Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-11-11 / 45. szám
A magas kincstár tulajdonát képező Abauj- Torna-vármegyében kebelezett ránkfüredi kincstári fürdőhöz tartozó és a következőkben felsorolt bérleti testek és azoknak mindennemű tartozmá- nyai újból nyilvánosan a ránkfüredi kincstári fürdőgondnokságnál folyó 1900. évi november hó 22-én délelőtti órákban, 9 órakor kczdődőleg megtartandó versenytárgyalás mellett fognak a legtöbbet ígérőnek, mindazonáltal az ajánlkozók közüli megválasztási jogot, a magyar királyi föld- mive'ésügyi ministeriumnak fcntartva, bérbe adatni. A bérleti tárgyak a következők: 1. A nagy gyógyterem, vendéglő, vendéglőlak, fürdőkonyha, tekepálya, mészárszék, egy jégverem, egy pir.cze 1901. jannár 1-től 1903. évi deczember 31-ig azaz három évre évi 802 korona bér kikiáltási ár mellett; 2. Az uj korcsma, a mellette lévő állásépü- letek az összes tartozékaival együtt 1901. január 1 tői 1903. deczember 31-ig, azaz három évre évi 425 korona bér kikiáltási ár mellett; 3. A péklak, sütöde és tartozékai 1901. január 1-től deczember 3l-ig, azaz egy évre 200 korona kikiáltási évi bér mellett; 4. A piperebolt 1901. január 1-től deczember 3l-ig terjedő egy évi időre 120 korona kikiáltási ár mellett ; 5. A vegyes áruczikket árusítási jogai 190l. január 1-től deczember 31-ig, azaz egy évre 40 korona kikiáltási árral. A bérleni kívánók l00/o bánatpénzzel tartoznak ellátva lenni, amely összeg a nem nyertesnek, a megejtett versenytárgyaláson a jegyző könyv aláirasa ellenében azonnal meg fog téríttetni. A versenytárgyalás eredménye, a felvett jegyzőkönyv csatolása mellett magas érdemleges intézkedés czéljából a N. M. magyar királyi föld- mivelésügyi ministeriumhoz fog felterjesztetni. A legtöbbet Ígérőre nézve a jegyzőkönyv és egyúttal a szerződés aláírása után a bérlet átvétele illetőleg megtartása már kötelező ; ellenben a magas kincstárra, mint a bérbeadóra nézve, csakis a n. m magyar királyi földmivelésügyi ministerium jóváhagyása leend határozó. A bérleti szerződés pontjai már jó eleve, versenytárgyálás előtt is bárki által a ránkfüredi kincstári gondnoksági irodában megtekinthetők, a hol kellő felvilágosítás is fog szolgáltatni. A netaláni írásbeli beadványok a verseny- tárgyalás megkezdése előtt az érdeklődők jelenlétében fognak nyilvánosan felbontatni. Ránk Füreden, 1900. évi október 30-án. Sóovári Sóob Pál, magyar királyi kincstári ránk-fiiredi fürdőgondnok. Versenytárgyalási hirdetmény. 878/1900. vígr. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti VII. kér. kir. jbiróság 1900. évi Sp. 902. számú végzése következtében Dr. Fai Sándor budapesti lakos ügyvéd által képviselt Hochsinger testvérek javára Landesman B. ellen 83 kor. 28 fill, s jár. erejéig 1900. évi julius hő 27 én foganatosított kielégítési végrehajtás utján feltt’foglalt és 620 korongra becsült kővetkező ingóságok u. m. ; amerikai gyorssajtó és 16 szekrényben vegyes nyomdai betű njilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagy-mihályi kir. járásbíróság 1900. évi V. 233/2 számú végzése folytán 83 kor 28 fill, tőkekövetelés ennek 1899. évi novemb. hó 15. napjától járó 5"/„ kamatai, '/,»/« váltód j és eddig összesen 32 kor. 90 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig alperes Landesman B nagy- mihályi üzletében leendő