Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-06-02 / 22. szám
Sátoralja-Ujhely, 1901. június 2. 22. (2110.) Harminckettedik évfolyamul ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. 2EMFLÉN-VÁEMEGYE KÖZ ÖNSÉG3S1ÍEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK IM! 13ST JD E 2sT S-Á-IR ISTE3. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzkülde- mények a kiadóhivatalhoz intézendők. A hitelszövetkezetekről. Szó vagy gáncs sem férhet ahhoz, hogy a Károlyi Sándor gróf eszméje, a községi hitel- szövetkezetek alapítása, fényesen bevált. A hitelszövetkezetek alapítása után, pusztuló vesző földműves-osztályunk a nagy nyereségre, mondhatnánk uzsorára dolgozó részvény- rársaságok körmei közül kiszabadult; otthon falujában, vagy közvetetlen közelségben, szükségletei füdözésére olcsó hitelt kap és ha váltókötelezettségének a lejáratkor eleget tenni közbejött csapások miatt nem képes: van szive a hitelszövetkezet vezetőségének, hogy prókátor kézbe nem adja; hogy minden lehetőt megtesz arra nézve,- hogy a szegény embert az uzsorás karjaiba ne kergesse, vagy otthonát, csekély vagyonát el ne árvereztesse. A hitelszövetkezet igazán emberbaráti intézmény, mely fényesen iparkodik érzékiteni az Üdvözitő szent eszméjét, hogy „Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat“. Ez az intézmény az, mely leginkább hivatott is az embertársakon segíteni; mert a) a még vagyonos osztálynak, főurainknak, nagylelkűségét bőven élvezi, b) mert vezetősége is, többnyire, önzetlenül, díjtalanul vezeti a dologi ügyeket. Hogy az mind igaz, a mit itt hamarjában papirra vetettem, fényesen igazolja az a körülmény, hogy a kormány is belátta azt az igazságot és a Károly Sándor gróf-féle hitelszövetkezeti központot erősebb alapra fektetni óhajtván, a pusztuló népünket, a kis embereket, a végromlástól megmenteni hivatott ezt az intézményt saját kezébe vette és megalapította az „Országos Központi Hitelszövetkezetet“. A szétszórt apró rajok, a vidéki hitelszövetkezetek, legtöbbnyire siettek tagjaivá lenni az országos központnak; és az eddig a nópnyomo- ritó uzsora ellen csak gerilla harcot, de igy is a győzelem sok fényes tényével dicsekedhető csete-patét folytatott népbarátok egységes és az offenzivára elég erős táborrá szervezkedtek. Most immár foly a munka. A hitelszövetkezetek áldásosán működnek, s bár szerencsétlen függő politikai helyeztünknél fogva, a magyar nép minden vérző sebét behegeszteni még nem tudták: alapos reményünk lehet arra nézve, hogy uj sebeket fölfakadni nem engedünk, hogy Isten segítségével, megleszünk és megmaradunk erőben akorra, mikor a magyarok Istene elérkezettnek látandja az időt arra nézve, hogy saját, elég vérrel szerzett és védelmezett hazánkban, a saját sorsunknak független urai lehetünk. Ezek szerint a hitelszövetkezeti intézmény minden hazáját szerető magyar ember pártolására. istápolására mindenekfölött érdemes és fontos szociál politikai intézmény. De, uraim, hogy e fölötte fontos szociál-po- litikai intézmény hosszú életűvé válhasson, nem elég, hogy jobbjaink hirdessék, terjesszék az eszmét mint az apostolok hirdették a keresztényhit tanait; de első sorban szükséges, hogy a még gyermekkorát élő hitelszövetkezetek vezetőit — kik fárasztó munkával az életfentartásért és a létért való küzdelem elég nehéz harcában, ezt az ő emberbaráti tisztüket, legtöbbnyire ingyen önzetlenül teljesitik —- holmi a mükedvelés művészetével alig-alig eszközölhető, bürokratikus és sok-sok esetben, végeredményében igazán haszontalan formaságokkal el ne kedvetlenitsék ! Ugyanis derüre-borura érkeznek a >Felhivásoku statisztikai hivatal, pénzügyigazgatóság, törvényszék, adóhivatal stb.