Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-12-23 / 51. szám
szegény középosztálybelinek, elég gondot ád a létért való küzdelem, — ha találkoznak is ideig- óráig — aminthogy találkoztak is — önzetlen altruisták, de az az állapot örökké még sem fog tartani. A magyar ember úgy szokta ezt a gondolatát kifejezni, hogy: „az ur koporsóját sem őrizték ingyen.“ Vagyis bekövetkeznie kell annak az időpontnak — föltéve, hogy a mostani altruistikus fölbuzdulásunk lángjai nem fognak oly gyorsan ellobogni — amit ne adjon az Isten — mint az egykori hírhedt „védegylet“ vagy a sujtásos szép magyarviselet (no meg többet is lehetne mondani!) magasan fölcsapott lángjai elégtek-------a puszta légben; midőn a hitelszövetkezeteknek is fizetett, vagy legalább jutalmazott hivatalnokokkal kellene birniok; akiktől aztán minden jogososult felsőbbség vagy fórum, mint komoly, törvényszékileg bejegyzett cégtől a rendet, pontosságot és munkát megkövetelhesse. Mert igaz, uraim, hogy idáig is megtettünk és megteszünk mindent, ami csekély erőnktől kitelik; de mindhiába, a dilletánsoktól nem követelhet annyit a kritika, mint a bevég- zett szakemberektől! . . . 8. Nem hallgathatom el, — pedig tartok tőle, hogy szerénységet sértek általa — miszerint ebben a dilletáns tempóban vezetett szövetkezetekben, csak azért mehetett jól az üzem, mert főuraink nemcsak befolyást, fáradtságot, de költséget sem kíméltek, csakhogy dűlőre vezethessék ezt az emberbaráti nemes eszméjüket. Ugyanis tudjuk ezt mindnyájan itt a közelben, 3 —4 szövetkezetben, hogy: betétjeink: a főuraink pénze; a könyvelőt ők díjazzák, a hivatalnoki állásokat saját tisztjeikkel töltik be; és amit előbb kellett volna említenem, helyiséget, fűtést, pénzszekrényt stb. ők adnak. No de, Uramisten, az örökké igy nem mehet és nem is fog menni. A gyermeket is ápoljuk, dajkáljuk, de csak addig, mig gyönge, gyámoltalan ; de ha megnőtt: kell hogy tudjon járni a maga lábán. Hogy pedig ezek az életképes, de szegény hitelszövetkezetek gazdagabbak legyenek, hogy a nép hiteligényeit nagyobb mértékben is kielégíthessék és hogy ott, hol parancsoló szükség, vagy jogos és méltányos okok megkívánják, törlesztés nélküli kölcsönt is adhasson : azon vajmi egyszerűen és könnyen lehetne segíteni, valamint azon is, hogy hivatalnokaitól ingyen munkát ne kívánjon, hogy még az üzleti napokon jelenlevő igazgatósági tagok is részesüljenek valamely csekély díjazásban, hogy ne kelljen őket a kisbiróval kerestetni, mint most néha napján bizony megtörténik. Hát ezen úgy lehetne segíteni, hogy a „minorum gentium“ apró-cseprő községi hitel- szövetkezetek, ahol t. i. az egymáshoz való közelség megengedi, — fúzionáljanak, egyesüljenek. Három, négy ilyen kis szövetkezet 1000, vagy azon is fölüli üzletrészt tudna összehozni és természetesen mindjárt másképpen proszpe- rálhatna: járhatna a maga lábán. Azzal a plauzibilis árgumentommal, hogy hiszen „ad az országos központ hitelt“ a tárgyalt egyesülés eszméjét agyonütni nem engedhetem ; mert a két eszme között legalább is azt a különbséget látom — ha ugyan nem sántít a hasonlatom — ami egy éplábu és mankón járó ember között van. nem változott a betlehemi, első Karácson óta és mely annál fönségesebb