eszközlésére 1900. évi november hó 15-ik napjának délutáni 2 órája határidőül kitü- zetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek, becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárvei ezendő ingóságokat mások is le és felül foglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. J-a értelmében ezek javára is foganatosíttatni fog. Kelt Ragy-Mihályban, 1900. évi november hó 3-án. Felles József, kir. bir. végrehajtó. Bérbeadó birtok. A jászóvári prépostság zemplén-vár- raegyei birtokai közül a Zemplén-Agárdi 701. katasztrális hold és 1471 öl2 területű birtokát az 1902. évi január hó 1-től 10 egymásutáni évre haszonbérbe adja. Bérelni szándékozók zárt ajánlataikkal forduljanak folyó évi deczamber hó 15-ig alulírotthoz, ki a birtokot illetőleg megkeresésökre mindennemű fölvilágositással szolgál. Jászóvár, 1900. november G-án. Szekeress Fr. Ödön. jószágkormányzó, A gálszécsi kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a gálszécsi takarék- és hitelpénztar végrehajtatnak Ilyko Zsuzsanna fírj. Hlyasz Józsefné s társai végrehajiást szenvedők elleni 438—442 - 128- 460 korona tőkekövetelések és jár. iránti végrehajtási ügyében az árverés a s.-a -ujhelyi kir. törvényszék (a gálszécsi kir. jbiróság) területén fekvő a szécs-polyánkai 59. sz. tjkvben A. 1. 2 15. meg 290, 337, 388, 483, 622, 718, 818, 959, 1008, 1099, 1151, 1292, 1387, és 1483. hr. számú *|8 telki külingatlanból Ilykó Zsuzsanna férj. Hlyasz Józsefné. Ilykó Mihály, Ilykó József, kk. Ilyko János, kk. Ilyko Mária, kk. Ilyko Anna B. 16 21. alatti 1 |8-ad jutalékára 216 korona; 2. a széc-'-polyánkai 151. sz. tjkvben A. L meg 163 hr. S2ámu 4|8 telki belingatlanból a fentnevezettek B. 7- 12. alatti */3-ad jutalékára 233 korona; 3. A szécs-polyánkai 216. sz. tjkvben A. I. 1 ; meg 464. hr. szám alatt felvett ingatlanból ugyanazok B. 8—13. alatti */3 jutalékára 72 korona; 4. A szécs-polyánkai 225. sz. tjkvbeu A. I. 1—3. meg 245, 885, 1311. hr. számú ingatlanból ugyanaz ok B. 9-14. alatti 1 |a-ad jutalékára és a B. 8|,. alatti Fedor Mihályqé sz. Madár Anna s|3-»d jutklékának a Madár Mihályról reá szállott '|s-ad részére, vág is, e tjkvi ingatlanok összesen *|9 ed jutalékára 202 kor. ; 5. A szécs-polyánkai 236. sz. tjkvben A. I. 1—3. sor 311. 551, 601, 840, 1029, 1079, 1223, 1403. br. számú in- gatlanből ugyanazok B. 5—10. alatti '|3-ad jutalékára 237 korona 33 fillér ; 6. a szécs-po’yánkai 44. sz. tjkvben A. I. 1. 14. hr<z. 48, 266, 351, 402, 497, 037, 733, 804, 945, 995, 1113, 1164, 1277, 1370. hr. számú a|e urb. kül- és beltelki és Urbán Mihály nevén álló ingatlanra 1230 korona; 7. és a szécs-polyánkai 163. sz. tjkvben A. I r2 —14 hrszám 220, 324, 450, 566, 587, 683, 854, 899, 1043, 1065, 1212, 1325, 1415. hr. számú *|, kültelki ingatlanból Urbán Mihály B. 5. alatti *14-60 jutalékára 454 korona ezennel megállapított kikiáltási árban elrend-Hetik. A szécs-polyánkai 59, 151, 216, 225. és 236. tjkvi ingatlan jutalékok az azokra az 5622. tjk. 99. számú végzéssel özv Ilyko Mihályné sz. Urbán Anna javára bekebelezett özvegyi jog fentartásával bocsáttatnak árverés alá, mégis a on hozzáadással, hogy a mennyiben az 59. tjkvi jutalék ekkép az özv. jog bekebelezését megelőző tehertételek fedezetére szükséges 2654 koronán alul adatnak az árverés hatálytalanná válik, s az inga'lan jutalék a kitűzött napon a szolgalmi jog fentartása nélkül újabban elárvelendő ; A szécs-polyánkai 59. 