Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)
1902-03-29 / 23. szám
Március 29. ZEMPLÉN. 7. oldal. így történik, hogy az ember a hajnali szürkületben nem hazafelé tart, hanem kimegy a pályaudvarra és miután egy rövid táviratot küld valamelyik bodrogközi jó emberének, amaly- ben az foglaltatik, hogy a kis vasúti állomásnál kocsi várjon, felül az első vonatra, amely — hogy a novellairók kifejezésével éljek — zakatolva indul neki a hegynek völgynek. Itt a Felvidéken még erősen tartja magát a tél. A hegyek oldalai hó-al vannak lepve, a réteket jégkéreg borítja zordon és hideg vidék. Reggelre azonban, hogy a vonat a völgybe ér és a Bodrogközbe jutunk, csodálatos változást tapasztalunk. A szántóföldeken csak itt-ott van már hó s kimenve a kupé folyosójára, enyhe tavaszi szellő csapja meg arcunkat. A kis állomásokon jókedvű magyar urak Fzállanak be, akik barátságosan köszön ik az embert s nehány percnyi beszélgetés után csodálatosan közlékenyek lesznek. Beszélnek a termésről, amely jónak ígérkezik, mert hát a tél sokáig tartotta magát és óvó hólepellel borította be a földeket. Aztán egész me leg barátsággal megkérdezik az embertől, hogy hova utazik. Minthogy pedig a Bodrogközön mindenki ismeri egymást, csakhamar rábukkanunk ama falubeli kö ös ismerősökre, akikhez én is igyekszem. Ekkor már ugyan folyik a beszéd és egymást érik a jóízű történetek, amelyek evvel, vagy avval, itt és ott a legutóbbi időkben megestek. Szinte sajnálja az ember, hogy már ki kell szállani. Alig van annyi idő, hogy elbúcsúzzunk, mert a vonat csakis egy percig áll. A kis állomás előtt egy rozoga paraszt-szekér várja az embert. A kocsis Bigu Lészkay József uram egy szörnyen kopott gubában tétovázva áll a szekér előtt és gyanakodva nézi végig a városi alakót. Megkérdeni tőle, nem az én fdumba való-e. Erre világosság gyűl az arcában és csodálkozva kérdi: — Hát maga ? — Bizony rám nem ismert, mert eltelt egy esztendő, hogy utoljára itt jártam De aztán vidáman biztat: — thjön fel az ur. S aztán megindul a szekér a sáros országúton. Nincs nagyobb gyönyörűségem, mint parasztszekéren utazni. Többre becsülöm minden fényes úri hintónál A lovak lassan poroszkálnak a szekér előtt, halad a szekér réteken keresztül. Közben az ember elbeszélget Lészkay urammal sok minden h<sznos dologról. így kitudódik, hogy mi történt egy esztendő alatt Uj tanító jött a faluba, a kőbányába valami szerencsétlenség történt, az uraság birtoka dobra került és a jegyző ur tehene megellett Ezek a kiemelkedő momentumok. Tágas falusi udvarra fordul be a szekér. Az ambituson már várják az embert a jó emberei, akik meleg szeretettel üdvözlik. Nagy a szomorúság, mikor azt mondom, hogy csak két- három napig időzhetek. Ejnye, ejn\ e, miért nem vagy egy rövid hónapig. És íogadkoznak erősen hogy biz el sem eresztenek. Az a néhány nap, amit falun töltök, a leggyönyörüségesebbek közé tartozik. Kedves és szives magyar vendégszeretetben vagyon részem, Jóféle borocska mellett vidul az elme és beszélgetés esik sok mindenféle dologról. Géresi vinkót iszunk, a mit fölébe helyezek minden nehéz boroknak, a me- lyektül az embernek megszédül a feje és homály ereszkedik az agyára. Evvel ellentétben a géresi vinkónak az a pompás hatása van, hogy derű költözik tőle az ember