Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-22 / 51. szám

Nagy, igazán dicső ünnep, a melyen az egész világegyetem vallomást tesz arról, hogy e nap senki, másé, csak Istené, csak a Megváltóé. A templomokban ismét zeng az ének, a hatalmas tornyok harangja újra megkon- dul és hivó szavára a templomokba özönlik újra a tömeg. Az ablakokból kimosolyog a Karácsonfa sok pici lángja, terített asztalok­nál őrvend az emberiség kicsinye és nagyja. Hadd örvendjenek, mulassanak az ár­tatlanok Jézuskával; hadd erősödjék a gyer­meki szív a hit, remény és szeretet igazsá­gaiban ; hadd fürödjek meg a bűvös-bájos szent Karácsonest aranyos illúzióiban, hogy le­gyen majd mire építenie egykori boldogságát. (Falkus.) Demeter János. Vármegyei tisztújító közgyűlés. Sátoralja-üjhely, dec. 18. A cim, hogy „tisztújító“ igaz, de hogy újított volna is: az nem áll. Sőt annyira nem újította meg a volt tisztikart, hogy, egynek ki­vételével, a ki minden áron menni akart, meg- marasztotta újabb hat évre egytől-egyig mind­azokat, a kik voltak az elmúlt hat éves szolgá­lat folyamán. Jó Mikes Kelemen „Törökországi Leveled­nek valamelyikét igy végzi: „Vagyok, a ki vol­tam és leszek, a ki vagyok.“ Ugyanezt körülbelül elmondhatja magáról Zemplénvármegye tisztikara is a ma lezajlott, (helyesebben mondva: gyorsan, mert négy óra alatt lepergett) tisztújitás után — megújulva maradtam a régi 1 . . . De, hogy történeti sorrendet kövessünk, igy ment végbe ez a XX. századbeli első tiszt­újító közgyűlés: * Hadik Béla gróf főispán d. e. pár perccel 9 óra után lépett a székház ősi termébe, hol a bizottsági tagok már feles számban várták a köz­gyűlés megnyitását. Á mint belépett, minden oldalról harsány „éljen“-ekkel köszöntötték. — Elmondván rövid, de lendületes és tartalmas beszédét, melyben felhívta a vármegye atyáit, hogy az őseiktől reájok maradt nagyfontosságu jogot, a tisztválasztás jogát, szabadon gyakorol­ják, a közgyűlést megnyitottnak jelentette ki. Mire : Matolai Etele, a külsejével ugyan öreget mu­tató, de lelkületét tekintve fürgeifju alispán, a saját és a tisztikar nevében hivataláról lekö­szönvén : a közbizodalnm irányából ezelőtt hat évvel nekik oda nyújtott megbízatást a tekin­tetes törvényhatóság bölcs rendelkezésére visz- szabocsátotta, — egyben pedig a vármegyének aranyba vésett pecsétnyomóját a főispánnak át­nyújtotta. Most a kijelölő bizottság megalakítása kö­vetkezett. A főispán ajánlatára közfelkiáltással be­választattak a kandidáló bizottságba: Mailáth József gróf, Mauks Árpád és Nagy Barna bi­sem kellett volna azt az ő szép, édes, ideges fe­leségét igy elhagyni menni I Úgy vágyódik utána, nem tud beletörődni az elvállásba. Az igaz, hogy törvény és világ előtt ők úgyis férj és fe­leség, ha külön is élnek. Hátha ő tenné meg a békéltető lépést s a férfi büszkeségét alázná meg? Itt laknak egy városban, szeretik egy­mást, vágynak egymás után s a dac, a két büszke, sértődött lélek makacssága nem engedi, hogy feledjék a kemény, heves szókat . . . Győry idegesen kezdte a kandalló parázs tüzét fejpiszkálni. Nem volt megelégedve önma­gával. U az idősebb, a komolyabb, neki kellett volna elnézőnek lennie a gyerek-asszonynyal szemben! S a mint a férfi tovább szőtte gondo­latait és