Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1900-11-25 / 47. szám

Sátoralja-Ujliely, 1900. november 25. 47. (2083.) Harmincegyedik évfolyam.

ELŐFIZETÉS ÁRA:

Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „

Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.

Kéziratok: nem adatnak vissza.

Egyes szám ára 30 fill.

A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill.

Zemplén.

Társadalmi és irodalmi lap.

ZEMPLÉN-VÁEMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK

ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA.

MEGJELENIK 13ST 3D E 1ST T7LA. S-A. E31ST-A. E3.

HIRDETÉS DIJJA

hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill.

Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik.

Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők.

Erzsébet királyné emlékezete* *)

Mélyen tisztelt vendég ele!

Kedves tanulóifjak!

Emlékezés a legjobb eszköz szívérzelmeink ébrentartásához oly eseményekre, melyek köznapi foglalatosságaink, közepette háttérbe szorulnak. Egy éve, hogy ugyanitt összejövénk megemlékezni a magyarok legjóságosabb királynéjáról. Sok történt azóta, mi majd örömmel, majd fájdalommal tölté el szivünket s feledteté boldogult nagy királynénk drága alakját. — De szenteljük e napon szivünket és lelkünket teljesen az Ő emlékezetének.

Nem a mi aranykalászszal ékes rónáinkon rengett bár bölcseje, de azért a miénk volt szívvel, délekkel. — Más nyelven kezdte bár kifejezni legelső gondolatait, s mégis mire nekünk reá szükségünk volt, nyelvünkön beszélt, velünk érzett és gondolkozott. Akkor adta a legbölcsebb Isteni Gondviselés Őt a magyarnak, midőn úgy látszott, hogy egy ezredévi szenvedés után az énekelt jobb kor alkonyul, s a temetkezés felett egy ország vérben áll. Géniuszként jelent meg Hunnia gyermekei mellett, hogy felszántsa a milliók szemében ülő gyászkönyeket. Jóságos szíve mindég velünk tartott, ha, férjének tanácsadói még mindig kévéséivé a magyar büntetését, elnyomni akartak. Ö kért, szólt a nevünkben, s visszanyertük a jobb kort, mely után buzgó imádság epedezett százezrek ajakán.

Háromszáz évi hosszú szenvedés és elnyomatás után az anarkisták módjaként akarták a kegyelemdöfést megadni az ugyan*) A sátoraljaújhelyi róm. kát. főgimnáziumnak a t. vármegye szókházának nagytermében ma egy hete d. e. lOórákor tartott ünnepén elmondta Szalui Károly főgimn. tanár.

azon uralkodó család érdekeiért mindég tettre kész, hűséges magyarnak a szomszéd szövetségesek. De a merénylet nem sikerült. Megfogyva bár, de törve nem, Istenbe vetett erős hittel titkon érzett, remélt és dolgozott a magyar, hogy megmutassa, hogy megvan még benne az életerő, a létért való jogosult gondolat. Sokan voltak, kik a nehéz munkában kivették nemes részöket. Meg volt már az alak, a külső forma, melyben a magyar ismét megjelenhetett a nagy világ előtt. De lélekre volt szükség, mely karak- terizálja az ősi jellemet. Ezt adta meg nekünk a mi jó anyánk, mikor jóságos szívével megnyerte nekünk a magyar királyt. Külső bizonyítékokkal igazolandó, hogy ledőlt minden gát, mely a magyar szabadságának útját állja, mintegy igazi Hunnia vezette férjét a királyesküre, melynek elhangzása után ezer és ezer ajak örömmel kiáltá, éljen a királyi pár!

