Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-12-09 / 49. szám
Sátoralja-Ujhely, 1SOO. deczember 8. 49. (2085.) Harmincegyedik évfolyam. ELŐFIZETÉS Ara : Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZ Ö1TSÉGÉNE ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGTELEISTIK MINDEN S .A. ES 2ST .A. E=. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Modernizmus. Mem csak a letűnt, de biz' az alkonyodé századnak ezek a végső napjai is igen gazdag anyagot nyújtanak nekünk a legkomolyabb gondolkozásra. Bárha csak a század letűnésével el- sülyedne, eltűnnék mind az, a mit általában „fin de siede“ névvel szeretnek jelezui. De hát nem úgy fog történni a dolog; s az uj század örökbe fogadja a „fin de siede“ gyermekeit, még pedig rósz, vásott gyermekeit. Pedig bárha már most megszűnnék s eltűnnék örökre a komoly dolgok frivol felfogása: az anyagi élvek aljas kultusza! Bárha teljesen megszűnnék a jogtalanság, igazságtalanság s inkorrektség iránt való közönbösség a magán- és a közéletben is! Ha mindez eltűnnék: akkor egyszersmind megszűnnék az az egészségtelen idegesség is, melynek áldozatul esett ez a század is, minek folytán csak az izgalmakban találta célját és szórakozását. Csak is igy magyarázhatók és érthetők meg ama beteges ideggyöngeségnek, ama nagyfokú neure3theniának szimptó- mái, melyek legújabban is napvilágra kerültek a politikai és társadalmi életben egyaránt. Csakis igy történhetett az, hogy gyűlöletesnek, odiózusnak tüuik föl az igazság, sőt a tisztességérzet is attól a perctől fogva, a mint kellemetlenné vált. Csakis úgy juthatott sokszor hatalomhoz a rágalom és hazugság, ha pikánssá, érdekessé tudott lenni. Csakis igy lett határtalan hatalma a divatnak s mindennek, a mit a „fin de siede“ név alatt ismertünk s ismerünk. Azért mondom, bárha az alkonyodó századdal eltűnnének a „fin de siede“ vásott gyermekei is! Ezt az óhajunkat nagyon is igazolja egész közéletünk; és pedig kisebb városokban úgy, mint a nagyobbakban, főképp pedig a világvárosokban. A tengerrel, a nagy óceánnal hasonlítható össze az ilyen város. Ha a sima tükrön keresztültekinthetnénk a mélységekbe, meglátnók: minő forrongás, minő háborgás vau odalenn. Nyugodt csak afölszin, de ott lent, a mélységben dühöng a vihar, kavarog minden. Felülről tekintve minden csak látszat; de ha rájövünk az igazi állapot titkaira: haragra lobbanunk s talán meg is utáljuk, meg is vetjük a világot. Ugyan mit is látunk hamarjában? Látunk boldogan mosolygó ifjakat. Ugyan min járhat az eszük? Talán komoly taualmányokon? Dehogy is! Mulatságon, haszontalan idővesztegetésen, vagy talán szüleik halálán, mely esetleg a türelmetlenül "várt örökséghez juttatja őket. Hát ott az a pap, az a diszes katona, az a hivatalnok: ugyan miért sietnek any- nyira magasrangu, nagy befolyású elöljáróikhoz? Nem-e hajtja őket az előléptetés, magasabb hivatal, érdemrend, vagy más kitüntetés forró vágya? És az a bankár amott ? miért halad a tőzsdére? Nem-e azért, hogy tapasztalatlan embereket beugraszszon, ártatlanokat tönkre juttasson s igy saját millióit szaporítsa ? Fönt és alant (tisztelet a kivételnek) önzés, csalás, lopás különféle neme, párosulva itt-ott gyilkossággal is. Önérdek- hajhászat, pártviszály, gyűlölködés, személyi düh, üldözés, párviadal . . . Az alakoskodás báránybőrt húz mindezekre a szörnyetegekre és derék fiuknak, hősies katonáknak, szent papoknak, lelkiismeretes hivatalnokoknak, tisztességes pénzembereknek tünteti fel őket. Rágalom, árulkodás, megalkuvás szédelgés, gyilkolás vannak napirenden. Rettenetes düh, sárga irigység, gyűlölködés a politikai, sőt egyházi téren is fogta el legújabban már a közélet befolyásos, előkelő köreit is; a hírlapi vitatkozásnak pedig oly modorát látjuk meghonosulni, a mely undorral tölti el még a fásultabb lelkű embereket is és szégyenfoltja marad sokáig a társadalmi élet minden rétegének. És ezek a tünemények, jelenetek szórványosak talán? Dehogy! Mindenütt találkozunk velük. Igen mindenütt —• ugyanazokkal a bűnökkel. Az ember egyenlő az egész világon; csak az óvatosság foka, a palástolás módja s a félrevezetés ügyessége tesz külsőképp némi kü- lömbséget, s teszi szelidebbé, vagy borzasztóbbá, eltaszitóbbá a valódi képet. Nincs ebben túlzás, alig ösmerek embert, a ki titeket kizsákmányolni, megcsalni, főképp pedig értékeiteket leszállítani nem törekednék. Az üzletemberek kockáztatott vállalatokba akarnak beugratni, hogy azután ha a dolog balul üt ki, kacagjanak rajtunk. Csoda-e ilyen körülmények közt, ha a szigorúbb lelkiismeretes megfigyelő és tapasztaltabb ember bizonyos óvatossággal jár el