Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-20 / 3. szám
Sátoralja-Ujhely, 1901. január 20. 3. (2091.) Harminckettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ARA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmiflap. ZEMPLÉNT-VÁEMEGYE ZÖZÖÜTSÉGÉlTEE ÉS A ZEMPLÉN-VARMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK 0UL13ST ID B 2ST S A. ÜST -A. IP. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. VÖRÖSMARTYRÓL. Irta : Geőcze Sarolta. (Folyt, és vége.) De bezzeg keserű gúnynyal ostorozta a női léhaságot: az úri hölgyet, a ki bár művelt, fajától idegen ; a ki a fényt, pompát kedveli, kinek szivében van hely lova, kutyája számára, csak ép hazáját nem fogadja be. Pajkos gúnynyal ostorozza a női ürességet is. „Pipiskédben a csinos, üres bábokba ereszti fullánkját. .Mit használ szép szemed, Ha csak bámulsz vele ? És nádszál termeted 1 Csak lengeség jele. Mi haszna vagy fehér, Ha kebled jégverem ? S fejed szép fürt alatt Egy eszmét sem terem “ * Itt fölvetődik a kérdés: mi avatta Vörösmarty t a női tisztaság költőjévé ? Mi fejlesztette ki lelkében ezt a tiszta, fenséges női ideált ? Mi őrizte meg lelke tisztaságát ? Nos, a felelet rövid: a férfi őrangyala az édes anya, a feleség. Vörösmartynak a sors megadta mindakettőt. Az élet csak tiszta nők-' kel vezette össze. Szive lángja tisztátalan oltáron nem égett soha. Gyermekkora fölött a szerető, gyöngéd édes anya őrködött; dalos, vidám fiatal lány egykor — a költő tőle örökölte a képzelet gazdagságát, a kedély mélységét — vallásos, jótékony később ; élete utolsó percéig csupa jóság, csupa szeretet; még szegénységében is őrangyala a szegényeknek. A ki gondtalan, fiatal leánykorában virágot szedni járt a rétre, törődött, öreg korában is ki-kijárt oda, csakhogy gyógyító füveket keresgélni; kamarája mindig tele volt jóféle, szárított füvekkel; azokból maga főzte az írtjya kenőcsöt; azzal gyógyítgatta a környék betegeit. Fia a „Szegény asszony köny- vé“-ben állított el nem múló emléket az áldott szívű édes anyának, a ki férje halála után kilenc gyermekével, szűkös viszonyok közt maradt hátra; apraját az atyafiak vették magukhoz, a nagyobbak iskolába jártak. Hejh! azóta csak bút látott, Hogy a gazda sírba szállott: Gyermekei szétszóródtak Napkeletnek, napnyugotnak, S a szegény nó elhagyatva ügy maradt, mint a szedett fa . . . Megemlékezik a régi, boldog időről, mikor férje életében a vendégszerető ház mindig tele volt jóbaráttal. Hej! nem igy volt hajdanában, Míg nem járt özvegyruhában: Tele kamra, tele pince, S mindig kézben a kilincse, És szegénynek és boldognak Udvar és ház nyitva voltak .. . A szegény, kit Isten küldött, Ide gyakran beköszöntött. . . Régi szokásáról letenni most sem tud; üres kézzel nem bocsát el senkit; a mivel fiai megsegítik, mihamar szétosztja a szűkölködők közt: Az idő jár s ő csak megvan, Hol reményben, hol bánatban. Szűkén teng kis vagyonábul ; És ha néha sorsa fordul, Gazdálkodni még most sem tud : Ha neki van, másnak Is jut. Jobb időkből rossz szokása: Hogy a könyeket ne lássa, Megfelezi kis kamráját, S maga gyakran szükséget lát. Vigasztalása az imádság; foszladozó, vedlett könyvét forgatja — Régi, jó, de kopott jószág, Melyet már csak a barátság S egy pár ernyedt szál tart öszveDe bejő egy szegény asszony, a ki imád- ságos könyvet jött kérni, mert ha már a szegény ember . . . szűkén ól is a kenyérrel, Éljen Isten igéjével . . . Itt tudom, van heveröben. T. i. könyv; de nem volt. A jó lélek egyetlen imádságos könyvét osztotta kétfelé felét odaadta: Én beérem más felével. Most a két jó öreg asszony . . . Fél könyvből, de nem fél szívvel, Imádkoznak este, reggel, S ha van Isten mennyországban, Nem imádkoznak hiában. Ennek az áldott, jó anyának az emléke kisérte a költőt élete útján és tartotta is vissza bizonyára minden rosztól. Mikor első, ifjúkori szerelmével hajótörést szenvedett, egyetlen törekvése volt édes anyjának nyugodalmas öregségét biztosítani; csekély írói tiszteletdíjaival őt segítette s végre