E nevezetes esemény után sokszor és sokszor felkeresett Ő bennünket. Ha öröme volt, közénk jött, hogy velünk együtt örvendve adjon hálát az egek urának. Ha szomorúság érte, nálunk keresett irt sajgó sebére. És, óh fájdalom, volt neki része bőven a sors csapásaiban! De legnagyobb valamennyi között a trónörökös misztikus kimúlta; mert hisz érhet-e nagyobb csapás egy királyi anyát, mint elveszteni egyetlen férfi gyermekét, kit szive vérével, s lelke érzésével legszeretettebb népének nevelt s oktatott. Ezt a sebet köztünk behegeszteni nem tudta, gyászos végzete fájós szívsebére orvosszerül a bolyongást rendelte. Bolyongásában bejárt erdőt, mezőt, csergedező patak kanyargós útján eljutott a mérhetetlen tengerig, honnan beteges lelke a kies svájci tájakra sarkalá. Genfben történt, hogy élőhalott királynénk nemes szívét egy, az emberi érzés minden vonásából kivetkőzött emberállat, gyorsan ölő gyilka általjárta. Még mindnyájunk élénk emlékezetében van a borzasztó hir, hogy jó királynénk életét egy ádáz anarkista tőre kioltotta.

Kétségbe kellene esnünk, ha nem lebegne állandóan szemeink előtt az igazságos Biró vigasztaló eszméje, mely int, figyelmeztet, hogy a sors-csapást, bár velőig hat, türelemmel fogadni keresztény öntudat. S nem is az fáj nekünk, hogy sokat szenvedett királynőnk közülünk a boldogok honába költözött, hanem hogy oly szivetrázó módon kellett annak a jó léleknek kioltatnia, a ki annyi nemeset, jót tett mindenkivel, a ki csak hozzája juthatott.

Ki tudja megérteni a női szivet, ha az nemes buzgalmában önáldozattal gyűjt, segít, s ruházza fel az elhagyott ruhátlan árvát? Ki más, ha nem a nő! S vájjon megértik-e, felfogják-e, a mi honleányaink, a Te nemes cselekedeteidet dicső alak, a ki egykoron az árvák legárvábbikának, ennek az árva hazának megadtad azt, a mi nélkül régen elveszett volna. Megértik-e, felfogják-e nemes tettedet, hogy nagy alakoddal együtt beleoltsák a hazaszeretet legnemesebb érzetét azokba a gyenge szivekbe, a melyeket nemesíteni, fejleszteni egyedül az ő boldogságuk. Azt mondják, igen! E boldog anyák boldog gyermekei célul tűzték ki maguk elé a Te dicső védőszented névünnepén megemlékezni a Te magasztos alakodról! Ma is e nemes eszmének áldoznak s kérve kérnek, hogy égi honodban büszkén valid magadénak s légy szószólója annak a nemzetnek, melynek itt e földön nagyasszonya voltál, s a mely most időtlen időkig örök emlékű Géniuszként tisztel!

TARCA.

ijlaha íujzáról.*)

— A »Zemplén« eredeti tárcája. —

Tisztelőt o névnek, szorotot hő fénye kisórje I Nemzetéért lángol, s játszva, pihenve szeret.

*

Hulljon a rózsalevél, s gyöngyharmat födje be útját;

Napsugaras lelkén mennyei fónyragyogás.

Sírt az egész nemzet, miglen megszánta az Isten,

S nagy kegye Így szólott: menj Te dalolni közé 1 Légy neki ébresztő, s hajnal hasadása dalodban,

Zengje veled örömét nemzeted áldva, ha lát!

Jöttél és dalolál, mint még nem senki közöttünk,

S nemzeti uj éltünk dalnoka, szive levél.

•

Mint favirágzáskor szellő is szórja a szirmot,

Száll dalos ajkadról szerte vidítva a dal;

Hallva gyönyört érez, s mosolyog rád mind a magyarság, , S tapsai közt nevedet zengi hevülve, dicső.

Óh, hogy az ég kegyeit halmozza szivedre sokáig;

Bárhol szólsz, ajakad méze szeretni tanít.

«

Szép, a mi összhangzó, szó és tett benne ikerpár; Művész mindenhol, játszva, dalolva igóz.

•

Szép fiatal lánynak, vonzóbb még, hogyha menyecske, Páratlan feleség hő szive s lépte miatt;

Vére piros csöpjét láng űzi a keble erében,

Megkötöz és fölemel, hogyha szemedbe kacsint; Nemzeti törzsünknek tündórrózsája valóban,

Felhőkben született, mennyei szép tünemény.

*) Részlet a „Hősök virágai“ c. szerzőnek, t. poétamunkatársunknak, sajtó alá rendezett verses kötetéből.

Szerk.