mind világosabban kezdett lelkében derengeni az a tudat: hogy ő volt a nagyobbik hibás,-------lassankint igen melegnek kezdte találni a kandalló tüzét. Oda lépett Íróasztalához. A zöld ernyővel mérsékelt lámpafény egy nagy fényképre esett. Szőke, ifjú, mosolygó asszonyt ábrázolt a kép. A férfi szilaj szenvedélyességgel ajkaihoz vette felesége fényképét-------majd lehajtotta fejét az asztalra és száraz szemekkel zokogott. Si­ratta az ő boldog, kedves családi életét, mely soha sem jön többé vissza! . . . * Az ajtó most felnyílt és azon egy ifjú nő lépett be. Hosszú köpeny takarta alakját, fejére selyem sál borúit. A mint nesztelenül belépett és a férfit az Íróasztalra hajtott fejjel meglátta hidegtől kipirult arca megsápadt és ajkai meg­remegtek. Köpönyegét, a sált, a szőnyegre ej­zottsági tagok, — ugyanoda tagokul kineveztet­tek a főispán részéről: Andrássy Tivadar gróf, Farkas Róbert dr. és Z. Moskovitz Géza biz. tagok. — A tisztújító közgyűlés idejére jegyző- kül helyettesittettek: Dókus Gyula volt főjegyző és Mizsák István volt tiszti főügyész. A kijelölő bizottság tanácskozásra vissza­vonulván, erre az időre d. e. V2l0-kor a köz­gyűlés felfüggesztetett. Negyedóra múltán a közgyűlés ujból meg­nyittatván, jelentette a főispán a kijelölő kül­döttség határozatát, hogy t. i. az újra pályázott régi tisztviselők valamennyien kijelöltettek (Nagy éljenzés). Azonkívül tudatta, hogy a „fiatalok“ is, névszerint Bessenyey Zenó dr., Bajusz Zol­tán dr., Durcsinszky Gyula, Bencsik Béla és He- ricz Márton, közig, joggyakorlók mind az öten és a felsorolt egymásutánban jelöltettek (Éljenzés). Végre köztudomásul adta a főispán, hogy a ki­jelölő bizottság határozatához képest, mivel újabb pályázók csak is a szolgabirói állások el­nyeréséért jelentkeztek, a „fiatalok“ . .,(Felkiál­tások : Maradjanak a régiek----------Éljenek a volt szolgahirák------) Szavazás előreláthatóan lesz (Újra hosszasan és lelkesen éljenzilc az eddig volt szolgabirákat és kívánják, hogy maradjanak, mint voltak------Az elnök csen­get . . .) tehát gondoskodni kell szavazatszedő küldöttségről is. Jelentette egyben a főispán, hogy a 14 szolgabirói állásra ugyanannyi csoportban fog történni a szavazás. Az A—M-ig szavazók küldöttségének tag­jai lettek, Ballagi Géza dr. elnöklete mellett, Görgey Pál és Hornyay Béla dr. (később he­lyette: Kincsessy Péter). Az N—Zs-ig szavazók küldöttsége pedig. Farkas Róbert dr. elnöklete mellett Mauks Árpád és Szerdahelyi Vince biz. tagokból alakult meg. Ezek elrendezése után d. e. 10-kor kezdő­dött a tisztújitás. Mikor előadta a közgyűlés elnöke, hogy az alispáni állásra csak egy pályázó van, Matolai Etele . . . elementáris erővel tört ki a lelkesedés, szűnni alig akaró éljenzés. A mi ujból tombolt, midőn mondotta a főispán: .... Tehát alispánná közfelkiáltással újra megválasztatott Matolai Etele! Ki is hivatali esküjét —■ az eskü szövegét szép érces hangjával utánamondván az előolvasó főjegyzőnek — nyomban le is tette és meghatottan köszönte meg az osztatlan nagy bizalmat, mely- lyel őt a t. vármegye közönsége immár heted ízben, hetvenen jóval felül járó kora dacára (Egy hang: Öreg ember nem vén ember!) újab­ban is kitüntette (Hosszantartó, igen lelkes él­jenzés.) Mély háláját