151, 216, 225. és 236. tjkvi ingatlan jutalékok mindegyik !nél az előzőén már elárverelt. tkvi jutalékok vételárának összege, az előző tehertételek fedezetére szükséges 2400 koronából levonandó. — s a mennyiben az illető jutalékok az ekkép csupán az árverés folyamán és minden tkvi jutalékra külön megállapítandó összegen alul, volnának csak eladhatók, — az árverés hatálytalanná válik, s az illető tkvi jutalékok a kitűzött napon a szo'galmi jog fentartása nélkül újabban elárverelendők ; A mennyiben ekkép a sz.-polyánkai 216. tjkvi jutalékok az árverési jog fentartásával nem volnának elárverslhetők, — a szolgalmi jrg fentartása nélkül nem csupán a végrehajtást szenvedők fent körülírt jutalékai, hanem ezen felül az (1881. LX. t.-cz. 156. §-a értelmében Ilyko János * B-ad és a Fedor Mihályné szül. Madár Anna 1 |3-ad |ulalékra azzal az egésze tjkvi ingatlan bocsátandó árverés alá 216 korona kikiáltása árban ; A fennebb megjelölt ingatlanok az 1900. évi da- czember hó 22-ik: napján d. u. 2 órakor Szécs- Polyánka község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eiadatni fognak. Árverezni szándékozók tartóznak az ingatlanok becsárának 10%-át készpénzben vagy az 1881. LX. t.-czikk 42. jj-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál elöleges elhelyezéséről kiállított >-zahályszerii elismervényt átszolgáltatni. Kelt Gálszécsen, a kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál 1900. évi október hó 1-én. Valkovszky, kir. aijbiró. Hirdetmény. Megvételre kerestetik Zemplén-, Ung , Bereg-, Máramaros- és Szatmármegyék határában 1200 kát. hold bükk és tőlgygyel beültetett erdőterület. Az ajánlatok csakis a tulajdonosoktól téve, lehetőleg az egységárat feltüntetve 1900. évi november 25-ig Lelesz község volt úrbéres gazdaközőnség választmányához intézendők. Kelt Leleszen, 1900. nov. 8-án. A választmány. 11455/900. I. Sátoralja Ujhely város polgármesterétől. Hirdetmény. Sátoralja-Ujhely város amerikai szőllőtele- pén f. évi őszén eladásra kerül: mintegy 15000 drb furmint zöldoltvány, portális alanyon, jól beérve ezre ..................................140 korona. Mintegy 10000 2 éves fajtiszta gyök. ripá- ria portális ára ezrenként . . 40 korona. Mintegy 30000 drb egy éves gyökeres fajtiszta gyök. rip. port. ára ezrenként 32 korona. Mintegy 15000. drb. sima rip. port. vessző ára ezrenként.........................• 14 korona. A gyökeres vesszők dns gyökérzettel bírnak, fajtisztaságért kezesség vállaltatik. Vidéki megrendeléseknél csomagolás szállítás önköltségen. Sátoralja-Ujhely, 1900. nov. 3. Székely, polgármester. | Tk. 5177/1900. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A község tulajdouát képező „Szarvas“ nevű vendéglő, két országos és heti vásári helypénz szedési jog K.-Helmecz község házánál 1900. évi november hi 16-án d. e. 8 órakor 3 egymásután következő évre, nyilvános árveréseu bérbe fog adatni. Árverési feltételek a község házánál megtekinthetők. Király-Helmecz, 1900. nov. hó 6-án. Pauliczky Gusztáv, bíró 1567. V.|1900. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a s.-a.-újhelyi kir. járásbíróságnak 1899. V. I. 161. 1. számú végzése következtében Sulyovszky István ügyvéd által képviselt nagymihályi takarékpénztár javára Gyarmathy Soma b.