Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1901-11-17 / 46. szám
Sátoralja-TJJhely, 1901. november 17. 46. (2134.) Harmincbettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉU-VÁEMEGYE EÖZÖLjSÉGÉK’E ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÉLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK NLILTID ELT TT-A- S A. ES 1ST -A. IP. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendók. 1000 koronás adomány. A Zemplénvármgyei „Tanitók-Házá“-ra. Sulyovszky István, nagymihályi ügyvédő ur, abból az alkalomból, hogy egyesületünk közgyűlését f. hó 7-én Nagy-Mi bály községben tartotta, 1000 (egyezer) koronát kegyeskedett a Zemplén vármegyei Tanítók Házára adományozni. A nagylelkű adomány bejelentése fehér asztalnál történt; igy az egyesület nem volt abban a helyzetben, hogy azonnal méltó módon megköszönhette volna; némelyek kényeiket törülgették, mások tapsoltak, éljeneztek s az éljenzésnek csak nem akart vége szakadni. Harmadnapon az 1000 korona a következő sorok kíséretében érkezett a Zempl. vm. tanitó-egyesület elnökéhez: Igen tisztelt tanár ur! Osmeri bizonyára-ön is azt a szójáték számba menő igaz mondást, hogy: „a barátom barátja nekem is barátom.“ így vagyok én a tanítókkal és a népnevelési ügygyei. Előbbiek szeretik az utóbbit és lelkesedni tudnak s akarnak érte; ugyanezt teszem én, mióta az eszemet bírom. Világos tehát, hogy nékem is, mint tanügybarát- nak, barátaim a tanítók. Én tegnap e rég érzett, kiváló nagyrabecsülésemet kívántam kifejezésre juttatni akkor, midőn az ön nemes hangon tartott, meggyőző és lelkes beszédjének közvetetlen hatása alatt a „Zemplén vármegyei Tanítók Háza“ alapjának örök adományként a készpénzben idezárt 1000 azaz egyezer koronát felajánlottam. Méltóztassék összegemet a jelzett célra elfogadni s dicséretes munkáját tovább is sikerrel folytatni. Áldja s védje az Ég az önök nemes törekvését s adjon önnek erőt is, hogy hivatásos állásában mint eddig, úgy ezután is környezze a „jobbak“ szeretető. Kitűnő tisztelettel vagyok Sulyovszky István. Már hullik a hó. C Szürke fellegekből már hullik a hó, Terülj le csak lágyan fehér takaró. Mert oly szomorú most szerte a vidék, Hogy lehullt a zöld lomb s elhervadt, mi szép. Künn, a temetőben, van egy kicsi hely, Borulj rá, takard be fehér hópehely I Nem rég még virágok illatoztak ott, Ma már nincs zöld rajta, — a föld is halott. Teríts rá fehér, hófehér szemfedőt 1 — Ibolyanyiláskor tették sírba őt — Ne érezze hát, hogy tél van és havaz, Hadd legyen az álma szép örök tavasz. Krüzselyi Erzsiké. Virágok. Irta : Mok Forencnó. — A »Zemplén« eredeti tárcája. — A nagy, régi uriház szőllővel befutott ve- rándáján szokott ülni. Hófehér hqja és hatvan éve dacára is szép férfi Borbás Ákos. Magas, katonás ember lehetett egykoron, most háta meggörnyedt, feje fáradtan szeret kezeire támasz- kodni. Elmerengő tekintetében van valami szoMeg vagyok róla győződve s tudom, hogy Zemplén vármegye tanitó-egyesü- lete keresni fogja az alkalmat, hogy Sulyovszky István ur iránt való hálájából minél nagyobb részt törleszthessen. Egyezer korona! Hatalmas összeg az; szinte fejedelmi adomány nemcsak előttünk tanítók' előtt, de bárki előtt is, és bármely nemes is az a cél, melyre adatott. A nagyszerű adomány értékét azonban sokszorosan emeli, fokozza, hogy azt Sulyovszky István adja, az a Sulyovszky István, kinél a tanügynek érzelmekben s tettekben meg-megnyilat- kozó szeretete nemcsak fellobanás, hanem nemes lelkének egyik fényes tulajdonsága volt mindenha. Az a Sulyovszky István adja ezt, ki úgy a magán, mint a közéletben tündöklő tiszta jelleménél, kiváló tehetségeinél, ritka készültségénél s rendkívüli munkaerejénél fogva nemcsak egyike a legtiszteltebb és legkeresettebb ügy védőknek ; de e mellett, mert agyát és szivét nemes idealizmus glóriája ragyogja be: hosszú idő óta nem kiméit sem időt, sem fáradságot, sem anyagi áldozatot, hogy a tauügynek, a magyar kultúrának szolgálatot tegyen. Az illem ellen vétenék, ha részletezni akarnám, a mit nemcsak a tanügy munkásai s nemcsak nálunk, de a legszélesebb körben s a közmivelődés minden barátja már régebben tud, hogy Sulyovszky István, mióta csak a közügy szolgálatában áll, különösen pedig mióta a nagymihályi áll. iskola gondnoka, mennyit tett a nagy- mihályi s környékbeli iskolákért, ez által