ismételve, a főispánhoz fordult és kérte, hogy őt eddig tapasztalt bizal­mában és kegyességében megtartani és támo­gatni méltóztassék. (Meg-megujuló, hosszantartó éljenzés.) Következett a rendszerint való főjegyzői szék botöltése. Közfelkiáltással és igen szives éljenzés közt újra megválasztatott Dókus Gyula, — ki is a 32 éves szolgálat méltánylásául irányában oly szépen megnyilatkozott közbizodalmát hálás sza­vakkal viszonozta. És igy tovább, vagyis „közfelkiáltással“ újra megválasztatott a jegyzői kar, a tiszti ügyé­szet, a vármegyei árvaszéknek eddig volt minden egyes tagja, mindenik névnél, mikor mondotta a tette és csendes léptekkel közeledett az ura felé. És midőn hozzá ért, és a férfi még sem vette őt észre, szenvedélyes mozdulattal átkarolta a Győry Ödön nyakát. A férfi felrezzent, midőn felesége puha ke­zét vállán érezte. Majd magához ölelte az asz- szonyt és hosszú, forró csókot nyomott a piros ajkakra, majd reszkető kezekkel simogatta a selyem-hajat. Valerie szólalt meg először. Könyes volt a szeme, bánatos a hangja. —- Ödön! Visszafogadsz még egyszer ma­gadhoz ? A dalliás férfi felemelkedett. Mélyen hosz- szan nézett az asszony megsápadt arcába, leso­ványodott termetére. Nyolc hónapig nem látták egymást és ez idő alatt mily változás történt feleségével. Gyöngéd szánalom lopódzott a férj szivébe, ismételten magához vonta nejét, miköz­ben szeretettel suttogta: —- Édes Valii! Az enyém vagy újra s most már soha sem hagyjuk el egymást kicsi­nyes, gyermekes dacból. Most az asszony kezdett beszélni. — Tudod Ödön, jöttem volna mindjárt másnap vissza, de Tilda, az a csúnya, okoskodó Tilda, azt hajtogatta, neked kell jönnöd érettem, te sértettél meg engem, nőibüszkeségemet nem szabad megaláznom.-------— Pedig, Istenem, de nagyon vágytam utánad, úgy hiányzott csó­kod, ölelésed. Azt az egész gyerekes históriát el is feledtem. Tilda nem eresztett. De ma este, midőn a karácsonfát meggyújtották és Tilda gyerekei nagy zajjal, örömkiáltással körülugrál­főispán, hogy „közfelkiáltással megválasztottnak kijelentem,“ újfent harsogott az „élien!“ Közfelkiáltással választották meg újra, il­letve marasztották hivatalaikban további hat évre a főpénztárost és a tiz járás főszolgabiráit is. Kézfeltartással kijelentett többség válasz­totta meg pénztári ellenőrré Schön Miksa gyám­pénztári könyvelőt Rimay Lehel alszámvevő- vel szemben* * a nyugalomba vonulásra vágyott Klimó Menyhért pt. ellenőr helyére. Több változás aztán a tisztikarban nem is történt. Ezután következett a volt szolgabirák és az áspiránsok, régiek és újak, csoportos választása. Az I. csoportban kanditáltattak Mándy Ist­ván, a régi szolgabiró, melléje a fentebb már megneveztük „fiatalok.“ Közfelkiáltással megvá­lasztatott: Mándy István. Hasonlóképp a II. csoportban: Császár Pál, a régi, a III. csoportban : Fischer Lajos br. a régi, és igy továbbá a régiek, — névszerint a IV. csoportban: Fsépy Zoltán, az V.-ben: Ba­jusz Andor, a Vl.-ban: Malonyay Tamás, a VIL-ben : Gortvay Aladár, a VHt.-ban : Bernáth Béla, a IX.-ben : Bárczy Gusztáv, a X.