- ujlaki lakos ellen 800 kor. s jár. erejéig 1899. évi julis hó 22-én foganatosított kielégítési végreha.tás utján lelfoglalt és 2084 koronára becsült következő ingóságok u. m. : termények, széna és lovak nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a s.-a.-újhelyi kir. jbiróságnak 1899. évi V. I. 161. 9. számú végzése fo'ytán 760 korona tőkekövetelés, ennek esedékessé vált 6|°0 kamatai 1|,°/0 váltó dij biróilag már megállapított költségek erejéig B.-Ujlakon alperes lakásán leendő eszközlésére 1900. évi november hó 22 ik napjának délelőtti 11 órája határidőül kitüze- tik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t-ez. 107. és 108. § a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégitssi jogot nyerlek volna, ezen árverés az 1881. évi LX.t-cz. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt S.-A.-Ujhelyben, 1900. évi október hó 29-íd. TomasoVKzky Lajos, kir. bir. végrehajtó. Hirdetés. Pályázat erdészi állásra. Az eperjesi püspök káptalani uradalomnál Szepes megye koronahegyi fürdő (Smerdzonka) székhelylyel egy évi 1600 korona készpénz fizetés, szabad lakás, 30 öl lágy tűzifa, 6 darab marhára való legelő és 10 kát. hold első minőségű földhasználatból álló javadalmazással egybekötött uradalmi erdészi állásra pályázat nyittatik. A megválasztandó egyén az állást 1901. évi január 1-től köteles elfoglalni. Az 1879. évi XXXI. t.-cz. 36. §-ában előirt minősítéssel ellátott pályázók tartoznak erős, ép testalkatukat különösen jól látó, halló és beszélő képességüket vármegyei főorvos által kiállítandó bizo- nyitványnyal életkorukat hiteles anyakönyvi kivonattal, illetőségüket, valamint eddigi alkalmaztatásukat megfelelő bizonyítványokkal, végül a hivatalos magyar nyelvnek szóban és Írásban a tót nyelvnek legalább szóban való bírását okmányokkal igazolni. Az igy felszerelt s sajátkezöleg irt kérvények a pályázók felettes hatósága esetleg illetékes szolgabirói hivatala utján folyó 1900. évi december hó 18-ik napjáig az alant írott uradalmi jószágigazgatósághoz Eperjesre nyújtandók be. Eperjes, 1900. évi nov. hó 7-én, Az eperjesi püspök káptalani jószágigazgatóság. 173—900. \égr. szám Árverési lrlrd.etmén.3r. Alulirt bi ósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a homonai kir. jbiróság 1900. évi V. 330/7. sz. végzése következtében Detsy Imre budapesti ügyvéd által képviselt Halász Mikiés javára Pápay Pál ellen 130 korona 88 fill, s jár. erejéig 1899. évi szeptember hő 22-én foganatosított kielégitéd végrehajtás utján lefoglalt és 780 koronára becsült következő ingóságok u. m. ; 2 drb. ló csikóval, kocsi, Wertheim szekrény nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a homonnai kir. járásbiróság 1900. évi V. 330|7. számú végzése folytán 154 korona 37 fillér tőkekövetelés ennek 1899. évi január hó 1-sö nap,ától járó 5% kamatai, '|3% váltó dij és biróilag már megá lapított költségek erejéig végreh. szenvedő lakásán Homonnán leendő eszközlésére 1900. évi november hó 12-ik napjának délutáni 5 órája határidőül kitüzetik és ahhoz venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és;108. §-a élteimében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t. ez. 120 §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Homonnán, 1900. évi november hó 1-én. Wolfl .Sándor, kir. bir, végr