általában a tanügyért s az általános közművelődésért. — Mint gondnok az iskolában, a tanitók mesterségében oly jártasságra tett szert, hogy e téren is kevesen morú, lágy, mig keskeny ajkai, széles álla vasszigorra engednek következtetni. Nagy lelki baj, keserű tapasztalatok hajlíthatták meg ezt az erős törzset. Egyedül él ebben az ódon lakban. Maga körül csak régi inasát és hű agarát tűri. Nem jár sehová, nem fogad senkit magánál. Szép, virágos kertje egyetlen öröme, abban szeret sétálni, ott dolgozik oltókésével, kerti műszereivel. Pedig egykor de vig élet folyt ezekben a tágas, boltíves szobákban. Falusi szórakozások és ünnepségek egész sorozatát tartották meg e nemesi lakban. Es ezt az ódon házat Borbás Ákos szép, ifjú leánya tette derültté, az ő ezüst kacagása százszorosán verődött - vissza a régi falakon, ő volt ennek a háznak pezsgő élete, öröme, reménye. Régen volt. . . . Azóta sok év pergett le az élet rokkáján és hogy ezek az évek sok keserűséget hoztak a Borbás-házra, bizonyítja azt a az csöndesség, kibaltság, a mi itt uralkodik. Az öreg szolga sokat tudna mesélni, de ő is olyan, mint gazdája: rideg, zárkozott. Most ott áll ura előtt és lesi parancsát, De Borbás nem látja inasát, lelke az elmúlt időkbe repült vissza, biven, csak a visszaemlékezés maradt meg neki, annál szeret lelke időzni. A jelenből semmi sem érdekli. Ő legalább azt hiszi, pedig akkor nem járna oly gyakran egy virágos, barátságos szobába, melyben száz apróság arra vall, hogy ennek lakója ifjú hölgy lehetett. Borbás naponkint egy nagy fénykép előtt megáll, hol majd heves mozdulatokkal gesztikulál, majd ellágyuló tekintettel elmerengve nézi azt a bájos mérkőzhetnek vele; mint bármi téren, gondnoki teendőiben is, fenkölt gondolkozás, a legjobb szív és legjobb akarat, férfias erély s nagy tevékenység egyaránt jellemzik; a tanítóság, bár ez alkalommal adózik neki hálás köszönettel, de tulajdonképp a tanügygyel együtt már régi lekötelezettje. Bizonyára meghallgatja s hallgassa is meg a Mindenható Zemplénvármegye tanítóságának s a tanitók gyermekeinek imáját: áldja meg őt hosszú élettel s teljesítse meg életét igaz örömekkel, igaz boldogsággal! Érje meg Sulyovszky István, hogy vármegyénk s édes hazánk tanügye olyan virágzásra jusson, mint a milyennek az ő nemes idealizmusa óhajtja és képzeli. Sok ilyen férfiút adjon Isten mi magyar hazánknak! Hodossy Béla. „Quem Dii oöcrunt“ . . . (Bs.) Hogy a tanítóság sorsa nem valami fényes, azt nem kell e helyen bővebben tárgyalni. Elkezdve a latin költőn, ki szatírájában már évezredek előtt szóvá tette a tanitók mostoha sorsát, egész máig mindig szó folyt erről a témáról. Hanem azért a nemzet napszámosainak ügye vajmi keveset haladt előre. Ugyan ki törődnék a tanítókkal, kik a legnagyobb önmegtagadással, krisztusi türelemmel vesződnek az apró gyermekekkel, s a kiknek jó szót igen kevesen adnak, de szidalmat, gúnyt annál többen. Pedig a „nemzet napszámosai“ ők valóban a szó szoros értelmében. Hiszen a törvény alig biztosit számukra valamivel ifjú arcot, azt a leányos szép alakot. És mindig evvel a kifakadással, mely majd vad haraggal, majd szomorú kétségbeeséssel nyilvánul:« ... nem leányom ő, nem ismerem!“ — hagyja el ezt a szép leányszobát. Hogy szomorú gondolataitól eltérítse urát, János, a hű szolga, azt az ajánlatot teszi, nézzék meg a virágokat, mennyire felüdültek az esti locsolás után. Az öreg úr követi a tanácsot és a mint a remek ibolyaágyakat vizsgálja, egy kis igénytelen alak, mely a kert rácsára támaszkodik, ragadja meg figyelmét. Vágyó, kérő tekintet sugárzik ki az okos szemekből. — Itt ez a szép, piros viola, kis leány, neked adom — és Borbás odavitte a virágot a halvány kis leánynak, ki örvendezve fogadta és elfutott az ajándékkal. És másnap, midőn Borbás ismét kertjében járt, újból látta ezt a gyermeket, a mint vágyó, mohó szemekkel nézi a sok tarka virágot. — Megint kellene egy szép virág ? — szól Borbás és evvel átdob nehány virágszálat a kis leánynak. És ez a játék egy hétig folyt. Mindennap kapott a leányka nehány virágot az öreg nemestől. Égy reggel Borbás a kis leányt piros arccal találta és szemeiben forró könyek égtek. Borbás odament a gyermekhez. — Mi bánt leánykám ? Sírástól elcsukló hangon rebegte a kis leány: — Anyám nagyon beteg 1 ______________ (ÜP" A Zemplén wmi «?éma oldal. "HÜ
