Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1901-02-10 / 6. szám

feladtain is könnyítene. A tárgyalási, vagy panaszkönyvre is a földmivelésügyi minisz­térium által 48000/1894. szám alatt ki­adott végrekajtási rendelet E) mintája volna elfogadható azon módosítással, hogy a panasz beadásának, vagy a hivatalbóli eljárás havának és napjának uj rovat nyittatnék, az iktatói szám rovata, ameny- nyiben ezt a sorszám helyettesítené, ki­hagyandó volna, továbbá a panaszló elő­adására s a tárgyalás vagy újbóli tárgyalás határnapjainak feljegyzésére egy-egy uj ro­vat nyitandó, melyek a feljelentés alkal­mával töltetnének ki-. A fellebbezett ügyek­ről egy hiteles másolat volna készítendő és felterjesztendő a felső hatósághoz a netalán Írásban beadott fellebbezések és mellékletei kíséretében. 24. Az egyszerűsítési munkálatok befeje­zésével az érvényben maradó rendeletek összegyűjtése és a tételes joganyagnak rendszeres gyűjteménybe foglalása, az el­járó hatóságok és a nagy közönség köny- nyebb tájékozására csak úgy fog szolgál­hatni, ha mindazon rendeletek, amelyek bármely csekély mérvben is egy vagy több rendelet által vagy az egyszerűsítés által kiadandó újabb jogszabályok által módo­sítást szenvednek, hatályon kívül helyez­tetnek s újból szövegezve adatnak ki. A könnyebb tájékozásra szolgáland az is, ha az összes érvényben maradt s újabban ki­adandó rendeletek együtt, még pedig te­kintet nélkül arra, hogy melyik miniszté­rium által lettek kiadva, a közigazgatás különböző ágai szerint csoportosítva, bo­csáttatnak a hatóságok és a közönség ren­delkezésére. * A közigazgatásnak több ágára, igy a községi és vármegyei pénzkezelésre, az 1877. évi XX. te. és az annak alapján ki­adott ügyviteli szabályokra ki nem ter­jeszkedhettem, sőt azon ágaknál is, melye­ket kis munkámban tárgyaltam, még szám­talan egyszerűsítési javaslatok volnának tehetők. A kiszabott idő azonban nem volt elegendő, hogy több kérdéssel foglalkoz­hassak, mert hivatali s a közbejött köz- igazgatási bizottsági és törvényhatósági rendes közgyűlési teendőm miatt erre há­rom hét elegendő nem volt. Tudom és érzem azt is, hogy javaslataim, melyeket a helyi viszonyok szem előtt tartásával, az itt szerzett tapasztalatok alapján és vármegyénk helyzetéhez mérten készítet­tem, — általános szempontból megítélve a kritikát sok részben ki nem állják, de ezen iránytól eltérnem még sem volt sza­bad, mert a nagyméltóságú Belügyi mi- nistérium elől hivatkozott intézvényét úgy értettem, hogy midőn az összes várme­gyéket felhívta javaslataik megtételére, nem az volt a célja, hogy >' ítéleti javas­latokat szerezzen, hanem ? hogy a kü­lönböző viszonyok közt élő v uegyék hely­zetéből merített tapasztalatok alapján ké­szített javaslatokat gyűjtsön s azokat az általános nézletekből elbírálva, a közigaz­gatás egyszerűsítésére teendő rendelkezé­seinél és intézkedéseinél felhasználhassa. Javaslatom bírálatánál csekély tehet­ségem mellett, az előadottak szolgáljanak mentségemre. Amily vágygyal dolgoztam, épen olyan örömömre lenne, ha csak egyet­len eszmét is szolgáltattam volna annak a nagy és fontos célnak eléréséhez, melyet a n. m. belügyi ministérium maga elé tű­zött és a melyet tudom, hogy a közigaz­gatás érdekében sikerrel meg is fog való­sítani. Javaslataimat a Tekintetes Értekezlet becses figyelmébe ajánlva, maradtam Sátoralja-Ujhely, 1900. évi dec. 23-án alázatos szolgájuk: Dókus Gyula, kamarás, T. Zemplónvármegye főjegyzője. Hírek a nagyvilágból. Vilma, Németalföld ifjú és szépséges ki­rálynője, Hága királyi városában f. hó 7-én tar­totta esküvőjét Henrik mecklenburgi herceggel, hű népének határtalan nagy lelkesedése mellett. A királynő férje a „Hollandia hercege“ címét, Vilma királynő pedig a„Mecklenburg hercegnője“ cimet vették fel az esküvő előtt. A nemzeti disz- felvonulás megállóit az előtt a szálló előtt, hol Krüger búr elnök lakik most, s percekig tünte­tett a búr testvérek mellett. Dél-Áfrikában az ángolok vesztesége minden képzeletet meghalad; fél hadseregük el­esett, beteg, vagy fogságban van. II. Vilmos német császár és a trónörö­kös Angliából szerencsésen haza