lé kébe és tisztábban látja tőle a dolgokat. Nyájas pipafüst kavarodik a szobában, a hol egymást szerető emberek beszélgetnek és a kedves háziasszony minduntalan biztat evésre — ivásra. Aztán az ember vállára veti a puskát és kimegy a határba. Nem éppen a vadászat kedvéért, mert már a nyulakra tilos a vadászat, másféle vad meg alig akad ebben a határban, hanem, hogy szétnéz-en az ember a mezőn. Mert valami gyönyörűséges séta ez. Az első tavaszi nap enyhe fénye árad szét a vidéken, — nagy csend van mindenütt, de a levegőben benne van az élet, ébredés Vékony fűszálak bújnak elő a nedves földből. Ha igy tart az idő, néhány nap múlva zöld lesz a határ, rügy pattan a fakon és rövidesen fehér cseresznyefa-virága árasztja el a hegyoldalt. Az édes anyaföld szinte leheli ki magából az életet, az erőt. Dé’után áz ember 1 itogatóba megy a faluba. Benézünk néhány módos gazdához. Aztán betérünk a papiakba. Főképpen ez a kedves hely. Én nem tudom miért van az, hogy néhány református papot ismerek az mi’d rendkívül kedves derék magyar ember. Ot^ is szó esik politikáról ito- dalomról. És micsoda édes asszonyok vannak falun ! O'yan bájosan, annyi szellemmel csevegnek minden apró és nagy dologról, hogy nem győzi az ember csodálni és ha összehasonlítást tesz köztük, meg a városi nagyzoló és af- lektáló asszonyok közt, okvetlenül a falusi asszonyok javára dönti a mérleget. A pap’akban pedig rendszerint akad olyan szelíd, bájos és kedves leány, aki édes érzéseket ébreszt az ember lelkében. És ha a holdvilágos tavaszi éjszakán úgy éjfél felé — hazaindulunk, az emb r olyan hangú latba van, hogy igen könnyen nagyon csinos és hangulatos verseket tudna Írni. És nagyon sajnáljuk, hogy a poé- tikus kedves és nyugalmas falutól másnap vissza ke l indulni a komor városba, folytatni az unott munkát, hajszolni az élvezeteket és beszélni csalárd emberekkel, akik mosolygó álarc alá rejtik a gonosz gondolatoka'. Lengyel Menyhért. SZÍNHÁZ. Vendégszereplő művészeink. — A dalárda hangverseny momoirejai — — márczius 27. Élénk emlékezetünkben van még az a szép stilü hangverseny, a melyet a sátoraljaújhelyi dalárda buzgó vezetősége, élén Fornszek Béla elnökkel, ma egy hete nagyszerű sikerrel rendezett a városi színházban. Lapunk szerkesztősége felkérte Sebeök Sári és Komlóssy Emma énekinüvésznőket és Komjáthy Béla színigazgatót, a magyar színészet egyik legkitűnőbb drámai hősét, kik közül a két utóbbi ez alkalommal először szerepelt a mi közönségünk előtt, hogy vendégszereplésük alkalmával, különösen a mi közönségünkről szerzett impresszióikat nekünk megírják. A vendégszereplő művészek e kérésünkre a legkedvesebb készséggel küldték be hozzánk a következő sorokat: * Kedves szerkesztő uraim! A Zemplén húsvéti számába agy kis közleményt kértek tőlem az én múlt heti vendégszereplésem alkalmával nyert impresszióimról. Fáradt vagyok az utazástól, ettől az úri passziótól, amelyet hát nem is nagyon kedvelek. Ez fizikailag vett elő. A szellememet pedig egészen kiforgatta nyugalmából a viszontlásás édes öröme. Hogy én arról Írjak, hogy Sátoraljaújhely közönségének fogadtatása bennem milyen impressziókat kelt, azt én még akkor sem volnék képes leírni, ha mindig forgatnám a tollat, mint maguk, kedves újságíró uraim ! Ha mindenhol képes lennék