Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-08-04 / 31. szám

1901. augusztus 4.

Melléklet a „Zemplén41 31. számához

Mert mi más is lehetne egy oly magas műveltséggel biró és oly jó szívvel megáldott egyén, mint ő, a mi ünnepelt főszolgabírónk: udvardi Kossuth Elek.

Hivatalában és alantasai között az atyai szeretettel Ítélkező biró; barátai közölt az igazi magyar jó barát.

*

A jelzett napon, délelőtt 10 órakor, hálaadó istentisztelettel vette kezdetét az ünneplés. Ft. Lehoczky Endre, négy lelkész segédletével végezte az istentiszteletet, melyhez Balázs Mihály énekelt a betanított iskolás gyermekekkel. Olyan jól esett hallani a nagy Kossuth vérrokonának ünnepén a tót anyanyelvű gyermekek magyar énekét . . .

Istentisztelet végeztével a községi bírák és járási útkaparók alkotta sorfal között az „Éljen Kossuth Elek“ felirásu zászló alatt megállót! az ünnepelt s körülvette az ünneplő közönség.

Danes János, Sztarina ékesszavu körjegyzője, a községi tisztviselők nevében gyönyörű beszéddel üdvözölte az ünnepeltet, köszönetét fejezvén ki azért az atyai szeretetért, melylyel mint a járás atyja viseltetik mindenki iránt. Magas szárnyalású beszéde végeztével átnyújtotta neki a járás emléktárgyát.

Beszédét, mit a szeretet, a tisztelet, az őszinte ragaszkodás szavai alkottak, mik mindenki szivében igaz viszhangra találtak, kitörő éljenzés követte.

Ezután az ünnepelt mondott köszönetét e reá nézve „feledhetetlen nap“ szerzőinek és mindazoknak, kik megjelentek, biztosítván min- deniköket arról, hogy ő marad járásának, a ki volt. És ez mindenkinek oly jól esett, hogy a szeretet és meghatottság sugalta sz,avai után egy szívvel, lélekkel hangzott fel: „Éljen Kossuth Elek soká 1“

*

Az ünneplő közönségnek lukullusi lakomában volt része az ünnepeltnek magyar vendégszeretetéről messzeföldön ismert úri házában, a hol 130 terítékes bankett volt. Jelen voltak : Matolai Etele alispán, Thuránszky László vármegyei tb. főjegyző, Mester István árvaszéki ülnök, Malo• nyay Tamás varannai szolgabiró,, Oláh István dr. homonnai aljárásbiró, Mauks Árpád földbirtokos, úgyszintén a járásnak római és görög katolikus lelkészei, nagyon díszes hölgyközönség, a járás intelligenciája teljes számban, mindannyian az ünnepelt iránt érzett nagy szeretetnek képviselői.

Mindjárt a gazdag ebéd kezdetén az ünnepelt emelkedett fel, éltetvén a legelső magyar ember“t, királyunk őfelségét. — A második pohárköszöntőt Matolai Etele alispán mondotta, a vármegye egész tisztikarának nevében éltetvén az ünnepeltet. Elismerését fejezte ki a vármegye kötelékében tett szolgálataiért és arra a kitartásra kért Istentől erőt, a melylyel eddig is végezte teendőit. — A kitörő éljenzés esi lapod- ván, Thuránszky László emelt poharat az ünnepelt családjáért, különösen pedig a jó anyáért és feleségért, úgyszintén a körjegyzőkért. — Lehoczky Endre rk. esperes-plebános az ünnepeltet, benne a „minta hivatalnok“-ot éltette szép szavakkal. — Ezután Danes János a nagy idők tanuj4ért, Matolai Etele alispánért ivott hatalengedi meg, hogy az úrvacsorával éljen.