érkeztek. Krüger búr elnököt jobb szemén is meg­operálták. A műtét teljesen sikerült. Olaszországban a Saí-acco-ministériom beadta lemondását. Kína két tartományában éhínség van. A lakosság kétharmadának nincs mit ennie. Az emberek eladják feleségeiket, gyermekeiket a mészárosoknak, kik emberhússal elégítik ki ve­vőiket. Naptáregyesités. A román kormány a kamara elé törvényjavaslatot terjesztett, mely kimondja, hogy Romániában a f. évi július hó 19-ét augusztus 1-ónek kell tekinteni, vagyis hogy a Juliánus-féle naptár a Gergely naptárral egyesítendő. Közép-Németországban erős havazás miatt a közlekedés megakadt. Hírek az országból. Fejérváry Géza br., a nagy beteg hon­védelmi minister állapota már annyira javult, hogy látogatóit fogadhatja. Szeged szab. királyi város nevében nagy küldöttség tisztelgett a kultusz miniszternél, kérve, hogy a harmadik egyetemet Szegeden építsék fői. A „Vörösmarty szobor* alapjára gyüle­kező országos pénzadomány tegnap elérte a 112,000 koronát. Véres választás vöt Marosvásárhelyen a múlt csütörtökön. A mérkőzés oly erős volt, hogy a függetlenségi jelölt csak tiz szavazattal győzött a kormánypárti jelölttel szemben. Sza­vazás közben a csendőröket megtámadták, ezek sortüzet adtak, a minek számos sebesülésen kí­vül négy emberélet esett áldozatul. Miletics Szvetozár, a hírhedt magyar­faló szerb, hetvenöt éves korában Verseczen meghalt. Égy áldatlan küzdelemben eltelt élet­nek lett vége. Különfélék. — Személyi hir. Molnár Viktor dr. te- mesi főispán, f. hó 4-én, édes atyja Molnár István vármegyénk főispánja és kedves családja látogatása céljából Ujhelyben időzött. — Kinevezések. Érti Heribert kir. tanfel- ügyelőségi tollnokot Sátoralja-Ujhelyből Lúgosra Krassó-Szörény-vármegye segédtanfelügyelőjévé nevezte ki a vall. és közokt.-ügyi kir. minister. Érti Heribert mielőtt Ujhelybe kineveztetett, a Szepességen volt hercegi uradalmi tanító, hon­nan magával hozta finom műveltséggel párosult szerénységét, mely szeretetreméltó egyéni tulaj donaival vármegyénk tanítói s művelt köreiben is népszerűséget vívott ki magának. Neve ös- meretes és kelendő a népiskolai tankönyviroda­lom terén is. Mindezek révén kir. segédtanfel­ügyelővé való kineveztetése nem késhetett és nem is késett soká. Kineveztetését a „Hivatalos Közlöny“ múlt heti száma publikálta, mit mi is örömmel és megelégedéssel hozunk köztudomásra. —• Az igazságügyminister Kunfalvy János uj- lyi törvényszéki segédtelekkönyvvezetőt a nagy- mihályi járásbírósághoz telekkönyvvezetővé, — Kádár Miklós nagy-mihályi járásbirósági Írnokot az újhelyi törvényszékhez segédtelekkönyvveze- tővé, — a pénzügyminister Kelevényi Jurin An­dor p. ü. számgyakornokot az újhelyi pénzügy­igazgatósághoz id. számtisztté nevezte ki. — Polgármesteri vacsora. Székely Elek polgármester f. hó 8 án este vendégszerető úri házánál harminckét teritókü vacsorát adott, melyre a képviselőtestület tagjai, a város főbb tisztviselői s a piarista-tanárok közül is többen voltak hivatalosak. — Emléktábla Andrássynak és Kos­suthnak. A sátoralja-ujhelyi főgimnáziom lelkes tanulóifjúsága köréből mozgalom hire érkezik hozzánk, melynek célja az, hogy hazánk törté­neti korszakalkotó két, immár történelmi alak­jának, Kossuth Lajosnak és Andrássy Gyula grófnak, mint a jeles tanintézet volt legkiválóbb tanulóinak emlékét a főgimnáziom épületébe illesztendő márványtáblával megörökítsék. A szép nemes mozgalom őszinte örömet kelt mind­nyájunkban s meleg óhajtásunk, hogy a kitű­zött cél minél előbb és közönségünk nemes ál­dozatra készvoltából is minél méltóbban telje­sedésbe menjen. — Uj honpolgár. Kleinmann Simon Uj- hely városi napidijas Írnok, volt oroszországi ál­lampolgár, magyar honossá lett s a honpolgári esküt f. hó 7-én Dókus Gyula főjegyző, mint alispán-helyettes kezébe letette. — Farsangi naptár. Febr. 12 én az új­helyi főgimnáziomi ifjúság hangversenye és tánc- mulatsága a színházban. — Febr. 17-én az újhelyi áll. iskolai gondnokság és tanítótestület hang versenynyel egybekötött táncestéje a vármegye- káza nagytermében. — Febr. 19-én az újhelyi ált. ipartestület hangversenye és bálja a városi színházban. — Hitközségi restauráció. A sátoralja­újhelyi „stausquo“ izr. anyahitközség a f. évi jan. hó 31-én tartotta évi tisztújító gyűlését. Elnökké titkos szavazattal újból Zinner Henriket, iskolaszéki elnökké újból Rosenberg Bernat dr.