Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1900-08-12 / 32. szám

úgy a törvénykezés, mint a közigazgatás minden ágának tetemes munkájával fog járni. Elég, ha lépésröl-lépésre megyünk. A legfőbb azonban az, hogy e kérdés iránt a társadalom érdeklődése ébrentar- tassék s az ügyet folyton felszínen tartsuk mindaddig, mig a tervezett akció be nem végeztetik.“

Mozduljon meg azért Zemplén-vár- megye társadalma újból! A magyarságnak egy oly ügyéről van itt szó, mely nem egészen lényegtelen. Öltsön testet az ige, mely most már az 1898. IV. törvénycikkben is kifejezést nyert.

Fejes István, mint a „Zemplénéből értesültünk, e tárgyban újra szót emelt a magyarositó egyesület minapi közgyűlésén s indítványozta, hogy Írjon át a közgyűlés a nemes vármegyéhez, hogy hivatalból indítson akciót.

Nagyon helyes és üdvös indítvány; de ne felejtsük, hogy tervünk csak akkor ér el sikert, ha a társadalomnak minden osztálya, kit a kérdés lelkesít, megmozdid a magyarság e szent ügyében.

Én — egy csekélység Zemplén-vár- megye társadalmában — már most indítványozom, hogy mielőtt tovább mennénk, tegyük meg az első lépést, annak a tizenkilenc község nevének átmagyarositására nézve, melyek vármegyénk felső részén feküsznek s mélyek hajdan ékes magyar nevekkel birtok — a mint ezt az „Adalékok Zemplén vármegye Történetéhez“ c. becses havi folyóiratunknak most megjelent augusztus havi füzetében okmányok alapján igazolja Zemplén-vármegye történeti földrajza cimü tanulmányában a szerkesztő — de a mely zemplén-vármegyei tizenkilenc község a szláv áradatban elvesztette szépen hangzó eredeti magyar nevezetét.

E községek a következők:

Boksavágása, a mai Boksa; Gyapolyvágása, a mai Gyapalócz; Istvánvágása, a mai Stefanócz ; Jákóvágása, a mai Jakusócz ; Hányó, a mai Kajnya; Kisfalu, a mai Maloveszka ; Kolbavágása, a mai Kolbócz; Kosárvágása, a mai Kosarócz; Kraszna, a mai Kraszaócz; Lörinczvágása, a mai Vavrinecz; Mátévágása, a mai Matyasócz ; Mihály falva, a mai Mihalkó ; Ökörmező, a mai Tót-Volova; Pap falva a mai Papina; Pétörvágása a mai Petkócz ; Rődelfalva a mai Rudlyó ; Sztaskvágdsa, a mai Staskócz ; Vari-háza, a mai Varehócz és Vojtvágása, a mai Vojtócz.

Mielőtt tovább mennénk, állítsuk visz- sza azokat a régi szép magyar községneveket históriai jogaikba, felruházván őket újra elvesztett neveikkel!

kezdett, a mit hangos ugatással szokott folytatni. Megfogtam és egy nyakáról lecsüngő szijjal az orrára vertem. Berkes elhagyta a morgást, mert megértette, hogy bekötöm a száját, ha be nem fogja. Még is nagyobb biztosság okáért oda kötöttem egy fához.

De most, hogy csaljam én ki az egyik szarvast ? Helyemről, a sűrű ágak miatt, nem lőhettem egyikre sem. Ha kilépek a sűrűből észre vesznek. Szarvascsaló volt ugyan nálam, de azt tapasztalásból tudtam már, hogy a csalogatótói a szarvas elfut. Mit csináljak ?'? Vigyázva felhúztam a két kakast, miközben Berkesre néztem. Nyugtalankodva hol felkelt, hol leült.

Jól a farkára léptem. Élesen felvonitott, de ugatni nem mert, mintha csak megértette volna, hogy mit akarok. Rögtön oldalt csúsztam, hogyha a szarvas kijön, oldalba kapjam. (Az élőről kapott lövést sokszor elviszi a szarvas, kivéve, ha a fejébe kapja. De ezt csak nagyon biztos lövő kockáztatja, az is csak bravúrból.)

A vonitás után a két szarvas egyszerre megállt, Az idősebb, kissé félrehajlott fejjel, aggódva nézett a nőstényre. A fiatalabb kinyújtott nyakkal szimatolt a hang irányában. Én elcsuztam ugyan a kutyától, de féltem, hogy ha az idegen szagot megérzik, kereket old az egész társaság. Szerencsére széllel szemben voltam és a szarvasnak közelebb kellett jönni.

Óvatosan kezdett közeledni Berkes felé, de minden lépésnél megállt és szaglászott. Kidugta fejét a bokrok mögül s a mint magasra tartott fejjel körülnézett, tisztán láttam, hogy dagadoznak könyzacskói szimatolás közben. Még egy lépés és teljes pompájában láttam oldalt, tőlem negyven lépésnyire.

