Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-08-05 / 31. szám
És itt is folyt már század óta a harc — igaz, hogy a múltakban csekély eszközökkel, — elvesztett pozíciónkért. E célt szolgálta a fent nevezett egyesület akkor is, midőn ezelőtt tiz évvel mozgalmat indított oly irányban, hogy idegen hangzású községneveink megmagyarosit- tassanak. Mily hatalmas gondolatot foglal ez magában! De hát ez is elaludt. A tervezetből alig valósult meg valami. E soroknak tehát nincs más célja, mint emlékezetébe hozni Zemplén társadalmának azt, a mi e tárgyban ezelőtt 10 évvel történt, a mint azt a kezeim közt lévő okmányokból tudom; továbbá — ha sikerülne — a megkezdett, de feledésbe ment akciót ez irányban tovább folytatni, a XIX. század adósságát beváltani, hogy az akkor kimondott ige már a XX. század hajnalán testet ölthesseu!* Bártfai levelii. Irta : Schneider J. (Kirándulások Bártfáról.) A fürdői kirándulások fűszerei a fürdői életnek. Bármennyire jól találja magát valaki, még is a mindennap ismétlődő életmód egyhangúságot ébreszt és a változatosság okozta szórakozás után áhitozva vágyik az emberi lélek. A kirándulások ily értelemben csupán szubjektív hatásúak; de ha a kiránduló helyek önmagukban is értékkel bírnak, akár kilátást nyújtó szépségükkel, akár mint történeti nevezetesség : abban az esetben mulasztást követ el az, ki fáradság, vagy kényelem szempontjából nem szerzi meg magának a test és lélek épülésére egyaránt hasznos és élvezetes szórakozást. Bártfa-fürdő, nagyobb mértékben mint bármely más fürdőhely, bőségesen rendelkezik szebbnél szebb, de a mellett még értékes kiránduló helyekkel is. Magát a fürdőt 4000 hold fenyőerdő veszi körül. Ezt rendezett és jól gondozott séta- utak hálózzák be mindenütt; ezek fél, egész és másfél órai távolságban különböző magaslatokon fekvő szép pihenőkhöz, üdítő forrásokhoz vagy érdekes kilátáshoz vezetik a sétáló közönséget. A fürdőn kívül fékvő érdekes és történeti nevezetességgel biró hely: Bártfa város, Zboró régi vára és a lengyel határon fekvő (4—5 órai út) Krynieza kies fürdőhely. • Hazafias bizodalommal kérjük a vármegye vezérembereit, főispánt, alispánt, járások atyáit, községek bölcseit, véneit, lelkészeket, jegyzőket: figyelmezzenek a lelkes szózatra, a mi itt kezdődik, jövő számunkban folytatódik; és kérve kérjük, ne engedjék és ne hagyják, hogy pusztába kiáltó, magában visszhang nélkül elhangzó íegyen a lelkes szó. Tegyék, munkálják, hogy az ige testet öltsön és Zemplén minden izében — idegen hangzású, vagy elszlávositott községneveinek meg- és visszamagyarositása tekintetében is — legyen olyan magyar, mint volt a nagy Hunyady Mátyás alatt! Hassa át és elevenítse meg e tekintetben, községneveink magyarsága tekintetében, a XV. század lelke az ébredező XX. század szellemét 1 Elég volt a dologgal várni 400 esztendeig. Most már munkára fel I Hogy: „Legyen úgy, mint régen volt. Süvegelje meg a magyart mind a német, mind a tóti“ Szert. Jól találtam magam a kis városkában, hol minden ember oly bizalmasan tekintett rám, hol minden fa oly barátságosan bólintgatott, hol az üde és kellemes levegő jó kedvet gerjesztett s az alacsony, fehérre meszelt házsorok a patriárkális egyszerűséget szimbolizálták. Félév múlt el s én elégedettnek éreztem magam. Elkövetkezett a tél, a farsang. Egy házi mulatságon ösmertem meg őt, s midőn éj sötét, ragyogó tekintetét, júnói termetét megláttam, tisztában voltam vele, hogy ha az életnek vannak rózsái, azt az ő lábai elé fogom szórni és ha vannak tövisei, el fogom takarítani útja elől . . . Tavaszkor oltárhoz vezettem. Szülei — elszegényedett nemes emberek — kész örömmel adták ránk áldásukat. Boldog, kimondhatatlan boldog voltam és mintha az ő szemeiből is a boldogság örök szép napját láttam volna ragyogni. Ha délutánonként kisétáltunk a mezőkre, elnézni az elragadó tájat, úgy éreztem, hogy lelkemben az aranyfényben úszó mennybolt szelíd kék derűje örök ifjúságot és életkedvet ragyogtat vissza; ha élveztem a kéjes, bóditó illatot, csengő madárdalt és arany napsugárt, úgy éreztem, hogy szivemben a szeplőtlen szerelem napja ragyog és ott terjeszt örök fényt, boldogságot . . . Hiszen, ha kart karba öltve ott jártunk a Lássuk hát egyenkint: Bártfa. városba (kocsin 20 percnyi ut), az erdőn keresztül egy órai sétával lehet bemenni. Bártfa Magyarország egyik