Jár mint kél a tavasz hő napja ragyogva az égen, Rózsát hord ajakán, s áldani szórja dalát;

Jóság és szeretet gyönyöréül szülte az anyja,

Lépte azért áldás, s bánatot űz, ha dalol.

■#

Játszod a jót, szépet s pajzánság vig keze érint! Rózsabokor-virulás vagy te a színpadokon.

#

Mind, a ki lát, vígad, gyönyörűség látni akárhol;

Játszi enyelgóssel rablód a sziveket el.

*

Pajkos enyelgóssel játékát űzi, a hol kell;

Tudja a szív viharát, érzi a bút s örömet.

*

Lujza magyar nőnek született, s más lenni nem óhajt: Hirdessék, mi valók, hír s ragyogás poromon;

Hű a galamb, szólal, s az oroszlán tiszta fajához, — Hírnevem is, ha ragyog — éljen a nemzetemért!

«

Lujza, ha kedve kigyúl, csattogva bejárja hazánkat,

S hol szeme felvillan, megfut a bánatos éj ;

Jóság és szeretet hő fénye kisóri az útján,

8 zengő ajkaitól köny-ere is kiapad.

Óh, te dicsőséges tünemény örököse, művésznő!

Járd be hazánk tereit, hogy ne gyötörje a bú!

Múlt ezer évünkben vérünk hullatva kesergfénk,

Lássa a kedvünket benned az uj ezer évi

*

Lujza szerelme igaz, s hű is mint a Tisza váltig;

Ott ragyog, ott éltet, hol született a hazán.

*

Mint a pacsirta alant születél szeretetnek a keblén,

S napsugaras fényben gyújt dalod árja, örülj!

Téged a szent Isten gyönyöréül külde hazádnak; Nemzeted áldja azért, s zengi dicsérve neved.

*

Nincs tele a szépnek, ha szerepre a Múzsa nevelte;

Dalra tanítottak téged az égi karok;

Óh, csak zengj szabadon csalogánya a büszke magyarnak, Szellemi kincseidért őriz örökre hazád l---------------------------DJ oovut IWUgJC* UOVm .

Árva, szegény örömest áldja azért a nevét; Játszik a közjóért, s dalait hallatja örömmel,

Hol a nyomor fölsír s kéri a jók kegyeit.

Jóság és szeretet gyöngyháza a keble akárhol;

, Részvét kincseivel lágy keze s ajka segit.

Áldja meg érte az ég éltének napjai fényét,

8 játsza soká köztünk legvidorabb szerepét!

Lujza dicsér s tréfál, de irigység nincsen a köblén ; Érzi a nagysigát, s tudja silány, ki irigy!

• '

Éljen a művésznő! Blaha Lujza, kiválva viruljon !

Benne a művészet csillaga, napja ragyog;

Fényt vet a lelke sugára, miként a májusi égbolt;

Ó a magyar földön mennyei szép jelenés.

Kincses aranybányák csalogassák bár a hazából,

Itt akar ő a honért halni vagy élni csupán;

Lelke a művészet birodalmát bírja sajátul,

S hő szíve kincseivel, szép haza ő a mienk!

Vonz mint mágneskő, s megigóz mint égi varázslat;

Mennyei ékesség hallani s látni gyönyör.

Égi atyánk, Isten, ki magad jeleníted a szépben,

Tartsd meg e szép asszonyt szópneme dísze gyanánt I

Szép az arany mindig, legszebb disz: verve keresztté, Művész hő kebelén szellemi fényre mutat;

Művész pályádon sikerek koronája a szent jel,

Hordj sokat és annál egy se legyen nehezebb I Bú ha gyötörne talán, szeretettel nézz a keresztre,

S hidd, hogy hőse, bajod látva, szeretve megáld;

Jókat az ég kegyesen karjára emelve vezérel,

S érted egész nemzet kéri hatalma kegyét.

Óh csak zengj szabadon! tapsol rád mind a magyar nép, Gyöngye valál eddig, csillaga lószsz ezután!

(Szeged.)

Máj zik K.

Csillagfóny s koszorú díszítse a mennyei jókat; Kedves fürtjeidet födje örökre babér I

«

Zemplén mai sizóma tíz oldal.