az ujságiró urak kérelmének eleget tenni, az újhelyiek elől mindig kénytelen leszek kitérni ilyen sablonos kifogással minta mostani fáradtságom oka is. És csak egyetlen része ennek a kifogásnak nem lesz sohasem sablonos, mert ezt nagyon is igazán érzem: az ugyanis, hogy én egészen ki vagyok forgatva énemből valahányszor az én legédesebb, legelnézőbb közönségem előtt énekelek. De hisz lehet is ez másképpen ? Ott, ahová nekem minden emlékeim legragyogóbb percei fűződnek, ahol az én legideálisabb ifjúságom a levegővel együvé nőtt, ahol minden kis rögöcske az én gyermekcipőimről regéli nekem az ifjúságom gyönyörűségeit, ahonnan erőt, életet merítettem egy végtelenül mélységes ambícióra és ahol szédületesen magas vágyaim ébredtek fel és összpontosultak az egykor kis rozoga színpad akusztikájában, ott én nem látok, nem érzek semmit, ott egy kimondhatatlanul édes apathia tart lekötve, ott úgy érzem, mint Murger bohémjei, hogy szárnyaim nőnek és mintha minden hang szerelemről, dicsőségről, forró érzelemről, vágyakról, fényről, sötétségről és egy nagy darab magyar föld iránti rajongásról volna kottába ékelve, hogy az mind a szivemet ragadja meg, lázba hozza, leköti. Felemelő, nagyszerű érzés nekem ez előtt a közönség ilyen érzésekkel énekelni. És lehetne-e nekem ihlet nélkül az előtt az én régi, bátorító, édes közönségem előtt, az én legelső közönségem előtt énekelni, amely mindig olyan igaz bensőséggel fogad. Most már pedig éppen kétszeresen jól esett ez nekem, ki azóta a nagyvilágzajában oly sok ridegséggel is találkozom. Igaz szívvel mondok köszönetét jóságos fogadtatásomért, kérve önöket, maradjon érzésök irányomban változatlan a jövőben is. Legszivélyesebb üdvözlettel maradok tisztelőjök Nyitra, 1902. febr. 26. Sebeök Sári. * Kedves szerkesztő uram! Az a kicsiség, amit tőlem kíván, hogy tudniillik írjak valamit a sátotaljauj- helyi közönségről és az ott töltött időm hangulatáról, úgy megijeszt, hogy nem tudom mint kezdjek hozzá. Mért kívánja tőlem, hogy azt a kis jó véleményt, melyet a hangversenyen való működésemmel, talán megszerezni sikerült, elrontsam, midőn olyasmiben kontárkodom, amihez — őszintén szólva — nem értek 1 Ön azt sokkal jobban tudja, hogy az a fogadtatás, amelyben engem részesítettek megérdemelt volt-e, vagy a vendégnek szóló köteles udvariasság folyománya? Én csak azt tudom, hogy nagyon, nagyon boldog voltam. Kevés helyen ismertem olyan lelkes, olyan meleg rokonszenvet mutató közönséget, aminő a sátoraljaújhelyi. Nagyon türelmetlenül várom azt azt időt, amikor, habár csak rövid időre is, egészen az Önökének mondhatom magamat. Nem kell azt mondanom, hogy mi a színésznőnek a közönség szeretető és rokonszenve, Ön azt nagyon jól tudja. Minden! Ez az, ami felejtetni képes vele a gondot, bánatot. Ez az, amely megédesíti az életét, amely nélkül a színésznek léte keserűbb, az ólombányák rabjáénál! Ezért Magyarország városai között az első helyekre sorozom Sátoraljaújhely közönségét, mert az ott töltött est, úgy tűnik föl nekem ma is, mint egy tündérálom! Bocsássanak meg Önök s akkori szives házigazdám Fornszek Béla ur, hogyha az elsőséget igaz meggyőződéssel a hölgyeknek adom! Azon a lelkesültséggel tele nézőtéren minden hölgy, mintha azt érezte volna, hogy ő egyedül viseli a háziasszony