Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-03-17 / 11. szám
Sátorai]a-Ujhely, 1901. március 17. 11 (2099.) Earminckettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. megjelenik: :m: i sst id :e őst ■v.a. sAenap. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 nil. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. 2v£drciuL3 20. Virág borit ma csöndes sírhelyet, Közötte áll nagy gyászoló sereg, Élő virágok tarka kelyhein Mennyi tündöklő, drága gyöngy ragyog ! Ne szívd magadhoz őket napsugár: Egy nemzet hulló könyei azok! * A gondolat, mely messze elbolyong, Az érzés mind, mi szivünkben zsibong, Megtér, megáll a néma sir körül. E néma sir sok álmot visszahoz, Mert benne a mi vérző, hű szivünk: gossuih Sajos nagy szive porladoz! * Kossuth Lajos . . . mennyit jelent e név! Szeretetet, bízó honfi reményt, Szabadságot, mely világot megvált, Vágyat, melynek órája ütni fog! . . . Kijelentés, ezerszer szent e név, Egy nép szívében élő nagy titok! . . . * Mely ég küldött Te szent apostolunk, Midőn meghalni készült szép honunk ? Elállóit már e nemzet szívverése, Az égtől várt csak megváltó csodát: S te megjelentél, testté lett vágyunk ; Kivívtad a nép igazát, jogát! * Te izentél — igy mondta azt a dal, — És követett reménynyel a magyar. Te fényesebbé tetted hírnevét, Mint a küzdelmes, zordon századok: Te szabadságot adtál hazádnak! ... És az néked csak egy sirt adhatott... * Nem! Néked adta reményét, hitét, Te érted égő, szerető szivét! 'TARGA. Tokaj-hegyaljai három csata. — A »Zemplén« eredeti tárcája. — Irta: Kársa Ferenc. Megliatottan állok ez alatt a szobor alatt,* * * melyet Zemplén-vármegye közönségének kegyelete és a zempléni honvéd-egyesület bajtársi érzülete emelt, a tarcali és b.-keresztúri ütközetben elvérzett honvédek emlékének. Mint egyik katonája annak a honvéd-hadseregnek, a melyik itt a magyar fegyvereknek győzelmet szerzett: hálás szívvel mondok köszönetét réges- régen porJadozó társaim helyett. És különösen megköszönöm Zemplén-vármegye közönségének, még élő agg honvédtársaim nevében is, azt a hazafias intézkedését, hogy ezredéves ünnepségünk sorozatába ennek a „honvéd-emlék“ leleplezésének ünnepélyét is felvette. Igaz, hogy ez az emlék-ünnep, csak halvány sugára ezredéves országos ünnepünk mesz- sze világoló fényének; de hát ez is vigasztalásunkra, nekünk pedig, zemplénieknek, büszkeségünkre szolgál, hogy van széles Magyar- országon egy vármegye, ahol az emberek szivében még nem üszkösödött meg a nagy idők emléke iránt táplált lelkesedés lángja. # Most midőn annyi évek múltán széttekintek az előttünk elterülő véráztatta sikon és megakad szemem Tokaj hegyének bércein : megújulnak előttem a küzdelmek jelenetei, di* A b -keteszturi csata emlékoszlopáról s annak felavató alkalmáról van szó. Szerk. Téged minden magyar szivébe zárt, A síri hant csak tested fedte el: Téged szivünknek vágya teremtett, Szivünkben van Néked szentelve hely! * A nap heve nem vész el hiába, A langy eső sem ömlik a tájra ; Ha lesz oly kor, hogy a népek előtt A nemzet és haza összeomolt S nem lesz hon, csak világ — a magyarnak Lesz hazája, mert Kossuthja volt. * Nyugodj békén, hazánk apostola ! Nem fog feledni hű néped soha ! A szeretet örök cél és erő, El nem veszti sem a jövő, se’ a múlt, Ki szeretett úgy, mint Te szerettél, Akkor is él, ha már a sírba hullt! . . . * . . . S ha mégis lenne kor, vagy nemzedék, Mely elfeledné a Kossuth nevét, Ne éljen akkor igaz hazafi, Vagy hogyha él, tagadja meg hitét, S átkozza el -— bár szíve szakad meg — Szentségtörő, hálátlan nemzetét! . . . (B.-Szerdahely.) Damjanovich Miklós. Március 15. „Mint a hivő a szent nagyszombatot Hadd ünnepeljük mindig e napot. B nap, mely a föltámadást jelenti, Támaszsza föl bennünk is a hitet, Hogy élni fog örökké a szabadság, Mely a tavaszszal együtt született I“ Ábrányi Emil. Március ló ikét, a magyar közszabadság hajnalhasadásának immár ötvenharmadik évfordulati napját, Sátoralja-Ujhelyben, mint az idők és alkalmak rendje szerint folyvást, úgy ez idén is megünnepelték. Ezúttal az újhelyi „dalárda“ választmánya határozatából indult meg a mozgalom e nagy nap megünneplése iránt. Az ünnedlés a jelen alkalommal csak annyiban tért el a megszokott formától, hogy a „dalárda“ a vasúti gyártelepi fúvós zenekar közreműködésével esti 7 órakor fáklyásmenetet rendezett. Az impozáns menet a fellobogózott és kivilágított utcákon, hol ezer és ezernyi sokaságban hullámzott az ünnepies hangulatú és kiváncsi nép, a gyártelep felől a Rákóczi-utcán és Wekerle téren át jutott a „Vadász-kürt“ szálló elé, a hol az ünnep külső része ment végbe. Itt, az erkélyről, a hol az országos függetlenségi pártnak több vezető alakja volt látható, a dalosoknak „Győzelemről győzelemre szállva“ . . . kezdetű gyújtó éneke után Búza Barna dr. a „Ifelsőmagyarországi Hírlap“ fel, szerkesztője mondott lendületes s a függetlenségi érzésektől átkatott alkalmi beszédet. A lelkes éljenzés után, mit a szónoklat keltett, Szent-Iványi színész szavalta el a „Talpra magyar !