Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-11-10 / 45. szám

Sátorai]a-Ujhely, 1901. november 10.

45. <2133-)

Harminckettedik évfolyam.

ELŐFIZETÉS ÁRA:

E^ész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „

Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Egyes szám ára 30 fill.

A nyilttérben minden garmond sor díjjá. 40 fill.

Zemplén.

Társadalmi és irodalmi lap.

ZEMPLÉN-VÁRMEGYE EÖZÖN 3ÉGÉ17EH

ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANITÓ-ÉGYESU'LET“-NEK HIVATALOS LAPJA.

MEGJELENIK MINDEN T7" .A. S .Á. ES 1ST .A. "F.

HIRDETÉS DÍJJÁ

hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill.

Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 nil. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik.

Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők.

'Mit akarunk?

A magyarországi görög szertartási! ka tolikus magyarok országos nagy küldött ségének tagjai a múlt évi február és március hónapok folyamán — mint a „Zemplén“ ol vasói is jól tudják — Rómában jártak,) hogy a „szentév“ alkalmából bemutassák hódolatukat XIII. Leó pápa őszentsége előtt s hogy egyszersmind — nem hall gatva a téves vagy rosszakaratú tanácsokra — a görög katolikusok magyarságnak szent óhajtását, mely abból áll, hogy a magyar ajkú görög katolikusoknak oltárnyelve is legyen a magyar, a szentséges atya döntése alá bocsássák szóban és Írásban.

E zarándokút történetéről — mely nem járt lelki és politikai viszontagságok nélkül — most számol be egy alkata és tartalma szerint egyaránt előkelő sEmlék- könyv“, melyet Szabó Jenő, főrendiházi tag irt, szerkesztett és e napokban adott át a nyilvánosságnak, hogy hirdesse „urbi et orbi“ mit kerestek és mit akarnak a magyarországi görögkatolikusok Rómában ?

Az „Emlékkönyv“ 36. és következő lapjairól iktattuk ide a választ, mely szilárd meggyőződéssel felel arra a kérdésre, a mit e röpke bevezetés felibe irtunk :

*

. . . Szigorúan meg akarjuk tartani egyházmegyéink régi hagyományait, úgy az egyházi, mint a világi téren. Azt valljuk ugyanis, hogy más dolog a vallás és megint más a nemzetiség, sőt maga a nemzetiség is nem azonos sem a táji leszármazással, sem az anyanyelvvel; a vallás kizáróan a lelki szükség kérdése, a faji leszármazás a tudományé, az anyanyelv a

TARGA.

Halló levelek.

JPejem fölött siró darvak szállnak,

|<£ Hej maholnap sirba visz a bánat! io* Mire lehull erdő, liget lombja,

* Messze száll a lelkem búja, gondja.

Hervadt levél hull a hideg sírra,

Rá van az én bus végzetem Írva; Gyászhetükkel az van írva rája,

Temetőbe visznek nemsokára!

II.

Pereg a lomb hervadt, száraz levele,

Őszi szellő sírva szórja szemembe:

Mint a hulló hervadt levél lombjától,

Én is, én is úgy válók el E bánatos világtól.

Ha meghalok s künn nyugszom a temetőn, Hervadt levél legyen majd a szemfedőm; Párja vesztett kis csalogány sirasson,

Ott sirassa szive buját A legárvább sirhalmon.

Szondrői Holozsuyay Ciril.

nevelés és a statisztika kérdése, a nemzetiségi hovátartozásra pedig, a közös múlt által megszentelt hagyományokon kívül, egyes-egyedül a politikai meggyőződés és a hazaíiui érzelem lehet döntő és irányadó. Szóról szóra aláírjuk tehát azokat a feukölt szavakat, a mikkel főtiszt. Deskó János, a mozgalmunktól távol álló beregi ősz főesperes, egyházmegyéink régi tradíciót ecsetelve, az ungvári „Kelet“ cimü hírlap múlt évi november 1-éről szóló számában kifejezést adott a velünk szemben ok nélkül aggódó papság érzelmeinek.

*

A magyar nemzet alatt — igy szól az ősz főpap — nem csak azok a magyarok értetnek, kik xizsiából kiköltözve, Kievnél az oroszokkal frigyesülve, testvériesülve és számban növekedve, ezer év előtt Árpád alatt e szép hazát elfoglalták ; hanem értetnek a magyar honnak mindazon lakosai, kik a magyar alkotmány védőpaizsa alatt magyar törvényekben keresik és találják az élet-, vagyon- és személybiztosságot.

Hogy is lehetne az, hogy a kinek magyar törvény ad földet, hogy abból kenyerét egye és a kinek magyar törvény védi életét, hogy mindazok magyarok nem volnának? Igaz, hogy politikai szempontból a magyar nemzet alatt csak az ország négy rendei értett ek; de miután 1848-ban a nem nemesek is az alkotmány sáncaiba egyenlő joggal bevétettek és beillesztettek a magyar szent koronába: mondhatni e, hogy a magyar hazában született és itt lakó pórnak nincs hazája és nem tartozik a magyar nemzethez ?

Magyarok vagyunk tehát koronás jó királyunktól kezdve a legszegényebb alattvalóig mindannyian! Ez oly igazság, mint az, hogy a tűz éget és a ki ezt tagadná, tüzes vassal kell hozzá nyúlni.

A Kárpátok bérceit, völgyeit lakó több százezernyi orosz ajkú, de szívben, lélekben hazafias érzelmű nép egyházi és világi vezeA Vén halász.