Az egyháztanács a maga tekintélyét féltékenyen őrzi. Nemes Szűcs György gondnokot, a ki a számadásában hibát talált presbyter-tár- sait „impostoroknak* nevezi, a consistoriumból kizárják mindaddig, mig megjobbúlásának és egyenes jólelkü magaviseletének próbáit nem adja.“

Megyasszó egészen jobbágy község soha sem volt, bár a Monoky-, később az Andrássy- családoknak bizonyos dézma-illetéket fizetett, szolgálmányokat azonban nem teljesített. A nemesek, a kik a község nagy részét tették, külön biró, az úgynevezett „nemesek hadnagya“ alatt állottak s katonai szolgálatokat teljesítettek. II. Rákóczi Ferenc fejedelem alatt „hajdú város“ volt, lakosai kivétel nélkül a fejedelem hadseregében vitézkedtek.

A dicső fejedelemnek az országból történt kibujdosása után 1711-ben, kegyelem utján, a szerencsi vár és vele Megyasszó is a fejedelem nővérére, Ilonára, Aspermont német tábornok nejére szállott, kinek egy Mody nevű, mint állítják, zsidóból lett »udvarmestere^ ravasz fondorlattal az túri eszmék* illetékességének elismerésére csábította s igy jobbágyokká tette s elvette a határ nagy részét s főképp az erdőt. Mely szomorú állapotnak 1848. a jobbágyok felszabditásával vetett véget. Megyasszón más felekezet és templom nem volt soha. 1812-ből van feljegyezve, hogy a városban egyetlen egy római katolikus sem találtatott. Az őslakók ma is mind reformátusok, római katolikus csak néhány, a tanyákról betelepült tót származású és

más éljenzések közt. Mélyen átérzett, szónoki tehetségre valló beszéde általános tetszést szült. A mindenkitől rajongásig szeretett alispánt, ki becses megjelenésével, fáradságot nem kímélve, ünneplésünket megtisztelte, lelkesen megéljenezték. A szónokot remek beszédéért minden oldalról köszöntötték. — Utána Bihary Emil gk. esperes, Pcsolina elokvens lelkésze, ürítette poharát az ünnepeltért és a körjegyzőkért. — Malonyay Tamás, varannai szolgabiró, az ünnepeltet, mint varannai volt szolgabirót éltette. — Oláh István dr. a homonnai járásbíróság nevében köszöntötte fel az ünnepeltet.

Az ünneplő közönség táviratban üdvözletét küldött Hadik Béla gróf főispán Öméltóságának, ki is szives szavakkal viszonozta a figyelmet és a megemlékezésért köszönetét mondott. — Hasonlóképp üdvözlő táviratot intéztek Molnár István ny. főispán, Andrássy Sándor gr. és Hadik Barkóczy Endre gr. Öméltóságáikhoz.

Sokan táviratban fejezték ki jókivánataikat. *

Este táncniulatség volt, mely kitűnő kedvben folyt le és csak a késő reggeli órákban ért véget.

így folyt le a mi örömünnepünk, mely hathatós bizonyítéka volt annak, hogy méltó embert ünnepeltünk. Mert csak a szeretet, a ragaszkodás, az igaz, őszinte tisztelet ünnepelhet igy!

Mindnyájan avval az őszinte kívánsággal távoztunk, hogy a jó Isten Kossuth Eleket még a félszázados évfordulójáig is éltesse testi és szellemi frisseségben. (Ügy legyen! Szerk.)

Még egyet. Nem szeretném, ha dicséretet éneklő himnistának tartana valaki tudósításomért. A mit írtam: a szivemből, a legjobb meggyőződésemből eredő valóság. n—a,

Pánszláv izgatás a felvidéken

— Ötödik közlemény. —

A mezőlaborczi gk. lelkész, ft. Rojkovics Wladimir ur — kit szive arra indított szintén, hogy a hazai magyar nyelvet kibecsülni segítse a „szobor“-ból (egyházkerületi papi gyűlésből) és retrogád irányzattal visszatérítse a „szobor“-t az orosz szóhoz — a következő nyílt levelet intézi Felvidéki munkatársunkhoz, az orosz nyelvűvé visszavedleni készült „szobor“ leleplezőjéhez:

Tekintetes Felvidéki ur*

Önnek, mint az ellenünk intézett támadások kezdeményezőjének, szervezőjének és intézőjének, már régebben szándékoztam Írni; de az ön, előttem jól ismert személyével összefüggő okoknál fogva, haboztam önnel nyilvánosan szem- beszállani; de ezenkívül úgy gondolkoztam, hogy az ön részéről kilátásba helyezett hivatalos eljárás az ön támadásaira vonatkozó nyilatkozatomat úgyis feltétlenül szükségessé, kényszerűvé fogja tenni. Az ön kitartó, szívós támadásai azonban arra bírtak engem, hogy várakozó álláspontomról térjek le és önnek a jelen őszinte soraimat Írjam meg.