-ben : Jelenek Gyula, mindannyian a „fiatalok“ neve­inek felemlitése mellett közfelkiáltással. A XI. csoportban következett Lantos Já­nos, a régi szolgabiró ; a kinek népszerűségét azonban — minthogy az ellenpárt szavazást kért — már össze kellett mérnie a „fiatalok“ közül Bencsik Béla közig, joggyakorlóval. Áspiráns fia­tal társai ettől a „csoportétól visszaléptek, fen- tartván erejüket és áspirációikat a még hátralévő a a XII.—XIV. csoportbeli alkotmányos küzdelemre. Midőn megkezdődött volna az urna-harc, Ballagi Géza dr: biz. tag — midőn a percekig tartott zajgástól szóhoz juthatott — azt indít­ványozta, hogy a szavazás processusnak megrö­vidítése érdekében a XI.—XIV. csoportra kumu- latire rendeltessék el a szavazás. — Mizsák Ist­ván „ad hoc“ főjegyző a kumulativ módszert törvénybe ütközőnek tartván: ment, mint indult a dolog, vagyis a főispán d. e. VH1 kor elren­delte, hogy a Lantos- és Bencsik-párt mérjék össze erőiket. — A szavazásnak egy óra múlva az lett az eredménye, hogy leadatott összesen 246 szavazat és az összetűzésből a Lantos neve ke­rült ki győztesen 48 többséggel. A XII. csoportban Dobé István, a régi, kapott ellenfelet Durcsinszky Gyula tb. szol- gabiróban. (A többi négy fiatal visszalépett.) A szavazatok többsége Dobénak kedvezett, mert a beadott szavazatok összeszámlálása után kitűnt, hogy a Dobéra esett 116 voksban a többség 26. „Pro consolatione“ felemlítjük, hogy az And- rássy-grófok (Géza, Gyula, Sándor és Tivadar) mind a négyen Durcsinszkyra adták szavaza­taikat. Hátra volt még a XIII. és a XIV. csoport; minthogy azonban a „fiatalok“ most már mind­annyian visszavonultak a küzdőtérről: Somossy Sándor és Horváth István szolgabirák szintén közfelkiáltással marasztaltattak meg újabb hat évre hivatalaikban. Az ekként végbe ment tisztujitásnak utolsó aktusa volt az, hogy Harsa Ferenc árva­széki első ülnököt kiáltották ki az árvaszék he­lyettes elnökévé. * A kinek, hogy igy’továbra is meg maradt a szám- vevőségnéi, gratuléliink. Szerk. Folytatás as I. mellékletei!. ták azt, nem bírtam ki tovább. Visszaemlékez­tem a mi tavalyi, kedves karácsonesténkre. És köpenyegemet felvettem, hozzád visszajöttem, ide a mi kis .fészkünkbe . . . Győry Ödön feleségét az ablakhoz vezette. A szemközt fekvő emeleti lakásban még ra­gyogó pompában állott a karácsonfa. A nagyob­bik gyermekek egy képeskönyv nézésébe me­rültek el, a kicsi baba meg az est örömétől, iz­galmától elfáradva a nagy karosszékben elaludt, az egyik kezecskéjében ostort, a másikban egy báránykát szorongatott és édesen mosolygott álmában. A fiatal házaspár egymás mellett ült, kéz kézben feküdt és szemük boldogan pihent három szép gyermekükön. Majd az illatos, ra­gyogó fenyőfára néztek és szeretettel összemo­solyogtak. A béke, a szeretet angyala vette kö­rül ezt a kicsi, boldog családot. * Győry Ödön még mindig ott állott az ab­laknál és nézte ezt a szép képet. De már nem egyedül s nem szomorú szívvel. Ifjú felesége erősbödött, tisztult szerelemmel állott mellette, puha karjai átfonták nyakát és a szemek, azok a mélységes, bűvös szemek, boldog sejtelemmel, gyöngéd szeretettel merültek a férj sötét sze­meibe. A szobában setét volt, de künn a hideg éjszakában a csillagok fényesen, biztatóan ra­gyogtak ... A szeretet angyala Győry Ödönt és ifjú nejét Karácson szent estéjén ujból erős, szoros lánccal fűzte egybe egy egész hosszú életre.

Next

/
Thumbnails
Contents