legrégibb szab. kir. városa, minthogy már Lajos király 1376- ban ruházta fel evvel a joggal. A város eredetére nézve csak homályos adatok vannak, de első alapítókként ciszterci szerzetes barátok em- littetnek, kik már 1247-ben bírták itt, többek között, a Tapoly vize mellett fekvő Kaproncza falut, honnét, valószínű, hogy vagy a tatárjárás vagy szomszédos rablótámadások következtében elüzetve és itt a rengeteg erdőségek közepette ismét megtelepedve apátságot alapítottak. IV. Béla az üldözött telepitvényeseket oltalma alá véve, 1247-ben kelt okmányában a város neve már következetesen Bárdfa-nak van Írva. Az apátság és körülötte támadt építkezéseknél az erdő irtásánál igénybe vett favágó bárdokra vezettetik vissza a mostani város címerén levő két egymást keresztező bárdnak a felvétele. A régi címerben csak egy bárd volt; lehet ugyan, hogy Bárdfa elnevezés Barátfal- vá-ra az alapitó barátok után, vagy az I Lajos király által megadott „jus gladii“ jelképezésére vezethető vissza. A XIV. században a telepitmény ismét pusztulásnak esett áldozatul. A város új megalapítójának Róbert Károly mondható, 1324-ben Laurentius nevű római lovagnak mindennemű kiváltságok mellett királyi engedelmet adván a város felépítésére. Mig Robert Károly ezek szerint a városnak tulaj donképeni megalapítója az csak I. Lajos király uralma alatt fejlődött virágzó és számottevő várossá. A város számos régi nevezetességei közt a legkiválóbbak a templom és a városháza. A Szt.-Egyed nevű templomnak legrégibb részei valószínű hogy még a XII. század végéről valók, a midőn a tatárjárás idején elpusztított apátsági templom három hajója alacson bazilikával újból lett építve. A szentély 1448-ik évből való. Az 1878-ik év tavaszán dühöngött tűzvész alkalmával, mely a város legnagyobb részét is elpusztította ezen történelmi műremek külseje is nagyon szenvedett. Jelenben, mint országos közkincsen, államköltséggel gyökeres újítást eszközölnek rajta. Műremekei közül felemlítjük : a XV. századból való gótstílű páratlanul remek szentségtartót; a Krisztus születését ábrázoló, szépen festett és faragott oltárt; a XIV. századból származó érc keresztelőkutat ; a kitűnő faragványu karosszékeket 1483-ból, az európai államok címereivel. Azonkívül ez a templom még számos kincsesei és nevezetes régi könyvtárral stb. is bir. A városháza a város négyszögü piacának közepén áll. Reneszánsz stílben épült 1505—1511- ig. Külsején az oda nem illő újításoktól eltekintve, a tornyocskával ellátott nemes stilü feljárat, a homlokzat párkányzatában lévő mindenféle polgári foglalkozást jelképező alakzatok, továbbá az állatöv 12 égi jegye különösen kiemelendők. Belseje is, úgy műremekek, mint történelmi okmányok tekintetében, rendkívül gazdag. A szép gerenda-tetőzetü tanácsterem mellett van az országos hírű levéltár, mely számos történeti fontosságú okmányon kívül sok mindenféle, régészeti tekintetben érdekes tárgyat és iratot tartalmaz. A templom, mint a városháza számos műremekének részletes leírása, története és szép képi Miskovszky Viktor tanár és a m. tudományos Akadémia tagjának, a Tud. Akadémia kiadásában megjelent: „Bártfa középkori madárcsicsergéstől visszhangzó aranykalászos mezőkön, mosolygó derűvel nevettek felénk a viruló zöld vetések, a szőlővel beültetett lan- kások ; barátságosan bóliotgattak a karcsú jegenyék sugár koronái s mindenben a kéjt, a mámort láttam. S ez volt életem, boldogságom főhibája, tragikuma. Vak voltam, bolond voltam és nem tudtam elhinni, hogy az a ragyogó szempár más férfi számára is pazarolja bűvös tekintetét . . . nem tudtam elhinni, hogy az a lágy, formás két kar más férfi nyaka köré is oly forrón fonódhatik . . . Itt elhallgatott. Ügy látszik erőt vett rajta a visszaemlékezés. Ajka vonaglani kezdett . . . arcizmai megrándultak . . . szavai elgyengültek, — közel volt az elájuláshoz. Oda nyújtottunk neki egy pohár ó-bort. Mohón itta meg és rövid szünet után gyenge, vontatott hangon folytató: Igen, megcsalt . . . Egy délután ott találtam őt egy szőke, nyápic legény karjai közt. Megrémültem, szemeim kidültek az irtózatos rémülettől . . . minden vérem szivem felé tódult . . . ereim majd megpattantak és aztán öntudatlanul oda rohantam Íróasztalomhoz, s kikerestem a revolvert. Ekkor elém veté magát, kért, sirt, könyör- gött, rimánkodott és én nem rúgtam félre. Mikor rám