és csodálatra méltóbb, mennél távolabb vannak tőle e föld hiúságai. Láttam egy ily anyát. Karácson estéje van. A rossz, kicsi ablakon néha bizony kiváncsi hópelyhek is be-be- surranak, az egy szál faggyugyertya szomorúan pislákol. És ott ül az asztal előtt az anya egyedül . . . elhagyottan. De nem. Hiszen mozgás hallik : bölcső van mellette, ott álmodik a Jézuskáról, angyaltársairól, szivének gyönyöre: gyermeke. Az anya előtt nagy könyv van kinyitva. Olvassa onnan, olvassa merengve, hogy: volt egyszer, régen, Napkeleten egy anya, ki épp oly elhagyatott volt mint ő, épp oly ólomsulylyal nehezedtek a gondok anyai szívére, mint az övére. És ráborul kisdedére, csókolja, csókolja... de ki tudja megmondani, mily érzéssel, mily áhítattal? Felnyitja szemét a kicsi és csendesen, mintha félne kijelentése súlyától — gügyögi: — Anyuka ehetném. . . Felzokog az anya, zokogása meghatná az állatot is, csak egyet, épp férjét nem hatja meg, ki e szent estén is, sőt az ünnepi hangulat révén most még inkább, a korcsma lakója. Oda vándorol a napi kereset, oda a kis család betevő falatja . . . * Éjfélre jár az óra, harangoznak. Ide hallik a templomi ének: „Aludj kisded“ ... És ismét a nagy könyv lapjára esik az anya tekintete. Az a kisded is éhezett, Az a kisded is fázott. Mi lett mégis belőle ? Nem arra gondol az anya, hogy az a betlehemi kisded átalakította Az elmondottak után pedig szívesen ajánlom ezt a szerény cikkelyt a királyhelmeczi, per- benyiki, agárdi és bélyi hitelszövetkezetek tisztelt vezető férfiainak a becses figyelmébe. Szívleljék meg az eszmét. Mert „non quis séd — quid!“ . . . (Bély.) K ísh Károly. Levelezés. Háziipari tanfolyam megnyitása Sárospatakon. A Zemplén vármegyei gazdasági egyesütet többször adta tanujelét a gazdaközönség érdekei iránt tanúsított érdeklődésének nemcsak, hanem — különösen Sárospatak gazdaközönsége — gyakran részesült azokban a jótéteményekben, melyek a földmivelés és ipari érdekek előmozdítására pon- doráló súlylyal bírnak. Legközelebb a házi ipar fejlesztését tűz'e nemes feladatául. Örömmel kell konstatálnunk, hogy az ipar fejlesztésnek ez a neme Sárospatakon termékeny talajra fog találni, mely állításunk fényes beigazolást nyert városunkban, a f. é. dec. hó 16 án, d. u. 3 órakor, a városháza nagytermében tartott nyilvános ülésben. A nagyszámú érdekeltség s az iparpártolás nemes intencióját felfogni tudó jelen volt értelmiség eg\ értelmű megállapodásából jogosan vonom le azt a konzekvenciát, 'miként az ott elhangzott, igazán korrekt beszédeknek meg lesz a várt eredménye. Ismerem gazdaközönségünket, bizva-bizom ambíciójukban, törekvésükben, a miért is hiszem és reményiem, hogy azok az oktató beszédek nem a pusztában elhangzott szók gyanánt fognak felettünk elrepülni, hanem mérlegelve azok súlyát, jelentőségét, messzire kiható, gyakorlati hasznát és fontosságát méltányolni fogja az atyai gondoskodásnak ez újabb jelét— és kapva-kap az alkalmon, hogy a házi ipar fontosságát, kivitel tekintetében, diadalra juttassa. Érzem és tudom, hogy Sárospatakon a háziipar fejlesztésnek missiója, az ipari cikkek minősége tekintetében is, az iparkodásnak égise alatt, gyors tempóban éri el majd hivatásának magasságát ; mert a gazdasági