Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-09-22 / 38. szám

1901. szeptember 22.

I. Melléklet a „Zemplén“ 38. számához.

képes lesz az átmenettel járó bajokat idővel kiheverni — kész vagyok felelősségem teljes érzetében szakadást idézni elő közgazdasági téren abban a pillanatban, midőn konstatálható, hogy gazdasági kiegyezés az eddiginél kedvezőbb alakban nem létesíthető. (Hosszantartó éljenzés és tetszés) hogy a kiegyezés újabb áldozatokat kíván ettől a nemzettől, mely teljesítés képességének legszélső határáig eljutott, (Igaz ! Úgy van 1)

A Tokaj-Hegyalja érdeke.

Továbbá az Olasz és Németországgal kötendő szerződést illetőleg kijelentem már most, hogy habár ismerem azokat az előnyöket, melyoket az egyesült erő nyújt, melyek a béke áldásaiból fakadnak : ezek távolról se állanak arányban avval az anyagi kárral, melyet az olasz borok beözönlése által szenvedünk s melyet az uj német vámtarifa folytán szenvednénk (Úgy van ! Úgy van !) Éppen ezért, se az Olaszországgal kötendő szerződés nem fogadható el a behozatali vám tetemes felemelése nélkül, (Éljen ! Éljen 1) se a Németországgal kötendő szerződés nem fogadható el a tervezett beviteli vámok tetemes leszállítása nélkül (É'jen ! Éljen !) mert Magyarország régen kinőtt már azokból gyermekcipőkből, mikor a politikai szövetséget még a közgazdasági téren is kénytelen volt egyoldalúig busásan megpótolni. (Éljen ! Éljen !)

A kormány alkotásai.

Mielőtt magával a közgazdasági helyzettel s nehány aktuális kérdéssel foglalkoznék, legyen szabad — az idő követelte rövidséggel — (Halljuk ! Halljuk!) megérinteni nehány alkotást, melyet a törvényhozás a honvédelem, az igazságszolgáltatás, közigazgatás, állategészségügy, humanizmus terén létesített s két intézkedést, melyet a képviselőház összeállitását illetőleg tett. (Halljuk ! Halljuk 1)

Magyar katonai érdek.

Szándékosan emlékezem meg az alkotások között első helyen azokról, melyeket a törvény- hozás a katonai nevelés terén létesített; mert hogy mit jelent Magyarországon a magyar tiszt- képző intézetek felállítása, a felsőbb katonai intézet kibővítése (Lelkes éljenzés I) s ennek folyományaként a véderőnek nagyszámú magyar tiszttel leendő ellátása: azt itt magyar hazafiak előtt bővebben fejtegetni nem vélem szükségesnek. (Éljenzés és tetszés,)

(Igazságügyi, közigazgatási tevékenységekről szólva most áttér szónok a részletesebb kereskedelmi és ipari kérdésekre.)

Kereskedők és iparosok védelme.

Az idegen gyárosok, kereskedők ügynökeinek működése valóságos veszedelmévé vált a vidéknek ; mert mig a reális részletkereskedés és iparnak óriási kárt okozott, a jóhiszemű becsületes vidéki népet is valósággal kifosztották (Úgy van ! Úgy van !) Ezért hatásában megbecsülhetetlen lesz a megrendelések gyűjtését korlátozó és szabályozó törvény arra az esetre, ha kijátszását vállvetve, éber figyelemmel kisérjük és irgalmatlanul büntetjük. (Zajos éljenzés, tetszés.)

(Ezekután állattenyésztési tevékenységről, az állatorvosi köztevékenység hasznát előmozdító törvényről, a gyermekmenedékhelyek ügyében tett

— Fegyvertusa ennyi néppel szemben?! Nem. Fiuk, adjatok egy puskát — szóit a kapitány és célzott.

— Ördögbe! Jankut akartam és a társát találtam. No de az sem iszik több magyar vért.

Az a másik Laureániu volt.