-től és ezek gyakran nemcsak szelíd felhívások, de sok esetben bírságokkal fenyegetődző ukázok. Ugyan, kérem szívesen üraim, hogyan tegyen eleget az a szövetkezeti elnök annak a soksok fölszámolt potentátnak azon az egy vasárnapi (az is csak délutáni) üzletnapon, melyet az az üzleti munka igénybe vesz ? Hiszen ha minden felhívásnak lelkiismeretesen eleget tenni akarna: rendszeres, fizetett és e hivatalából élő hivatalnoknak kellene lennie nemcsak, de a szakmára képzett, teljes tudással biró egyénnek is! Vagy azt gondolja ezt a tömérdek íormasá- got kieszelt és a jó kényelmes irodában ülő nép- boldogitó: hogy hiszen van annak a szövetkezetnek elnöke, könyvelője, pénztárosa, felügyelőbizottsága és vannak ig. tagjai; hát dolgozzanak ők is, hiszen elegen vannak De, elfelejtik azt, hogy az évenkint többször változó dilletáns könyvelők, a pénztáros, igazg. tagok, legtöbbnyire abból a katagóriából valók, ahol irtóznak a bürokratizmusnak minden cafrangjától. A felügyelő-bizottsági tagok pedig, bár intelligens urak, de azt csak senkise kívánhatja tőlük, hogy a szövetkezet folyóügyeit vezessék! Hogy a hitelszövetkezetekben teljes rend legyen a pénz tiszta kezelését illetőleg és hogy a könyvekben is a kétszerkettő legyen a „verbum regens“ uraim az a fődolog! A többi formaságnak — ha már meglennie kell —• elintézésére, véleményem szerint, elég lenne, ha az országos központ év végén, midőn a mérleg megszerkesztésére úgyis kijönnie kell, vagy előbb is, talán negyedóvenkint, egy szakközegének ezeket a formáságakat is mind nyélbe ütné, tétetnék kötelességévé. Tudjuk és helyeseljük, hogy az államnak nemcsak joga, de kötelessége is minden nyilvános számadásra köteles pénzintézetet ellenőrizni; következésképp: hogy ennek az ellenőrzésnek a hitelszövetkezetek ellenében, melyek érdekében anyagi áldozatot is hozott, még hatványozottabb- nak kell lennie; de az állam is tudja meg azt, hogy áldozatait szaporítsa még azzal, hogy néhány közeget tartson, a kik időnként a szövetkezeteknek sokszor emlegetett bürokratikus formaságait elintézzék. Jó lesz e felett a téma felett illetékes körökben gondolkodni addig, mig az igazi altruista hitelszövetkezeti igazgatók a szép virágzásnak indult intézményeknek »Isten hozzádi-ot nem mondanak. Fölötte nagy kár lenne ezt az üdvös intézményt a bürokratizmus és szűkmarkúság halotti szemfödője alá borítani!! (Bóly.) Kiss Károly. Vármegyei ügyek. Választási mozgalmak. Föltétlenül megbízható forrásból értesülünk, hogy Andrássy Géza gróf, vármegyénkben a nagymihályi kerület országos képviselője, továbbra nem vállalja el a nagymihályi kerület mandátumát. A választó közönség — Írja tudósítónk — a dolog jelen állása szerint Sulyóvszkv Istvánt szeretné a kerület képviselőjelöltjéül megnyerni, a kinek nevét TAHCA. Fecske madár. Fecske madár, hogyha arra szál Inál: Állj meg az ő zöldelő sírjánál; Repülj fel a vadgesztenye fára, Mely szelíden borul a sírjára . . . Fecske madár, hogyha arra szállnál: Állj meg állj meg ott, az ő sírjánál, S egy lehajtó vadgesztenye ágon Csicseregd el bánatos fohászom! . . . (M.