egyesület vezetőiben teljes garanciát látok a háziipar fejlesztés sikeres és üdvös megoldására. Előlegezem a bizalmat a f. hó 16-án tartott ülésben tapasztaltak alapján Fedák István gazd. egyesületi titkárnak, ki páratlan szorgalommal és kellő ügyszeretettel viszi tekintélyes gazdasági egyesületünk ügyeit, ki ez alkalommal is bebizonyította, hogy a gazdaközönség érdekeit tudja védelmezni. Megnyitó beszédében — keresetlen szavakkal bár — rámutatott a gazdasági egyesület tevékenységére, az iparpártolási, a földmivelési viszonyok hiányait tartalmas beszédben elokválta, bebizonyította, hogy a háziipar fejlesztése menynyire kívánatos, mily eredményeket produkál, minő gyakorlati hasznot biztosit; végül serkentette a jelenvolt gazdaközönséget, hogy a háziipar fejlesztésének eszméjével megbaratkozva, karolja fel a gazdasági egyesület jó akaratú gondoskodását, mely is az ipari cikkek díjtalan kiosztásában, a fűzvesszők ingyenes átengedésében és a munkának érték szerint való pénzbeli átvételében gyökerezik. Megnyitó beszédét szűnni nem akaró éljenzés és helyeslés kisérte akkor is, midőn a gazisteni tanaival a világot, hogy 2000 év óta Ő a nyomorodott léleknek a sajgó szívnek egyedül való vigasza; nem gondol rá, hogy azaz isteni kisded így szólhatott az emberekhez: „Ne féljetek én meggyőztem a világot . . . jöjjetek hozzám mindnyájan, kik nyomorogtok és terhelve vagytok, én megkönnyitlek benneteket.“ Nem ezt, hanem csak egyedül azt olvassa ki az ő anyai szíve abból a nagy könyvből, hogy az a kisded anyjának büszkesége volt és lett. Hát az ő gyermeke fog-e neki örömet okozni, vagy csordultig tölti-e meg anyai szivének keserveit rossz magaviseletével ?! Behunyja szemét és látja mint növekszik fia. Ifjúvá lesz, átveszi apja hivatalát a — napszámot ; szorgalma révén munkaadójának ked- veltje lesz munkavezetővé, majd cégtárssá növi ki magát. És a szegény, öreg anya boldogan húzza majd meg magát fia fényes lakásának kis zugában. Hogy is merne ő — az egyszerű pór asszony — a csúszós parketre lépni, a finom plüsbutorokhoz nyúlni . . . * Nagyot lobban a faggyugyertya: leégett. Felnyitja szemeit és a gyertya végső lobbaná- sánál látja a törött ablakon behulló hópelyheket, látja a nyomort. Kisdede nyugtalanul felgügyög -------a templomból áthallatszik a végakkord: „Békesség a jóakaratu embereknek e földön“ . . . És ismét csókolja és ismét altatja gyermekét : „Aludj kisded aludjál“ . . . ^Conte-^-zarico. dasági egyesület elnökének, Andrássy Sándor grófnak, Molnár János főbíróhoz intézett|üdvözletét és köszönetét tolmácsolta, abból az alkalomból, hogy a Sárospatakon meghonosítandó háziipar-fej- lesztés eszméje körül neki van legfőbb érdeme, ki ez úttal is, mint már számtalanszor, erélyes munkatársa volt a gazdasági egyesület vezetőségének. Molnár János főbírónak a gazdasági egyesület üdvös, ismert tevékenységét, szép beszéd kíséretében méltatta ; szónoklata minden vonatkozásában, igazi hatást keltett ; tetőfokát azonban akkor érte el, midőn a háziiparfejlesztés intézményét, sikerét, a gazdaközönség figyelmébe ajánlotta, s midőn válságos gazdasági viszonyaink között összehasonlítást tett a magyar kiviteli ipari cikkeknek a külföldről való behozatala és