Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1900-10-21 / 42. szám

1900 október 21. I. Melléklet a „Zemplén^« 42. számához. levelet, a haldokló virágot. Milyen szép volt, milyen gyönyörű ! Mámoritó illata betölté a ta­vaszt, elringató a lelket; káprázatos színe cso­dás álmokba varázsolt; elbűvölt a ragyogó szépség; az ibolya, a, gyöngyvirág, az akác il­lata, szépsége ... És most hull a levél, her­vad a virág. Szürke felhőtábor zárja el a sugárt s a komor, bántó hervadásba belevegyül az eső locsogása s az elhaló levelek halálos siralma ... S én egyedül nézem a nagy pusztulást. Teme­tek én is a nagy természettel együtt. Temetem az álmot, a boldogságot . . . Egy sírba teszem vele hitemet, reményemet, rózsaszínnek hitt jö- vőmet, ifjúságomat! Elmúlt az is, mint a tavasz. Pedig szép volt, Gyönyörű, mint a tavaszi este, illatos, csöndes sejtelmes . . . most szürke, ri­deg, mint az ősz. Lepergett róla az ifjúság hamva, a tűz elégett emlékeim oltárán, a szív kopár, hideg. Várja a telet, mely véget vet a gyászos hervadásnak, a fájó emléknek, a kín­nak, a gyötrő fájdalomnak! . . . Miért is oly hosszú a hervadás ? Miért is nem múlik el egyszerre minden levél, virág, élet? Miért kell lassan, kínnal elmúlnia? Nem jobb volna-e, ha a tavasz után nyomban a tél jönne ; a szétfosz- lott álom, az elmúlt szerelem után a halál ?... \ (bs.) — Királyi adományok. Főispánunk elő­terjesztésére Fencsik Endre n.-toronyai gk. lel­kész részére 40 kor., — özv. Fekete Józsefné sátoralja újhelyi lakos részére 40 kor., — Brenyo László ulicsi és Czompelyi Ede havaji tanítók részére 30-30 korona királyi adomány érkezett a vármegye főpénztárába Őfelsége kabinet-irodája utján. ' — Személyi hírek. Arnótfalvy István kir honvédezredes, a honvédelmi ministérium III. ügyosztályának vezetője, a miskolczi 10-ik hon­véd-ezred parancsnokává neveztetett ki s ugyan­akkor eddigi szolgálatainak elismeréséül Őfelsé­gétől a harmadosztályú vaskorona rendet kapta. A kinevezéshez és magas kitüntetéshez őszintén gratulálánk ! — Dókus Ernő cs. és kir. kamarás országos képviselő a múlt héten városunkban időzött. — Kinevezések. A király Őfelsége Emódy Béla sátoralja-ujhelyi kir. törvsz. bírót — mint értesülünk — a kassai Ítélőtáblához bíróvá ne vezte ki. A kiváló jogász méltó helyet fog a kir. táblánál betölteni. Kartársai és ismerősei a meny­nyire örülnek a népszerű biró előléptetésének, annyira fogják sajnálni is, hogy szerető körük­ből eltávozik — Hvozdovics Antal kir. főmér­nök, t. barátunk, a szombathelyi kir. államépité- szeti hivatal főnökévé neveztetett ki. A. jól meg­érdemelt előléptetésekhez szivből kívánunk sze­rencsét. — Az igazságügyi m. kir. minister Dobó József sátoralja-ujhelyi kir. törvsz. Írnokot a gálszécsi jbirósághoz segédtelekkönyvvezetővé nevezte ki. — Lelkész-beigtatás. Főtisztelendő és méltóságos Zelenka Pál, az evangélikus tiszán- inneni egyházkerület püspöke Miskolczról teg­nap d. u. 1 órakor Sátoralja-Ujhelybe érkezett. Az ünnepies fogadás a püspök óhajára elmaradt, mindazonáltal érkezésekor a vasúti állomáson Hönsch Dezső felügyelővel a hitközség elüljá- rósága s a város részéről Schmidt Lajos ren­dőrkapitány szívesen üdvözölték a főpásztort, a kit a „Magyar-Király“-ban szállásoltak el. — Az ev. egyházközség imaházában ma d. e., a 10 órakor kezdődő istentisztelet alkalmával igtatja be nt. Korbély Géza sátoralja-ujhelyi evangé­likus lelkészt papi hivatalába. A püspök tiszteletére és a beigtatás örömére ma d. u. 1 órakor, a „Ma­gyar Király“ szállóban közebédet ad a hitközség. — A persa sah Szerencsen.