-Sziget.) Kriizselyi Erzsiké. Hallgass te sziV. Hallgass te szív, csak csendesülj le; Nyugalmas éj, jer terülj le, Altassd el fájó bánatom. Tündér világod nyisd meg nékem, Ringass el benne lágyan, szépen Mosolygó, édes álmakon. Jöjj álom, várlak hőn remélve, Hogy a mit lelkem sző sok éve — Húzván a fájó életet: Ismét megláttatod szivemmel, — Amikbe ébren hinni sem mer, A délibábos képeket! * * Mutató a júniusban megjelenő 8Ujabb Versek" c. kötetből. S zerk. őpgr ÁT: „Uraim, nem tudunk magyarul! Irta ; Rétliy Pál. — A »Zemplén« eredeti tárcája. — Mint a „Zemplén“ szorgalmas olvasója e b. lap régibb évfolyamaiban lapozgatván, feszült figyelemmel, fokozott kíváncsisággal keresgéltem vármegyénk jeles és tudós alispánjának Mntolai Etele urnák eddig csak hírből ismert „Uraiml nem tudunk magyarul]“ cimü felolvasása után, mert úgy képzeltem, hogy vármegyénk felső részében a szláv nyelv elterjedése, a magyar nyelvnek ottan lassan-lassan való haladása, vagy hogy épp a magyar nyelv természetével ellenkező divatos újítások miatt kiált fel a nagyérdemű felolvasó: „Uraim! nem tudunk magyarul!“ Nagy volt az örömem, nagy „heuréká“- val kiáltottam fel, mikor a „Zemplénének 1888. évi 48. számában rábukkantam a maga egész teljességében olvasható szép előadásra. Mohó vágygyal, nagy lelki gyönyörűséggel olvastam végig és megértettem azonnal, hogy tudós alispánunk a magyarnyelvbe becsúszott rengeteg idegen szólásforma és a németnyelvből átvett magyartalan kifejezések egész serege ellen lépett sorompóba nemcsak, de kiváltképp a törvényhatósági hivatalos irályba becsúszott, a tiszta nyelvérzéket sértő szólásformák és kifejezések ellen kiált fel a nagy Révai Miklóssal : „Uraiml nem tudunk magyarull“ Nagyon helyes! Bár többen volnának ily dicső harcosai az idegen szólásformákkal megtelt és elrontott hivatalos és nem hivatalos magyar nyelvnek! Annál dicséretre méltóbb pedig emplén mai s/áma tizenkét < ez a jelenség, mert épp onnan a törvényhatóság kebeléből jön a támadás és figyelmeztetés, az oda, illetve a hivatalos irályba becsúszott hibás szavak és kifejezések ellen épp úgy, miként ha a társadalom hamisítatlan közvéleménye maga veti ki magából a rosszat, a salakot, mint a tenger vize a büzhödt állatokat, sokkal dicséretre méltóbb, mintha a törvény kötelességből üldöző pallosa sújtja le, irtja ki azokat, • Felette örvendetes és lélekemelő jelenség tehát az, mely nyelvünk ápolásának, simításának magában a társadalomban és a hatóság kebelében több-több harcosokat mutathat föl. Mert, kérdem, nem a nyelvérzék elromlásában, a nemzeti nyelv ápolásának elhanyagolásában kereshető-e ennek a szomorú eredménynek az oka, hogy mai nap Magyarországot hét és fél millió magyar s több mint nyolc millió idegen nyelvű, nem magyar lakja ! ? Mivel pedig gyermekségemtől fogva a nemzeti nyelv ápolása, simítása, idegen elemektől tisztítása iránt mindig hő vágyat éreztem, a tudós felolvasó férfin mellé egyebek közt beállók segédharcosnak és a mely irányban megkezdette ő irtani az idegen és megrontott szavakat, kifejezéseket, folytatni fogom, — ha t. i a „Zemplén“ t. szerkesztősége erre tért és engedelmet ad* Evekkel ezelőtt a szerencsi járás főszolgabírói hivatalának hozzám intézett hivatalos levelében, egyebek közt, ez a rósz kifejezés sértette nyelvórzékemet; hivatalas illemmel van szerencsém Gzimednek a ./' alatt mellékelt iratot átszármaztatni. „Hivatalos illemmel“ is szokatlan, furcsa kifejezés; hát még az „átszármaztatni“ mily * Ezer örömmel. Szerk.
