dókus-pártiakkal vonult be, már a borsi csárda mellett Buza-pártiak vették körül, azután a Rákóczi-uícán is, mindenfelé szóbeli terrorizmussal akadályozták őket a bevonulásban, dobálták tyukbelekkel. A Vörös Ökör előtt leszállva a többiek, ő a szekeren maradt és indult a többi imregi szekerekkel a Dókus-majorba, mielőtt azonban a Korona-utcába befordultak volna, a dohánytőzsde előtt a Buza- pártiak megrohanták a szekeremet, követelték tőlem a szekeremen volt választókat, a kalapom mellett Dókus- tolljelvény volt, hogy ne bántsanak, kihúztam és Búzát éltettem. A fenyegető helyzetből a huszárok mentettek meg. Ádám István gondnok vallja, hogy a legutolsó szekeren az imregi Buza-pártiakkal jött be. Őket senki, sem rendőr, sem katonaság fel nem tartóztatta, akadálytalanul és zavartalanul jöttek és szánhattak és vonultak be mind egy szálig tanyájukra a Vadászkürtbe. Jesztrebszky János gazda, ki ugyancsak ezzel a sorral jött be a Búza pártiakkal ugyanezt vallja. Zemlényi Gyula vallomásának elébe tartása után pedig a következőket mondja : En Zemlényivel egy szekeren ültem a városban, de mit sem tudok arról, hogy a Vörös Ökör előtt a rendőrök megfogták volna az első szekér elé fogott lovakat s hogy Zemlényi a zászlóruddal a lovak közé csapott volna. Nincs tudomása arról, hogy Buza-párti szekér visszamaradt volna, mindnyájan egyszerre bevonultak. .. I Petercsák Pál gazda és ifj. Jurkó András biró egyező vallomást tesznek abban, hogy ők mátyásházai Buza-pártiak zavartalanul jöttek be 3 szekérrel a Vadászkürt elé, senki sem akadályozta őket, a katonaság sem. Senki vissza nem maradt, sőt még Petercsák Andrást és a kis Horváth Józseíet, felső-regmecieket is magukkal hozták. Megállapittatik, hogy Fedák Andor tiszttartó, ki Búzára leszavazott, már nem Regmeczen lakik, hanem Mihályiban, a választás napján sem lakott Felső-Regmeczen. Simkó Antal tanitó és Untener József egyezően vallják, hogy ők hosszu-lázi Buza-pártiak a szekérsorukkal, akadálytalanul, senki által fel nem tartoztatva vonultak be reggel 8 órakor a Vadászkürt elé és szálltak be a tanyájukra. Velők az összes hosszu- lázi Buza-pártiak bejöttek, senki sem maradt otthon. Szerdán a garanyiak vallottak, köztük Samp Imre és Fecso Csacsi János egyezően, hogy ők reggel a Dókus-párti választókkal vonulván be íélemlitve és zavarva lettek a Buza- párt által. Már a vámnál a Vörös Ökörig folyton szidták és köpdösték őket. Girnián János községi biró vallomása szerint már a komároni pusztánál találkoztak újhelyi Buza-párti kortesekkel, már ott szitkozodással és fenyegetéssel félemlitették őket. Ugyanez történt á város előtt a fahidnál, ahol vagy 30 mesterlegény és suhanc várta őket. A köpködések és szidalmazások folyton ismétlődtek végig a Rákoczi-utcán. Csak a huszárság közbelépése után tudtak beszállásolni a tanyára. Tollje'vényt féltek feltenni. Egy újhelyi fiakkerestől is hallották a községben, hogy a Dokus pártiakat meg fogják verni. Itj. Hatrák János ki szintén a garanyi Dókus-pártiakkal vonult be, előző tanúval egyező vallomást tesz, a város előtt és a városban lefolyt Buza-párti támadásról, köpködték, röggel és kővel hajigálták őket, csak a huszárság segítségével juthattak a Vörös Ökör elé. Neki egyáltalán nem volt tolljelvénye, a többiek kiknek volt eltették, hogy ne bántsák