Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-04-28 / 17. szám
17. (2105.) Sátoralja-Ujhely, 1901. április 28. Harminchétté iik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK: IMI 1ZD E 2ST S .Á. PS CtT .A. E3. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Molnár István. Elvégeztetett. Főispáni méltóságáról való leköszönése, mert ismételten is megszorgalmazta, immár őfelsége a király elé kerül, hogy legfelső helyen is elfogadtassák. A Zemplénvármegye közéletében tizenkilenc teljes évet lefoglalt és kitünően betöltött főispánság tehát, melynek érdemes volta a Molnár István nevéhez úgy tapad, mint nemes fémhez a ragyogó csillám, az elbúcsú- zás alkalmához sietve közeledik. Hogy miért történt ez Így, hogy Molnár István, a ki immár életkorának 74-ík évében jár, a leköszönéséhez való szinte konok ragaszkodástól sem kecsegtetéssel, sem kéréssel nem volt elfordítható — és sem fentről, sem lentről jövő hatások erejével hogy miért nem volt a főispáni székben való tovább maradásra kapacitálható: a felelet, a magyarázat egyszerű. Utóvégre is minden emberi törekvésnek nyugalom a végcélja s tudjon bár ur lenni a lélek az előrehaladott idők felett is : elérkezik a zenithez, ahhoz a legmagasabb tekintetű ponthoz az eliptikus életpálya, melyen az egyén immár nem az izgalmas munkásságon, hanem a csendes, békés pihenésen jártatja lelke tekintetét. Ez a természet törvénye, a „suprema lex“, az a legfőbb elv mindnyájunk felett, mely egyikünket később, másikunkat hamarább, de egyaránt kötelez kilépni a közhivatalokból és belépni azokba a földi állapotokba, a miknek a nevezete: pihenés, nyugalom. A jelen esetben a Molnár István megválásának okai saját elhatározásából erednek. Jellemének nemessége, lelki nagysága domborodnak ki ebből az ő elhatározásából. A hatalom külső eszközeiről képes lemondani akkor, a midőn még azokat tovább birtokolhatná. Világos lehet ebből még a vak előtt is, hogy tehát ő nála — a mivel ellenesei meggyanúsítani szerették — nem volt egyéni érdek egy percig sem a főispáni hatalom bírása. S mikor mi ezt a megváltoztathatatlannak bizonyult elhatározást sajnosán vesszük tudomásul, csak természetes dolog ; mert közéletünk tizenkilenc év folyamán, a Szcillák és Káribdisek közt szerencsésen evezett kormányosát veszti el ő benne, midőn súlyos megpróbáltatások közeledésének/úgy szólván az előestéjén lép vissza a vármegye hajójának kormányhidjáról, hogy helyet engedjen ott annak, a ki eljövendő : hire, neve szerint ifjú bár, de izmos, edzett karok tulajdonosának, Zemplénvármegye uj főispánjának. A jól betöltött kötelesség felemelő tudata, a megvalósult eszmények szemlélése nyújthat gyönyört a távozónak ; a Molnár István kitűnő példájának látása adhat ingert az érkezőnek . . . Nincs arra szükség hogy ez alkalommal sorra méltassuk a nem sok hijján két évtizedre terjedő, személyes érdemekben gazdag, sikeres eredményekben dús Molnár-éra, kitűnő főispánkodását. Vármegyénk közélet- nyilvánulásainak mindenkitől hozzáférhető re- gesztromaiban: közjóra törekedett tanácskozásaink, értekezleteink, ülésezéseink, közgyűléseink meghamisittatlan jegyzőkönyveiben, szóval a nemes vármegye hivatalos Évkönyveiben van felállítva Molnár István főispán előkelőségének, nevének, személyének, hazafiui, önzetlen tevékenységének „ércnél maradandóbb emléke“, megfestett képnél lélekben hivebb, beszédesebb szem- léltetője, hogy ő — annyi szép és üdvös dolognak megteremtője — mi mindent vívott ki és szerzett meg e vármegye számára elévülhetetlen szellemi és anyagi örökségekül: a gyakorlati politika, a közművelődés, a közgazdaság, a társadalmi élet mezein. Távozását őszinte sajnálattal kisérhetik még politikai ellenfelei is ; mert velők nemcsak abban értett egyet, vallott közös ideált, hogy ez a mi egyetlenegy hazánk, melyen kívül „nincsen számunkra hely“ legyen szilárd, benne a nemzet egységes, sőt hatalmasan erős, minden eshető körülmények között; de abban is, hogy a szűkebb körű hazában legyen béke, egyezség— és férjen meg a „vezérvármegyében“ minden vallásfelekezet nemcsak, de lakozzék minden felekezet között minden másnak példát adó társadalmi és felekezeti békesség! A távozást bucsúzás előzi meg. Ez a búcsú hogy mikor következzék be: időpontját nem ő, nem mi, de a gyors kifejlés stádiumába jutott személyi ügynek legfelső helyről keltezett dátuma szabja meg. Az