Most Janku maga állott serege élére. Megkezdődött az iszonyú vérontás. Százával hullott az ellenség, a honvédek közül is, bár őket az erdő sűrű fái védelmezték. Már tizen lettek harcképtelenné, de a megsebzett, valamelyik fához támaszkodva, lőtt utolsó csepp véréig.

A kapitány felragadta egy elesett honvéd fegyverét s célzott:

— Most nem hibáztam el, szólt mosolyogva, a mikor látta, hogy Janku hátratántoro- dott. A karját érte a golyó s a tömeg a vezér vérét látva, megrémülve hátrált, a midőn két oldalról a támadók, Prodán és Axintye legvérszomjasabb népe, mintegy 10 ezer oláh harci üvöltése hangzott fel. Uj tömegek közeledtek félelmetes sebességgel.

— Jelentem alásan, százados ur, ma mindnyájan az örökkévalóságban vacsorálunk! — szóll a vidám főhadnagy.

— Igazad van. Innen nincs más menekvés, mint a halál. Fiuk lőjjétek ki az utolsó töltényt Éljen a haza, éljen a szabadság!

A főhadnagy is célzott Axintyére.

A honvédek is lőttek, talált mindenik golyó, halomra hullott az ellenség. Az imént diadalittasan ordító tömeg megzavarodott, meghátrált, de a másik percben feltartóztathatatlanul göm bölygött előre.

B percben, mintha a földből tűnt volna elő, egy ifjú állott elejökbe, közönséges oláh ruhában.

— E vérontás hasztalan. Önök el vérzenek. Pe önökre szüksége van a hazának. Jöjjenek

humanitárius kormánymüködésről szólva áttért egyik legaktuálisabb törvényünkre, a kúriai bíráskodásról szólóra.)

Kúriai bíráskodás.

Kétségen kiviil a korszellem hozza magával s attól se a szabad Amerika vagy Franciaország se az alkotmányosság mintaképéül szolgáló Anglia megmenekülni nem képes, hogy a választások, érintsék azok az államfőket vagy a törvény- hozás választott tagjait, évről-évre nagyobb erőfeszítéssel, költekezéssel, terrorizmussal vannak ösze- kötve s minden lépés vagy mulasztás, mely e téren töriénik, pártszempontból lesz elbírálva. E bajok nálunk is fokozatosan emelkedtek, mig végre, a legutolsó választás benyomása, alatt a törvényhozás ideiglenesen a kúriára ruházta a képviselő választások feletti bíráskodás jogát. (Éljenzés) Reméllem, hogy ez a törvény, mely most fogja hatását első alkalommal éreztetni, el fogja érni célját s a választó polgárok anyagi és erkölcsi presziótól mentesen fogjak leadhatni szavazataikat. (Lelkes éljenzés és tetszés.)

Az összeférhetetlenségről.

A lázas érdeklédős, melylyel parlament és közvélemény kisérte a képviselők összeférhetetlenségéről szóló törvény előkészítését és tárgyalását', legjobban igazolja annak szükséges voltát. S mig a nagy többség a meglevő régi törvényt precízebbé, végrehajtásra alkalmasabbá tenni és szigorúan végrehajtani kívánta : addig voltak sokan, s ezek között közéletünk számos kiváló alakja, kik valóságos nemzeti szerencsétlenséget láttak abban, ha a törvény szigorú végrehajtásával parlamentünk jelesei közül sokan, kik nincsenek független anyagi helyzetben, kénytelenek lesznek vagy képviselői állásukról leköszönni, vagy közgazda- sági tevékenységökkel felhagyni. S igy bármelyik térről fognak visszavonulni, pótolhatatlan veszteséget fog szenvedni a közérdek ebben a kis államban, mely különben is oly szegény igazi tehetségekben. Én ezeket az aggodalmat nem osztottam s nem osztom. (Úgy van 1 Úgy van!) Az én felfogásom mindig az volt, s e szabályt első helyen magamra nézve alka'maztam, hogy főképp a mi speciális viszonyaink között a képviselői állás és a közgazdasági tevékenység inkompatibilis ; mert könnyen vészé yezteti a képviselő függetlenségét s igy azt kívántam, hogya képviselői állás tisz- tittassék meg (éljenzés és tetszés) ettől az évről évre nagyobb mennyiségben rá tapadó szenytől. (Úgy van 1 Úgy van 1) Szívesen járultam tehát hozzá és működtem közre az idevonatkozó törvény részletesebbé, szigorúbbá, mentői világosabbá s a kijátszásra mentői alkalmatlanabbá tételéhez. Erős meggyőződésem, hogy ez az a törvény, ha szigorúan, lelkiismeretesen végrehajtatik, sokban emelni fogja a képviselői állás presztízsét (Úgy van I) s a parlament nívóját és függetlenségét, anélkül, hogy közgazdasági téren nagyobb kárt okozna nehány jelesebb férfiú netaláni való visszavonúlása.