az emberekkel szemben — s érdemük szerint jár el velük ? Még csak valamit. A magán s a közéletnek egyik főfeltétele, úgyszólván lelke : a barátság. Hová s mivé lett ez a nemes kötelék is, mely a szellem és kedély rokonságán alapszik? TARCA. Egy boldog ember. — A »Zemplén« eredeti tárcája. — Irta: Kiár István. Mikor az asszonyka, okul adva, hogy utána néz egy kicsit a házi dolgoknak, magunkra hagyott, testi lelki jó pajtások közt megengedhető indiskrecióval fordultam az én kedves házigazdámhoz. —- No pajtás, most aztán referálj I Boldog, megelégedett vagy-e? Megmaradtál-e még olyan rajongónak, mint voltál legény korodban? Ém- lékezhetsz rá, hogy én soha egy szót sem ejtettem házassági terveid ellen ; sőt, ha a sok mende-monda közbon néha ingadozni kezdtél hitedben, még én segítettem eloszlatni kétségeidet. De azért az árat a mit az elérni vélt boldogság fejében előre fizettél, mindig sokaltam. Bámultam elhatározásod nagyságát a midőn évtizedeken át tartó küzdelemmel szerzett rangtól visszaszerezhetetlenül bírtál megválni; bámultam benned az akaraterőt, a midőn a régihez hasonló uj pályát keresve a sok eredménytelen kopogtatás után még volt hited más helyekre is bekopogtatni. De félteni nem féltettelek. Tudtam jól, hogy rangkórságban nem szenvedsz. Tudtam jól, hogy sokoldalú képzettséged és vasakaratod bármily pályán biztos megélhetést biztosit számodra és igy e téren csalódás nem érhet. De, ha fénylő szemekkel jövendő életedről és az elérni vélt családi boldogságról beszéltél nekem, akkor mindig féltettelek. Akkor mindig úgy tűntél fel előttem, mint az ópiumot élvező a ki öntudatlanságában kibeszéli azokat az édes képeket, a melyek lázas álmában zavaros összevisz- szaságban kavavarognak bódult agyában. Ne érts félre pajtás I Én hittem és hiszem is, hogy egy nő viszont szeretni képes. Én el tudtam képzelni, hogy egy leányból gondos és jó háziasszonyt lehet nevelni. De már azt, hogy egy nő hosszú ideig, vagy pláne egész életén át eszében tartsa, hogy az a férfi milyen áldozatokat hozott, a mikor őt a magáévá tette és azután a szeretete és ragaszkodása, párosulva a tisztelettel és becsüléssel, annyira fokozódjék, hogy rá nézve a férjén kívül senki és semmi ne létezzék féltettebb és becsesebb : azt már sohasem hittem. És épp ezért féltettelek mindig, mert te erre alapítottad egész boldoságo- dat. Hogy nem csalódtam mikor a szükséges anyagiak megszerzését illetőleg bíztam képzettségedben, mutatja az, hogy ma egy virágzó kőszéntelep gondnoka vagy. Hogy jól ismertelek mikor azt állítottam, hogy ment vagy a külsőségektől, mutatja az, hogy te, az országszerte ismert katonatiszt, gondolkodás nélkül bújtál ki az angyalbőrből és váltottad azt fel a bőrkötény- nyel. De már a többiekre vonatkozólag szeretném, ha csalódtam volna. Tőled magadtól sze retném hallani a mikor mondod, hogy pajtás sajnállak hitetlenségedért, mert létezik női hűség és van boldog családi élet. Magam is boldog és megelégedett vagyok, mert nőmben feltaláltam azt a kit kerestem és ha van valami sajnálni valóm, csak azokat az éveket sajnálhatom a miket ő nélküle töltöttem el életemből. Mig én beszéltem, házi gazdám, az ex- sárga főhadnagy, a velem szemközt ringó hintaszékben nyugodtan cigarettázott. Csak ritkán, ha valami tetsző, vagy nem tetsző dolgot említettem, bólintott egyet fejével, vagy rázta azt meg tagadóan Mikor aztán befejeztem mondani valómat, baráti hévvel rázta meg kezemet és mosolyogva tiltakozott a mondottak ellen. — Hát tudod pajtás, a mit mondtál abban sok az igaz ; de engedd meg, hogy kijelentsem, hogy némely tekintetben tulzasz. Túlbecsülted képességemet, túl becsülted akaraterőmet és fantáziáddal szintén megnövesztetted azokat az igényeket, a miket a családi életet illetőleg akkor támasztottam. Alapjában véve nem tiltakozom a mondottak ellen. Ez ideig örülök, hogy megházasodtam és valószínű, hogy ezután sem lesz okom megbánni lépésemet. Különben ne beszéljünk erről többet. Hiszem, hogy az alatt az idő alatt, mig nálunk leszesz, lesz aikadmad tapasztalni, hogy nem csalódtam, a mikor hittem, hogy Rózsikában egy odaadó, hü élettársat kapok, ki szerető aggódással lesi majd minden lépésemet. Most pedig, szólt órájára nézve, vedd a kalapod és jer velem. Ilyenkor szoktam a tárnákban megtenni körutamat. Azt hiszem nem lesz érdektelen, ha lejösz velem és legalább úgy nagyjából megismerkedel azzal a látszat szerint holt élettel, mely a bányákban folyik. Előbb azonban menjünk és köszönjünk el az asszonytól. Tudod ez már olyan bányászszokás, a mit mi nem szoktunk elmulasztani. Az ember sohaÜRT A Zemplén mai szama tíz oldal.