* * Okt. 12-én d. u. 4 óra 41 perckor utazott át itten MuzaíTer-ed- Din őfelsége, a persák királya. A szerencsi pá­lyaudvaron hét percig állott. A sahot és kísére­tét hozó udvari vonat érkezését a pályaház ud­varán Pintér István főszolgabíró és szolgabiró társa, Bárczy Gusztáv, várta. Nyolc csendőr és öt városi rendőr gondoskodott a csend és rend fentar- tásáról. A nagyszámú közönség „éljen“ riadalom­mal üdvözölte a sah és nagy kíséretének vona­tát. A .,királyok királyának“ szemmel láthatóan jól esett az éljenzés, mert kitekintett és egész közel jővén a kupé ablakához megköszönte az üdvözlést, miközben Kovács Erzsiké, Kovács Gábor dr. kedves kis leánya, virágokkal szépen feldíszített kosárban gyönyörű szőllőfürtöket nyúj­tott oda a sah őfelségének. Az udvari vonat d. u. 4 óra 48 perckor indult tovább, de legkellemesebb meglepetésünkre a sah a robogó vonatot meg- állittatta és bécsi nagykövetét Pintér főszolgabí­róhoz küldvén, ötét és Kovács Erzsikét maga elé rendelte kocsijába. Itt bemutattatta magá­nak mindkettőjöket; a főszolgabírónak megkö­szönte az általa foganatosított közbiztossági in­tézkedéseket, s legnyájasabban mintegy 4 percig beszélgetett a főszolgabíróval francia nyelven, — Kérdezősködvén Szerencs és a környék gazda­sági és egyébb viszonyairól. — Esküvő. Madarassy János kis-várdai v. állatorvos ma esküdött örök hűséget Vályi Maliid kisasszonynak Ujhelyben. — A dalosok elnök nélkül. Székely Elek polgármester, a kit az újhelyi „dalárda“ szavazattöbbséggel választott elnökévé, a válasz­tást, mint azt előre megjósoltuk, nem fogadta el. Az elnökség betöltéséig az egyesület ügyeit most Pecsár Gyula rk. káplán, mint alelnök vezeti. — Szerenád. A sárospataki jubiláns jog­tanárokat, Ballagi Géza dr -t és Szánthó Gyula dr.-t, a főiskolai énekkar f. hó 13 án, az esti órákban szerenáddal tisztelte meg, újabb jeléül a szeretetnek és nagyrabecsülésnek, melylyel az ünnepeltek iránt viseltetik. |Dudá.s Lajos.| A református lelkészi kar­nak egyik tipikus, derék alakja hunyt el f. hó 16 án Dudás Lajos kazsui lelkész személyében. Dudás Lajos 84 évet élt, melyből 52 évig hir­dette az Isten igéjét félreeső, falvacskában. Egész életében ez jellemezte : mint papot a példás kö­telességérzet, a puritán jellem és becsületesség; mint embert, a nemes kedély és szeretetreméitó- ság, mint hazafit a rendületlen honfiszeretet, a ki a forradalomban vérével is szolgálta a hazát, kemény rabságot is szenvedett. Szép kort élt, szép emlékeket vitt el magával. Abba az időbe esik férfi kora, mikor a protestáns nemesség még izmos, erős volt. A falusi prot. földesurak igazi patrónusok voltak. Ezt a szép kort ő végig él­vezte. A Pilissyek, a Barkóczyak laktak Kazsu- ban. Ezek körében élte boldog napjait, ezek csa­* Ma egy hetes számunkról lekésett. Szeri. mielőtt megtámadhatta volna a császárt, a me­rénylőt