Én hiszem, hogy ha komolyan akarunk tenni és e szent ügyben kezet fogunk, az első lépés után következik a többi, s eljön az idő, midőn idegen hangzású község-neveink helyett magyarosan hangzók fognak szerepelni kedves Zemplén- vármegyénknek egész területén.

Én hiszem, szent meggyőződésem, hogy a miért apáink vért ontottak, a mely után ma is „buzgó imádság epedez százezrek ajakán“ a magyar nemzeti állam kiépítése — ha küzdelemmel is — de nem sokára bekövetkezik; mert a magyarok Istene áll mellettünk ebben a szent munkában !

Nem kérünk mi egyebet a népek sorsa felett rendelkező Gondviseléstől csak azt az egyet, hogy meglássák szemeink azt, hogy Nerhovina — vagy a mint a Drugethek idejében még magyarul nevezték ; Gyepély — bérceiről a magyar síkság szerahatáráig, legyen ember mindenki és magyar Zemplénben s Zemplén minden izében magán hordozza a kiépült magyarság jellegét.

Akkor nyugodtan szólhatnánk igy az írás szavaival:

„Mostan bocsátód el Uram a Te szolgádat békességgel, mert meglátták szemeink a Te üdvözitésed örömét!“

Levél a szerkesztőhöz.

— A kivándorlásról. —

Ungvár, aug. 6.

Nagyon tisztelt szerkesztő barátom!

Kedves lapodban, a „Zemplénében, még a f. é. ápril hó 15-én megjelent cikkemben „A kivándorlásról“ megkisérlettem nézetemnek kifejezést adni; néhány havi távollétemből hazaérkezve, örömmel olvastam becses lapodban Ha- raszthy Miklós kedves barátomnak, a homonnai járás buzgó, érdemes főszolgabirájának, a köz- igazgatási bizottsághoz beterjesztett jelentését, melyben objektive, minden tartózkodás nélkül, bő tapasztaláson nyugvó nézeteinek adott kifejezést és éles látásával tisztán, világosan, nyílt bátorsággal jellemezte az országos kalamitásnak, a tömeges kivándorlásnak okait s rámutatott a kivándorlás meggátlására irányuló eszközökre is.

Nemsokára rá a vármegyei gazdasági egyesület tevékeny és buzgó elnökének kezdésére — a mint nagy örömmel olvastam — e tárgy megvitatása céljából Homonnán tanácskozás is volt, mely alkalommal ez a kérdés tüzetesen tárgyaltatott, a „pro et contra“ behatóan megvitattatott.

E gyűlés határozatairól, tehát a baj gyökeres orvoslásmódjáról, noha direkt tudomásom nincsen, de Réz László igen tisztelt barátomnak a „Zemplénében közzétett cikkeiből némi tájéCélba vettem, de a mint felemeltem a puskát, meglöktem egy gályát. Bármily csekély neszt is okoztam, a szarvas azonnal felém fordult. Nem késhettem tovább, megnyomtam a ravaszt. A szarvas két első lábára rogyott és fájdalmasan felbőgött. Rögtön láttam, hogy nem találtam halálosan, kiugrottam a tisztásra. A mint a megsebzett vad meglátott, kínosan próbált felemelkedni, de visszarogyott s én oldalába lőhettem a halálos golyót. Végerőlködéssel felszökött s fejét hátra kapva úgy, hogy szarva a hátát érte, összeesett.

A másik szarvas, a nőstényt s a kicsinyeket mintegy vezetve, kiugrott a tisztást környező sűrűből. A közeli dombon rézsut átrohanva, a többitől követve, nyilsebesen eltűnt szemem elől.

Berkes, a mint a szarvast elesni látta, tudta, hogy most már lehet ugatni és valóságos üvöltéssel igyekezett helyrepótolni hallgatását. Eloldoztam a fától és vele együtt mentem áldozatomhoz.

Először, a gyors fordulás miatt, a bal első lábát találtam el, szügyétől másfél arasznyira. Második golyóm a balközépső bordák között ment be és, a mint később láttam, a jobb sonkájában akadt meg, ellapulva a megrepesztett csonton. Két szúrást tettem a hasán, nehogy felpuffadjon és a csőszház felé kürtöltem, hogy hozzanak szekeret.