“-t igen hatásosan. Ezután megint a dalosok, kisértetve a zenekartól, elénekelték a „Szózat“-ot. Most a menet, előre megállapított program szerint, tovább vonult és végig haladt a Kossuth- utcán s onnan visszafelé a „Magyar Király“ vendéglő udvarába, hol a fáklyákat eloltották. Ezzel az utcai ünneplés véget érvén, a kint nyüzsgő sokaság eloszlott. Este 8 órakor a „Magyar Király“ vendéglő étkezőjében fényesen sikerült bankét volt, melyen mintegy 200-an vettek részt, sokan a polgárság köréből is. Az első felköszöntőt Petsár Gyula rk. káplán, mint az újhelyi daloskor alelnöke, mondotta Őfelségére, a királyra. A hazafias szellemű és igen lelkes felköszöntőt mindnyájan fölállva hallgatták meg és hasonló érzéssel éljenezték. — Ütána Kossuth János dr., a függetlenségi párt elnöke, kitűnő dikciójában Matolai Etele alispánt, mint a „nagyidők“-nek egyik élő tanúját köszöntötte fel. — Várlaki Sándor, czéki rk. plébános Ujhely város hazafias polgáraira ürített KHT A Zemplén mai «zúuia tizenkét oldal. csőségeikkel és borzalmaikkal. Megelevenednek előttem azok a derék honvéd-fiuk . . . Látom a szuronynyal előretörő csapatokat; hallom a futó ellenség ágyúinak dübörgését; de látom katonáinak karjában, szétzúzott véres fejével, az orvul megejtett zászlóalj-parancsnokot is és látom a szivén talált fiatal honvéd kiszivárgó vérét !... És a múltak emlékén elmerengve, lelkesedéssel gondolok azokra a hős fiukra, kik a három csatában fölöttük győzedelmeskedett ellenséggel bátran szembe szálltak. Mennyi hazafias érzés, minő szabadságszeretet, milyen erős mepgyőződés ügyünknek igazságos voltában lakozék leikökben, hogy a vesztett csaták lélekölő kétségein erőt véve, szuronyaikkal szerezték meg nemzetüknek a hanyatló önbizalmat és a reménységet a jobb jövő iránt. Ha majd egykor a történetiró függetlenségi harcunk történetét, a még manapság uralkodó roszkortól vagy ellenszenvtől menten, az események egybevágó okozatai alapján megírja: a tarczali, b.-keresztur-kisfaludi és tokaji ütközetekről nem úgy fog megemlékezni, mint két ellenséges haderő egyszerű mérkőzéséről, de bizonyára kiemeli azt, hogy ez a három, egymásból folyó ütközet eredménye tette lehetővé a magyar nemzetnek a későbbi harcokban nyilatkozott erő kifejtését; az a három ütközet biztosította a magyar kormánynak és nemzetgyűlésnek állandó székhelyét Debreczenben. Ha a tarczali, b -keresztur-kisfaludi és tokaji ütközetek, a döntő csaták közé nem sorolhatók is : ki tudná megmérni azoknak az eshetőségeknek következéseit, ha a honvédelmi bizottmánynak és nemzetgyűlésnek Debreczenből — és hová? — új- fent költözködnie kellett volna ? I # Sokat mond ez az emlékoszlop. Hirdetni fogja az utókornak Klapka György tarczali és b.-kereszturi győzedelmeit. De sokat nem mond ám el l Nem emlékezik a tarczali, b.-keresztur-kisfaludi ütközeteket betetőző tokaji ütközetről; nem mondja meg azoknak a hősöknek, az alvezérek- nek neveit, a kiknek nevéhez a három ütközet győzedelme fűződik. Némán hallgat azokról a zászlóaljakról, melyeknek szuronyain csillant meg legelőször, a nehéz és vereségtől súlyos idők után, a győzelemnek hajnalsugára . . . Pedig a nagy római birodalom diadalutjait is győztes légióknak emelt emlékoszlopok jelölik meg s azok az emlékoszlopok szolgáltatják a történetkutatónak a vezérfonalat, Róma hadjáratainak nyomon követéséhez. Engedjék meg tehát, hogy én, mint az itt lefolyt harcoknak részese, röviden elbeszéljem a három ütközet lefolyását. * Az 1849-ik esztendő szomorú előjelekkel köszöntött be a magyar nemzethez és a honvéd hadsereghez. Windisch-Grátz Budát és Pestet elfoglalta, Kassánál Schliknek kedvezett a hadi szerencse; Erdély egészen a császáriak és martalóc oláh hordák hatalmában; a lázadó szerbek elől a bács-bánáti seregek visszavonulóban; a feldunai hadsereg két részre szakad; egyik, a kisebb része, a Tisza mögött keres oltalmat, másik része, hogy maga után csalja a beáramlott ellenséges hadak sokaságának egy részét, tüntetve Lipót-vára irányában húzódik; de annak a talánynak kétes, megfejtését: mi lesz a 16,000 vitéz harcosból ? hátrahagyja a töprenkedő nemzetnek. A második, szerencsétlen kassai ütközet