elfogták és lefejezték. Waldersee gróf tábornagy, az egyesült szövetséges hadak főparancsnoka, bevonult Kina fővárosába, Pekingbe, hol a császári palotába és pedig az özvegy császárné lakosztájyába szál­lásolta el magát. Waldersee gróf avval fenye­gette meg az elmenekült kínai császárt, Kvang- szü-t, hogy ha a béke érdekében záros határ­időn belül nem teljesiti a szövetséges hadak követeléseit, elpusztitatja a császár-sírokat, a mi pedig a Mandzsu-uralkodóház végső rom­lását vonja maga után. Krüger, a hazáját elvesztett búr elnök, Dél-Áfrikából hajón elindult, hogy nemzetének ős hazájában, Hollandiában telepedjék le végképp. Krüger fráncia földön fog partra szállani. A fránciák már most előkészületeket tesznek, hogy az elveszett déláfrikai köztársaságnak hős el­nökét múltjához és rangjához illően fogadják. Kormányozható léghajó. Végre hát ez is meg van. Zeppelin ny. német tábornok találta fel s mutatta be e napokban nagy nézőség előtt a Bódeni-tó felett. A 300 méternyire felszállott léghajó nagy kanyarodással szél ellenébe került s azután másodpercenkint 8 méternyi sebesség­gel haladt előre. Két órai fennlét után a léghajó leszállott oda, a honnan kiindult, a Bódeni-tóra. így hát ezt a megoldhatatlannak látszó kérdést is megfejtette a XIX. század, s a kik megérik a jövő században már repülhetnek. Hírek az országból. rr Őfelsége a király Gödöllőn most vadá­szattal tölti idejét, a toskánai nagyherceg, úgy­szintén Lipót és György bajor hercegek társa­ságában. A horvát bán, Khuen-Hédervárv Károly gróf, e napokban Budapesten járt és hosszasab­ban tanácskozott Széli Kálmán főministerrel­József főherceg, ki öt-liat héttel ezelőtt lábát törte, már annyira felépült, hogy járógép segítségével már sétálhat Vécsey honv. tábornok özvegye. Duffaud Karolina pusztai birtokán elhunyt. Az aradi 13 vértanú özvegyei közül most már csak Damjanichné van életben. Zalka János dr. győri megyés püspök egéssége újból teljesen helyre állott. Erkel Sándor, a magyar kir. opera fő­zeneigazgatója, elhunyt B.-Csabán. Holttestét Budapestre vitték s mint az ország nagy ha­lottját fényes pompával temették el a Kerepes- uti temetőbe. Havazás. A fogarasi havasokat, mint az erdélyi részekből jelentik, frisen esett hó borítja. Különfélék. — Hervadás. Itt van megint ... A kér­lelhetetlen enyészet bontogatja szürke szárnyait. Egy-egy suhanása letarolja az erdő lombját, megöli a dércsipett virágot, s a pergő levél és az illatát vesztett halvány szirom a metsző őszi széltől űzetve, bus zizegéssel táncol az ékesség nélkül való kopár mezőkön. Úgy elnézem a pergő egy-egy hangot oda is hozott hozzá, a melyből csak egy-egy szót kapott el. — Szeretem őt . . . — A Jehova verjen meg! . . . * Domokos Gábor, a fiatal földesur, más­nap beállított Áron zsidóhoz. Arca komoly és ünnepies. Á zsidót ott találta a könyvei közt. A mi­kor belépett, Arán csak a fejét emelte föl s gú­nyos pillantással mérte végig a belépőt. Aztán be sem várva, hogy az ifjú beszéljen, megszó­lította. — Ah, hozta Isten Domokos uram! Talán bizony a tartozását jött megfizetni? Szép kis summa, mondhatom. És keresgélni kezdett a könyvei között Gábor arcát bántó pir borította el e sza­vakra, de aztán csakhamar