nézett avval a bűvösen bűnös, műemlékei“ c. müvében, úgyszintén az a Lehman- nak Bécsben kiadott munkájában „Magyarország középkori renaissance-stylü műemlékei“ találhatók. A város egyik nevezetessége továbbá az Első magyar machée játékszergyár, e nemben egyetlen ipartelep, mely már is szép lendületnek örvend. A gyár 1882-ben Besztercebányán kezdette meg ugyan működését, de már 1884-ben Bártfa város támogatása mellett ide helyezték át és akkor tanműhelyt is nyert. A gyár egyedüli célja volt, hogy ezt a kézműipart az itteni nép közptt elterjeszsze. Az 1896-iki kiállítás számára ebből a gyárból kerültek ki azok az életnagy- ságu emberi alakok, lovak és egész néprajzi csoportok, melyek a milléniomi kiállításon méltó feltűnést keltettek. E nemű munkálkodásával azonban eltért céljától, mert sem a kereskedelem, sem a háziipar szolgálatában nem állott és igy a város megvonta eddigi támogatását, minek következése lett a gyár pangása és a csőd szélére való jutása. 1899-ben a gyár a Werther- cég birtokába jutott. Szakértelem, munkabeosztás, kereskedői szellem és kellő tőkebefektetés együtt működő tényezők rövid idő alatt soha el nem ért lendületet adtak a gyárnak ; annyira hogy most a kereskedelmi piac szükségletét sikerrel elégíti ki és hova-tovább kiszorítja a külföld e nemű termékeit; mert mint különlegesség a külföldön is felvette a versenyt a hires thüringi játékszerekkel. Jelenben a párisi világkiállításon is méltó helyet foglalnak el a magyar csoportkiállitáson. A gyári telep 3 csoportra oszlik : a machées, fa- és női kézműiparra. A machée-mühelyben mintázok, illetve sokszorosító munkások dolgoznak. A maché- anyag szálas papirlemezből, lisztből és krétából áll; ebből kerülnek ki a különféle emberi és állati alakok. A fa-megmunkáló műhelyben, mely gőzerőre van berendezve, esztergályosok, kárpitosok és filegrán-faáru-készitők dolgoznak. Itt készülnek az összes árukhoz szükséges fa-alkotórészek, talpazatok, falábak stb., továbbá szekerek, kocsik, bntorok, szóval különféle gyermek-játékszerek. A női osztályban történik a bábuk öltöztetése és teljes kikészítése. Érdekes végig nézni, mint megy legalább 6 kézen végig a bábu teljes elkészültéig, mig legvégül dobozba kerül. A gyártelep most is vagy 60 munkást foglalkoztat bent s többeket otthon is, nagyobbrészt Amerikába kivándorolt szülők gyermekeit. A tanítás és társalgás nyelve egyedül a magyar és igy a gyár mig a szegény népnek kereseti forrást, hasznos kézműipart nyújt: egyszersmind hatalmas műhelye a magyar kultúrának, a magyar állameszmének is 1 Kereskedelmi szempontból e gyáripar fejlesztésével kiszoritanók a külföldnek a vám lefizetésével megdrágított hasonnemü termékeit. A közoktatás szempontjából nagy hézagot pótolna az iskolákban a szemléltetés terén, mely a jelenben csupán rósz képekre szorul; ez az utóbbi dolog különösen megfontolandó volnál A beszédes értelemgyakorlatok, a természet- és földrajz tanításánál rendkívül nagy hasznot hajtana az emberi és állati alakok, néprajzi csoportok hűbemutatásánál. Megemlítem végre a Hölzel Mór szobrász és műfaragó műtermét, hol a hires bártfai templomnak művészi kivitelű oltárai készültek Ez a műintézet megrendeléseket nyer az ország küFolytatás a mellékleten. bóditó tekintettel, megtántorodtam . . . józan eszem elhagyott és nem öltem meg őket Gyáva voltam, nyomorult lettem! Másnap megverekedtem avval a nyápic ördöggel. (Meg kellett verekednem a „becsület- biróság“ ítélt ekként.) Megsebesültem . . . Hat hétig feküdtem élet-halál közt lebegve s midőn eszméletemhez jutottam, tekintetem őt kereste. Ugyan hasztalan kerestem. Még a párbaj napján megszökött avval a szőke gazemberrel.. . Csend lön. Mindnyájan hallgattunk. Éreztük, tudtuk, hogy most már van oka Csűrösnek a nőt gyűlölni. A megható történet kettévágta a jó kedv aranyfonalát és elmaradt a jókedv, a kacagás, mint a hogy félbeszakad a trilla, ha ének közben találja gyilkos golyó a légben ringatózó pacsirtát. Csak a teremből kihangzó zene lágy akkordjai zavarták meg a néma csendet. Bizzet Carmenjából a Habanderát játszották s a mint aztán elhaltak az akkordok s csak: a természet halk zizegésén keresztül jutottak a hangok mi- hozzánk, melankolikussá vált a tüzes, lármás zene és úgy, mint minden távolról jövő hang, ismeretlen fájdalmakról, fájó boldogtalanságról regélt . . . (N.-Kövesd.)