tisz- I tét, és mindenikről a szeretet melege árad felém. Ezt a szép estét, ezt az előlegezett rokonszenvet, ottlétünkkor kell kiérdemelnem és én rajta leszek, hogy kiérdemeljem! Debreczen, március 27. Üdvözli őszinte hive: Komlóssy Emma. * Kedves barátom ! Azt hiszem, igen könnyű lenne beszámolni impresz- szióimról, melyeket nálatok nyertem, azonban zavarban vagyok, mert ha leírnám becses lapotok számára, mit gondoltam, mit éreztem, azon kitüntető rokonszenv láttára, melyben a Ti kedves közönségetek részesített, a hizel- kedés színében tűnném fel és akadhatna valaki, aki azt mondaná, hogy ezt nem az a színész írja, ki ott egy este igen jól érezte magát, hanem az igazgató, aki rövid idő alatt hozzátok megy társulatával. Azt tehát engedd el nekem, hogy a sátoraljaújhelyi közönségről írjak. Inkább elmondom röviden, hogy hogyan jutottam én ahoz, hogy a programban jelzett monológ helyett azt a költeményt szavaltam el, amelyet halottatok. Egy könnyű és vidám monológra készültem és azzal szándékoztam megkacagtatni a hangverseny közönségét. Végig menve a Tokaj és hegyaljai vasút vonalon, egy percre magam előtt láttam — Sárospatakon — a Rákócziak ősi fészkét. Valami különös gondolat, nem mindennapi érzés szállott meg! Egész nap nem tudtam ettől a gondolattól megszabadulni. S mikor láttam, hogy a műsoron egy bájos hölgy egy monológgal már úgy is megelőzött, mikor láttam, hogy azon az igazán szép műsoron minden képviselve van, csak éppen a mi magyar érzésűnknek kellett nagyon hátul, valahol a sutban meghúzódni, abban a pillanatban, mikor már a féllábom a színpadon volt, hogy bele kezdjek „A kapu-kulcs“ című monológba, a szomszéd Sáros- Patak felől mintha valami lelkesítő, gyújtó érzésre hangoló márciusi fuvallat csapta volna meg arcomat, önkénytelen röppent el ajkamról az elmondandó költemény cime: „Március idusán 1“ S mikor a hozzám közelebb ülők arczán észrevettem a kicsorduló köny- nyeket s az egész közönség igazi lelkesedését. akkor meggyőződtem róla, hegy az én sejtésem igaz volt, hogy az a közönség nem csak művelt, nem csak lelkesedésre képes, de szivében és lelkében egészen magyar 1 Úgy éreztem magamat, mintha valami jót tettem volna, mikor arra a sugalatra hallgattam, a mely nekem mindenek felett jól esett. A többit engedd meg, hogy majd ottlétemkor mondjam el. Addig is fogadd baráti üdvözletemet. Debreczen, 1902. márcz. 27-én. hived: Komjáthy János. ** Komjáthy színtársulata Sátoraljaújhelyben. Lapunk egyik előző számában megemlékeztünk arról, hogy Komjáthy János, a debreceni szinház jeles igazgatója a vidék egyik legel- sőbbrendü társulatával Sátoraljaújhelyben május hó 12-ikén kezdi meg hat hétre terjedő idényét, amely Idő alatt a fővárosi és külföldi szinkázak legjelesebb termékei, eddig itt még nem látott fényes kiállítással, mesteri rendezéssel fognak színre kerülni. A kitűnő társulat névsora, a szerepkörök megnevezésével a következő : Nők: Breznay Anna anyaszinész- nő, Szigeti Lujza komika, Széketyné Alice szalonkomika, Körftjáthyné Z. Teréz hősnő, Komlóssy Émma szub- rette énekesnő, Tóth Ilonka szende és hősnő, Groo Valéria szende és társalgó, Szirmai Olga alt és szoubrette énekesnő, Udvardy Emilia koloratur énekesnő, Bcrlányi Vanda naiva, Takács Mariska szoubrette és társalgó,