újra nyugodt lett. — Majd azt is megfizetem. Apámról ma­radt rám az adósság s azt hiszem eddig is be­csülettel fizettem. De most másért jöttem. Most én kérek tőled valamit, a mi drágább nékem mindennél a földön. Judit kezét, a leányodat kérem. Áron zsidó felugrott és szaggatott hangon beszélt, kiabált. — Az én leányodat, — te ... te . . . csá­bító! Aztán mit akarsz vele? Hová vinnéd? Hisz ha akarom, mindened az ényém lesz s aztán mehetsz koldulni . . . Most már Gábort is elfogta a tűz. Harag­tól égve, remegő hangon válaszolt: — Áron, ne sértegess! Ahhoz a leányhoz nekem jogom van, mert szeretem s ő is szeret engem. A pénzedet megkapod, ne félj, de azért a leány enyém lesz és nem kell koldulnia. — Hát azt hiszed, — szólt Áron, — hogy ily szép virágszálat, egy ilyen nyomorult, sehon- nai koldusnak neveltem föl. — Nyomorult vagy magad, — kiáltott Gábor s odaugrott az öreg zsidóhoz. De valaki hirtelen megkapta kezét. Judit volt. " — Gábor mit akarsz tenni? A férfi odapillantott s látta a halvány sápadt leányt. — Bocsáss meg Judit! A leány aztán oda ment atyjához. Letörölte verejtékes homlokát s érdeklő hangon szólt hozzá: — Atyám ne törd össze szivemet! Én szeretem Gábort, hár miért akarsz elszakítani tőle ? Hisz nélküle úgy sem élhetek. Szeretem annyira, hogy kész vagyok érte hitemet meg­tagadni, életemet odaadni. Rekedt kacagás szakította félbe a leányt. Atyja ellökte őt magától. — Menj, menj tőlem, te . . . bélpoklos! Hát már a lelkedet is megrontotta az a . . . Hát az övé akarsz lenni, az ő hitére akarsz térni ? Ha . . . ha . ..ha! Nem! ezt nem engedem. Anyád emlékére esküszöm, hogy nem lész az övé. A Jehova átka kisérjen egész életeden át, ha ellenem szegülsz! Megátkozom még nyugvó poraidat is, minden magzatodat. . . . — Atyám! sikoltott a leány a zokogástól elcsuklott hangon . , . — Te pedig gazcsábitó távozz a házamtól 1 És tudd meg, hogy földönfutóvá teszlek, enyém lesz mindened, hisz én adtam apádnak a pénzt, mindent. És én nevetni, kacagni fogom nyomo­rúságodat. — A leány még sem lesz a tied. Inkább tudjam a Tisza mélységes fenekén, mint a te karjaidban apai hitét megtagadva. Menyj. . . menyj! . . . Gábor menni akart. A leányt kereste tekin­tetével, de nem találta. Kábult szívvel ment hazafelé. Csak azon a leányon járt az esze, csak arra gondolt. . . . Valahol meg egy fülemüle csattogni kezdett szerelmes, bűvös-bájos hangokon. . . . Juditot többé nem látta senki. Anyja sem tudott felőle semmit. A Tisza partján pedig gyakran lehet látni egy fiatal férfit, a mint ott ül egy kivágott fa törzsén s tekintetét, mely oly fáradt, szomorú, ott pihenteti a szőke folyam habjain. Gondolata meg ott időzik egy halavány arcú leány emlékénél, ki eltűnt minden szó, minden nyom nélkül. A szőke folyam meg csak hömpölyög to­vább. Habjai lágyan ringatják a rajtuk pihenő ezer és ezer tiszavirág fehér testecskéit. Halk egyhangú zsongása belevegyül a néma csendbe. Mintha altató dal volna; altató dala annak a leánynak a ki fekszik mélyen a fenekén--------­keblén összekulcsolt kezekkel, élettelenül, kinek oly rövid volt szerelme, boldogsága, mint a ti­szavirágé, a mely ott úszkál a szőke, hullámzó, tarajos habokon.

Next

/
Thumbnails
Contents