őket. Estu Mihály és ifj. Szabó János egyező vallomással adják elő, hogy a garanyi összes Bűz a-p á r t i választókkal, mintegy 30-al bevonulva reggel 9 óra tájban jöttek be a városba. Senki őket, sem katonaság, sem más valaki fel nem tartóztatta, akadálytalanul jöhettek a Vadászkürtbe a tanyájukra. Fecsó János a garanyi Dókus- párttal vonult be saját szekerét hajtva. A bevonuláson a Buza-párt részéről ért szóbeli inzultusokat az előző tanukkal egyezően adja elő. Leszállás után a Dókus-majorba akart hajtani, de egy fiatal ember félrevezette másfelé, mikor ezt észrevette, otthagyta s elhajtott a Dókus-majorba. Amint onnét gyalog a Vörös Ökörbe igyekezett, a Széchenyi téren a Buza-pártiak megfogták, vallatták kire szavaz, s beakarták vinni a Vadászkürtbe. Olyképpen szabadult tőlük, hogy kocsisnak adta ki magát, akinek nincs szavazati joga. A szekerén sem zászló, sem toll nem volt, mert hire volt a faluban, hogy a Dókus-pártiaknak bajuk lesz a városban ; akinek volt is toll a kalapja mögött, az eldugta. Karla Ferenc a vilyi összes Buza- pártiakkal egyszerre egy sorban jött be 9 —10 óra tájban. Akadálytalanul, senki által fel nem tartóztatva vonultak a Vadászkürt elé, leszállás után az üres szekérrel, a Petőfi-utcán át a Hecske- téren levő szekértanyára hajtott. Onnan a Papsoron keresztül mintegy hatan akartak ismét a Vadászkürtbe jutni, a megyekut előtti kot dón azonban keresztül nem bocsájtotta őket, a járdán nem próbáltak átjutni, azután a megyeház mögötti utcán mentek le, ott is a katonaság állta utjokat, azután körülmentek arra, amerre a szekérrel felhajtottak a Petőfi-utcán át és a dohánytőzsde előtti katonai zárvonal a járdánál szabadon bocsájtva őket, zavartalanul vonulhattak tanyájukra. Ő a Buza-pártra szavazott le. Koka István szintén a vilyi Buza- pártiakkal vonult be. Zavartalanul, senki által fel nem tartóztatva juthattak a Vadászkürthöz. A vitányi Buza-párti választók közvetlen előttük jöttek be. a vilyi Buza-pártiak közül Asszony Istvántól hallottam, hogy ő saját jó szántából meglátogatta a Dókus-tanyán sógorát aki a vilyi Dókus-pártiakkal volt együtt és egész napon át velők mulatott, este azonban leszavazott a Buza-pártra. VÁRMEGYE ÉS VÁROSÉ )( Matolai Etele alispán Sztrop- kóról visszaérkezvén, e hó 15-én átvette hivatalának vezetését. )( Központi alapok kintlevőségei. Érdekelheti a közönséget, hogy az úgynevezett »számadási zárlatok« tanúsága szerint befizetetlenül kint maradt a járásokban 1901. dec. hó 31-én betegápolási régi pótadóhátrálék : 3042 K. 20 f; nyugdijintézeti pótadóhátrálék: 339 K. 14 f; jegyzőnyugdijinté- zeti dijhátrálék: 17,353 K. 87 í; köz- mivelődési pótadóhátrálék: 11,182 K. 42 f; fizetésemelési pótadó : 16,147 K. 92 f; végre katonabeszállásolási pótadó : 32 K. 78 f. és igy együtt a hat rendbeli járulék : 48,098 K. 33 f. )( O.-Liszka község kisdedóvó alapjának helyszíni vizsgálatát e hó 12-én kezdte meg, tegnap, folytatta a vármegyei kiküldöttség. Megnyugvásául szolgálhat az érdekelt közönségnek, hogy az eddig kiderített tények szerint »mala fides« esete fenn nem forog. )( Városi közgyűlés. Sátoraljaújhely város képviselőtestülete e hó 15-én délután Székely Elek polgármester elnöklésével rendes közgyűlést tartott, melynek érdekesebb tárgyai a következők voltak. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter leirata a városi óvodák államosítása ügyében. A polgármester s a kö/gylésrc meghivott Beregszászy István tanfelügyelő felszólalásai után a közgyűlés az államosítás feltételeiül megszabott tételeket — azzal a különbséggel, hogy évi fentartás címén 2400 koronát ajánl — elfogadta s ily értelemben intéz fe'iratot a miniszterhez. — A polgármester 1901. évről szóló s az árvaszék, nemkülönben a rendőrkapitányság működését és tevékenységét is felölelő terjedelmes jelentését tudomásul vették és Horváth Endre képviselő- testületi tag indítványára ebből az alkalomból úgy a polgármesternek, mint a többi tisztviselőknek buzgó tevékenységükért a közgyűlés szívesen szavavazott elismerést. — Ezzel kapcsolatosan id. Meczner Gyula képv. tag indítványára elhatározták az évi jelentés és a város összes szabályrendeletének kínyomatását s a képviselőtestület tagjai között való kiosztását. A szabályrendeletek külömben előállítási árban lesznek kaphatók. — A polgár- mester előterjesztésére a köztemető esős időben járhatatlan utainak kikö- vezésát 2220 korona előirányzott ösz- szeggel elhatározták, s a végrehajtással a polgármestert megbízták. — A tanácsnak a Bercsényi-utczai borjú- piacnak a Virág-utcába való áthelyezése iránti javaslatát a képviselet el nem fogadta s az e fölött való határozást a heti- és napipiac kérdés megoldásáig függőben hagyni rendelte. — A Csörgő felé vezető útvonal mentén, ahol már számos uj lakóház épült a tulajdonosok hozzájárulásával járda és átereszek építkezését elhatározták. — A vallás ér közoktatásügyi miniszter leiratára, melyben a főgimnázium fentartására még a nagy község idejében megszavazott évi hozzájáru lási s már mintegy 26000 koronára rugó összeg kifizetését rendeli, a képviselő testület ezen összegnek elengedése iránt kiemelve azt, hogy szegény városunk a kultúra érdekében már eddig is szinte erejét felül haladó áldozatokat hozott, — újabb feliratot intéz a közokt. ministerhez. — Az iparos tanoncz iskolai vallás tanítók évi diját 60 koronára felemelték. — Borcsik Gyula városi állatorvos fizetés emelés iránti kérrelmét elutasították. — A tanácsnak a Boda és felsőmocsárkai továbbá a viskai szőllőkhöz vezető utak rendbehozatala ügyében bemutatott javaslatát határozati erőre emelték. Az utóbbi ut rendbe hozatalához a város 300 korona költséggel járul. — Roóz Adolffal a kopasz-hegyi kőbánya-bérletére és Schveiger Ignáczczal a kövezeti vám és vámok bérletére vonatkozó szerződéseket jóváhagyták. — A pénzügyi bizottságnak 1900 évi záró számadások pótlásáról szóló jelentését elfogadták s a vm. törvényhatóságához felküldeni rendelték — A tanács javaslatára a tűzoltó őrtanya háta megett felállított ronda vásári bódék 15 nap alatt való eltávolittatá- sát elhatározták. — A pénztár vizsgálatról szóló jelentések t tudomásul vették, Ezek után a közgyűlés véget ért. Sátoraljaújhely, ápr. 17. Nyilt kérdés. Felkérettünk a következő nyilt levél közlésére: T. Búza Barna urnák Helyben. A felelős szerkesztésed alatt megjelenő Felsőmagyarországi Hírlap e hó 16-án megjelent számának „A petíció vizsgálata“ cimü rovatában az ál- littatik rólam, hogy kint járva a községekben a Buza-párt kortesének adva ki magamat, gyűjtöm a bizonyítékot a petíció vizsgálatához. Érintetlenül hagyva e rovatban foglalt állításból származható kihatásokat, s nem óhajtva bármily alkalomból hírlapi polémiába bocsátkozni — ezúttal csak azon kérdést intézem hozzád, mint a Felsőmagyarországi Hírlap felelős szerkesztőjéhez: légy szives megnevezni, hogy az említett rovatban foglalt azon híredet, miszerint én a falvakban Buza-párti kortesnek adtam ki magamat — kitől vetted? Válaszodtól teszem függővé a további lépéseim megválasztását. Hived: Dr. Thuránszky Zoltán. Előfizetési /elhívás. 