-t választották közakarattal, mi nem csekély jele a közbizalomnak és elismerésnek. Knitusz-elől- járóvá: Rosenberg Sámuelt, gazdasági elnökké: Rosenthal Sándor dr.-t, pénztárossá: Reichard Lajost, ellenőrré: Ligeti József dr.-t, előljárósági tagokká: Lővy Adolfot, Reichard Salamon dr.-t és Schön Sándort, végül templomgondnokká: E'elberbaum Bernátot választották. — A válasz­tást megelőző napokban a gazdasági bizottság átvizsgálta az összes számadásokat s azokat a legjobb rendben találván, a felmentvény meg­adását ajánlotta, mit is a képviseleti gyűlés el­ismerő köszönettel megadott. (Sch.) — Országos vásár. Folyó hó 4-én or­szágos vásárt tartottak Sátoralja-Ujhelyben. A forgalom, az adásvétel általában közepes volt. Szarvasmarha 2053, ló 811 darab került eladásra. Ebből elkélt 556 marha, 114ló. Lopása vásárban nem történt. — Kéménytűz. Ujhelyben f. hó 7-én d. и. 6 óra tájban a Nyeviczkey József Palotás- utcai házánál hatalmas kéménytűz volt. Érde­kesen jellemző, hogy a kéményt előttevaló nap tisztította (?) ki a kéményseprő. — Elfogott betörő. Ferencz János, nagy- bári származású téglagyári munkás, a rendőr­ség előtt már régóta mint vakmerő és felette veszedelmes baromfitolvaj ismeretes, a ki éj­nek idején macska ügyességgel lopódzik be a jól elzárt udvarokba és nagy gyakorlattal lop el egy maga hat-nyolc libát. A csendes éjjelek­nek emez éber madara már többször hurokra és abba a három emeletes kalitkába került, a hol nem kendermag a tápláléka. Hanem ez mind kevés volt még neki; eszébe sincs az okulás, mert a múlt héten csak megint a rendőrséghez került s pedig azért, mert a széphalmi-uton egy-egy udvarban a kamarákat törte fel, de a házbeliek rajta érték és lefülelték. — Hangverseny Homonnán. A homonnai polg. és felsőkereskedelmi iskola ifjúsága feb­ruár hó 16-ikán tánccal egybekötött hangver­senyt rendez, melyre a szülőket és minden mű­pártolót ez úton is meghív a rendezőség. — Az ügyesen és jó Ízléssel összeválogatott tárgy­sorozat, melyet alább közlünk, előre is biztosítja az est fényes sikerét s egyszersmind tanúságot ad arról, hogy a nevezett iskola a nemzetiségnek ezen az exponált vidékén mennyit fejt ki a kultúra érdekében, melynek legfényesebb bizonyítéka az, hogy ma már a tót és németajkú szülők gyer­mekei magyarul szólalnak meg. 1. Juhász da­lok. Énekli az ifj. énekkar. — 2. Petőfi a Hor­tobágyon. Melodráma. Szövege Váradi Antaltól, zenéje Kun Lászlótól; szavalja Grünstein Sala­mon f. o. t. Kisérik: zongorán Jakobovics El- zuska k. a., cimbalmon Ugray Lajos tanár úr és hegedűn Marossy Béla tanár ur — 3. Tompa M. A házasság. Költemény. Szavalja: Kovács Mátyás f. o. t. — 4. Egyveleg a Szulamitból. Előadja az ifj. zenekar. — Beethoven: A dur szonáta. Előadják: zongorán Jakobovics Eizuska к. a., hegedűn Szamosi József tanár ur. — 6 Mi füstölög. . . Népdal. Énekli az ifj. énekkar. — 7. Búr-induló. Élőadja az ifj. zenekar. — A csuz- és köszvónyes betegek a házi-szerek sok fajtáját alkalmazzák, a nélkül, hogy orvosuk tanácsához fordulnának. Köztudo­mású, hogy a Zoltán-féle csuz- és köszvény el­leni kenőcsben (üvegje 2 kor.) oly kipróbált szert ösmernek orvosok és betegek, melytől még azok is, kik 15—20 év óta szenvednek s fürdőket és különféle szereket eredménytelenüi használtak, néhányszori bedörzsölés után meggyógyultak. Ezt bizonyítják számtalan köszönő-levél és azon hiteles orvosi nyilatkozatok is, melyeket a fő­városi, vidéki és külföldi kórházbkban folytatott kísérletekről és azok eredményeiről állítottak ki Zoltán Béla budapesti gyógyszerész, József kir. herceg udvari szállítója részére. — Múlt számunkban az újhelyi csizmadia ifjúság nyilvános számadásában tévesen volt je­lezve, hogy a csizmadia ipartársulat 3 koronát fizetett felül; Kovalcsik János, mint az ipar­társulat elnöke ugyanis 4 koronát adott. Folytatás a II, me'lskleten,

Next

/
Thumbnails
Contents