megérte azt az örömet, hogy visszaválthatta számára a régi házat, szőllőt; a jó lélek ott élhette le utolsó éveit jó emberei, barátai közt, adakozva, jót téve, gyógyítgatva akkor is; s fiai nyaranta ott tölthettek vele pár hetet, a hol gyermekkorukban játszadoztak mikor még a szigorú, egyeneslelkü apa őrködött felettük. Ebben az egyszerű, tiszta környezetben fejlődött a költő lelke olyan nemessé, tisztává. A mindennapi életben egy kicsit élhetetlen volt — inkább hallgatta az aratók s a szüretelők dalát, meséit, mintsem munkájukra ügyelt volna; de annál jobban tanult. Nem volt ő vad zseni; szerény, egyszerű, de önérzetes maradt mindvégig. így került nevelő gyanánt a Perczel-házhoz s ott ő, a szerény nevelő, megismerkedett egy előkelő, kedves szép leánynyal; s megszerette a fiatal szív első lángolásával. Viszonozta-e a lányka érzelmeit? Alig tudni. Annyi bizonyos hogy egymáséi nem lehettek ; az ifjú, ki ekkor még öreg édes anyját is alig bírta segíteni, nem akarta bizonytalan sorsához kötni a jóléthez szokott úri leányt és lemondott — azontúl egyedül a költészetnek s a hazának élve. Szíve azután sokáig bezárult a szerelemnek. Ő maga azt hitte, végképp. Negyvenhárom éves korában vezette a sors útjába azt a nőt, a ki hivatva volt megédesíteni életét, a családi élet boldogságát teremtve meg számára. A dolog nem ment könnyen. A férfi akkor már 43 éves, a leányka csak 18 volt. A férfi nem bízott magában, hogy e fiatal nőt boldogítani tudja; hiszen még később is igy ir: Nem fár#d9z-e reárr mosolyogni, ha csüggedek, és ha Megszédlt a gond. tűrni szeszélyeimet ? Nagy feladás vár rád: fiatal szivednek erényét Tenni napul megtört életem árnya felé. S a lányka? — a nemzet koszorús költőjét áhitatos kegyelettel tisztelte, de szerelmet iránta nem érzett. Megkérésére se igent, .se nemet nem mert mondani. Ekkor irta a költő a „Merengőköz“ cimü gyönyörű költeményét. Ez volt jegyajándoka. „Hová merült el szép szemed világa ? Mi az, mit kétes távolban keres?“ Kérdi a gondolataiba merült leánykától. S itt fejti ki a boldogságról való életbölcseletét : TAHCA. Dalok. i. Forduljon el mindenki tőlem, Ez engem egy csöppet se bánt. ítéljenek bárhogy felőlem, Jót, rosszat én eltűrök egyaránt. Küzdők s megállók a világban, Magamra hagyva, egyedül : Barátságát ha nem kivántam, Miért rettegném ellenségemül. II. Nyom nélkül elszáll, a mi szép volt, Feledjük égő vágyainkat; Mint a verőfény, úgy eloszlik Emléke boldog napjainknak. De a vesztett üdv bánata, Mely életünket összetörte, Mint néma árny rajtunk borong, Mig nem bukunk a sirgödörbe. III, Oh mennyi kéj van csókjaidban 1 Szemedben mennyi fájdalom! Szivemre hasztalan szoritlak, hr -a. Leszáll a fényes esti csillag, — Válnunk kell, édes angyalom. Ne sirj s ne csókolj többet édes 1 így nem búcsúzom tőled el! Mig könnyed látom s csókod érzem : Mi lesz veled — csüggedve kérdem — Ha majd csók nélkül könyezel ? IV. A kis városba visszatértem, A régi volt a szép haza, A régi lég, a régi nóták, És mégis minden más vala. A viz úgy zúgott, mint régente, Az erdőn szarvas szökdele, Távolból estharangszó csengett, Piroslott a hegy teteje. De ah, a ház előtt, hol egykor Szerelmem várt rám rendesen, Idegen emberek tanyáztak, — Mint fájt, oh mint fájt ez nekem. ügy tetszett, mintha a ciprusok, Ezt súgták volna: Fuss tova 1 Kit úgy szerettél, elköltözött, És vissza már nem tér soha! (Budapest) gápay gajos. _________ K___ Zemplén mául »»Ama tizenkét oldal. Napfelkelte. I. Liliom az arcod, Nincsen sehol mása . . . Kinek is lehetne Ilyen mosolygása. Ilyen pillantása . . . Szemedben a napnak Égető, perzselő Sugarai laknak. II. Hogyha téged nézlek, Hogyha téged látlak, Szivembe rég elmúlt Méla álmok szállnak. Kisérlő vágy képe, Mint a szellő rezdül, S beszél nekem édes Örök szerelemrül. III. Azt a sebet gyógyitgatom, Amit durva kezek téptek, Gazfelverte avarokról Virágos mezőre lépek. Hol kifeslő pompájukban Szirmok, kelyhek fakadoznak, S reám szakad gyönyörével Boldogsága a tavasznak! (Ungvár.) Vidor Mór. %