1902. év április hó'1-én uj előfizetést nyitottunk lapunkra. Zemplén politikai hírlap megjelen minden második napon és pedig : kedden, csütörtökön és szombaton este megelőzve minden más megyei lapot közöl pontosan és kimerítően vármegyei, városi, községi ügyeket. Hírrovatában, törvényszéki, köz- gazdasági, ipar és kereskedelmi rovataiban a tudósítók egész légiója mindenről pontosan, gyorsan és hűen tudósítja. Irodalmi, tanügyi és színházi közleményeit kicünő belső dolgozótársai látják el. ' ' Előfizetési árak : :— .. Egész évre — — — — 12 kor. Fél évre — — — — 6 Negyed évre — — — 3 ’ Egyes szám ára 8 fillér. Kapható: Szabó Erzsiké, Löw Mihály és Reichard M. dohánytözsdé- jében. Kérjük mind azokat akik lapunkat megtartották, hogy az előfizetési összegeket beküldeni szíveskedjenek. Kérjük továbbá azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetése f. év márczius hó végével lejár, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek, valamint hátralékos előfizetőinket is, hogy ugy hátralékaikat mint az uj előfizetési összegeket is hozzánk beküldeni szíveskedjenek. Lakóhelyváltoztatás esetében pedig ugy helybeli, mint vidéki előfizetőinket arra kérjük, hogy újabb címüket velünk közölni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. &aF~ Nyáron az egész fürdőidő alatt előfizetőink kívánságára a 1 a- pot bárhová utánuk kiild- j ü k, még akkor is, ha többször változtatnak tartózkodási helyet. hírek. Megint ázunk.... — április 17. A múlt héten a pihekönnyű, kacagó, tavaszi blúzokról beszélgettünk, melyekre az ibolyaillat leheli rá az első napsugár költészetét s ma már az ostorszerü, piszkos esőcseppek fúródnak a föld göröngyei közé, melyek igy felázva olyanokká lettek, mint a bűbájos menyasszony, aki hófehér ruhájából kivetkőzve, mélységes gyászba öltözött. A szürke esős napokban nincs költészet csak véghetetlenül mélységes benyomás a minden iránt érzékeny csöppnyi változásra megmoccanó beteg lelkekre. Az eső a kíváncsian földbe furakodó vizesöppek sohasem voltak szépek, sohasem teremtettek, mindig csak romboltak. Rombolják a hangulatunkat mikor termékenyitík a jó humust. Az eső csúf, kiálhatatlan. Nem is szereti senki. Amint az első felhő felkerül az égre, előbujnak az elefántfülek, meg a gummiköpenyek, az esernyők meg a galucsnik, amelyeket az esőre agyarkodó emberiség talált fel a saját biztonságának védelmére. És elrejtőzködnek az emberek, a felgyürt gallérok mögül csak a széltől pirosra csípett orrok virítanak elő s az esernyő alól nem látszik csak egy fejetlen test, mely egyelőre ismeretlen irányban tör elő. Hol van ebben az időben költészet? Kinek nyújt örömet az ilyen idő ? Ha csak a sírásóknak nem, akinek a kapája jobban hasítja s föláztatott földet, mint a napsugártól tele- ittatott egymásba kapaszkodó göröngyöket, s akik jól tudják, hogy ez a