Ön, t. Felvidéki ur, országszerte méltatla• Ad hominem jelen esetben a „tek.“ cimzós alantjáró.

cseléd. Az 1894-ik évben engedélyezte községünk képviselőtestülete a római katolikusoknak egy harangláb felálállitását a Páston.

Megyasszó népessége ma, a tanyai lakosokkal, 3081 lélek. A szőlők mintegy 10 év előtt a filoxera által elpusztítottak. x

Mostanában kezdik az uj ültetéseket amerikai alanyokkal. A mint már említés van róla téve többszöri, de főleg az 1750-iki tűzvész alkalmával, minden irat és jegyzőkönyv megsemmisült; s igy nem tudhatjuk biztosan, hogy kik voltak az egyház lelkészei a régibb időben. A meglevő régi iratokból a lelkészek neveit igy állíthatjuk össze. Valamikor 1500 végén, 1600 elején az időpontok meghatározása nélkül Szepsi András, Jósvay György, Somosi Miklós, 1670— 1680 közt Somosi János, majd Váradi Pál és Kábái Ferenc, 1719-ben Tolnai Miklós, 1713 ban Szécsi István, 1720-ban Ráczkevi János, a kit rövid időközben Szentpéteri János és 1739 körül Selyebi János követtek. 1753 körül Tsétsi János, 1770—1776-ban Kaptzi István, 1807. június 29-ig Esztergomi Gábor. Utána egy évig helytöltő volt Liszkai Mihály, később szadai pap.

Megnevezés nélkül a legrégibb (1750) bejegyzések igy vannak: „baptisandorum nőmén“ és utána következik: „Orosz István leányát — Katát“ ... vagy „copuláltam“ „Nagy Andrást, Halápi Erzsébettel“, — a temetésnél >paren- táltam“ vagy „temettük“ p. o. „Gombos János unokáját“ ; fel van jegyezve az alapige is, de a lelkész neve sehol. 1753 körül Tsétsi János lehetett az egyház lelkésze, ezt lehet következtetni egy feljegyzésből, „13-ik auguszti Tsétsy

nul meghurcolt minket, a nélkül hogy lelkünk világáról, meggyőződéséről hű képe volna; ön „pánszlavisztikus tendenciákkal“ — „fantazmagóriákkal,“ — „perfid hálátlansággal“ stb. vádol minket s ezen vádjait tisztán és kizárólag azon körülményre állapítja, hogy mi az 1900. évben megtartott kerületi gyűlésen a rutlién nyelvű jegyzőkönyvre szavaztunk.

Felvidéki ur vegye tudomásul, hogy szó- banforgó szavazatunk nem a magyar államnyelv ellen intézett merénylet végrehajtását célozták, hanem a kihívó magaviselet által megsértett egyházi nyelvünknek s az azzal elválaszthatla- nul összekötött híveink nyelvének tartozó tisztelet megvédésére irányultak.** Ezen most jelzett álláspontunk őszintesége mellett bizonyít azon körülmény, hogy az emberemlékezet óta ruthén nyelven vezetett gyűlési jegyzőkönyvek helyett a magyar nyelvű jegyzőkönyvek szerkesztésébe 3—4 évvel ezelőtt beleegyeztünk és mindnyájan kivétel nélkül abba bele is nyugodtunk.

Belenyugodtunk a magyar nyelvű jegyzőkönyvek szerkesztésébe, mert a magyar államhoz való ragaszkodásunkról és a magyar államnyelv iránti őszinte tiszteletünkről sohasem mondtunk le, ép úgy, miként a múlt 1900. évben, a történt kiáivás*** következtében, a mi és őseink egyházi nyelvének tartozó tiszteletünket sem tagadhattuk meg.