Irta: AJxmyi Gyula.

Édes apám halászgazda volt. Jó módban éltünk, szép szál legény voltam, a lányok vesz- kődtek utánam, busz éves koromban besoroztak huszárnak. Ez volt 845-ben.

Egy kis baj esett a tiszaroffi búcsún, máskép nem vittek volna el, mert egyetlen fiú voltam.

Lengyelországban feküdt az ezredem, a szabadság levegője mi hozzánk is elfujdogált 1848-ban.

Volt egy öreg őrmesterem, olyan igazi „atyamester“ huszár. Az egész század úgy hallgatott rá, mint egy édesapára.

„A haza veszedelemben van fiuk 1“ „Véreinket gyilkolja a rác, horvát, a ki igaz magyar, az haza siet élete árán isi“ így buzdított bennünket az öreg.

A vége az lett a dolognak, hogy egy szép éjszakán az egész század búcsút vett a kapufélfától, hegyen-völgyön, járatlan utakon ezer veszedelem között törtünk át a Kárpátokon, mig végre édes hazánk földén leborulhattunk.

Itthon tárt karokkal fogadtak bennünket. Diadal volt az utunk 1

Sok véres csatában voltam. Megsegített az Isten, vertük a németet, nem birt velünk s nyakunkra hozta a muszkát.

49-ben Debreczen alatt táboroztunk.#A jó cívisek elhalmoztak minden jóval, lakodalom volt minden nap, mig a muszka ránk nem ütött tízszeres erővel . . . Elveszett a csata.

Én sebet kaptam. Mikor magamhoz tértem, egy áldott lelkű magyar ember házában találtam magam.

tői, a tettek helyes irányát minden időben ebben a hazafias szellemben jelölték ki. Éppen a megpróbáltatások legnehezebb korszakaiban magyar hazájá iránti tántoríthatatlan hűségének tettekben való nyilvánítása által soha egy népfaj által sem engedte magát megelőzni. É népfaj a magyar állami eszmének és a haza törvényeinek hódolva, mint dönt- hetetlen szikla ellenállt és áll a nemzetiségek dekomponáló befolyásának. Valóban megérdemli tehát e nép, hogy úgy az egyházi, valamint a világi hatalom kezei által felka- roltassék és úgy szellemi, mint anyagi helyzetének jobbra fordulása eszközöltessék.

*

Vessétek össze, kedves hittestvérek, ezeket a fenkölt szavakat a mi programunkkal és annak fentebbi kifejtéseivel s látni fogjátok, hogy tőlünk mi sem áll távolabb, mint egyházmegyéink hagyományainak megbolygatása; sőt, hogy e hagyományok megőrzése éppen az által tétetnék kockára, ha vagy az ó-szláv liturgia visszavitetnék a magyar vidékekre, vagy pedig az egyes liturgikus területek egymástól elkülöníttetnének.

Ám gondolja át mindenki józanul: mi lenne ennek a következése ? Az első esetben egyházmegyéink a román egyházmegyék mintájára átalakulnának, rntén egyházmegyékké válnának; megszűnnék ugyan papjaink közt a nemzetiségi megkülönböztetés, de mindnyájan rutén, orosz vagy muszka papok lennének. A másik esetben ugyanez a helyzet következnék be azokra a papokra nézve, a kik az ó- szláv liturgia területkörében működnek. Mindkét esetben halomra dőlnének egyházmegyéink ősi tradíciói.

Ne vesse senki szemére hajdú-dorogi testvéreinknek sem, hogy ők még mindig ragaszkodnak a hajdú-dorogi püspökség

A kórházak telve voltak sebesültekkel. Na- gyobbrészét a sebesülteknek mágnások vették gondozás alá. En egy becsületes gubás mester hajlékába jutottam, hogy áldja meg az Isten még haló porában is,himes tojásként bántak vélem

Mire fölgyógyultam, vége volt mindennek. Világosnál letették a fegyvert s kezdődött a búj doki ás.

Szülőfalum felé igyekeztem, de csak a tornyát pillanthattam meg a messze délibábos rónán, elfogott a német s besorozott katonának, huszárból baka lettem — büntetésül.

Olaszországba vittek. Kegyetlenül bántak velem, nem bírtam kiállani, megszöktem.

Sok csavargás után újra ' elfogtak s golyóra ítéltek. Készültem a hosszú mennyei útra . . . Egy szép reggelen kivezettek a kaszamátá- ból. Két sor katona volt felállítva. Lehúzták a mundéromat s azt mondták, hogy: háromszor le és fel a két sor között, golyó helyett vesszőfutásra Ítéltek. A hús rongyokban fityegett le hátamról , . . kórházba vittek . . . kihevertem a bajt . . . s végre tizenkét évi szolgálat után nagy kegyelmesen szélnek eresztettek.

Szülőfalumba érve csak bánatot és keserűséget találtam. Mikor a kanyargó Tiszapartról végig tekintettem a szép róna tájon, hol boldog gyermekkorom tölt el, két arcomon folydo- gált a köny.

A kis falu nem volt az többé, mint a milyennek elhagytam. Az ellenség porig égette a szolnoki csata alkalmával, s még ekkorig se heverte ki a bajt.

Szegény apámat már nem találtam életben. A mi vagyonkája volt, elvesztette a magyar bankóval . . . Sirba vitte a bánat.

jjp§T A Zemplén mai ssrőma tv* oldal.