értékesítése tárgyában Tudósítói tisztünkből kifolyólag csak elismeréssel kell jutalmazni azokat az arany igazságokat, a mik felszólaló szájából elhangzottak. Beszédét zajos helyeslés követte. Az ülés folyamán Darányi Ignác földmive- lésügyi ministernek és Andrássy Sándor gf. gazd. egyesületi elnöknek, Sárospatak gazdaközönségé- veí szemben többször tanúsított önfeláldozó működéseikért, hálás köszönet és elismerés szavaztatott, mely körülménynek to’mácsolására a gazd. egyesület titkárja kéretett fel. Elismerés illeti Windisch-Graetz Lajos hg nagybirtokost is, ki a háziiparcikkek előállítására ingyenes fűzfavesszőt volt szives átengedni. A tanfolyam f. hó 17-én nyílt meg és három hónapig tart. Egyelőre a szőlőkosárfonást gyakorolják. Végezetül Füredi Lajos, a földművelésügyi m nisteri kiküldöttje, a»kendertermelés meghonosítása iránt tartott valóban szakszerű előadást, Előadásának fundámentoma: Sárospatakon, mint erre igen alkalmas talajon, a kendertermesztés megkedveltetése. Bebizonyítani igyekezett s tanulságos adatokkal erősitgette a kender termesztés jövedelmezőségét, a kalászos veteményekkel szemben annak jóval magasabb hasznát stb. Kilátásba helyezte egy gyár felállítását, mely 100 munkásnak ad állandóan kenyeret. Jó hatást keltett érdekes előadása; hogy azonban eszméi a valósodásba átmehessenek: okvetlenül szükséges az ügyet tanulmány utján közelebbről megismernünk, amiért is ánket tartása nem volna felesleges. F. J. Vármegyei ügyek. A közigazgatás egyszerűsítése dolgában főispánunk Öméltósága tegnap d. e. tartott szakértekezletet a vármegyei közigazgatás minden egyes ágazatának gondozásával megbízott tisztviselőkkel, úgyszintén a községi közigazgatás meghívott képviselőivel. Az értekezlet lefolyásáról és eredményéről jövő számunkban szolgálunk részletesebb tudósítással. Közgyűlés. A t. vármegye évszázadzáró közgyűlését Sátoralja-Ujhelyben f. hó 28-án tartja. Kezdete d. e. 9 órakor. Dec. 27-én, d. e. 9 órakor, az állandó választmány ülésezik. Vonatkozó „Elnöki körlevél“ mai számunk Hivatalos Rész ében olvasható. ________________ Folytatás az X. melléklett»!?. Anyámhoz. Tedd homlokomra lágy, fehér kezed, Úgy még nem érzem, hogy már itt az este. Moh födi még s virág a szirteket És koszorú simul a sírkeresztre . . . Ha jő az ősz bánatba, ködbe veszve, Tedd homlokomra lágy, fehér kezed, Úgy még nem érzem, hogy már itt az este. Úgy, úgy megyünk le a hegyoldalon . . . Nem rózsa, csak borostyán nyúl elébed, Nem csalogánydal többé a dalom, Csak tört sirám — te, óh, tán meg som érted, Oh sors! reám csak kínt hozott az élet, Most úgy megyünk le a hegyoldalon, Nem rózsa, csak borostyán nyúl elébed. Ha rég elhervadt minden rózsa már, A borostyán a sírt zöld díszbe vonja, Oh! mielőtt sötét lesz a határ, Hadd nyomjam ajkam’ még a homlokodra ! E csók békét, üdvöt lop bánatomba. . . Ha rég elhervadt minden rózsa már, A borostyán a sírt zöld díszbe vonja. Tedd homlokomra lágy, fehér kezed; Úgy még nem érzem, hogy már itt az este, Ne is kérdezd, utam merre vezet, Hadd érjen véget, ha közel, ha messze! Benned sohsem csalódtam, írt keresve . . . Tedd homlokomra lágy, fehér kezed; Úgy még nem érzem, hogy már itt az este. (SátoraljaUjhely.) Pápay Lajos, *!*>