Mi nem habozunk önnek bejelenteni azt is, hogy mi szeretjük a kárpátaljai ruthén népet ; szeretjük, mert, miként őseink, úgy mi is az ő körében születtünk, élünk és meghalunk; ez a nép volt őseinknek a messze időktől fogva az életfentartója s nekünk is az; szeretjük híveinket s az ő nyelvüket; szivvel-lélekkel ragaszkodunk ősi szertartásunkhoz s mindahoz, a mi ezen szertartás lényegéhez tartozik.

Ezen érzelmeink azonban sohasem állottak ellentétben a magyar hazához való ragaszkodásunkkal s a hazához minket fűző kapocs meglazítását sohasem kisérlettük meg; ezen kapocs erőszakos megbontására, a hazától való elidegenítésünkre mostanáig önön kívül, Felvidéki ur, velünk szemben senki sem tett komoly kísérletet. ..

Ön, Felvidéki ur, kívánja és követeli pa- rókhiánkból való kilöketésünket; ezen követelése nem fog sikerülni, mert mi, mint a hazai és egyházi törvények tisztelői s ezenkívül mint installált parókhusok, kánoni ok hiányában pa- rókhiáinkról elmozdíthatok nem vagyunk !**** Téved, ha azt hiszi, hogy az országos és egyházi kormány oly rövidlátó, szüklátkörü, bosz- szuálló és roszindalatu, mint ön Felvidéki ur! Oem. (

Felvidéki nem rósz indulatú, mint az orvos sem az, a ki betegének keserű orvosságot ir. — Szerk.)

Ön kívánja, hogy minket, mint a „haza ellenségeit“ mindenki üldözzön és vessen meg; legyen meggyőződve, hogy mi az ön és mindenki megvetését szeretettel fogjuk viszonozni, s nem

** Kihívó magaviselet — a hívek nyelve iránt való tiszteletlenség: hát ez a kettő volt volna együtt az erkölcsi ösztöke? A magunk részéről is kérjük Felvidéki igen tisztelt munkatársunkat, hogy ez a rámutatás — mely oka volna az okozatnak — ne kerülje ki b figyolmót.

,M Hát ez : micsoda kihívás ?

**** így értve nem ; az 1878. V. t.-c. 142. §-a szerint azonban — quod Deus avertat — igen! Szerk.

Klárát. Keresztatyja Tiszt. Superintendens Tsáp Márton uram, k. anyja a felesége.“ Alább a halottak között egy bejegyzés van, „In anno 1753 die XI. Ma februarii Tsétsi Lídiát nagy keserűséggel temette az édes atyja és édes anyja t. Pók János Tsanálosipraedikátor. Ex loco Job XIV., 1. 2 Ismét T. Simon István szerencsi praedikátor urnák általa ex loco Rom. 1—17.“

A lelkész és hívei közti szeretetteljes viszonynak jele az, hogy a legtöbb esetben a lelkész és neje töltik be a keresztszülei tisztet, de a lelkész sehol sincs másképen megnevezve, mint a „praedikátor és felesége.“

1772-ben Petrahai János esperes aláírásával egy rendelet jelent meg, hogy a lelkészek tónykedésök után neveiket jegyezzék fel. Ettől kezdve más az irás, s minthogy Tsétsi János halála bejegyezve nincs, hihetőleg nyugalomba, vagy más -egyházba ment, talán 1770—1771 körül. Már 1771 augusztus 20-ról ez van beírva: „Kaptzi Mária kereszteltetett T. Szathmári Mihály uram által és ugyan keresztapja is tiszte- letes említett Szathmári Mihály volt, k. anyja pedig az asszony T. asszonyom.“ Kaptzi tehát már itt volt, de állását, nevét nem jegyzi fel. De ama rendelet után már február 8-án megnevezi magát, sőt a k. anyának — feleségének nevét is: „k. atyja a prédikátor, K. anya a felesége Vattay Judith.“ Az ez év júliusi bejegyzéseknél már a nevét ismét kihagyja, be nem jegyzi, hanem elégnek vél ennyit: „az ecclesia Ordinarius parochussa‘l, s megy minden a régi módon

A megyasszói egyháznak biztosan megne-