elbucsuzás, előreláthatóan, ünnepies lesz. Hisz’ épp e percben, hogy e betűket vetjük a híradás barázdáiba, értesülünk, hogy pl. a „nagy idők élő tanúi“ kiknek száma egyre fogy, de a tisztelet irántuk egyre nő, külön szándékoznak búcsúzni a közöttük itt élő legnagyobb tanútól, Molnár Istvántól, a főrendiházi örökös tagjától. Búcsút rendszerint követi — a válás. A jelen esetben nem fog ez igy történni. Molnár Istvánt sziveink közűi szive ragaszkodása nem bocsátja. Közöttünk marad nemcsak Zemplénben, de „díszpolgár“-sága jogán megmarad Sátoralj a-Ujhely hű lakosának. Marad tehát ezután is, mint volt közöttünk: környezve a ragaszkodástól — átölelve a szeretettől! TÁRCA. MadonnaA boldogság egy pillanatig tartott, Aztán felvette érette a harcot 1 Lépésről nyomra szenvedések érték, Mégsem látták a könytől ázni képét. S bár szivét egyre uj csalódás tépte, Mindig fájdalma volt a büszkesége. így él közöttünk gondtól haloványan Szent liliomként a bűnös világban, S száz hit, remény dőlhet körötte romba, Szenved és tűr miértünk — a Madonnna ! (Ungvár.) ■Vidor ILLór. Molnár Borbála. — A »Zemplén« eredeti tárcája. — Irta: Torna István. Ugyanakkor, a mikor a francia irodalomban fellépnek Stael és Sand asszonyok, kezdi meg irodalmi működését nálunk két nő: dukári Takács Judith és Molnár Borbála: Az idő összeesése sajátságos. A francia Írónők fellépése természetes következménye a társadalomnak, mely a nőnek e jogát már évtizedek előtt elismerte. Ott, a hol a iró szalonjaiban tisztessége meggyanúsitása nélkül gyűlhet össze a parlamenti tanácsosok, irók, filozófusok és színészek szellemes és könnyelmű társasága; a hol a nő látszólagos egyenlősége alapján rajonghat Volteire és más reformátorok bölcs és istentelen elveiért, s az ily eszmékért, a hol a nő benne élt az irodalomban: ott nem magyarázatlan és legkevésbbó különös a nő irói tehetségének fellángolása és az irói pályára lépése. De abban az ólomlevegős korban, a melyben a közönségesnél magasabbra emelkedő egyénnek élethalálharcot kelett vívnia egzisztenciájának megmentéséért az ostoba előítéletek ellen : sajátságos és véletlennek mondható a két költőnőnek fellépése és sikere. Staél és Sand asszonyok neve ma már a világirodalomé; a mi költőnőink dicsőségét beraktározták ugyan a nemzeti irodalom könyvei, de emléküket rég elfeledte a város, a melynek nevét jó szellemük ragyogásával egykor emlege- tetté tették. Kétségtelen, nagyobbak voltak Stael és Sand asszonyok és távol van tőlem összehasonlításuk ; de Takács Judith és Molnár Borbála szelleme sem volt annyira kisszerű, jelentéktelen, hogy neveiket, érdemeiket oly hamar elfelejtse szűkebb hazájuk. Molnár Borbálának emlékét akarom a jelen alkalommal feleleveníteni. # Kazinczy törekvései és nemes munkálkodása már tért kezdett hódítani. Berzsenyi, Kölcsey és Kisfaludy Sándor lantjának hangjára már buzdultak ; a szivek de a magyartalan, álmos idők emlőin nevelkedett szülék még mindig átokkal, kitagadással fenyegették gyermekeiket, a kik a hazai magyar Múzsának ihlete alatt lantpengetéssel, tollal akarták keresni kenyerüket. Ezek közt az áldatlan viszonyok közt született Molnár Borbála a XVIII. század második felében Sátorai ja-Újhelyi. Gyermekéveinek egy kis részét Ujhelyben tölté, hol atyja lelkészkedett. Későbbi éveit férjhez meneteléig H.-Bagoson. Elemi tauulmányait atyja felügyelete alatt végezte, kit csodálattal töltött el a gyermek élénk szellemi képessége. A gyermek-ifjúság éveit csendes boldogságban élte le. Rajongott a természetért és „áhítattal“ szemlélte annak titkait. Tizenhárom éves korában kisérti meg az Írást, s a természet benyomásait kezdi papírra vetni. Atyja, kinek kísérleteit felolvasta, lelkesült csodálat közt buzdítja gyermekét a próbálkozásokra. A gondtalan ifjúság eltelt, Borbálából hajadon lett és 18 éves korában, atyja kívánságát követve, szerelem nélkül férjhez megy. Az oltártól a Golgotha útjára lép a fiatal leány, melyet sírva, panaszolva jár hosszú hét éven át. A férjében, kihez atyja erőszakolta, durva lelkű, anyagias emberre talált a fiatal, költői lelkű leány. Ifjúkori álma, terve a jövőről, hite az élet iránt, egyszerre romlik össze. Nincs számára vigasztalás sehol. Nincs egy résztvevő kebel, kinek elmondaná bánatát, ki megértené szenvedéseit. Elveszti bizalmát a világ jószága, az Isten irgalma iránt. Imádkozna de nem tud, A Zemplén mai tizenhét oldal.