Megemlékezés Szilágyiról.

Fájdalom, hogy e törvény (1901. XXfV.) hatását nem érhette meg az a férfiú, ki létrehozásának egyik főtényezője volt, ki ezzel zengte el hattyuutánam. En megmentem.

— Ki ön ? — kérdé a százados gyanakvóan.

— Egy ember, egy oláh, a kinek hivatása helyrehozni, levezekelni azt, a mit az oláh vét a haza és a magyar ellen.

— A „hegyi szabaditó“ — kiáltották a honvédek s remény szállott lelkűkbe.

— Fiuk igy is, úgy is veszve vagyunk! Menjünk, szólt a százados.

A titokzatos ifjú jól ismerte az ősvadont. Mély hegyszakadékokon át eltűntek az üldözők elől. Most egy szírt öble tárult eleikbe, s bementek a föld mélyébe. A vezető zekéje zsebéből kivett egy darab szurokba mártott fenyőrudat, meggyujtotta s világított előttök. Csak egymásután haladhattak, de pár órai szorongással és küzdelemmel teljes mars után a szabadba értek.

A leszálló nap utolsó sugarai aranyozták meg a bércek ormait.

A vezető megszólalt:

— Itt közelben nincs ellenség. Amott a távolban a magyar tábor. Iston önökkel 1 Elhullott bajtársaikat majd eltemetem én.

A honvédek körülvették, hogy forró kéz- szoritással köszönjék meg életök megmentését. Az öreg százados keblére ölelte :

— Ki ön nemeslelkü barátunk ? Sokat hallottunk önről. Ön oláh és mégis a magyarok barátja. Ön már többször az eltévedt, vagy vészbe jutott honvédek életét megmentette. A hol nagy a veszedelem, ott van mindenütt. Mint a béke angyala jelenik meg a vérontás helyein s nem egyszer akadályozta már meg a magyar csalá dók kirablását, megöletését. Ismerjük, áldják százan, ezeren és nem tudják ki ön. Mondja meg nevét! Ön méltó a nemzet hálájára, s nemzetem nem volt hálátlan soha. A magyar kormány és nemzet nevében kérdem ki ön?

dalát s kinek eltávozása Magyarország válságos helyzetében pótolhatatlan, főleg tudva azt, hogy óriási tudását, erejét, energiáját teljes mértékben kívánta ezentúl a közgazdasági helyzet rendezésének szentelni.

(A bajok orvoslására vonatkozóan, melyet nagyobbrészt a vállalati kedv hiánya és a pénztelenség okoz, jónak látja szónok az államháztartás körül követendő takarékosságot, az adórendszer igazságos és méltányos alkalmazását.) De úgymond:

A jövő közgazdasági politikája.

Nekünk radikálisabb orvosszerek kellenek, hogy mélyebben fekvő bajaink gyógyíthatók legyenek. Nekünk az eddiginél sokkal nagyobb szabású közgazdasági politikára van szükségünk; ebben pedig az első lépés — a mint előbb említettem —- előnyösebb kereskedelmi szerződések kötése, közgazdasági viszonyunknak Ausztriával mielőbbi rendezése és önálló hazai ipar létesítése.