Megnéztem az órámat, fél hat volt. Tehát két óra hosszat tartott a vadászatom, mert fél négykor indultam el. Kényelmesen leültem reggelizni. Berkes szalonnadarabkák és csirkecsontokban kapta meg kiérdemelt jutalmát. A hogy a szarvasra néztem, megint eszembe jukozást nyerve, reménysugárt látok arra nézve, hogy keresik az Adriádne-fonalat, melytől vezettetve, kibontakozhatnak majd a kivándorlás valódi okainak útvesztőjéből és idővel megtalálják a helyes utat, a nélkül, hogy az inhumánus, az emberi jogokat sértő, a szabadság elveivel ellenkező eszközhöz, vagyis az erőszakos visszatartáshoz nyúlnának 1

Alkotmányos országban csakugyan humánus módokat kell keresni az e fajta bajok elhárítására; hisz’ régi axióma, hogy „a nyomás ellennyomást szül,“ ezt tehát minden áron kerülnünk kell; de annál inkább kötelesség morális utón felvilágosítani, hazájok iránt való szeretetre tanítani, buzdítani a tévelygőket.

Mily úton-módon lehetne ezt megvalósítani ?

Erre nézve a már régebben és többször elősorolt eszközökön kívül célszerűnek vélném, ha a községekben társaskörök* alakulnának, a hol vasár- és ünnepnapokon, felváltva majd az egyik, majd a másik községben, népszerű felolvasások tartatnának és ösmeretessé tétetné előttük a szép és üdvös szellemi élet 1

Sokan tán gúnyos mosolylyal fogják fogadni ezt a jó tanácsomat. Ideálistának fognak „megbélyegezni“ miatta, vagy a legjobb esetben is nehezen megvalósíthatónak fogják azt deklarálni. De gondolkozzanak bármiként fölöttem és a tárgy felett: hitem és meggyőződésem, hogy azoknak a falusi társasköröknek az eszméje nem megvetendő és érdemes egy kísérlet lenne. Hisz’ már úgy is nagyon sokat próbáltak eredmény nélkül, de azért el nem csüggedtek, mivel tudják, hogy nemcsak munkaerőt veszítünk a kivándorlás révén, de még sokkal fontosabbat, t. i. ezek a kivándorlottak magukba szívják a szociálisztikus, anarkisztikus elveket és hazatérve, községeinkben ezeket terjesztik, propagálják és megmételyezik!

Szerény véleményt nyilvánítottam őszintén, leplezetlenül, mint e haza szerény polgárához illik.

Maradtam stb.

kész hived: Thomán Dávid dr.

Bártfai levél.

III.

Irta: Schneider J.

Zboró vára.

Zboró kisközség Sáros vármegye makoviczai járásában fekszik, Bártfától északra másfél órai távolságra, hegyektől övezett kies völgyben. A község eredetére vonatkozó adatok szálai II. Béla, a várra vonatkozókéi pedig IV. Béla királyok idejébe vezethetők vissza. Zboró mellett

• Vagyis olvasókör — hiszen.több is, jobb is a semmiuól, meg a rosznál. A Bodrogköz nálunk most próbálkozik az intózmónynyel. Hogy milyen erkölcsi haszonnal: arról még nincs tudomásunk, de ha volna is, kötve hisszük, hogy az intézmény be fog válni; mert van ugyan kör, de nincs olvasó s nem is lesz, mig az olvasni tudás dolgáról 48-iki alaptörvényünk szellemében megalkuvást nem türö kíméletlenséggel nőm fog gondoskodni a törvényhozás Lelket kell itt kicserélni! Az pedig csak »ab ovo'-megy és kitünó népiskolák segítségével I Szerk.

Folytatás az I. mellékleten.

tott, hogy melyik a férj? Nem-e azt lőttem le?

De a másik idősebb volt és aggodalmas pillantásai, az egyetértő menekülés megnyugtatták lelkiismeretemet, hogy az volt a férj. (De ha elém kerül, lelkiismeret fordulás nélkül fogom ledurrantani azt is.)

— Látod Berkes, megmentettük egy nemes család házi békéjét.

Berkes legyűrte az utolsó falatot és szája- szélét körülnyalva, összekunkordott farkára pillantott, melyen egy sáros folt disztelenkedett.

— Hrrr, hrrr, vak, vakk — azért nem kellett volna a farkamra hágni 1

— No ne áprehendálj. Itt van egy egész csirkenyak.

Berkes megbékülve küldte a jófalatot a szalonnák után és haugos ugatással lejtett a megérkezett kocsi elé.

A kocsis, mialatt szekérre tettük a vadat, mosolyogva nézett rám.

— Ez az első bika az idén urfi I Szép állat. Megérdemelte a korai felkelést és a fáradságot . . .

Két barátom mosolyogva gratulált, de láttam, hogy a méreg eszi mind a kettőt. A kocsi után ballagva, elmondtam nekik a vadászat históriáját és hozzátettem:

— De azért még most sem tudom, hogy melyiket lőttem le? De erősen hiszem, hogy nem a férjet.

— Miért?

— Mert az asszony, még az állatok között sem választ vénebb házibarátot, mint a férje 1

öabányi István.