A két előbbi, hiszem, úgy fog megoldatni a mint azt az ország jól felfogott érdeke kívánja; de ez utóbbi létrehozásához erélyesebben kell hozzálátnunk annál is inkább, mert ez két irányban fog javitólag hatni. Egyik irányban az által, hogy iparcikkeink itthoni előállítása által millióra menő munkás kéz fog nyerni jutalmazó munkát és fogja megtakaríthatni munkájának gyümölcseit, — másik irányban, hogy ezáltal mezőgazdasági terményeink fogyasztóinak száma sokkal nagyobb lesz. (Helyeslés.)

Csakhogy ipar létesitéséhez két faktor kell, mely nálunk csekély mértékben van még ez idő szerint : egyik a szükséges tőke, másik az intelligens munkás.

Pedig ez nálunk részben lehetővé válnék az által, ha az állam, testületek, magánosok kezeiben levő, nagy terjedelmű s mondhatnám többnyire keveset jövevedelmező, részben lekötött földbirtokok egy része — az illetőkhozzájárulásával — felaprózva értékesíttetvén, az ebből befolyó tőke, gyárak, ipartelepek létesítésére fordittat- nék, mint Angliában, Csehországban, hol gyakran ipartelepek, gyárak képezik az egyes hitbizo- mányok legértékesebb részét.

É konverzió által, amellett, hogy a föld- birtokos tőkéje biztosságban maradna, sőt magasabb kamatot hozna, visszatartható és visszahozható lenne népünk, mert kielégítést nyerne föld- szomja, biztosítva lenne megélhetése, — s létesíthetnénk jó részt saját erőnkből egy hatalmas ipart, melynek termékei részben fedeznék szükségleteinket, a befektetett tőke kamatai pedig közöttünk maradna. (Helyeslés.)

Ipari és kereskedelmi pálya.

A másik ilyen faktor az intelligens munkás. Ha ugyanis érintkezünk gyárosainkkal, megismerkedünk gyáraik beléletével, azt fogjuk tapasztalni, nem képesek elegendő intelligens magyar munkást, magyar munkavezetőt kapni. E faktor megszerzését az teszi nehézzé, hogy itt egy tradíciót kell előbb lekiizdenünk. (Úgy van! Úgy van !) Nálunk a társadalmi felfogás az, hogy iparos, kereskedő, kézműves, sokkal alárendeltebb állast foglal el, mint a tudományos pályán ha— Hogy ki vagyok — felelt szomorúan a vezető, — minek tudni azt. Rangot, kitüntetést nem várok, nem fogadok el. Egy szerencsétlennek, a kiben nem bízott a magyar, a kit apja és népe kiátkozott, jobb igy teljesíteni, a mit magára vett s maradni örökre ismeretlenül...

Néma csend követte e szavakat. Sehol egy élő lény, csak néhány lépésre egy fenyő árnyában állott egy szép oláh leány s oda kiáltott :

— Waducz Juonl Itt vagyok, megleltelek 1

E percben, mielőtt a honvédek az ámulatból felocsúdtak volna, egy lövés és Waducz János vérezve omlott ősz ve, de ajkai mosoly- lyal suttogák:

— Még a halál is édes tőled — Albini Flóra!

A honvédek a nőhöz rohantak, de mielőtt megragadhatták volna, a másik golyó a szép mellet fúrta át.

— Megbosszultam nemzetemet — szólt és ajkain elhalt a szó.

A főhadnagy és a kapitány oda borultak a haldokló szabaditóra, a kinek arca egészen átszellemült s csak ennyit mondhatott:

— Ugy-e, hogy önök s minden magyar el fogja hinni, hogy hazáját és a magyart igazán szerette a szegény oláh diák ? I

>1«

* *

Szegény Waducz! Már tán senkisem is emlékezik reá!

Váljon lesz-e idő, a mikor a testvériesült magyar és román nem a lázitóknak, hanem együtt emelnek oszlopot a béke apostolának a — szegény „oláh diák“-nak?l